Nemzeti Ujság, 1938. szeptember (20. évfolyam, 196-220. szám)
1938-09-30 / 220. szám
A NEMZETI ÚJSÁG 1938 szeptember 39. dicsőséges tengeri ütközet vezérhajójának, a Novarrának hullámhasító érzését ábrázolja. Ismeretesebbek még szobrai közül a „Rothermexe-kút“, Sipőcz Jenő főpolgármester síremléke, a berettyói Tisza Kálmán és a makói Návay Lajos szobor. Ő készítette a szegedi egyetemet alapító III. Béla domborművét és a Csanádi püspök domborművét, valamint a kormányzó Szekszárdon felállított mellszobrát. Ezeken kívül még egész seregportré és síremlék hirdeti nagyvonalú, finom művészetét. Halálát feleségén és tizennyolc esztendős fián, aki az idén iratkozott be a papnöveldébe, elsősorban a Képzőművészeti Főiskola gyászolja, de gyászolja a Százados-úti művésztelep kolóniája. Tanar- és művésztársai, ismerősei és jóbarátai, tanítványai, gyászolja az egész magyar művészeti élet, amelynek ismét egy nagyértéke száll vele sírba. Temetése pénteken, délután négy órakor lesz a Kerepesi úti temető halottasházából. A búcsúztatóbeszédet Megyer-Meyer Antal, a Képzőművészeti Főiskola rektora mondja. Szentgyörgyi István , szobrászművész hirtelen meghalt Gyászba borult a Százados-úti művész, telep: a klasszikus stílus európai viszonylatban is nagyhitű mestere, Szentgyörgyi István csütörtök hajnalban tragikus hirtelenséggel meghalt. Ötvenkétéves volt s élete alkonyán, amikor belekezdett a klasszicizmus nagy és egységes alkotásaiba, családja köréből ragadta el a halál. A Százados-úti művésztelep Szentgyörgyi-villájában tegnapelőtt este még vidám vendégek társasága gyűlt egybe, akik előtt Szentgyörgyi jókedvűen, nagy lendülettel beszélt közeli terveiről. Mikor a vendégek eltávoztak, a szobrászművész hirtelen rosszul lett. Végigfeküdt a sezlonon s felesége hiába kérlelte, nyissa fel a szemét, csak kézévet intett. Szentgyörgyi István néhanapján panaszkodott szívére és gyomrára, de bizonyára nem gondolta, hogy ilyen közel van a halála. Szentgyörgyi még a régi iskola nagyig tehetségű tagja volt." A tolnamegyei Gégaszentgyörgyön született 1881-ben. " Középiskolai tanulmányait részint Nagybecskereken, részben pedig a szegedi piarista gimnáziumban végezte. Érettségi után az akkori iparművészeti főiskolára iratkozott, amelyet kitűnő képesítéssel végzett el. A 32-es gyalogezredben szolgáil a világháborúban, mint tiszt, s ő készítette el a 32-esek hősi emlékművét, amelyet néhány évvel ezelőtt lepleztek le. Szobrászművészi tanulmányait Tolna vármegye ösztöndíjával a brüsszeli Academie de Beaux Art-ban végezte, ahol Van der Stappen legtehetségesebb és legkedvesebb tanítványa volt. 1924-ben hívták meg a Képzőművészeti Főiskola tanszékére rendes tanárnak s többizben volt rektora a főiskolának. Művészetének és közéleti munkásságának elismeréséül 1926-ban kormány főtanácsossá nevezték ki, 1931-ben pedig a Corvin-koszorúval jutalmazták. Szentgyörgyi István alkotásai sokáig túlélik mesterüket. Nevezetesebb alkotásai közül közismertek „A bigéző fiú“, Nagyatádi Szabó István szobra, a Szabadság-téren lévő szobrok közül a „Dél“. Legutolsó és egyben legnagyobb alkotása a Horthy ?!