Nemzeti Ujság, 1938. február (20. évfolyam, 25-47. szám)

1938-02-01 / 25. szám

Szendy Károly polgármester a Magyar Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, Lamotte Károly alpolgármester a közép­keresztet, Felkay Ferenc és Morvay Endre tanácsnokok pedig kormányfőtanácsosi címet kaptak ( WG) FE8 1. 1 , )/ Áttörték a vörös &4mmfrontot \ Időjárás: — im - — — — m ^ , - --------- - ~ Goga Várható időjár . átalakítja kor- NFM7FTV TTFQÄfr SStöSS szét, nyugat | lg 1 Ifi M U M B B I Bv M incidens miatt ~ I lrl^AI UJPVJIT»# mérséklet alig ww . , , __ . . . _ . . . . , _ tanítja Görög­változik XX. évfolyam, 25. szám + KEDD + Budapest 1938 február 1 országot Genfben végleg megbukott a szankciós rendszer A kisállamok nem hajlandók a szankciók terheit viselni Genf, január 31. Genfben egyszerű, polgári temetést rendeztek az alapokmány szankciós pa­ragrafusai számára. A Népszövetség reformjával foglalkozó 28-as bizottság tag­jainak állásfoglalása után a szankciós rendszer megbukottnak tekint­hető most már a Népszevteség keretén belül is, miután az életben az olasz- adesszin háború folyamán, megbukott. A nagyhatalmak közül csak Lengyelország képviselője szólalt fel, ő is a szankciók tarthatatlanságát fejtette ki. Ezzel, úgy látszik, végleg elvetették Kína képviselőjének azt a reményét is, hogy a Népszö­vetséget Japán ellen szankciók alkalmaz­ására bírhatja rá. Kis államok a szankciók elleni Genf, január 31. Az olasz—abesszin háború folyamán, — mint ismeretes — teljes csődöt mon­dott a Népszövetség megtorló akciója: a katonai szankció szóba sem jöhetett, a gazdasági megtorlás nem volt egységes és végeredményben hatástalan maradt. A kisebb államok, különösen a skandi­náv államok, szükségesnek tartották, hogy a Népszövetség reformjával fog­lalkozó 28-as bizottság ebben a kérdés­ben foglaljon állást és a szankciós pa­ragrafusokat törölje, mert azok a kis­államokat sújtják olyan következmé­nyekkel, amelyeket nem viselhetnek el, különösen gazdasági téren. A hétfőn meg­indult vitából meg lehet állapítani, hogy a szankciók megbuktak, meg­való­sí­that­lan­ok s a reform ebben a kérdésben nem maradhat el. De megbukott vele együtt az úgyneve­zett együttes biztonság is. Első felszólaló Unden (szocialista svéd) volt. Kifejtette, hogy az együttműködés a szankciók kérdésében háromféle irá­nyú lehet. Először kényszerítő jellegű, amidőn az egyes esetekben a megtorlá­sok alkalmazása kötelező. Ez a jelenlegi helyzet. Másodszor nem kényszerítő jel­legű, vagyis amidőn a tagállamokat az a kötelezettség­ terheli, hogy közösen tár­gyalják meg, ha a tagok valamelyike megsértené az alapokmány lényeges ren­delkezéseit. A harmadik pedig az, amely a kettő között foglal helyet s amelyet közvetítő jellegű megoldásnak lehet ne­vezni. Az alapokmány tengelye a 11. és 16. szakasz, amely konkrét esetekben lehetővé teszi a fizikai kényszer alkalma­zását. Tekintettel arra, hogy a Népszövet­ség nem rendelkezik katonai hatalom­mal, e fizikai kényszer alkalmazása két­séges. Az alapokmány 16. szakasza min­den tagállam számára előírja azt a köte­lezettséget, hogy háború kitörése esetén a támadó féllel szemben gazdasági meg­torlásokat alkalmazzon. Ezt a rendelke­zést azonban a Népszövetség fennállása óta csak egyetlen esetben — Abesszinia esetében — alkalmazták. A 16. szakasz nem alkalmazható a maga teljességében. Nyíltan be kellene ismerni, hogy a Nép­­szövetség nem tudja