Nemzeti Ujság, 1938. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-26 / 20. szám
6 NEMZETI ÚJSÁG január 26. Püspökladányban, Bánhidán, Perkátán és Szekszárdba. Orosházán V* 9 tájban tűnt fel az északi horizonton, vörösszínű fénynyaláb alakjában, amely lassan északnyugati irányba húzódott. Pécsett ésSzegeden este fél kilenc óra után jelent meg a város felett a bíborvörös fény, Győrött és Szombathelyen ugyanekkor észlelték az ..aurora borealis“ jelentkezését. A vörös fényen néha fehér sávok cikáztak át. Sopronban is nagy riadalmat okozott a páratlan égi jelenség, amely a Fertő-tó mentét bevilágította. (N. G.) Bécs felett állandó mozgásban lévő fénysávként tűnt fel 8 és 10 óra között. A tünemény jellegéről a tudományos köreik a részletes jelentések beérkezése után fognak nyilatkozni. Dr. Tollner sarkkutató szerint sikk szerűen terjedő sarkfényről van szó. Ausztria több részében szalag-, illetőleg bokoralakú képződések is voltak megfigyelhetők. Feltűnő a fény vörös színe, amely valószínűleg a napfoltok erős tevékenységére vezethető vissza. Az Innsbruck felett húzódó hegyláncot az északi fény bíbora valósággal elborította. A felsőház új elnöke , a régi A felsőház kedden délelőtt tizenegy órakív ülést tartott. Nagy számban gyűltek össze a felsőház tagjai, köztük az újonnan megválasztott kiküldöttek. Még karácsony előtt újra választották az örökös főrendiházi tagság jogával felruházott elektorok, valamint a törvényhatóságok és intézmények által választott felsőházi tagok felét, összesen huszonhat új tagja van a felsőháznak, 19-et választottak a főnemesi családok, a többit a törvényhatóságok és intézmények, továbbá két új élethossziglan kinevezett tag van: Röder Vilmos honvédelmi miniszter és Vértess) Sándor, a kormányzó kabinetirodájának nyugalmazott főnöke. Két új tag mandátumát támadták meg, Nettber Edéét, akit a debreceni egyetem küldött a felsőházba és Endre y. Antalét, Hódmezővásárhely kiküldöttjéé. Nagy érdeklődés előzte meg Heckenberger Konrád napirend előtti felszólalását a német kisebbségek körében folyó agitációról. Ez a felszólalás azonban a legközelebbi ülésre maradt. • Beöthy László alelnök nyitotta meg az ülést. Bejelentette, hogy Héder Vilmos honvédelmi minisztert a kormányzó a felsőház élethossziglani tagjává nevezték, majd megválasztották az elnököt és a három jegyzőt. A felsőház tagjai egymás után járultak az urnákhoz és adták le szavazatukat. A szavazatok összeszámlálása után Beöthy alelnök közölte, hogy a felsőhöz US szavazattal egyhangúlag gróf Széchenyi Bertalant választotta újból elnökévé. A terembe lépő uj elnököt Beöthy alelnök üdvözölte: — A felsőház most újból Nagyméltóságodat ültette az elnöki székbe. Nagyméltóságod igen fontos közjogi funkció teljesítésére hivatott, amelynek hatásköre és tartalma az utóbbi ilőben főleg most megalkotott alkotmányjogi törvényeink értelmében lényegesen fokozódott. További munkássága elé változatlan bizalommal tekintünk. Gróf Széchenyi Bertalan köszönetet mondott azért, hogy a felsőház másod izben is elnökké választotta. — A felsőház működését továbbra is a legszigorúbban vett alkotmányos elvek szerint kívánom irányítani — mondotta. — Örömmel állapíthatom meg, hogy az utolsó két és fél esztendő alatt a felsőház két régi kívánsága beteljesedett: a felsőház saját házszabályai szerint működhet és jogkörét újból szabályozták. Ilyen körülmények között joggal remélem, hogy a minden pártpolitikán fennálló felsőház példát mutató