*kW* hidi tengerészeti cipléka mű volt, amelyet tudvalévően az otrantói PALOMBO Ha tudná a jó öreg, hogy tárcát írtála róla, sebtiben lemosná magáról a festéket, féloldalt rángatná koromfekete haját és itt teremne. Attól pedig Isten őrizzen meg! Hatód, Palombo, ez még az a régi, ináskori ijedtség, amellyel tőled ijedezem..., még elég jól emlékszem csattogó papucsodra... irgalmatlan nagyot puffant a hátamon, ha nem mozdultam mint a villám, egy szemrángatásodra. ------ Szegény öreg Palombo! Balkézzel vágnád hozzám a papucsot, mert a jobbat... keserves emléked ez neked is a jobbat valahol az Atlanti óceánon metélte le a hajó egyik otromba vascsigája. Még emlékszem az arcodra, amelyet felszántott " a kin és görcsös-árkos mélyre barázdált a fájdalom... még hallom azt az egyhangú, potyogó kopogást... a véred volt, öreg Palombo. Aztán a kormányház olajos padlóján patakká dagadt és belefolyt könnyeimtengerébe. Hanem a hangodat aztán nem hallotta senki, még én sem, pedig ott álltam melletted és fogtam ájuldozva a karodat, mikor kötözgetett az első tiszt. Egyet sem mukkantál. Csak a fogad csikorgott, de az azután rettenetesen. A százesztendős tőkehalat is ronggyá morzsoltad volna. Ilyen legény voltál ezelőtt tizenkét esztendővel Cosela Domenico, nekünk valamennyiünknek szeretett Palombója. A baleset után napokig gunnyasztottál kabinodban, se étel, se ital nem kellett, pedig szeretted erősen a vörösbort, én sokszor neked adtam a napi rációmat. Mi volt az neked? Rongyos félliter bor! Két csupor boros teát főztél belőle és mikor a parányi kabinban úszkálni kezdett a finom illat és az ereszkedő félhomályban mind sűrűbben csillant a szemünk... olyankor meséltél... óh... csodálatosan szép mesék voltak azok. Mikor enyhültek kínjaid, elkezdted a pöszmötölést a fedélzeten, persze csakúgy balkézzel, de még be se értünk Newyorkba és te már mostad a festéket, hogy a hajó, a te hajód tisztán érkezzen a kikötőbe. Hiszen te voltál a hajómester az Arizonán! Akkor lettem én a jobbkezed, amikor ÍRTA: RÉVAY GÉZA té ballal kezdtél beletanulni a munkálkodásba. Ne haragudj, Palombo, ha kezedbe kelm ez az Írás. Nem valószínű, hogy valaha is olvasni fogod, nekem még csak egytárcám került tengerentúlra, az is magyarul látott újra napvilágot... de történnek néha csodák ... Most sem kérkedni akartam, amikor azt a jobbkezet emlegettem. Sem fájdalmat nem akartam okozni neked. Nem is úgy értettem én azt, hogy úgy tudtam volna dolgozni, mint te! Nem, Palombo, úgyis hiába beszélnék... meg aztán téged túl sokat ismertek ahhoz, hogy ilyen hetyke módon papírra kérkedjem magam ... És mégis a jobbkezed lettem! Amikor dolgoztál, leszelek. Láttam, hogyan jár a szemed. Azt figyelted, látja-e valaki, hogy döcögve megy a munka? Hogy elhúzódik-e valamelyiknek a szája? Hogy merészel-e valaki gúnyosat biggyeszteni, amikor dolgozol? Sietni akartál. Siettetted önmagadat. Megint hallottam fogaidnak vészes csikorgását... valami hallatlan akarást ropogtattál és akkor Palombo... akkor.... * A béna jobbkezed kinyúlt valami után... a szemedben lázas sietség csillant — soha téged még senki munkában el nem hagyott... ijesztő rémek vicsorgattak körülötted, a rémület, a félelem, a kudarc arcpirító szégyene... rémek, amelyeket, sohasem ismertél — és akkor Palombo — ugye, akármilyen messzire sodort tőled a víz, nem fogod elfelejteni — kinyúlt az én jobbkezem és fogott helyetted. Markolt, emelt, szorított, húzott és te Palombo!? Elkezdtél kacagni, olyan rekedten, olyan hátborzongatóan, hogy