Nemzeti Ujság, 1938. május (20. évfolyam, 97-121. szám)

1938-05-01 / 97. szám

Amdtum a­ fa­­jt­ót . Lennart svéd királyi herceg Budapestre jön Gróf Csekonics Iván, az Első Magyar általános Biztosító választmányának el­nöke lett Kauzli Dezső nagyprépost, apostoli proto­­nótárius, megkapta a II. osztályú érdem­keresztet a csillaggal Ifj. Madarász Antal gépészmérnök a munkanélküliségről tartott előadást a Katolikus Népszövetségben / ‘ ' V 1 4 4­5 Anglia lépéseket tesz Bertmoen, Varsóban, Budapesten Időjáráss — ■ ■ ■« ^,1 ■■ - —» » |[ mim ijgg XI. Pius Várható időid- I / / Jjf ,*e\pápa Castelgaa­rds a követ- ^ t / - _­­£ —dr dói fába költözött W .VCm7IjTV TTTC\£%£&&&!& Mérsékelt szél. |m| M IVM Mm .9*B M M ■ I készül Változó felhőzet. I ^B B 1 I V H U I ^ H H Hl ■ ’röifl szország Több helyen eső, I « H Jb. fyOtadpiddan zivatar. 71 hö ^ Yjpfra gyilkolnak mérscsökkenéSe XX. évfolyam, 97. szám 4 VASÁRNAP 4 Budapest 1938 május 1 . d­í ° * AZ IGAZI KERESZTÉNY NEMZETI POLITIKA ÚTJA Az az ideges feszültség, amely néhány hétig belső titkos izgalmak emelkedő hullámhegyével fenyegette a magyar társadalmat és a politikai közéletet,­­ kétség­­kívü­l lényegesen engedett. A kormány félreérthetetlen nyilatkozatai és még kevésbé félreérthető cselekedetei, amelyekkel minden rendet és nyugalmat fenyegető törek­véssel keményen szembefordult,­­ megtette a hatását. Nincs ma józaneszű ember az országban, aki ne tudná, hogy a magyar államhatalom sokkal szilárdabb, semhogy bárki felfordítással fenyegethetné. A felelős kormánynak minden eszköze megvan arra, hogy felelőtlen lázításokkal, titkos összeesküvésekkel úgy fordulhasson szembe, hogy senkinek se kelljen félnie azoktól a dőre fenyegetésektől és nagyhangú beígérésektől, amelyekkel hosszú időn át mindig újabb és újabb időpontokra jelentette be remény­beli győzelmét a hol titkos, hol már egészen nyílt agitáció. Be kell azonban vallani, volt közben olyan időszak, ami­kor azt kellett hinni, hogy a magyar közvélemény igen értékes rétegei és fontos elemei között is akadtak olyanok, akik úgy látszottak, mintha elvesztették volna a közéleti józan ítélőképességüket. A politikai harc természetes életjelensége a nemzet­nek s amíg a törvényes keretek között folyik, abból alakul ki, nem a pártoknak, hanem a közjónak diadala. Dőreség volna ezt a harcot tökéletesen megszüntetni akarni s a politikai életet valami lusta békességnek, valami ernyedt csöndnek átengedni. Ez a nemzet erőinek elzsibbadását, lelkének elfásulását jelentené. De ahogy az élet szabad és enyős ütemét kell éreznie a politikának is, éppen úgy kell védeni a nemzeti fejlődést attól, hogy a politikai harcból polgárháborús é­­s a jogos politikai agitációból lázító forradalmasítás váljék. Ennek igenis megálljt kell kiáltani, még ha a leghangzatosabb jelszavak, a legtet­szetősebb ígéretek lobogója alatt folyik is. Magyarország a fejlődés országa, ahol az ősi intézmé­nyek elevensége és rugalmassága mindig megengedte a korszerű átalakulásokat. De elvetette azt a sötétbeugrást, amit az ok nélküli és célnélküli forradalmasítás jelent. A forradalom mindig rettenetes megrázkódtatásokkal, irtó­zatos áldozatokkal jár, még akkor is, ha jogos célokért és jogos okokból tör ki. Olyan kockázat ez, amelyet erős és nagy nemzetek is keserves árral fizetnek meg. De végső katasztrófába