kötelességteljesítésével sokat szenvedett hazánknak javát az eddigieknél még eredményesebben fogja szolgálni. Ezután a felsőház jegyzőivé választották Agoraszta Tivadart, gróf Khuen- Héderváry Károlyt és Péchy Manót, mad megalakultak a bizottságok Végül gróf Széchenyi Bertalan elnök bejelentette, hogy a képviselőháztól több kisebb javaslat és jelentés érkezett és a felsőház legközelebbi ülését előreláthatóan február tizedike táján tartja. Az ülés időpontjáról a felsőház tagjait értesíteni fogja. A felsőházi ülése egy órakor ért véget. BIZTOS SIKER, gyors eredmény, ha hirdet NEMZETI ÚJSÁGBAN Tízmillió éves tojások Newyork, január 25. Rövid idővel ezelőtt szenzációs hír járta be a világsajtót: a newyorki természettudományi múzeum aukcióra bocsátotta a világ legrégibb, legdrágább tojásait, azokat az ősgyík tojásokat, amelyeknek megszerzésére hatalmas apparátussal külön expedíciót szerveztek az Újvilágban. Sok-sok millió év előtt, amikor még nyoma sem volt földünkön nemcsak az embernek, de még az emlősállatoknak sem, az ősgyíkok népes hada uralkodott a szárazföldön, vízben és levegőben egyaránt. Akadtak köztük apró, szelíd növényevők, de akadtak soraikban óriási, minden képzeletet felülmúló ragadozók is. A 25 méter hosszú Diplodocust, az ennél is otrombább délafrikai Brachiosaurust ma már jóformán minden diák ismeri. De ismeri azt a hatalmas Iguanodont is, amely hátulsó végtagjain ugrálva változtatta helyét, úgyhogy joggal keresztelhetjük magyarul Kenguru-sárkányra. A nagyszabású ősélettudományi expedíciók ma már sokezer őgyík hulláját és csontmaradványait hozták napvilágra. Az ősélet-búvárok szerencsés leletek alapján belepillantottak szervezetük titkaiba, megismerték anatómiájukat, tisztába jöttek életmódjukkal, pedig ember sohasem látott egyetlen élő ősgyíkot sem. Évmilliók óta letűntek már az élet tarka színpadáról s helyüket új szereplőknek, újabb csillagoknak engedték át. Az őslény-kutatók azonban sohasem tudtak adni megfelelő magyarázatot, hogy miképpen szaporodtak ezek az ősiszabású, csodálatos állatok: eleven szülő volt-e, vagy tojásokat rakott, mint a mai gyíkok? A newyorki természettudományi múzeumnak Ázsia szívébe, a Gobbisivatagba kiküldött expedíciója végre megoldotta a régóta vitás kérdést: megtalálta az ősgyíkok tojásait! Megközelítő becslés szerint, tízmillió év óta pihentek ezek az ősgyíktojások Mongólia földjében, míg végre két fészekaljat, számszerűnt huszonnégy tojást sikerült megszereznie a newyorki múzeumnak. Az alig 18—20 centiméter hoszszú tojásokat a háromszarvú ősgyík, a Triceratops egyik őse, a Procotaratops nevű ősgyík rakta le, hogy a nap hevével költesse ki. Ám jött az ősvilág irtózatos erejű átalakulása, a homoktorlasz, amely elborította a tojásokat — tízmillió esztendeig ! Most azután nagy gonddal kipreparálták a szerencsés leletet, a világ legdrágább tojásait. A newyorki aukción két darab, egyenként ötezer dollárért cserélt gazdát! Egyikükben megtalálták a teljesen kifejlett ősgyík embrió hófehér, apró csontvázát is. Kővé dermedt mészhéjjából kiszabadított csontokért . a newyorki természettudományi múzeum hatalmas összeget ajánlott fel a tojás tulajdonosának, Mrs. Betty Murdocknak, aki semmi pénzért nem hajlandó megválni az apró csontváztól. Mrs. Murdock, Amerika egyik legismertebb régiséggyűjtője, akinek legféltettebb kincsei közé tartozik most a világ legritkább és legdrágább tojása, Karsay Andor. A farsang történetéből Benne Vagyunk mér jócskán az idei