Nemzeti Ujság, 1938. július (20. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-01 / 145. szám
. ni,/-/« * // / ^ # r / /MWtM ‘ * - , í mjuL 1 ' V < S * ' —„áWB porc J J A magyar párt átadta Hydzsának memorandumát Időjárás: —— — I"— " • —11 ~ ■ — r\ rt"" Hőre-Várható időidi t___________________~’r--LiBelisha lemondás a követ’ _______________________ /1 ■ /■ / jrl_______JK - tudásával számolkozó kuszán- AH *&ta* a Sandys ti egy órára: f Hfl J JSLJÉI ÉÜ at A H m §§! | 6B B mm ^Jflgy miatt — Bill-Gyenge légáram 1 IHB mB ■ ■ ■ B H fW H TBf ~ eket nyilatkoz a Ids. Változó I W 9H ’ ff film 18 1 B H Hf |v H az uj ausztriai felhőzet. Több A M H W — M M JA ÜL W IfAVA helyzetről - Műhelyen zivatar. . ...................... . . Szentszék diplom me megtovább XX. évfolyam, 145. szám + PÉNTEK + Budapest 1938 július 1.1^Tokióban* ® Lux Ernő és Khudy Tihamér MÁV-igazgatók, Dörre Jenő és Eötvös Aladár igazgató-helyettesek lettek Reklámjótékonyság Ingyen-tej, szünidei gyermektelep, ingyen-kenyér, gyermekvédelem — ezek a megjelölések szerepelnek a most feloszlatott szabadkőműves intézmények címeiben. Ezekről állapította meg a belügyminiszter, hogy vezetőségük és tagjaik csaknem kivétel nélkül a feloszlatott szabadkőműves páholyok sorából kerültek ki, sőt egyesek ma is tagjai a külföldi szabadkőműves páholyoknak, összeköttetésben vannak külföldi szabadkőműves szervezetekkel. Hosszú és alapos vizsgálat után hozta meg a belügyminiszter ezt a határozatot, amelyet régen várt és sürgetett a keresztény közvélemény. Nem volt titok, hogy a Magyarországon feloszlatott szabadkőműves szervezkedés különböző cégtáblájú egyesületekben és földalattti rejtélyes szervezkedésekben húzódott meg s folytatta nemzetbontó munkáját. Éppen a Nemzeti Újság leplezte le az utolsó években ismételten a szabadkőművesség szervezkedését, beszámoltunk gyűléseikről s felhívtuk a közvélemény, valamint a hatóságok figyelmét arra, hogy az ellenség nem pusztult el, szervezkedik és uj attakra készül. Megkönnyebbüléssel fogadjuk az egész közvéleménnyel együtt a belügyminiszternek azt az intézkedését, amellyel legalább a szabadkőművesség kirakat-szervezeteit semmisítette meg. Ingyentejjel, ingyenkenyérrel, gyermeknyaraltatással és más jótékony jelszavakkal szédítették a nyilvánosságot és lm kiderüit valami ezeknek a szervezeteknek a valódi céljáról, akkor a velük nyíltan vagy titokban egy követ fújó sajtó kész volt a szemforgató csodálkozással: vájjon milyen veszedelem származhatik abból az állami és társadalmi rendbe, hogy néhány szegény ember ingyen tejet kap, néhány gyermeket ingyen nyaraltatnak? Igenis származik és származott volna, mert a jótékonyság nem célja, csak takarója volt ezeknek a szabadkőműves intézményeknek. A görögtüzes hókusz-pókusz, a jótékonysággal való manipuláció régi, elhasznált trükkje a nemzetközi szabadkőművességnek, de ők maguk soha, egyetlen pillanatig sem vették komolyan. Volt idő, amikor a világ urai voltak, kezükben volt a liberális korszak minden anyagi erőforrása, tagjaik túlnyomórészt azon a napos oldalon sütkéreztek, amely a nagy tömegek rovására indokolatlan és jogtalan anyagi jólétben élt. Ha valóban jótékonykodni akartak volna, módjukban állott volna nagy és mélyreható segítséget nyújtaniuk, sok könynyet felszárítaniuk, sok nyomorúságot enyhíteniek, mert volt pénzük hozzá. A pénzből azonban csak alig észrevehető fillérek hullottak a jótékonyság perselyébe, annál nagyobb összegeket fordítottak politikai célokra. Ezzel szemben szüntelenül beszéltek a jótékonyságukról és az összeesküvők némaságával hallgattak azokról a