dönthet olyan kis országot, amely belpoliti­kájában is, külpolitikájában is rendkívüli feladatok és rendkívüli események elé került. A nemzeti szocialista ideológia, amely minden köntör­falazás, takargatás és mesterkedés ellenére a maga eszme­körében, bölcseletében, totális célkitűzéseiben és ködös mithoszaiban kétségkívül szemben áll a magyar alkotmá­nyossággal s a katolikus lelkiséggel, a különböző kisebb kísérletek után a közelmúltban új csoportba látszott kije­­gecesedni. Egyetlen név körül folyt propagandája és egész izgatási rendszere. Egy név körül, amelyet tavaly alig ismert valaki az országban, de mostanság úgy terjesztenek kivel, mint va­lami politikai megváltóét, aki csodálatos nemzetmentő program-talizmán birtokában van. Az a képviselőházi csetepaté, amely e név körül legutóbb lefolyt, nem érdekel bennünket. Teljesen mellékes az, hogy magyar embert — akár politikust, akár magánembert —, hogy hívnak s hogy a nagyapja magyar, német, tót, horvát, román, ruthén, szerb, vend, görög vagy örmény származású volt-e, hogy táborszernagy volt, vagy csak őrmester s hogy milyen nemzetiségű volt a felesége, stb. Mindettől még valaki igen jó magyar ember lehet a szónak valódi, — hogy úgy mondjuk, szentistván országbeli — értelmében. Zrínyi Miklóstól, Petőfi Sándorig elég sok nagy magyarunk van, akik tollal és karddal ezért a hazáért éltek és haltak, — bár nemzetiségileg nem voltak az Árpáddal bejött hét ma­gyar nemzetség törzsökös leszármazottai. Az ilyen kér­déseknek tehát a politikában sem lehet helye. De igenis, lehet vizsgálni, sőt aggodalommal és meg­döbbenéssel kell vizsgálni, hogy az ország vezéreként meghirdetett név jelenti-e azt a nagyszabású képességet, azt a komoly államférfim tehetséget, azt az országvezetői rátermettséget, amellyel rendelkeznie kell annak, akire az ország rábízhatja a sorsát. Meg kell állapítani: ha e névvel szemben ezt a kérdést feltesszük,­­ sehonnan sem kapunk rá feleletet ! Hallottuk, hogy az illető tisztességes magyar ember. Ezt nem is vonhatja kétségbe senki, hiszen a magyar hadsereg egyik magas­­rangú nyugalmazott tisztjéről van szó, aki a háborút kitüntetésekkel a fronton végigverekedte. Ámde az, hogy valaki tisztességes magyar ember, a politikában csak elő­feltétel — és kell is, hogy az legyen! De ez még nem képe­sítés és nem hivatottság. Széchenyi István, mielőtt a nemzetét vezetni akarta volna, megírta a Hitelt, azután a Stádiumot, megalakította a Magyar Tudományos Akadémiát, megszervezte az első társadalmi kaszinót, bevezette a lóversenyt, megindította a Tiszaszabályozást, hozzányúlt a Vaskapu mgnyitásához, a gyűléseken, cikkekben, röpiratokban fejtette ki pro­gramját és országátalakító, nemzetet átformáló terveit. A közvélemény pedig nemcsak teste, hanem —­ hallotta is a szavát. És a szavakból és az írásokból és a cselekedetek­ből kialakult a magyarság előtt a rendkívüli egyéniség, megjelent az óriás, aki mellé a nemzet Annióban odaállha­­tott. Mert tudhatta, micsoda rendkívüli képességeket, micsoda hatalmas tudást, tehetséget, akaraterőt képvisel ez az ember, — de érezhette minden szavában azt is, mek­kora felelősségérzetet hoz Széchenyi István a magyar közéletbe magával, így lett naggyá a legnagyobb magyar s ezt az utat kellett megjárni mindenkinek, aki itt valami akart lenni, aki azt akarta, hogy