Nemzeti Ujság, 1937. december (19. évfolyam, 273-297. szám)
1937-12-01 / 273. szám
2 NEMZETI ÚJSÁG december 1. elintézést nem lehet elérni pusztán két vagy három ország között folyó megbeszélések útján. Ezért arra kell törekedni, hogy más országok is bekapcsolódjanak a megbeszélésekbe. Világosan hangsúlyoznom kell, nem hiszem, hogy már annyira jutottunk volna, hogy tanácsos lenne a megbeszélések azonnali kiterjesztése, noha talán erre későbbi stádiumban sor kerülhet. Chautemps francia miniszterelnök és Delbos külügyminiszter délután fél hat órakor (budapesti idő) elutaztak Londonból. A londoni tárgyalások tisztultabb képet adtak a helyzetről London, november 30. Amint előrelátható volt, lord Halifax berlini tárgyalásainak s a francia és angol államférfiak megbeszéléseinek részletei titokban maradnak, de főbb vonásokban mégis ismeretesekké válnak azoknak a jelentéseknek révén, amelyek, különösen kedden, a hivatalos közlés után jelentek meg a sajtóban. Ezekből meg lehet állapítani, hogy Hitler megingathatatlan, de nem megközelíthetetlen, szilárdan áll külpolitikájának alapelvei mellett, anélkül, hogy a tárgyalások eredményét merevségével veszélyeztetné. Semmi körülmények közt sem hajlandó belemenni az egyetemes biztonság acélövébe s beszoríttatni magát azzal az ürüggyel, hogy a hatalmak nem bízhatnak. Németországban. Minden ilyen kísérlet eleve balsikerre volna ítélve és robbanást idézne elő. Hitler reálpolitikai szemmel nézi a dolgokat és elismeri, hogy a francia— angol tengely valóság. Ez az álláspontja nem zárja ki a roma—berlini tengellyel való megegyezést. Nem gondol az ellentétek kiélezésére és háborúra, mert amint kijelentette lord Halifaxnak, nem kedveli a katonai kalandokat és jól tudja, hogy az ilyen kalandokért nagy árat kell fizetni. A német gyarmatok visszaállítására vonatkozóan Hilter kijelentette Halifax lordnak, hogy nem gondol hódítási célokra, de a gyarmati igényt nem szabad más problémákkal összekapcsolni, mert minden kérdésnek meg van a maga sajátos jellege. Németország jól tudja, hogy valamennyi gyarmati hatalom nagy nehézségekkel küzd s ezért a német gyarmati kérdés megoldása tekintetében még további tárgyalásokra van szükség, de a megoldás a többi gyarmati hatalomnak, is érdekében áll. Londonban úgy tudják, hogy az angol-francia tárgyalásokban kialakult vélemény szerint gyarmati kérdésről csak a Németország által nyújtandó békebiztosítások esetén lehet szó. Viszont ezzel szemben áll Hitlernek az az elhatározása, semmi békebiztosítékot a Népszövetségbe való belépés által nem ad s ezidőszerint számolni kell azzal, hogy Németország egyáltalán nem hajlandó népszövetségi munkára. Ellenben ragaszkodik ahhoz a felfogásához, hogy a biztonság s a gazdasági együttműködés, az egyes államokkal való kétoldali megállapodások alapján rendezendő. A News Chronicle értesülése szerint lord Halifax közölte Hitlerrel, hogy Anglia nem lehet teljesen érdektelen abban, ami Csehországgal történik. Hitler azt felelte, hogy nem szándékozik a csehországi nehézségeket erőszakos uton megoldani, ellenben vannak követelései, amelyek a feszültség enyhítése érdekében rendezésre várnak. Ilyen követelés a német nemzeti szocialista szervezkedés megengedése Csehországban, a németországi menekültek tevékenységének fékezése, a német sajtó beengedése Csehországba, beleértve Hitler önéletrajzát is. Állítólag a prágai kormány bizonyos engedményekre hajlandó és Delbos külügyminiszter feladata lesz, hogy ezekre vonatkozóan a prágai kormányt meggyőzze. Londonban úgy látják, hogy Delbos középeurópai útja rendkívüli jelentőségű lesz abból a szempontból, hogy a francia kormánynak most már teljesen tiszta képet sikerült kapnia a német és az angol álláspontról. Abban a tényben, hogy Delbos jóformán Anglia jóváhagyásával és tudtával tárgyal a Balkán államokban és Varsóban, arra következtetnek, hogy a középeuró CIKLÁMEN Csikorogva fékez