gyilkos és gonosz politikai határozatokról, amelyek a páholyok ülésein elhangzottak és a szabadkőműves szervezeteken keresztül sokszor valósággá váltak. Reklámnak kellett nekik a jótékonyság, hogy rá lehessen mutatni valamire, ha: "feltéttel nekik a jóhiszit.. . tájékozatlan kérist: tulajdonképpen mit is cselekszik a szabadkőművesség? Ilyenkor hozakodtak elő a különféle ingyentej és ingyen-kenyér mesterkedéssel és lapultak meg a jótékonykodás köpönyege alatt. Soha nem volt szükség ezekre a szabadkőműves alibi-intézmé- nyekre és a legfőbb ideje volt, hogy a maradványukat végleg kisöpörjék a közéletből. Ne jöjjön most senki azzal a dadogással, hogy mégis csak segítettek néhány emberen és a szabadkőműves egyesületek feloszlatása következtében többen segítség nélkül maradnak. Ez nem igaz. A magyar társadalom régen gondoskodott arról, hogy az effajta reklám-jótékonykodás feleslegessé váljék és olyan intézményeket teremtett, amelyek nem mellék-célnak tekintik az elhagyottak, szerencsétlenek megsegítését, hanem szívvel-lélekkel, öntzetlenül és eredményesen munkálkodá nak a társadalmi ellentétek elsimitá- } sán és a rászorultak legszükségesebbel / ^7 / való ellátásán. Itt van a karitász. Itt / {j' van a kormányzó hitvesének akciója, itt vannak a fővárosi jótékony szervezetek, a városoknak és törvényhatóságoknak intézményesített segítőszervei: ezek valóban tudnak segíteni, mert nem akarnak mást. Ha az elszegényedett, lerongyolt, önvédelmi harcban álló magyarság ilyen átfogó intézményeket tudott létrehozni, akkor jogos és érthető a szemrehányás a világ egykor leggazdagabb szervezetével, a szabadkőművességgel szemben: hogyan merészelte cégérül használni a jótékonykodást és amögött olyan elvetemülten keveset cselekedett? Jöjjenek azok, akik a szabadkőműves intézményektől kaptak alamizsnát — egyetlen egy sem megy el üres kézzel a keresztény Magyarország szociális intézményeitől, egyetlen falattal kevesebb nem jut a rászorulók asztalára. Ha valakinek hiányzik majd a szabadkőműves jótékonykodás, az kizárólag a szabadkőműves szervezkedés lesz. Nem lehet majd választmányi, igazgatósági üléseket összehívni, ahol egyetlen fejbiccentéssel el lehet intézni mindazt, ami a jóté- AZ ELSŐ KASZAVÁGÁS Az úgy volt, hogy Péter-Pál előtti napon az öreg Istenes meg a fia, a Pista cudarul összekülönböztek. A szomszédok mondják, hogy az öreg meg is ütötte a fiát. Már pedig ez nem igaz. No de ne vágjunk a dolgok elibe. Kinn a határban akkor már kövérsárgán dűltek a kalászok. Kasza után kívánkoztak. A nap úgy ömlött végig a hajladozó aranyrengetegen, mint csillogó aranysárga borfolyam. A kalászfejekben duzzadt, lüktetett az élet és ringott, hullámzott az egész határ, ha egy langyos, lustán mozgó szellő rálibbent. Szótlan, imádságos lelkű emberek jártak levett kalappal, örömtől dagadó szívvel a földek között és ha felnéztek a tiszta kék égre, hangtalan fohászban mondtak hálát a teremtés Urának. Némelyik egy-egy könnycseppet is szétdörgölt ilyenkor a szemében. Az öreg Istenes is úgy jár a földjei közt, mintha máris a mennybéli mezőket taposná. Hát messze már nincs tőle. Érzi, érzi az öreg, hogy jövő ilyenkor aligha simogat földi termést. Lejár már lassan az ő ideje. De nem is nagyon bánja. Hetvennyolc év elég egy embernek. Aki azt becsülettel, dolgos kézzel felhasználta, az nyugodtan állhat a felséges Biró elé. Csak még egyszer, utoljára meg szeretné tenni a gazda első kaszavágásait, levágni az első rendet, aztán jöjjön a gyerek és folytassa, növelje tovább az apja munkáját. Hazafelé menet ilyen gondolatok fordulnak meg a fejében. Vizsgálgatja, nézegeti