fölfigyeljenek rá, hogy szavának súlya legyen, hogy a közvélemény bizalmával megajándékozza. Deák Ferenc, id. Andrássy Gyula és Kossuth Lajos, Zichy Nándor és Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső, Baross Gábor, Molnár János, azután ifj. Andrássy Gyula, Apponyi Albert, Tisza István, mind-mind a köz­élet nyílt porondján mutatták meg magukat, vívták har­caik é­s nőttek bele alakjukkal a magyar horizontba. Az előtt a magyar értel­miség előtt, amelynél sok minden hibája ellenére­­» .. •-rtségben nincsen különb­­­ség­»? sem a­zok előtt a h­ata­lmas magyar népi tömegek előtt ame­lyeknek józansága és megfontoltsága közmondásszerü, —« még soha senki sem mert ismeretlenül a titokzatos ho­mály misztikumba borító módszerével megjelenni, helye­sebben — meg nem jelenni. Szinte meg kelllett már döb­benni attól, hogy még olyan körökben is, amelyektől magasabb politikai ítéletet lehet feltételezni s olyan réte­gekben, amelyek eddig mindig nehezen oldották fel bizal­matlanságukat az, ismeretlenekkel szemben, a­mennyire előrehaladott olyan agitáció, amelynek sem a valódi programját, sem komoly célkitűzéseit, sem országjavító terveit senki sem ismerte. Mert ami szellemi termék ebből az agitációból kikerült, az vagy naiv szóhalmaz, vagy minden tekintélyt és minden politikai és társadalmi értéket támadó izgatás volt. Mi a magyarázata annak, hogy ennek a mozgalom­nak, amelyet a felelős magyar belügyminiszter á­llamfel­­forgatónak, titkosan összeesküvőnek, alkotmányellenesnek mondott az országgyűlés és az egész nemzet nyilvános­sága előtt — mégis komoly kezdeti sikerei voltak! Hogyan tudott magához vonzani olyan elemeket, amelyeknek voltaképpen kétségkívül az alkotó keresztény és nemzeti politika komoly erői mögött kellene felsorakozniok? Személyi varázs, szónoki erő, szellemi kisugárzás, eszmei magvetés — semmiesetre sem, hiszen ebből mit sem kapott a közvélemény, de nem kaptak azok sem, akik a titokban tartott gyűléseken megjelentek, vagy időnkint eg­ egy röpcédulát végigolvastak. Mi hát az ok? Mondjuk meg őszintén és leplezés nélkül. A legszélesebb értelemben értve: a magyar keresz­tény tömegek súlyos hiányérzete, keserű k­ielégítetlensége a mostani megmerevedett parlamenti pártkeretekkel, az azokon belül mutatkozó programtalansággal, tervszerűt­­lenséggel és huzakodásokkal szemben. Nem véletlen, hogy amikor végre húsvét előtt a nemzet a kormánytól két irányban is nagyszabású programhirdetést s mélyreható társadalmi reformtereket kapott,­­ a feszültség hirtelen engedett, az izgatás pedig kezdte elveszíteni maga alatt a talajt. Meg kell mondanunk, hogy a látszólagos parlamenti Treuga Dei mögött s annak viharmentes, napsugaras politikai tájképe alatt a mélyben a magyar társadalom vulkanikus erői mozdultak meg. Azok a politikusok, akik­nek a történelmi szeizmográf­ képesség megadatott, kellett, hogy érezzék a most még gyenge, de mégis folytonosan erősödő tektonikus lökéseket, melyek a magyar nemzeti és népi tömegek mélyéből mozdultak meg. A közel egy­­esztendős megbékélt parlamenti légkör szigorúan csak a képviselőház és a felsőház termeiben volt érezhető. Künn a magyar életben nemcsak a láthatáron villáztak a sötét felhők mögött hol itt, hol ott a villámlások, de minden­kinek éreznie kellett azt az egyre jobban ránk nehezedő Lapunk mai száma 32 fillér

Next