mindenki kezében megállt a munka. Lassan vidámodott a nevetés, döcögősbe csapott, megrázta a válladat, elrángott az arcod is, szétnyílt a szád és villogó fogaid sután lógtak a semmibe. Ragadt a nevetés, erőre is — arra is, egyszerű, együgyű hajózó vizi emberek vettek körül, kapóra jött nekik a tréfabolha, olyan könnyű azt már elefánttá fújni... veled nevettek. A félszemü, Vicenzo, a velencei, úgy harsogott, hogy a könnyei kicsordultak. Jozssonnak mindössze hat szál bajusza volt, az ide-oda rángott nevetés közben... jaj, de mulatságos volt azt nézni. Akkortól kezdve mind többet nevettél. Kettőn három kézzel annyit dolgoztunk, hogy a többiek iukszakadtan igyekeztek utánunk. Odaát, az Eric-Elevator tövében megjött a hangod is, megint úgy recsegtél jobbra-balra, mint azelőtt. Ugrott is a társaság, hát még az újak, akik akkor jöttek, mikor a régi legénység egy csúnya éjszakán otthagyta a hajót és elindult a szárazon többet, jobbat keresni, nagyobb falat kenyeret, fehérebbet, mint az eddigi volt. Amerikából visszafelé szedett-vedett alattvalóid nem ismertek, azt hitték, mindég így járkáltál, igy félkézzel. Csupa nyápic, munkától iszonyodó alak vette, csak a korlátot támogatták és adóztak a tengernek. Még a gyomruk tájékát simogatták. Hol azért, mert üres volt, hol meg azért, mert kikivánkozott belőle valami. Utáltad is őket erősen. Abban az időben a kettőnk három keze tizenkettő helyett dolgozott. De így, balkézzel is el-eltaláltad egyikmásikat úgy a papucsoddal, hogy morogva tapogatta vérvörösre gyulladt fülét az ipse. Úgy kellett neki , igaz-e Palombo! Huszonhét napig úszott az „Arizona“. Rettentő bendőjében hatezer tonna gabona terpeszkedett. Fényes fekete testén elcsúszott a napsugár, mikor először nézegette magát benne, valahol Gibraltár környékén Nagycsőrű sirályok ékeskedtek körülöttünk, vakítóbb fehérek, mint a frissen szántott hullám-barázda. Még most is magam előtt látlak, Palonxba, olyan veszett xnunkahedv lobogott benned, hogy ahhoz képest a kazánok pokoli tüze gyengécske rőzseláng volt csak. Napoliba mentünk, a te falud szomszédságába, a kikötő majd tele lesz ismerősökkel — itt a Palombo hajója — fogják mondogatni... öt órakor, mikor a többiek szédelegve dőltek ki a sorból... mi amikor kezdtünk dolgozni. Úgy járt a kezedben az ecset, mint a holland rónák szélmalmainak kereke. És közben be nem állt volna a szád egy világért sem. Hogy majd meglátom én, milyen lesz ez a hajó, ha befutunk Nápolyba. Itt aztán ragyognia kell mindennek, falakAzt első másodpercek kapkodó ijedtsége után szinte pillanatok alatt kiürült az utca. A járművek megálltak, a közönség behúzódott a kapuk alá, egyes üzleteknél gyorsasn lehúzták a redőnyt. A téren éppen egy lovaskocsi bandukolt keresztül, amikor a jelzés megtörtént: a kocsis példás fürgeséggel kifogta a lovakat, odakötötte őket a villanyoszlophoz és meghúzódott, mellettük. „A“ jelzésű autók száguldó robaja verteel később a tér csendjét. Tűzoltókocsik, megfigyelő autók, gázálarcosan kerékpározó cserkészek suhantak át a Berlini téren, akiket érdeklődéssel figyelt a Nyugati pályaudvar üveges árkádjai alá húzódó közönség. . Vitéz dr. Fábry Dániel a riadó megszűnte után megállapította, hogy a váratlan gyakorlat csaknem tökéletes múlt, minden várakozást kielégített és a város közönsége kiállotta ezt a nagy