farsangban, mely ezen az éven szokatlanul hoszszúra fog terjedni. Az álarcos bálok tarkabarka világában rendre felvonulnak a bohókás Pierrol-k és Pierette-ok s mint más évszázadok óta annyiszor, úgy az idén is megjelenik és pajkoskodik jellegzetes öltözetében hol itt, hol ott a vidám Harlequin és az ő hűséges társa, a naiv és bohó Columbine. E néhány sorban most, a farsang szeretetreméltó gavallérjáról, a fejét mindig huncutságokon törő Arlecchino-ról fogok megemlékezni, aki olyan közeli atyafiságban vén a régi francia költemények és legendák népszerűvé vált Harlequin-jével. Az idősebbik D'Isarell „Curiosities of Literature“ című művének 1839-iki kiadásában felemlíti, hogy az egész harlequin-fajnak az anyja és dajkája Olaszország — és hogy eredeti neve, az Arlecchino más országokban érdekes változásokon ment át. Az olasz szó maga csupán ujjáképzése a régibb olasz „slichino“ szónak, mellyel Alighieri Paule „Inferno“jának huszonegyedik énekében találkozunk, mint a fiadémon egyikével és rokona az ófrancia „balequin“-nek, vagyis egy rossz szellemnek. Ez a középkorbeli ördög, vagy démoni lovas, aki éjjelenként egy kísérteties szellemcsapat élén lovagol. Az olasz démon, Alichini a pajkos Arlecchino-vá változott át, aki Marmontel szerint a bergamói szolgalegényt, a naivság és ostobaság, a ravaszság és természetes humor jóízű vegyülékét jelképezi, aki mindig fátig szerelmes és állandóan zavarba esik, mikor urának vagy saját magának számot kell adni valamiről,» némileg olyan, mint Davus és Styrue a latin vígjátékban, vagy Leporello a modernebb operában. A régi olasz vígjátékokban két változatlanul népszerű alakkal találkozunk állandóan: az egyik a most emlegetett Arlecchino, egy tökkel ütött fajankó, valószínűleg az olasz Bergamo város polgárait akarja jellemezni, akik abban az időben nevetségesen korlátolt észjárásukról voltak ismeretesek, a másik pedig Brighella, egy pajkos, furfangos cselédleány. Régi francia íróknál ennek az Arlecchinonak többek közt ilyen változatú nevei voltak: „herlequin“, „herlekin“, bierlekin“, „herlequin“ és „herlekin“, amiként ama nagyszámú félelmetes manók egyikét nevezték, melynek a középkorbeli Európa túlságosan babonás parasztságát bizonyos névtelen rettegéssel töltötték el. Az alsó-latin „harlequinus“, a most említett ófrancia változatok, az olasz „alteltino“, a régi angol „her lething“, nyilván mind ugyanazon értelemmel a középkorbeli ördögöt vagy démoni lovast jelentik. A francia színpadon a XVI. és XVII. századokban már, eredeti, jellemvonásai nem a gyász és a bánat, hanem a humor és a gúny. Arlecchino már ide mint harlequin tette be a lábát 1585-ben. Harlequint az angol közönség a XVIII. század második évtizedében kezdte megismerni Rich-nek, a Lincoln's Inn Fields Theatre akkori igazgatójának személyében, kit az angol pantomimika atyjának tartanak. Tanulatlan ember, egyszerű színész volt, aféle szegény ördög, kinek azonban a színpadi mókázásai olyan általános tetszést arattak és színházát annyira felvirágoztatták, hogy ennek láttára 1723-ban egy másik rivális színház, a Doury Lane dr. Thurmond-dal egy „Harlequin tíz. Faustin“ című bohózatos darabot íratott. Ez volt az első angol „pantomimé". Ámde Rich sem hagyta magát, hanem válaszul egy má- „MqU. étek" id%: ItóHCZ ilácölty ...........Keresztet vágott a fa eleven testébe, ahonnnan rózsaszín nedv szivárgott a hasítás nyomán, mintha könnyekkel hígított vér volna. Ekkor megszólalt mögötte valaki: — Mit