Nemzeti Ujság, 1938. június (20. évfolyam, 122-144. szám)

1938-06-01 / 122. szám

2 NEMZETI ÚJSÁG június 1. A magyar rádió rendkívüli munkateljesítménye az ünnepségek alatt Az Eucharisztikus Világkongresszus alatt és a Szent István év megnyitása alkalmából rendkívüli feladat jutott osztályrészül a magyar rádiónak, amely fennállása óta ezekben a napokban végezte a legnagyobb teljesítményt. Tárgyilagosan meg lehet állapítani, hogy a magyar rádió hónapok hosszú munkájával készült fel a rendkívüli nemzetközi és magyar rádiószolgálatra s hogy ezt a munkáját úgy technikailag, mint a közvetítések szellemi részében kifogástalanul végezte el. Az ünnepi rádiószolgálat élén vitéz Somogyváry Gyula, a rádió igazgatója állt, az ő irányításával folytak a közvetítések s az a tanfolyam is, amelyet a rádió régi és az ünnepi alkalmakra kiválasztott szpíkerei hallgattak. A műszaki felszerelés nagy részét Tomcsányi István műszaki főtanácsos vezetésével a rádió műszaki emberei állították elő. Külön rádiószolgálat és külön megafonszolgálat volt. Mind a kettőt vitéz Somogyváry Gyula irányította. A megafonszolgálatnál Kauser János és Czeglédy György mérnök működött még közre. A rádió külön kongresszusi irodát is állított fel, amely május 22-én nyílt meg. Az irodát Ihtromy István, az MTI munkátarsa vezette. • _ ..... Ilőször arról volt szó, hogy tik külföldi állomás fog közvetíteni Budapest I.-en és II-en kívül. Kiderült, hogy ez a valóságban kétszáztíz állomást jelentett, hiszen csupán a két amerikai szpíker közvetítését kétszáz, állomás adta le. A rádió által eddig is alkalmazott magyar szpíkerek: Budinszky Sándor, Pallos Sándor. MEGKÍSÉRTÉS Az Operába készült egy híres vendégművész meghallgatására s felfokozott izgalmában hol ide, hol oda kapkodott. A tükörnél is tovább időzött a kelleténél, mint azok, akik ritka ünnepi ajándékként részesülhetnek abban az örömben, amilyent egy ilyen este nyújt, kilépve megszokott mindennapjukból, mintegy megújhódottan, szinte újjászületetten a szép ruhában, amely csipkerózsa álmát alussza legtöbbször, de most, ím, életre kelt. Ott vár reá előkészítve a kanapén, mellette hosszúszáru keztyűje, mint odavetett fehér liliomok illatosan, piciny gyöngytáskája, a csipkésszék finom zsebkendő s az opálos fényű, gyöngyházfoglalatú látcső... Haját mégegyszer átkefélte, amelynek csillámló barnaságában ezüst szálat még keresve sem lehetett találni, majd óvatosan magára vette régi chantilly csipkéből készült ruháját s ahogy megnézte magát a felgyújtott csillár pazar világításában, a tükörben megsokszorozódó fényben, amely formás, szép alakját tetőtől talpig megmutatta, a szeme csillogását is, amelyet az öröm ragyogóvá melegített, — megelégedett volt Úgy érezte boldog, maradéktalanul az, mert külső szépségén átütött a lélek szépsége, derűje, a harmónia. Piciny felhő, amely zavarta ezt a csodálatos lelki és testi kisugárzást, csupán ura távolléte volt. Miért nem láthatja így, ilyen szépen kiteljesedetten? Aztán indulóban kézbe véve kis gyöngytáskáját az asztalról, mellette egy iv kéziratpapírt pillantott meg kettőbe hajtva... Csupa megszokásból kézbe vette. Látta, hogy vers... — Milyen kedves — gondolt urára, a neves költőre —, verset irt hozzám délután és idekészítette, hogy ma esti örömem még tökéletesebbé tegye. S alig várta, hogy elolvashassa. Most, azonnal beleülve a kandalló melletti karosszékba, kedvenc helyére. Felgyújtva a sárga ernyős lámpát is, hogy annak meghitt lénye, meg a kanalló vasrácsán ki-kivil- IRTA: M. JÁNOSSY MARGIT lódzó parázsláng mellett merüljön belé s a végén — ahogy szokta már éveken át — játékosan odarója a nagy „M“ betűt, amelyet az ő ideges, mozgékony ujjal úgy vetnek közvetlenül a vers balsarka alá, mint egy kabalisztikus jegyet. Valóban kabalaként és ez mindig sikert hozott. Most azonban legyőzte a kísértést. — Nem olvasom el, mert elkések. Inkább az Operában. Szünetkor a foyerban, belehúzódva valamelyik távolabbi kanapé sarkába — határozta el magát —, amely ott a nagy tömegben, a