Nemzeti Ujság, 1938. szeptember (20. évfolyam, 196-220. szám)

1938-09-30 / 220. szám

A NEMZETI ÚJSÁG 1938 szeptember 39. dicsőséges tengeri ütközet vezérhajójá­nak, a Novarrának hullámhasító érzését ábrázolja. Ismeretesebbek még szobrai közül a „Rothermex­e-kút“, Sipőcz Jenő főpolgármester síremléke, a berettyói Tisza Kálmán és a makói Návay Lajos szobor­. Ő készítette a szegedi egyetemet alapító III. Béla dombor­művét és a Csa­nádi püspök domborművét, valamint a kormányzó Szekszárdon felállított mell­­szobr­át. Ezeken kívül még egész sereg­­portré és síremlék hirdeti nagyvonalú, finom művészetét. Halálát feleségén és tizennyolc eszten­dős fián, aki az idén iratkozott be a pap­növeldébe, elsősorban a Képzőművészeti Főiskola gyászolja, de gyászolja a Száza­dos-úti művésztelep kolóniája. Tanar­-­ és művésztársai, ismerősei és jóbarátai, ta­nítványai, gyászolja az egész magyar művészeti élet, amelynek ismét egy nagy­­értéke száll vele sírba. Temetése pénteken, délután négy órakor lesz a Kerepesi úti temető halottasházából. A búcsúztató­­beszédet Megyer-Meyer Antal, a Képző­­művészeti Főiskola rektora mondja. Szentgyörgyi István , szobrászművész hirtelen meghalt Gyászba borult a Százados-úti művész, telep: a klasszikus stílus európai vi­szonylatban is nagyhitű mestere, Szent­györgyi István csütörtök hajnalban tra­gikus hirtelenséggel meghalt. Ötvenkét­­éves volt s élete alkonyán, amikor bele­­­­kezdett a klasszicizmus nagy és egységes alkotásaiba, családja köréből ragadta el a halál. A Százados-úti művésztelep Szentgyörgyi-villájában tegnapelőtt este még vidám vendégek társasága gyűlt egybe, akik előtt Szentgyörgyi jóked­vűen, nagy lendülettel beszélt közeli ter­veiről. Mikor a vendégek eltávoztak, a szobrászművész hirtelen rosszul lett. Végigfeküdt a sezlonon s felesége hiába kérlelte, nyissa fel a szemét, csak kézé­­­­vet intett. Szentgyörgyi István néhanap­ján panaszkodott szívére és gyomrára,­­ de bizonyára nem gondolta, hogy ilyen közel van a halála. Szentgyörgyi még a régi iskola nagy­ig tehetségű tagja­­ volt." A tolnamegyei Gégaszentgyörgyön született 1881-ben. " Középiskolai tanulmányait részint Nagy­­becskereken, részben pedig a szegedi pia­rista gimnáziumban végezte. Érettségi után az akkori iparművészeti főiskolára iratkozott, amelyet kitűnő képesítéssel végzett el. A 32-es gyalogezredben szol­gáil a világháborúban, mint tiszt, s ő ké­szítette el a 32-esek hősi emlékművét, amelyet néhány évvel ezelőtt lepleztek le.­­ Szobrászművészi­ tanulmányait Tolna vármegye ösztöndíjával a brüsszeli Academie de Beaux Art-ban végezte,­­ ahol Van der Stappen legtehetségesebb és legkedvesebb tanítványa volt. 19­24-ben hívták meg a Képzőművészeti Főiskola tanszékére rendes tanárnak s többizb­en volt rektora a főiskolának. Művészetének és közéleti munkásságának elismeréséül 1926-ban kormány főtanácsossá nevezték ki, 1931-ben pedig a Corvin-koszorúval jutalmazták. Szentgyörgyi István alkotásai sokáig túlélik mesterüket. Nevezetesebb alkotá­sai közül közismertek „A bigéző fiú“, Nagyatádi Szabó István szobra, a Sza­badság-téren lévő szobrok közül a „Dél“. Legutolsó és egyben legnagyobb alkotása a Horthy ?!