próbát is, ami megnyugtathat mindenkit, hatóságot és közönséget egyaránt. Az érdem ezért a főváros vezetőségét és a rendőrséget illeti, amelyeknek a hivatása a polgári lakosság riasztásának fegyelmezett lebonyolítása. Szendy Károly polgármester kijelentette, hogy "Budapest polgársága a váratlan légi riasztás tartama alatt fegyelmezetten viselkedett, ami bizonyos mértékig mindenkit megnyugtat atekintetben, hogy ha a riasztásnak komoly ideje következnék el, a legsúlyosabb bajtól, a pániktól mindenesetre mentesek leszünk. Háromnegyed négy előtt öt perccel aztán feldugott a riadó végét jelentő jelzés. Mintha a gombák ezrei nőttek volna ki hirtelen a földből, úgy indult meg másodpercek alatt ismét a forgalom. Két perc sem telt el, máris csattogott, kavargott, zajlott az élet, szerencsére minden veszteség, kár és rombolás nélkül. Olyan jól esett a gondolat, hogy mindez csak a gyakorlat volt! ... * Kispesten csütörtökön délután négy órakor váratlan légvédelmi riadó volt. "Az illetékesek megállapításaszerint, a közönség teljesen fegyelmezetten viselkedett, nak, sárgaréznek, még a kémény oldalán a fütyülő is azt kell világgá rikkantsa, hogy ezen a hajón Palombo a hajómester Hát úgy is lett. Palombo balkeze csodákat művelt. Irigykedő hajók között úsztunk be a kikötőbe. Harmadnapon már ott lapult zsebében a „librettó“, a tengerészkönyvecske. Mehetett haza a falujába. A százfollónyi fehér festékkel, amit a hajó falaira mázolt fel, nem tudta az emberek fekete lelkét fehérre festeni, a tükörfényes fal meg mindent megmutatott, csak éppen szikrányi hála, cseppnyi emberiesség nem tükrözött benne. Tudta ezt Palombo jól, de tudtuk mi is. Torre del Graco ott van Nápoly mellett, alig órányira. Valami komája jött érte csónakon, abba eregette le rengeteg motyóját. Volt ott mindenféle láda, zsák, papiroscsomag, magafaragta kalitka, függőágy meg fonott papucs, olajkabát és südwester ... hosszú esztendők sokszáz összehordott aprósága. Lekerült a naptár is a falról, meg a Szent Miklós kép, a vaksi tükör, a fenőszil, a szúnyogháló ... aztán egyszeribe csak nem volt már semmi a kabinban... Ugye öreg Palombo, nagyon elfacsarodott a szíved akkor? Körülnéztél ... nagyon furcsán és nagyon gyanúsan csillogott a szemed, aztán hirtelen becsaptad az ajtót magad mögött ... Végigszaladtál a fedélzeten, búcsúztál ettől-attól, még azoktól is, akik megtagadtak ... én ott vártalak a kötélhágcsó mellett. — Mindent elvittél, Palombo? — kérdeztem tőled, mikor le akartál szállni a csónakba —, nem hagysz itt semmit? Kicsit reszketett a szád széle, megsimogattad a kezemet, a fejemet, aztán lekusztál a hágcsón. Onnan kiáltottál fel hozzám a fedélzetre: — Jobbkezedért a szivemet adnám cserébe! Hallod-e?! Elindult a csónak, kifelé tartott a kikötőből, balra kanyarodott a nápolyi öbölben, mind kisebb lett ... kisebb ... már csak szemernyi fekete pontocska a vörös felhőbe burkolt Vesuvio alatt ... Nem tudom, mi lett veled.Palombo,de néha úgy érzem, hogy találtál valakit, aki odanyújtotta jobbkezét, ott is hagyta nálad és cserébe a szivedet kérte ... a hűséges szivedet ... Az Országos Légvédelmi Parancsnokság szerdán tette közzé a szeptember 26-i légvédelmi gyakorlaton szerzett megfigyeléseit, mint arról a Nemzeti Újság részletesen beszámolt. A parancsnokság közleménye figyelmeztette