fekete frakkok és színpompás toalettek hullámzásában mégis olyan lesz, mint egy sziget . . . Első szünetben, a tomboló taps viharzásában elsőként surrant ki a tömegből és talán azért, mert nagyon is egyedül kívánt maradni, nem tudott. Ismerősök köszöntötték. Régi gavallérja, egy orvosprofesszor csatlakozott melléje, aki nemrégiben jött haza külföldi barangolásából és megpróbálkozott a szavak régi hídján visszacsalogatni őt a múltba. Szép szavak, bókok fakadtak fel száján, vágyva megzavarni az asszony jól meghúzott köreit, de nem sikerült. Szellemesen sziporkázott vissza az asszony, győzedelmesen a maga öntudatos erejében, mert ha ki is hajolt egy-egy mosollyal a körből, ebből a zárt boldogságból, amit neki az ura jelentett, vissza is húzódott észrevétlenül, ha a szavak izzóbb árnyalatot nyertek. Aztán másik szünet idején — Robinson szigetére még Péntek sem lépett így — kiemelte a táska rejtelméből a kéziratot. Két-három sort olvasott, majd lehunyta szemét, keze meg úgy hullott ölébe a remegve szorított papírlappal, mint egy fehér, agyonhajszolt lepke... Sápadt arcában ajkának vérszínti vonala volt csak élő. Belső viharok borzolták fel lelke csendjét. Úgy érezte, minden, amely élete egészét tartotta, összedült s alatta úgy agyonnyomorodott az imént még tökéletesnek hitt boldogsága, hogy ha akarna sem ismerne reá többé... Pedig mi sem történt... Csupán a vers, a szerelemtől izzó, szinte extatikus vers, amelyet hozzá írottnak vélt, nem neki szólott... Nos, aztán? Nem tudja, hogy a múzsát nem pótolja mindig a feleség? De tudja... Minthogy tudja azt is, hogy a költőt nem mérheti a nyárspolgár mércéjével. Reájuk külön paragrafus illik s bizonyosság benne az is, hogy a költők által sokszor megénekelt, de gyakorta ostorozott asszonyának a babérkoszorúból ha olykor egy-egy levél hull is — többször jut inkább a tövis... De ezzel számolni kell. Miért szomorú mégis? Miért tépi lelkét vagy talán csak hiúságát az a vers? Amiért nem hozzá írta? Amiért helyét immár betöltötte más? Akaratlanul is felidézte Maeterlincknek, a hires belga költő feleségének, a nagy színésznőnek rég hallott, egyszerű s lélekből fakadó szavait, amikor Párisban jártában, mintegy mementóként beléje égetett a gyönyörü asszony, aki urát annyi hallhatatlan műre inspirálta s bár férje már nem szereti, műveiben, egyetlen szerelmeseként utolsó vigasztalásul, örökre él. — Ne feledje kedvesem — mondotta ő s szeme a régen tűnt napok ködébe révedt —, a költő csak addig igazából asszonyáé, amíg szegény és névtelen. A mi csodálatunkban, a mi soha nem lankadó dicséretünkből égődnek ki salakjaikból s mikor befejeződik ez a folyamat, akkorra már meg is szűnik a mi rendeltetésünk. Elveszi tőlünk a közönség, a siker s mi megalkuvón, sok keserűséggel asszonyi szivünkben — mint egy kivénhedt komédiás lelépünk a szinről... — Már ki-ki hogy fogja fel e dolgokat, mert én ugyan nem lépek le a színről! — ismételte magában az asszony, nagyon is asszonyosan felidézve a szókat s felkelt a helyéről, mert csengettek a III. felvonáshoz... Szinte szimbólum volt ez, gondolatainak folytatása. Mintha az ő kiegyensúlyozott, harmonikus életének is most kezdődne el a III. felvonása, amelyben igaziból megérik a dráma, avagy a megnyugtató happy-eal? — Mindenesetre bármily banális, az utóbbi — vetette fel a fejét. Csodálatosan, iménti belső viharzása megtisztult, megcsendesedett, mint egy szolid, eső most a táj. Arra gondolt, hogy ennek így kellett történnie és sokszor fog még verset olvasni az urától, amelyben hol őt, hol más nőt énekel meg az ura, de ez lényegében mit sem jelent. Vagy, legalább is annyit, hogy a múzsa szerepét felváltotta más és igen sok más váltja majd még föl. Ám aki elsőként inspirálta a költőt, először kopogva be a megnyilatkozás padlásszobájának ajtaján társául a nélkülözésben, s együttesen osztozva a falat kenyeren, a korty vizen s a ritkán csurranó örömökben, az valójában mindig jelen van, az soha el nem megy... Hogy lelép a színről, hogy a kulisszák mögé