*kW­* hidi tengerészeti ciplék­a mű volt, amelyet tudvalévően az otrantói P­ALOMBO Ha tudná a jó öreg, hogy tárcát írtála róla, sebtiben lemosná magáról a festé­ket, féloldalt rángatná koromfekete ha­ját és itt teremne. Attól pedig Isten őrizzen meg! Hatód, Palombo, ez még az a régi, ináskori ijedtség, amellyel tőled ijede­­zem..., még elég jól emlékszem csattogó papucsodra... irgalmatlan nagyot puf­fant a hátamon, ha nem mozdultam mint a villám, egy szemrángatásodra. ------ Szegény öreg Palombo! Balkézzel vág­nád hozzám a papucsot, mert a jobbat... keserves emléked ez neked is a jobbat valahol az Atlanti óceánon metélte le a hajó egyik otromba vascsigája. Még em­lékszem az arcodra, amelyet felszántott " a kin és görcsös-árkos mélyre barázdált a fájdalom... még hallom azt az egy­hangú, potyogó kopogást... a véred volt, öreg Palombo. Aztán a kormányház olajos padlóján patakká dagadt és belefolyt könnyeim­­tengeréb­e. Hanem a hangodat aztán nem hallotta senki, még én sem, pedig ott álltam mel­letted és fogtam ájuldozva a karodat, mikor kötözgetett az első tiszt. Egyet sem mukkantál. Csak a fogad csi­­korgott, de az azután rettenetesen. A százesztendős tőkehalat is ronggyá mor­zsoltad volna. Ilyen legény voltál ezelőtt tizenkét esztendővel Cosela Domenico, nekünk valamennyiünknek szeretett Palombója. A baleset után napokig gunnyasztottál kabinodban, se étel, se ital nem kellett, pedig szeretted erősen a vörösbort, én sokszor neked adtam a napi rációmat. Mi volt az neked? Rongyos félliter bor! Két csupor boros­ teát főztél belőle és mikor a parányi kabinban úszkálni kez­dett a finom illat és az ereszkedő félho­mályban mind sűrűbben csillant a sze­münk... oly­ankor meséltél... óh... cso­dálatosan szép mesék voltak azok. Mikor enyhültek kínjaid, elkezdted a pöszmötölést a fedélzeten, persze csak­úgy balkézzel, de még be se értünk New­­yorkba és te már mostad a festéket, hogy a hajó, a te hajód tisztán érkezzen a ki­kötőbe. Hiszen te voltál a hajómester az­­ Arizonán! Akkor lettem én a jobbkezed, amikor ÍRTA: RÉVAY GÉZA té ballal kezdtél beletanulni a munkál­kodásba. Ne haragudj, Palombo, ha kezedbe ke­lm­ ez az Írás. Nem valószínű, hogy va­laha is olvasni fogod, nekem még csak egy­­tárcám került tengerentúlra, az is magyarul látott újra napvilágot... de történnek néha csodák ... Most sem kérkedni akartam, amikor azt a jobbkezet emlegettem. Sem fájdal­mat nem akartam okozni neked. Nem is úgy értettem én azt, hogy úgy tudtam volna dolgozni, mint te! Nem, Palombo, úgyis hiába beszélnék... meg aztán té­ged túl sokat ismertek ahhoz, hogy ilyen hetyke módon papír­ra kérkedjem ma­gam ... És mégis a jobbkezed lettem! Amikor dolgoztál, leszelek. Láttam, hogyan jár a szemed. Azt figyelted, látja-e valaki, hogy döcögve megy a munka? Hogy el­húzódik-e valamelyiknek a szája? Hogy merészel-e valaki gúnyosat biggyeszteni, amikor dolgozol? Sietni akartál. Siettetted önmagadat. Megint hallottam fogaidnak vészes csi­korgását... valami hallatlan akarást ropogtattál és akkor Palombo... akkor.... * A béna jobbkezed kinyúlt valami után... a szemedben lázas sietség csil­lant — soha téged még senki munkában el nem hagyott... ijesztő rémek vicsor­­gattak körülötted, a rémület, a