megvalósítani teljes egészében az alapokmányban foglalt pro­gramot. Ebből a körülményből a svéd kormány azt a következtetés­t vonja le, hogy­ magára nézve nem tartja, kötelező­nek a támadó féllel szemben kényszerítő szabályok alkalmazását. A fikciók csak a Népszövetség tekintélyének lerombolá­sára alkalmasak. George svájci kiküldött bejelentette, hogy a svájci szövetségi kormány emlék­iratban fejti ki majd azokat az okokat, amelyek arra kényszerítették, hogy a teljes semlegesség álláspontjára vonul­jon vissza. Svájc már 1936-ban hang­súlyozta, hogy a megtorlások rendszere milyen kényes helyzetbe hozta az orszá­got és kifejtette, hogy Svájc nem hajt­hatná végre a megtorlások rendelkezé­seit anélkül, hogy súlyosan ne veszélyez­tesse semlegességét. Az alapokmány 16 szakasza megbénult. Rutgers (Hollandia) kifejtette azokat az okokat, amelyek akadályozták az együt­tes biztonság rendszerének megvalósítá­sát. Ezek között az okok között szerepel az egyetemesség hiánya, a leszerelési ér­tekezlet csődje, továbbá a 16. szakasz al­kalmazása terén mutatkozó gyásszos ta­pasztalat. Az olasz-adesszin háború a 16. szakasz alkalmazásának erőpróbája volt és ebből levonhatjuk azt a­ tanulságot, hogy a 16. szakaszban foglalt katonai jellegű megtorlásokat sohasem alkalmaz­ták, míg a gazdasági jellegű megtorlá­sok vagylagos jelleget öltöttek. Ezáltal az alapokmány hallgatólagos revízión ment keresztül. Pflagl osztrák kiküldött kormánya ne­vében kijelentette, hogy az osztrák kor­mány a legnagyobb figyelemmel kíséri a vita menetét, azonban nem tartja al­kalmasnak a­ jelenlegi időpontot e nagy­­fontosságú kérdés megvitatására, ezért tartózkodik a vitában való részvételtől. A délutáni ülésen Yömkila (Finn­ország közölte, hogy nem áll elő jelenleg határozott reformprogrammal, de fenn­tartja magának a jogot ahhoz, hogy részt vehessen a reformokat érdemlege­sen tárgyaló vitákban. Komarnicki (Lengyelország) rámuta­tott arra, hogy a nemzetközi helyzet súlyosságánál fogva nehéz tisztázni azo­kat az elveket, amelyeken a Nemzetek Szövetségének jövője kell, hogy felépül­jön. Mindaddig, míg az összes hatalmak nem tagok, alkalmazkodni kell a való helyzethez. Azt az aránytalanságot, amely a­ kis államokra, nézve a Nemzetek Szövetségétől származható előnyök és a tagsági mivoltukból rájuk háramló kö­telezettségek között fennáll, el kell tün­tetni. Cantilo (Argentína) szerint az argen­tínai kormány mindenkor azt a felfogást vallotta, hogy az együttes biztonság elő­feltétele az egyetemesség megvalósítása. Osusky (Csehország) kijelentette, hogy bűn lenne szemet hunyni a­ Nemzetek Szövetsége jelenlegi gyengesége előtt és elkerülni az orvoslást. Minden társaság­ban előfordulhat, hogy megszegik a­ sza­bályzatokat, de abból nem következik, hogy maga a társaság beteg. Egyéb felszólalás hiányában az elnök ezután berekesztette az ülést. A tanács is tartott ülést és bizottságot küldött ki a francia—török alexandrettei kérdés szabályzatának elintézésére. Unalomba fulladt a 100-ik ülésszak Genf, január 31. A jubiláris ülésszak minden érdemle­ges határozat nélkül, a teljes érdektelen­ség jegyében közeledik vége felé. S­­e­­­b­o­s francia, Eden angol külügy­miniszter elutazott, mintha nem is érde­kelné őket semmi, ami Genfben történik. Eden helyett Cram­borne lord, D­e­l­b­o­s helyett Paul B­o­n­c­o­u­r ma­radt Genfben, de jellemző, hogy a 28-as bizottság ülésén felszólalni sem tartot­ták