csinálsz, uranf? Elek hátratekintett, egy arab nő zavarta meg, egészen fiatal teremtés. Bosszúsan felelt: — Mi közöd hozzá? Ez egy dolgodra. — És újból faragni kezdett, nagy igyekezetében ujját is megsértette. De a lány nem tágított. — Hagyd abba, uram — mondta. — A fát nem szabad bántani. A fának ugyanúgy fáj, mint az embernek... — Mit törődsz vele? Takarodj! — Nem! — Hogy mersz ellenkezni? — Akit sajnálni kell, azzal lehat- Az nemgoromba ... — Kit kell sajnálni? — Téged. • — Engem? Miért? — Mart beteg vagy, a szived beteg. Elek csak most nézte meg jobban. Nagyon ■p lány volt, fekete haja mint az ébenfa, így csillogott, dereka karcsú, hajlékony nádzál, szemében párás közel és távlatos messzea kékje. Másodpercnyi hallgatás. — Talán nem igaz, hogy beteg vagy? Honnét tudod? Tudom. Értek a szivekhez .. Még nagy jól halllam .... . . Vojí... .igynak?.. ........Léka. — Meglestél, amíg magamba voltam? Első mosoly az éretteper ajakon. — Egy kicsit... — Szegyeld magad. — Nem. — Megérdemelnéd, hogy elzavarjalak. — Gyere, üljünk le. Hadd mondom el, mivel gyógyíthatod meg a szívedet...“ A „Minden második“ és a „Só Pál két és fél házassága“ szerzőjének, Ruszkabányai Elemérnek, a kitűnő fiatal írónak legújabb regényéből való ez a részlet. Elek a hőse a regénynek, akit katonának neveltek, de mire befejezte tanulmányait, minden összeomlott s már nem volt többé miért katonának lennie. Udvari Elek regénye a mai s a közelmúlt élet, valóság, megpróbáltatásokban és kalandokban gazdag életútját végig kísérve minden olvasó, szorosabban a harmincévesek találnak benne egy-egy állomást, egy-egy epizódot, amely az ő életükben is előfordult mér s mint felejthetetlen emléket bizonyára még öreg korukban is elmesélik majd „százhuszas tempóban“ rohanó unokáiknak a repülőgép volánja, vagy a televíziós készülék mellett. A kadettiskola ötödik osztályában indul el a történet, otthonról elszakadt „pál utcai fiúk" között, az önállóság első lépteinél, amikor a fiatal fiú lelkére legsúlyosabban nehezedik az érzés: „magamra, maradtam''. A vasfegyelem béklyóiba szorított pubertás ezer rejtekhelyéről leskelődő veszedelmét rajzolja meg Ruszkabányai Elemér regénye első felében, finom hanggal, avatott tollal s mindenki úgy érzi, hogy Elek a testvére, a barátja, hogy egyszer ő is volt Elek, maga: a hagyott ötödikes, az induló élet, szépségeivel, ígéreteivel, tele kiváncsisággal ambícióval és életberi vel. Aznak a harmincéveseknek a nevében beszél és cselekszik Elek, akikről eddig még kevés szó esett az irodalomban. Majd a bábomba kényszerített, Magyarországot vetíti elénk a szerző megrázó hangokkal, dinamikus erővel, anélkül, hogy háborús regényt adna. Hiányzik a regényből a harcterek borzalma, az „egyenruhás halál“ vitus-tánca, de a fiatalok lábdobogása mögött, a fiatal izmok megfeszülésében mégis harckocsik dübörögnek,„ a cselekmény fölött bombavetők berregnek, szuronyrohamok sikolya és halálhörgésű Elek életének kísérő zenéje“. A történelmi idők tragikus fordulatai, az ország megszállásának, és az Erdélyért utolsó csepp vérükig küzdő székely hadosztály története olyan megrázó képeket kapnak a „Mégis élek“-ben, amelyet csak az tud megírni ilyen hátborzongató valósággal, aki fül- és szemtanúja volt a nagy világégésnek, Elek, aki mindenei'.' keresztül küzdötte magát, eljut életének ahhoz az állomásához, amelyhez sok száz testvére eljutott, fiatal ember lett és nincs mihez kezdenie. Követi a „százak" sorsát, beáll az idegenlégióba, amelyről sokat olvastunk és hallottunk, elégszer láttunk már filmen se, Ruszkabányai Elemér regényében mégis a.1 oldaláról ismerjük meg az „eleven poklot“. Csodás afrikai leírások közben toppan Elek elébe Léka, az arab leány, aki minden fájdalma és szenvedése mellett rámutat Elek legnagyobb betegségére: „Uram..., fáj a szíved!