vonul? És hogy ott csúnya a háttér? Ha a költő szeme megszépíti a rutát, az asszonyáé is hozzáigazodik vagy behunyja szépen, okosan... És ő behunyja, nem szabad sem most, sem máskor elárulnia, hogy kicsinyes féltékenység kisértgeti, aztán mit is tehetnék mást? Pillám alól rá-rákacsinttok — monologizált —, talán nevetek is... És mosolygott csakugyan. Szinte látja, hogyan keresi az ura otthon a nyilván feledékenységből ottfelejtett kéziratot... S amikor hazatér — idézgette maga elé az eljövendő perceket a ruhatár felé tartva —, szeme, azok a szürke, de hűséges szemek ha találkoznak az övével, tudja, nem a költő, hanem a férj tekintete kérdez: — Vájjon mit szól a felfedezéshez a kedves? Haragszik, sir, avagy... — Nos — vont vállat könnyedén —, mit szólhatnék én, a kedves? Mutathatnék mást, mint elégedett és büszke mosolyt? Mert nem szabad megsejtenie, hogy ebből a mosolyomból most nem a feleség, hanem a költő asszonyának mosolya bókol ki, ám a szó, amely kiséri — nos, ez a szó, valljuk be — nem lesz őszinte, sehogy sem szívből jövő, amikor mondani fogja: — Drágám, csodálatos szép vers, amit írtál... Csupa ritmus és... Lelkemből gratulálok...! Lukácsovics Lajos, Walter Gyula és báró Wimpffen Iván mellé a rádió igazgatósága közel száz jelentkezőből másfél hónapig tartó válogatás után Gáspár Jenőt,Puszta Sándort, Dövényi Nagy Lajost, Teller Frigyest és Molnár Frigyest alkalmazta helyszíni közvetítésekre. A legátus érkezésétől elutazásáig összesen 26 helyszíni közvetítés volt. Volt nap, amelyre öt közvetítés is esett és volt szpíker, aki naponta három órát beszélt és hatot állt egy helyben. A műszaki emberek a közvetítés előtt kétórával, a beszélők egy órával előbb foglalták el helyeiket s a műszakiak a közvetítés után még egy óráig foglalkoztak a mikrofonok, erősítők és vezetékek lebontásával. Mindez azonban csak részletkérdés. A két legnagyobb teljesítménye a rádiónak XI. Pius pápa beszédének pontos és másodpercre kiszámított vétele és közvetítése volt a Hősök terére, a másik pedig a vihar által megzavart záróünnepség pótlása, Pacelli bíboros-legátus beszédének közvetítése a stúdióból és értesítése az összes érdekelt külföldi állomásoknak. A nagy munkából egyenlő lelkesedéssel vette ki részét a rádió igazgatósága, műszaki személyzete, a régi és az alkalmi rádióriporterek egész sora. Ennek az összehangzó munkának volt az eredménye, hogy az ünnepi napok minden nagyobb eseményéről színes és hiteles tudósítást kaptak a magyar rádióérő fizetők s kapott az a sok-sok millió külföldi rádióhallgató, aki kilenc napon keresztül Budapestet hallgatta, Budapestről hallott, Budapestet megismerte és Budapestért lelkesedett. A külföldi rádióriporterek is a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak a magyar rádió munkájáról s ismét bebizonyosodott, hogy a helyes és ügyes nemzeti propagandának egyik leghathatósabb eszköze a rádió, ha irányítása megfelelő jó kezekben van. mm. Ötezer cserkész nagyszerű kongresszusi szolgálata A kongresszus nagyhetének színes és mozgalmas eseményeinél, a körmeneteken, a gyűléseken mindenütt ott láttuk az árvalányhajas, pompás magyar cserkészfiúkat. Nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy ők voltak ennek a hatalmas megmozdulásnak idegszálai, amelyek precízen, komolyan, de ugyanannyi fiatalos lendülettel vetették bele fegyelmezett és kipróbált energiájukat a nagy munkába. Cserkészeink a Vendéggondozó Hivatal keretében dolgoztak. Ők látták el egy-egy kipróbált cserkésztiszt vezetésével, ötven-százas csoportokban a verdéggondozó kirendeltségek sokszor túlfeszített munkáját. Ezek a cserkészcsoportok voltak a rendezés előretolt feladatköreiben a legközvetlenebb végrehajtószervek, amelyek elsőnek fogták fel a fővárosba áramló zarándokok tömegeit. A pályaudvarok, a repülőterek és a város gócpontján Szervezett vendéggondozó kirendeltségek állomáshelyein ők látták el a legszükségesebb szolgálatot, amely a zarándokok irányítására, elhelyezésére, szétosztására vonatkozott. Ezeken a pontokon kipróbált cserkészeink minden tekintetben példás fegyelmezettségükről, találékonyságukról, ügyességükről, szívélyességükről s ami legfontosabb: szívós munkabírásukról tettek tanúságot. A főváros területén a kongresszus idejére mozgósított ötezer cserkészből megfejelő felváltásokkal. 