érdemesnek. Lapunk mai száma 16 fillér ­ AZ ÜN­EPLÉS A nemzeti szocializmus vasgonapj ünnepelte Berlinben kormányra jutá­sának ötéves fordulóját, sok érdekes és jellemző mozzanattal. Megégtünk minden ünneplést és nyugodtan néz­nénk a nagy német nép öröme felé, ha ebbe az ötéves jubileumba nem szólna bele egy olyan esemény, amely mesz­­szire megvilágítja ennek az öt évnek lényegét. Ez az eszmény nem hirtelen aktus, hanem céltudatosan kiharcolt világnézeti beállítottság eredménye s nem is zárókő, hanem sajnos, sokaknak útmutató — nekünk pedig figyelmez­tető a jövőre nézve. Rosenberg Alfréd, a világnézeti nevelés ellenőrzésével megbízott birodalmi vezető, a nemzeti szocialista, párt hivatalos lapjának, a Völkischer Beobachter­nek főszerkesz­tője, a XX. század mithosza, a vér és becsület, a protestáns római zarándo­kok és egyéb könyvek szerzője a leg­nagyobb német tudományos kitüntetést kapta meg. A közvélemény már akkor fölfigyelt, amikor Rosenbergnek jut­tatták az egyik 100.000 márkás német nagydíjat, most azonban, hogy a leg­magasabb német birodalmi kitüntetés is osztályrészéül jutott, olyan, mint egy horogkeresztes aranygyapjas-rend, vagy nemzeti szocialista aranygyapjas­­rend, vagy nemzeti szocialista térd­­szalag-rend, ismét meg kell jegyeznünk magunknak ezt a dátumot. Számtalan esetben hangoztatták ugyanis, hogy Rosenberg Alfréd nem képviseli a nemzeti szocialista felfo­gást és az ő iratai nem a Harmadik Birodalom nézetét tolmácsolják. Szó­ban és írásban azt hirdették, hogy a „pozitív kereszténység“ alapján álla­nak s mindaz, amit a Schwarzes Korps, a Durchbruch, Am heiligen Quell deutscher Kraft, a Fridericus Stürmer és egyéb lapok írnak a kereszténység ellen, nem fejezik ki a hivatalos állás­pontot , hogy sem Ludendorff, sem Rosenberg, sem­ a többiek nem hirde­tik az arra illetékesek nézeteit. Sajnos, az események kezdettől fogva az ellen­kezőjéről győztek meg bennünket. Ha nem Rosenberg a hivatalos, hát ki az? Mert az ő könyvein kívül nem olvas­tunk más hivatalos állásfoglalásról. Hol vannak, merre, kinél, örömmel lát­nánk őket, bár csak jelentkeztek volna. Ehelyett azt tapasztaltuk, hogy a nem­zeti szocialista párt hatalmas nürn­bergi reprezentatív épületébe, ott, ahol a pártnapokat tartják, Rosenberg Al­fréd könyveit falazták be szimbólum­ként. A birodalom világnézetére Ro­senberg vigyáz, a hivatalos lapon ke­resztül, amely hivatalos lap nemcsak a nemzeti szocializmus, hanem a kor­mánykörök szócsöve is, Rosenberg fejti ki álláspontját. S a legnagyobb birodalmi kitüntetést, a természettudó­sok mellett, mint a szellemet egyedül képviselő, nem a világhírű Max Plank kapta meg például, aki éppen most írt a Tudomány és vallás viszonyáról nagyszerű könyvet, ezt a díjat nem is híres jogász, festő vagy író kapta, ha­nem az az ember, aki a szerencsétlen Ludendorff után a legnagyobb ellen­sége a kereszténységnek, akinek elveit egyetlen józanul gondolkozó ember sem fogadhatja el. Ez a Rosenberg Alfréd követte el idáig a XX. század legnagyobb árulását a tudomány és az emberi szellem ellen, aki a gondolko­zás szabadságának leple alatt olyant hirdet, ami az emberiséget primitív rabszolgaságba akarja taszítani. Ro­senberg Alfréd könyvei olyanok, hogy azokat a németség legnagyobb része szeretné eltitkolni, mert szégyelli, hogy a híres német tudományosság tekin­télyt szerzett cikkeivel ő képviseli most Leibnitz, Humboldt, Fichte, Goethe.

Next