le a szemből rohanó autó. Háta mögött vésztjóslóan csenget a villamos. És csak áll tovább s egy tovasuhanó kép után mered tekintetével. — Ciklámen volt! — sóhajt mélyen, amikor elrántják a villamos elől. A forgalom megáll, embertömeg veszi körül, szitkok vágódnak az arcába, lökdösik, rendőr jön. De mindebből nem lát és nem hall semmit. — Ciklámen volt — suttogja még akkor is, amikor már a sarkon áll s a rendőr noteszt vesz elő. A távolba néz, mindenen keresztül s gépiesen diktálja be adatait: — Kemény Tibor ... gazdatiszt ... Tófalu ... . Magára marad s elindul a körúton. Mindegy, hogy merre megy. Minden uj, majdnem ismeretlen. Tiz éve nem volt már Pesten. Szédül, kering- mint otthon a pajtában a denevér nappal. Idegenül érzi magát az emberáradatban, amely százakat tipor le naponta s rohan tovább a maga utján. Hová! ... Merre?... Meddig! Hol van a megállás! ... Pihenés ... — Persze — idézi fel a múltat. — A nagyváros nem pihen egy percre sem. Pesten a záróra egybe esik a nyitással. A halál az élettel. S minden perce meglepetést tartogat. Karcsú autók, karcsú nők suhannak el mellette. Tíz év után az első meglepetés: Ciklámen! Hogyan került Pestre!... Mi történt vele azóta, hogy... elváltak?... Amikor azt hitte, hogy számára az egész világ Ciklámen és csak az ő felesége lehet. Megtorpan. Azon kapja magát minduntalan, hogy megfordul a nők után. Mennyire gyáva, félszeg most is, mint tiz évvel ezelőtt. Amikor még Tószegen volt uradalmi gyakornok. S ahogy hatalmas léptekkel méri az utcákat céltalanul, régi történet jut eszébe. Alig került ki az akadémiáról s már is állást kapott. Tószegen a tiszttartó mellett. Pajtáskodott gazdája egyetlen gyermekével, Loncival, aki alig múlt akkor tizenhatéves. Még kankalint, meg bábaguzsalyt szedett a réteken, de a futásában, a mozdulatában már méregbe l IRTA: KONCZ KÁROLY ringett. Fojtó, tiszteletreparancsolás áradt a nézéséből, pajtáskodásából, de a hangja pók ügyességével font körül mindent s játékos kedvével akkorát tudott sújtani a szívekre, mint a tavasz első csókja, amelytől megrészegül a határ. Ő csak Ciklámennek nevezte. És Ciklámen mindekivel játszott, aki a közelébe kerülhetett. De a játéka nem volt több pillangókergetésnél, amelyben mindig az veszített, aki a leghamarabb akarta utolérni. Vele is ez történt. Egyszer aztán ... megkérték a kezét. Egy legény. A leggazdagabb paraszt fia. Virágvasárnap délelőtt volt. Kint ült az egész család a tornácon, amikor nyíló cseresznyeággal kezében beállított Pandura Jóska. Vagy ahogyan a környéken tisztelték: Katica Jóska. Komoly legény volt s ha csak tehette, befúrta orrát a politikába. Csizmája úgy ragyogott, hogy a napsugár is visszaverődött róla a tornác falára. Ciklámen éppen egy halódó muskátli tövet fiatalított meg, amikor elébe állt hófehér gyolcsingben a legény. — Ezt a kisasszonynak hoztam. Aztán volna egy pár jó szavam a tüntetes úrral. Hogy ne menjek hijján, illendő volna egyszer már megmondani, hogy hiába van két keze az embernek, ha nem fogad szót a parancsnak. Meg nem is vagyok már söndörödő gyerek. Kára se lenne . . . Nem jót várt a folytatástól Ciklámen apja, aki már régen észrevette, hogy nincs valami rendjén a legénynél. Mindig lehetetlent kíván, amikor így kezdi. — Hát aztán, mit forgatsz megint a kobakodban, Jóska! — faggatta a legényt. —• Talán kevesled a béred, amit apád ad? — A béremből csak ráérnék meghalni téntetes ur. De nagyobb itt a baj. Csak arra szeretném megkérni, ne ellenkezzék abban a jó szándékomban, mert hogy nincs elég iskolám . . . — No, csak ki vele! — Adja nekem téntetes úr a lányát, olyan asszonyt faragok belőle . . . — No fene ... Az ördögbe is! Csak nem beszélsz komolyan, Jóska? — Isten hallja, tentetes ur. . . . Olyan jámboran beszélt Jóska a tiszttartóval, mintha csak raffiát kérne tőle a szőlőkötözéshez. Csak a szemei égtek tűzben s úgy feszült a mellén a patyolat, hogy majd kipattant. A tiszttartó csavarintott bajuszán, aztán hamiskásan hunyargatva, megveregette a legény vállát. —■ Hát Jóska, ha így állunk az Úr színe előtt, kettőtökre bízom. Ha a lányom is akarja . . . Ciklámen nem sokat hallott eddig a beszélgetésből. Csak az utolsó szavakra lett figyelmes. Incselkedni kezdett hát a legénnyel. — Mit kívánsz, Jóskám? — A kisasszonyt feleségül, ha illendőnek tartaná maga is . . . — Ne bolondozz, Jóskám... — Már pedig így van ez, kisasszony. Tudja-e azt a nótát, hogy „A virágnak megtiltani nem lehet?