száraz, sovány karjait: elbírnak-e még majd egy rendet? Az első vágást? Tapogatja a keshedt izmokat, meghajlítja a karját és a botjával nagyot suhint az útmenti gazra. Derékba törve bukik le a lecsapott katángkóró. Igaz, hogy megfájdult utána a karja, de azért mégis csak van még erő benne. Az első ÍRTA: SZABAD LAJOS vágást mindemhogyan elbírja. Akarja. A faluba érve csendes megelégedéssel kopog végig a Fő utcán. A kapu előtt megáll, visszanéz a Csernyés felé, — a nap már erősen fölébe hajolt — azután csöndesen benyit. Hátul a szérűből ütemes kopácsolás hallatszik. Kaszát kalapálnak. Kedvesen üti meg a fülét ez a tompa, zengés nélküli hang. Évek hosszú során maga ült ilyenkor a pajta kapujában és betelt lélekkel verte, egyenesítette a kasza élét. Most már a Pista gyerek végzi ezt a munkát. És holnap, Péter Pál napján megkezdik az aratást. Az ám —kötlik az eszébe — a gyerek szentül abban van, hogy most már ő kezdi az aratást. Hogy őt illeti a gazda első vágása. Hát jó, jó, ő lesz a gazda, persze hogy ő lesz. Hiszen az egyetlen fia. De hát azért utoljára mégis csak ő akar belevágni a búzatáblába. Van még rá ereje. De van ám. A legény ott ül a pajtaajtóban és kalapál. A zörgéstől estére sem veszi az öreget. Csak mikor az megáll előtte és köhint egyet, akkor néz fel. És hogy az apját látja maga előtt, megszólal: — Adj’ Isten édesapám! Meggyütt? — Meg, fiam. Aztán, mivel az öreg nem szól tovább, a legény folytatja a munkáját. Amaz meg csak nézi és hallgat. Jó idő beletelik, amíg újra megszólal. — Csak azt akarom mondani fiam, hogy... Elakad. Nehezére esik kimondani. A fiú megint felpillant és várakozva néz az apjára. — ...hát igen — folytatja az öreg mély lélegzettel, — azt, hogy holnap reggel az első vágást én akarom megtenni. Kimondta. A legényen végigrándul valami hirtelen indulat. De erőt vesz magán. Lassan fölemelkedik, a kaszát a sarokba támasztja, aztán az apja felé fordulva fojtott hangon mondja: — Nem lehet az édesapám, öregember már kezd ahhoz. Nem bírja a vágást. Az öreg megrezzen. Nagyon a szívébe vágtak ezek a szavak. Nagyon elkeserítik ezek a gondolatok. Igazságtalannak, hálátlannak tartja a fiát a mondottakért. De aztán a bántódása haragra fordul. Nem, ezt nem hagyhatja csak ennyiben. Most már csak azért is megmutatja, hogy ő még igenis ül a házában és az lesz, amit ő akar. Lássa meg a kölyök, hogy őt még nem lehet csak úgy egyszerűen félretenni, mint egy rozsdaette kaszát. Már pedig idős fiam, ez így lesz, mert ezt én így akarom. Érted, fiam, akarom! A legény szemében fölvillan a dac. Apja fia volt, benne is megvolt az a keménység, ami az apjában. — Elfelejti édesapám, hogy a gazda már én vagyok. Az első vágás pedig örök időktől fogva a gazdát illeti. — Hogy te vagy a gazda? Aztán kinek a jóvoltából vagy az? Kinek a keze munkájából? Talán a magadéból-e? Ki szerezte, amin gazda lehetsz? Talán bizony te?! Különben is, még élek, még én vagyok itt az úr és megmutatom, hogy úgy lesz, ahogy én akarom. Majd én megmutatom. Az utolsó szavakat már szinte kiabálva mondta. A legényt elfutja az indulat. Csak úgy ropognak az izmai, amint a keze ökölbe szorul. — Én meg azt mondom, hogy itt senki más nem parancsol, csak én és senki más nem teszi meg az első vágást, csak én! Akinek pedig nem tetszik, mehet! Mint a fejbevágás, úgy hatottak az öregre a szavai. Megtántorodik, vére a fejébe szalad, aztán rikácsolva, felemelt bottal lép a fiai felé: “ Tet gazember ... te mondod ezt nekem-... az apádnak ... leütlek ... te ...Te cudar! ... — Megálljon édesapám — kiáltja az Lapunk mai száma 16 fillér