1Bt/0 ártárdó" szolgálatot tétjesitn 1. Terhes munkájukat a legcsekélyebb ellenszolgáltatás nélkül, cserkész lelkesedéssel, vidáman és mindenki megelégedésére a legnagyobb lelkiismeretességgel végezték el. A rendőrség és rendezőség munkájának támogatására 150 válogatott cserkészt állítottak be segédszolgálatra a Hősök terén lezajlott ünnepségek alkalmaira. Ez a cserkészünkből álló rendezőcsoport Kleineisel Miklós vezetésével sok tekintetben hozzájárult a nagy ünnepségek példásan szép rendezésének sikeréhez. Hatszáz cserkész Alföldii Alajos vezetésével a jegyosztály munkájának zavartalan lebonyolításában végzett nélkülözhetetlen cserkészmunkát. Cserkészünk látták el a gyűléseken a jegyszedésnek, a közönség elhelyezésének sok fgyelemmel és kedves előzékenységgel végzett munkáját, a sajtóirodában is ők látták el a futárszolgálatot. Ezer cserkész teljesített szolgálatot az Oltáriszentség dunai diadalútja alkalmából. Ezek állottak sorfalat kezükben fáklyákkal, 3000 főnyi leventével együtt a Dunaparthoz vezető útvonalakon. Hatszáz cserkész dolgozott az úgynevezett „üdítőállomások“ s a vendéggondozó kirendeltségeken működő orvosi ambulanciák kötelékében. A jól végzett cserkészmunka teljességéhez tartozik az a 14 cserkészbolt is, amelyeket a város különböző pontjain állítottak fel. E boltok előtt mindig nagy sereg külföldi vendég jelent meg, hogy egyegy kedves kongresszusi emléket vásároljon magának a magyar cserkészek ízlésesen berendezett sátraiban. A KISOK-pályán felállított zarándok cserkésztáborban 120 vidéki cserkész, 11 holland cserkésztőj* * több görög cserkész, mint a magyar cserkészek vendégei, nyertek elhelyezést. A kongresszus világraszóló ünnepségeinek végén az egész magyar cserkészet a „jó munka“ öntudatával és megelégedésével tekintett vissza az elmúlt hétre, hiszen ahhoz a szeretethez és elismeréshez, amelyet az idegen zarándokok ezrei szívükben magukkal vittek hazájukba Magyarországról: cserkészeink ..lelkes munkája is igen sokat hozzáadott. A kongresszusról hazatérőben váratlanul meghalt az ozieri-i püspök Hétfőn többszáz olasz zarándok érkezett vissza Triesztbe a budapesti eucharisztikus kongresszusról. A zarándokok között volt Serei ozieri-i (Szardínia) püspök is, aki a vasútról a kapucinusok templomába ment. A püspök itt rosszul lett és mire a mentők megérkeztek, meghalt. Áprilisban az üzemeknél 71 millió kiadási többlet, az üzemeknél 9,5 millió volt a hiány A Magyarország pénzügyi helyzetére vonatkozó 1938. évi április havi pénzügyminiszteri közlemények szerint áprilisban az állami közigazgatás kiadása 6717 millió pengő, bevétele 60,6 millió pengő volt, vagyis az állami közigazgatás kiadásai 7.1 millió pengővel haladták meg a bevételeket. Kölcsönbevétel nem volt. A költségvetésen kívüli beruházásokra fordított összeg áprilisban 1.2 millió pengő volt. Az összes állami üzemek áprilisi kiadásai együttvéve 45.3 millió pengőt, bevételei pedig 35.8 millió pengőt tettek, vagyis az üzemeknél együttvéve 9.5 millió pengő kiadási többlet jelentkezett. A költségvetésen kívüli beruházásokra áprilisban az üzemek 0.5 millió pengőt használtak fel. Április hónapban az állami közigazgatás az előlegkezelésben az államvasutaknak 6.4 millió pengőt, az állami vas-, acél- és gépgyáraknak 0.2 millió pengőt bocsátott rendelkezésre. A Jugoszláv kormány a gabonaüzérkedés ellen * Belgrád, május 81. A kormány elhatározta, hogy,, megengedi ezer vagyon búza, vámmentes behozatalát. A Vreme ezzel kapcsolatbanazt írja, hogy a kormány elhatározása nagy riadalmat keltett a gabonaüzérek köreiben. Az üzérkedők voltak ugyanis az okai a búza magas belföldi árának. A lap hozzáteszi, hogy a kormány a legrövidebb időn belül végrehajtja elhatározását.