“ Ki tilthatja meg hát nekem? Veszek én ám olyan furfangos rokolyát, mint az alispánnénak van. Semmire se lesz ám gondja. A tenyeremen fogom vinni egész nap. Aztán, ha érik a cseresznye, fölkapom a karjaimba, fölemelem az ágakig s a tulajdon szájával szedheti le a cseresznyét. Az asztalára minden nap friss virágot hozok a rétről. Ne tessék megijedni tőlem, tudom én a tisztességet. Nem voltam én tolakodó, akaratos életemben ... Lemegyünk esténkint sétálni a füzesbe, leterítem a kabátomat a harmatos fűre, arra ül a kisasszony, hogy meg ne fázzék. Aztán figyeljük a szitakötők játékát. De ha nem akar mellém ülni a kisasszony, messzebbre is mehetek. Aztán, ha csókot akarok kérni, odahajítom a sapkámat... Ciklámen fölkacagott. Csak úgy csengett tőle a tornác ... — Eddig rendjén volna, Jóskám, de... — Sose restelkedjen a kisasszony. Ha aztán csakugyan meg akar csókolni, hát... visszahajítja a sapkámat... — Így történt! — ismétli magában Tibor a történetet. — Minden szavukra, mozdulatukra emlékszem. Még arra is, hogy Jóskával csak hetek múlva tudták megértetni, hogy lehetetlent kíván. Jóska pedig bánatában még jobban kezdett politizálni. Gyűlésekre járt, korteskedett , a politikusok társaságát kereste. Volt rá pénze bőven. Tibor bent járt már a város szívében, amikor szálloda elé került. Még mindig Ciklámen jár az eszében. Biztosan ő volt, ő ült abban a meggypiros autóban. Felrohan a lépcsőn, szobát nyittat. Odarendeli a bőröndjeit. Átöltözik. — Szórakozni fogok! — vigasztalódik. — Ciklámen már a múlté. Úgysem látom többé... Becsengeti a londinert. Tanácsot kér, mit csinálhat Pesten, hová mehet szórakozni, mi a szokás ma a fővárosban. A londiner olyan arcot vág a csodálkozástól, hogy majd kiesik nyitva felejtett száján. De azért a maga nyelvén csak megfelel a kérdésre. — Hogy mi a szokás?... Hát... bankot nyitni, aztán meglógni a részvényesek pénzével. Vagy esetleg pengőt kiajánlani. Az se utolsó mesterség. Olyanok is vannak, akik kisibolják vagyonukat Vadúzba, aztán elkártyázzák Monte- Carlóban, a végén főbe lövik magukat. Ez itt ma a szokás. De ha sok pénze van... Tibor először nevet, azután elgondolkozik az egyszerű ember szavain. Valóban ilyen ma Pest? Semmi sem maradt meg abból, amit tíz évvel ezelőtt itthagyott?... Hiszen eleget olvasott és hallott róla. Da most talán a legilletékesebbtől tudott meg mindent. Már az utcán is van. Autó üti el majdnem megint. Villamos áll meg előtte. Majd hogy fel nem kiált. Az ablak mögött ... Ciklámen... Ő... ő az... megismeri ... Mosolyog... Biccent a fejével. Tibor felugrik a villamosra. Köszön. Szédül. Kezet csókol. És támad, ügyetlenül, félszegen. — Hogy kerül maga ide... Ciklámen?... — Pesten lakunk, — hangzik a színtelen válasz. — Szüleivel? — Nem. A férjemmel! Pandura Jóskáné vagyok... No... miért néz olyan furcsán... Nem emlékszik a Katica Jóskára?... Most képviselő... Tibor megtántorodik. Hirtelen kinéz az ablakon. S hogy a zavarából kivágja magát, megfordul. — Oh, most látom, hogy rossz villamosra szálltam. Kezét csókolom... Leugrik a robogó villamosról. Egyenesen a rendőr karjai közé. S másodszor mondja be ugyanazzal a gépiességgel: — Kemény Tibor... gazdatiszt... Tófalu ... BIOLAX - as hashajtó pai helyzet megoldása érdekében a francia külügyminiszter kénytelen lesz egyes kormányokat merev álláspontjuk megváltoztatására figyelmeztetni. Különösen