a lakosságot arra is, hogy — miután a közönség már ismeri a riadó esetén szükséges tennivalókat — időnként újabb meglepetésszerű légoltalmi gyakorlatokat fognak tartani. Az első meglepetésszerű légvédelmi gyakorlatra csütörtökön délután került sor. Pontosan fél négykor megszólaltak a főváros különböző pontjain elhelyezett nagy teljesítményű szirénák. A szirénák megismételt váltakozó magasságú, úgynevezett „üvöltöző“ hangja figyelmeztette a közönséget a ,,légitámadására. A szirénajelzést harangozó és száguldó tűzoltóautók bömbölése egészítette ki. Az üvöltő szirrénahang végighullámzott az utcákon, amelyek úgyszólván pillanatok alatt elnéptelenedtek. A Mussolini-téren helyezkedett el a gyakorlatvezetőig. A gyakorlatvezetőség megállapította, hogy a nagyközönség ezúttal sokkal fegyelmezettebben viselkedett, mint hétfőn. Az emberek leugráltak a villamosokról és autóbuszokról és a kapuk alá szaladtak a járókelőkkel együtt. Ott, ahol óvóhely volt, az emberek fegyelmezetten levonultak a lépcsőkön az óvóhelyre. Ott is, ahol nem volt óvóhely, becsukták, elfüggönyözték az ablakokat, leeresztették a redőnyöket. Itt-ott ugyan egy kis kapkodás volt észrevehető és akadt egy autó, amely semmibe se vette a légoltalmi riadó jelzését és tovább haladt. Megtörtént az is, hogy egy másik autó az útkeresztozos közepén maradt állva, ahelyett, ahogy az előírás szerint a legközelebbi sarokig hajtott volna. A légvédelmi parancsnokság tisztjeinek és a rendőrtisztviselők figyelmeztetése ellenére fegyelmezetlenül viselkedő autó, mint később megállapították, Hauezinger Sándor tulajdona, aki az Ibrahim utca 13. szám alatt lakik. Feljelentették és amennyiben megállapítják, hogy vétkes, szigorúan megbüntetik. •*. • ----------------mi in ii i I........... ■■ii m 11 m im 11 n— » 4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» M 4» 4» M Fegyelmezett rendben folyt le a csütörtök délutáni váratlan légvédelmi riadó A riadó tíz perce A Mussolini-téren vitéz dr. Fábry Dániel tábornok, országos légvédelmi parancsnok, gyakorlatvezető társaságában a következők jelentek meg: Tomcsányi Kálmán belügyi államtitkárr, Kgrafiáth Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgármester*, Némethfy Károly tanácsnok, Kiss Lajos tűzoltófőparancsnok, vitéz Juszty Emil vezérkari ezredes, a budapesti vegyesdandár légvédelmi parancsnoka, Fónagy János vkszt. őrnagy, az OLP vezérkari főnöke, Heinrich János őrnagy. Végignézte a gyakorlatot vitéz Jolny Gusztáv altábornagy, a kormányzó katonai irodájának főnöke. A riadó pontosan tíz percig tartott. Hosszú időnek tetszett ez a tíz perc, bár közben állandóan akadt figyelnivaló. A jelző és figyelő szolgálat motorkerékpáros és kerékpáros cserkész- és leventeszolgálatosai száguldottak ide-oda, feltűnt egy-egy hatósági autó is. A főváros legforgalmasabb pontján,'bi Berlini téren öt hátálnífis útvonal kérész-', teri egymást: 'Komoly esetben a Téjgtsebban veszélyeztetett gócok egyike is, hi szén közvetlen tőszomszédságában van a Nyugati pályaudvar hatalmas, könnyen felismerhető épülettömbje. A zugó, nyüzsgő forgalom közepén autók, autóbuszok, teherautók, villamosok, kerékpárok és lovaskocsik haladtak s a minden irányból hömpölygő embertömeg gondtalanul sietett, amikor felsírtak a gyakorlat kezdetét jelentő üvöltőhangú szirénák. Kihal a város