“ Ötszáz oldalon keresztül szívdobogva, visszafojtott lélegzettel követjük Elek sorsát, anélkül, hogy a lebilincselő olvasmányt egy percre is le tudnánk tenni a kezünkből. Az olvasóval is az történik, ami Elekkel, megerősödik a hite ésújból bízni tud. Mi, a harmincévesek miatt megkönnyebbülve kiáltunk fel a végén a regény hősével. Hála Istennek! Mégis csak! öns dalatot írt, melynek cimevolt: „The Necromancer, or, the History of Dr. Tausbus . Sikere nagyobb volt a versenytársánál. Ma pedig máig Harlequin, vagy nevezzük így: Arlecchino szerte a művelt világon a farsangi mulatozásoknak egyik elválaszthatatlan alakja. Ott kell lenni neki mindenütt, ahol jókedv, és vigság terem. S ,aki egykor — Utánt láttuk — sok évszázaddal ezelőtt csak gyászt ésszomorúságot jelentett a köztudatban: álarcom báljainkon ma már a fesztelen vidámság és gondtalan kedély megtestesülése. Zs. B. A teruel-i Romeo és Julia Az egykor kedves és békés, most harcoktól feldúlt délarragóniai Térnél sok érdekes látnivalóval szolgált a külföldi látogatóknak. Tán első helyen állt Don Juan Diego Martinas és a szép Isabell de Segure sírja, a femes terueli szerelmes páré, kik a spanyol irodalomban nem kisebb szerepet játszottak, mint Tristan és Isolda a francia, illetve német irodalomban Az ő szerelmük is boldogtalan volt s haláluk korai. Hogy valóban éltek, azt egyebek közt az is bizonyítja, hogy a San Pedro-templom oldalkápolnájában vannak eltemetve s bebalzsamozott testüket nemrég még üvegkoporsóban lehetett látni. Aki a terueli pályaudvartól a városba indul, az Mannas szobrász egy művészi, domborművéhez tér, amely a szerelmeseket ábrázolja. Don Juan és Isabell a XIII. század kezdetén éltek, amikor Don Jaimes uralkodott Arragóniában. Legszebben Don Yages háromszáz évvel ezelőtt írt nagy költeménye dicsőíti őket. A XIX. század első felében Juan Engerbg Hartzenbursch írt egy megrázó erejű drámát, amely szintén a két teruek szerelmes emlékének van szentelve. - Milyen legyen a női rendőr? A londoni rendőrség már egy év óta kutat olyan nők után, akik mindazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek a rendőri hivatás betöltéséhez szükségesek. Csak 25—84 éves hajadonok pályázhatnak, akik legalább 163 centiméter magasak s kiknek erős lábuk, kifogástalan foguk s jó, éles szemük van. Ezenkívül teljesen egészségeseknek kell lenniök, hogy megállhassák helyüket az erőfeszítő szolgálatban. A hölgyeknek továbbá csinosaknak, bájosaknak és jólnevelteknek kell lenni, emellett körültekintést és finom tapintatot is követelnek tőlük. Ezek után a kívánalmak után érthető, hogy a rendőrlányok utáni kutatás már egy év óta tart. Ez alatt az idő alatt nem kevesebb, mint ezer nő jelentkezett a társadalom minden osztályából s minden foglalkozási körből, akik azt hitték, hogy megfelelnek a követelményeknek. De közülök csak huszonnégyet találtak méltónak a női rendőrtestületbe való felvételre. A többieket bokasüllyedés, rossz fogak vagy szemek, szívbaj és más testi hiba miatt utasították el. A londoni rendőrség most tovább is keresi az alkalmas nőket, mert még negyvenre van szükség, hogy a teljes létszámot — 142 — betölthessék.