vonatkozik ez Bukarestre és Prágára. A lengyelek elutasítják maguktól azt a külföldön felbukkant hírt, hogy Delbos látogatása Lengyelország és Csehország kapcsolatainak rendezésére irányul és utalnak a lengyel külpolitika megingathatatlan tételére, amely szerint a lengyeleseh viszonyt Prága és Varsó közvetlen tárgyalásaival lehet csak rendezni. Delbos feladata lesz tehát Prágát meggyőzni arról, hogy szomszédaival szemben engedményeket kell tennie. Mindenesetre jellemző, hogy Delbos előbb utazik Varsóba, Bukarestbe és Belgrádba, hogy végül kikössön Prágában, nyilván azért, hogy a középeurópai helyzet teljes tiszta képével érkezzék meg a franciák cseh szövetségesének fővárosába. Párisi jelentés szerint a francia-angol tárgyalásokat mindvégig nagy titoktartás övezte. Párisban ma este úgy vélik, hogy az eddig rendelkezésre álló értesülések alapján még korai volna a megbeszélésekből részletekbe menő következtetéseket levonni. A mérsékelt sajtó a londoni megbeszélésekben az általános megenyhülés kiinduló pontját véli felfedezni. A lapok megállapítják, hogy Delbos külügyminiszter most már minden nyugtalanság nélkül indulhat el középeurópai, útjára. Sangszdi: A japánok bekerítették Nankingot. A japánok hadijelentése szerint csapataik megszállották Kang jin-erődöt és egyenesen Nanking felé tartanak. Csangcsout, hír szerint, a keresztény hittérítők mind elhagyták, mielőtt a japánok oda bevonultak. Megszállták a japánok a Tai-tótól nyugatra, a Vuhu felé vezető országút mentén fekvő Kvangtehtil. A japán csapatok előrenyomulása Nanking felé azon a négy főútvonalon bonyolódik le, amely egyenesen a fővárosba vezet. A legközelebbi kínai védelmi vonal most a Jangcefolyó mentén Csinkiangtól délre terül el. Nankingban a japán előrenyomulás hírére azok is, akik eddig még kitartottak a fővárosban, elhagyták otthonukat. Csangcsou, Zsing és Kuanszen bevételével a japánok tulajdonképpen már bekerítették Nankingot. Kiangjin erődeinek bevétele lehetővé teszi a japán hadihajóknak, hogy Sujikiangig felhajózzanak a Jangcén és onnét nyomuljanak előre Nanking felé. Salamancat A spanyol falanx-alkotmány. Mint ismeretes, Franco tábornok a spanyol falanxot tette meg a nemzeti állam alkotmányának alapjává. Franco tábornok rendeletet írt alá a nemzeti Spanyolország totális pártjának a falanxnak megszervéséről. A falanx irányítása országos főtanács kezében lesz, azonkívül pedig politikai tanácsot küldenek ki, amelynek az lesz a feladata, hogy állandó összeköttetést tartson fenn a kormány és a párt között. A politikai tanács —junta — tizenkét tagból áll, akik közül hatot a főtanács nevez ki, hatot pedig az államfő, vagyis Franco tábornok. A politikai tanács az új Spanyolország életében igen fontos szerepet játszik majd, mert ez lesz az ország legfőbb rendi szerve. A falanx főtanácsa már csütörtökön összeül. Tokió: Olaszország Mandzsukuot, Japán Franco-kormányát elismerte. A sajtó örömmel veszi tudomásul, hogy Olaszország elismerte Mandzsukuot. A lapok megállapítják, hogy a kommunistaellenes egyezmény rendszere ezáltal még jobban megerősödött. A Domei-iroda értesülése szerint Hir óta külügyminiszter közölte Francesco Jose del Castillo volt köbei spanyol konzullal a japán kormánynak azt az elhatározását, hogy december elsejei hatállyal elismeri Franco tábornok kormányát. Róma: A csehek területi revíziót követelnek Romániával szemben. A Tevere foglalkozik az Ungváron megjelenő Podkarpatské Hlasy című cseh újságnak azzal a hírével, amely szerint Máramarosszigetet és Máramarosmegyének Romániához csatolt részét Csehországhoz csatolják. A cseh kormánypárti lapnak ez a híre — írja a Tevere — arra vall, hogy Csehországnak területi követelései vannak Romániával szemben. Úgy látszik, a csehek Máramarossziget átengedését azért tartják oly fontosnak, mert itt vezet átt egy vasútvonal, amely a legrövidebb úton összekötné őket Szovjetoroszországgal.