félelem, a kudar­c arcpirító szégyene... rémek, amelyeket, sohasem ismertél — és akkor Palombo — ugy­e, akármilyen messzire sodor­t tőled a víz, nem fogod elfelejteni — kinyúlt az én jobbkezem és fogott he­lyetted. Markolt, emelt, szorított, húzott és te Palombo!? Elkezdtél kacagni, olyan rekedten, olyan hátborzongatóan, hogy mindenki kezében megállt a munka. Lassan vidámodott a nevetés, döcö­gősbe csapott, megrázta a válladat, el­­rángott az arcod is, szétnyílt a szád és villogó fogaid sután lógtak a semmibe. Ragadt a nevetés, erőre is — arra is, egyszerű, együgyű hajózó vizi­ emberek vettek körül, kapóra jött nekik a tréfa­bolha, olyan könnyű azt már elefánttá fújni... veled nevettek. A félszemü, Vi­­cenzo, a velencei, úgy harsogott, hogy a könnyei kicsordultak. Jozssonnak mind­össze hat szál bajusza volt, az ide-oda rángott nevetés közben... jaj, de mulat­ságos volt azt nézni. Akkortól kezdve mind többet nevettél. Kettőn három kézzel annyit dolgoztunk, hogy a többiek i­ukszakadtan igyekez­tek utánunk. Odaát, az Eric-Elevator tövében meg­jött a hangod is, megint úgy recsegtél jobbra-balra, mint azelőtt. Ugrott is a társaság, hát még az újak, akik akkor jöttek, mikor a régi legénység egy csú­nya éjszakán otthagyta a hajót és elin­dult a szárazon többet, jobbat keresni, nagyobb falat kenyeret, fehérebbet, mint az eddigi volt. Amerikából visszafelé szedett-vedett alattvalóid nem ismertek, azt hitték, mindég így járkáltál, igy félkézzel. Csupa nyápic, munkától iszonyodó alak vette, csak a korlátot támogatták és adóztak a tengernek. Még a gyomruk tájékát simogatták. Hol azért, mert üres volt, hol meg azért, mert kikivánkozott belőle valami. Utáltad is őket erősen. Abban az időben a kettőnk három keze tizenkettő helyett dolgozott. De így, balkézzel is el-eltaláltad egyik­másikat úgy a papucsoddal, hogy mo­rogva tapogatta vérvörösre gyulladt fü­­lét az ipse. Úgy kellett neki , igaz-e Palombo! Huszonhét napig úszott az „Arizona“. Rettentő bendőjében hatezer tonna ga­­bona terpeszkedett. Fényes fekete testén elcsúszott a napsugár, mikor először né­zegette magát benne, valahol Gibraltár környékén Nagycsőrű sirályok ékesked­tek körülöttünk, vakítóbb fehérek, mint a frissen szántott hullám-barázd­a. Még most is magam előtt látlak, Pa­­lonxba, olyan veszett xnunkah­edv lobo­gott benned, hogy ahhoz képest a kazá­nok pokoli tüze gyengécske rőzseláng volt csak. Napoliba mentünk, a te falud szom­szédságába, a kikötő majd tele lesz is­merősökkel — itt a Palombo hajója — fogják mondogatni... öt órakor, mikor a többiek szédelegve dőltek ki a sorból... mi amikor kezdtünk dolgozni. Úgy járt a kezedben az ecset, mint a holland rónák szélmalmainak kereke. És közben be nem állt volna a szád egy világért sem. Hogy majd meglátom én, milyen lesz ez a hajó, ha befutunk Nápolyba. Itt az­tán ragyognia kell mindennek, falak­Az­t első másodpercek kapkodó ijedt­sége után szinte pillanatok alatt kiürült az utca. A járművek megálltak, a közön­ség behúzódott a kapuk alá, egyes üzle­teknél gyorsasn lehúzták a redőnyt. A téren éppen egy lovaskocsi bandukolt ke­resztül, amikor a jelzés megtörtént: a kocsis példás fürgeséggel kifogta a lova­kat, odakötötte őket a villanyoszlophoz és meghúzódott, mellettük. „A“ jelzésű autók száguldó robaja verte­­el később a tér csendjét. Tűzoltókocsik, megfigyelő autók, gázálarcosan kerékpározó cserké­szek suhantak át a Berlini­ téren, akiket érdeklődéssel figyelt a Nyugati pálya­udvar üveges árkádjai alá húzód­ó közön­ség. . Vitéz dr. Fábry Dániel a riadó meg­szűnte után megállapította, hogy a vá­ratlan gyakorlat csaknem tökéletes múlt, minden várakozást kielégített és a vá­ros közönsége kiállotta ezt a nagy pró­bát is, ami megnyugtathat mindenkit, hatóságot és közönséget egyaránt. Az érdem ezért a főváros vezetőségét és a­ rendőrséget illeti, amelyeknek a hiva­tása a polgári lakosság riasztásának fegyelmezett lebonyolítása. Szendy Károly polgármester kijelen­tette, hogy "Budapest polgársága a vá­­ratlan­ légi riasztás tartama alatt fegyel­mezetten viselkedett, ami bizonyos mér­tékig mindenkit megnyugtat atekintet­­ben, hogy ha a riasztásnak komoly ideje következnék el, a legsúlyosabb bajtól, a pániktól mindenesetre mente­sek leszünk. Háromnegyed négy előtt öt perccel aztán feldugott a riadó végét jelentő jelzés. Mintha a gombák ezrei nőttek volna ki hirtelen a földből, úgy indult meg másodpercek alatt ismét a forga­lom. Két perc sem telt el, máris csatto­gott, kavargott, zajlott az élet, szeren­csére minden veszteség, kár és rombo­lás nélkül. Olyan jól esett a gondolat, hogy mindez csak a gyakorlat volt! ... * Kispesten csütörtökön délután négy órakor váratlan légvédelmi riadó volt. "Az illetékesek megállapítása­­szerint, a közönség teljesen fegyelmezetten visel­kedett, nak, sárgaréznek, még a kémény oldalán a fütyülő is azt kell világgá rikkantsa, hogy ezen a hajón Palombo a hajó­­mester Hát úgy is lett. Palombo balkeze cso­dákat művelt. Irigykedő hajók között úsztunk be a kikötőbe. Harmadnapon már ott lapult zsebében a „librettó“, a tengerészkönyvecske. Me­hetett haza a falujába. A százfollónyi fehér festékkel, amit a hajó falaira mázolt fel, nem tudta az emberek fekete lelkét fehérre festeni, a tükörfényes fal meg mindent megmuta­tott, csak éppen szikrányi hála, csepp­nyi emberiesség nem tükrözött benne. Tudta ezt Palombo jól, de tudtuk mi is. Torre del Graco ott van Nápoly mel­lett, alig órányira. Valami komája jött érte csónakon, abba eregette le renge­teg motyóját. Volt ott mindenféle láda, zsák, papiroscsomag, magafaragta kalitka, függőágy meg fonott papucs, olajkabát és­ südwester ... hosszú esztendők sok­­száz összehordott aprósága. Lekerült a naptár is a falról, meg a Szent Miklós kép, a vaksi tükör, a fenő­­szil, a szúnyogháló ... aztán egyszeribe csak nem volt már semmi a kabinban... Ugye öreg Palombo, nagyon elfacsa­­rodott a szíved akkor? Körülnéztél ... nagyon furcsán és nagyon gyanúsan csillogott a szemed, aztán hirtelen be­csaptad az ajtót magad mögött ... Végigszaladtál a fedélzeten, búcsúztál ettől-attól, még azoktól is, akik megta­gadtak ... én ott vártalak a kötélhág­csó mellett. — Mindent elvittél, Palombo? — kér­deztem tőled, mikor le akartál szállni a csónakba —, nem hagysz itt semmit? Kicsit reszketett a szád széle, megsi­­mogattad a kezemet, a fejemet, aztán lekusztál a hágcsón. Onnan kiáltottál fel hozzám a fedélzetre: — Jobbkezedért a szivemet adnám cse­rébe! Hallod-e?! Elindult a csónak, kifelé tartott a ki­kötőből, balra kanyarodott a nápolyi öbölben, mind kisebb lett ... kisebb ... már csak szemernyi fekete pontocska a vörös felhőbe burkolt Vesuvio alatt ... Nem tudom, mi lett veled.Palombo,de néha úgy érzem, hogy találtál valakit, aki odanyújtotta jobbkezét, ott is hagyta nálad és cserébe a szivedet kérte ... a hűséges szivedet ... Az Országos Légvédelmi Parancsnok­ság szerdán tette közzé a szeptember 26-i légvédelmi gyakorlaton szerzett meg­figyeléseit, mint arról a Nemzeti Újság r­észletesen beszámolt. A parancsnokság közleménye figyelmeztette a lakosságot arra is, hogy — miután a közönség már ismeri a riadó esetén szükséges tenni­valókat — időnként újabb meglepetés­­szerű légoltalmi gyakorlatokat fognak tartani. Az első meglepetésszerű­ lég­védelmi gyakorlatra csütörtökön délután került sor. Pontosan fél négykor megszólaltak a főváros különböző pontjain elhelyezett nagy teljesítményű szirénák. A szirénák megismételt váltakozó magasságú, úgy­nevezett „üvöltöző“ hangja figyelmeztette a közönséget a ,,légitámadására. A szi­rénajelzést harangozó és száguldó tűzoltó­autók bömbölése egészítette ki. Az üvöltő szirrénahang végighullámzott az utcákon, amelyek úgyszólván pillanatok alatt el­néptelenedtek. A Mussolini-téren helyez­kedett el a gyakorlatvezetőig. A gyakor­­­latvezetőség megállapította, hogy a nagy­­közönség ezúttal sokkal fegyelmezetteb­ben viselkedett, mint hétfőn. Az emberek leugráltak a villamosokról és autóbu­szokról és a kapuk alá szaladtak a járó­kelőkkel együtt. Ott, ahol óvóhely volt, az emberek fegyelmezetten levonultak a lépcsőkön az óvóhelyre. Ott is, ahol nem volt óvóhely, becsukták, elfüggönyözték az ablakokat, leeresztették a redőnyöket. Itt-ott ugyan egy kis kapkodás volt észrevehető és akadt egy autó, amely semmibe se vette a légoltalmi riadó jel­­zését és tovább haladt. Megtörtént­ az­ is, hogy egy másik autó az útkeresztozos közepén maradt állva, ahelyett, ahogy az előírás szerint a legközelebbi sarokig hajtott volna. A légvédelmi parancsnok­ság tisztjeinek és a rendőrtisztviselők figyelmeztetése ellenére fegyelmezetlenül viselkedő autó, mint később megállapí­tották, Hauezinger Sándor tulajdona, aki az Ibrahim­ utca 13. szám alatt lakik. Feljelentették és amennyiben megálla­­pítják, hogy vétkes, szigorúan megbün­tetik. •*. • ----------------m­i in ii i I........... ■■ii m 11 m im 11 n— » 4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» 4» M 4» 4» M F­egyelmezett rendben folyt le a csütörtök délutáni váratlan lég­védelmi riadó A riadó tíz perce A Mussolini-téren vitéz dr. Fábry Dá­niel tábornok, országos légvédelmi pa­rancsnok, gyakorlatvezető társaságában a következők jelentek meg: Tomcsányi Kálmán belügyi államtitkárr, Kgrafiáth Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgár­mester*, Némethfy Károly tanács­nok, Kiss Lajos tűzoltófőparancsnok, vi­téz Juszty Emil vezérkari ezredes, a budapesti vegyesdandár légvédelmi pa­rancsnoka, Fónagy János vkszt. őrnagy, az OLP vezérkari főnöke, Heinrich Já­nos őrnagy. Végignézte a gyakorlatot vitéz Jolny Gusztáv altábornagy, a kor­mányzó katonai irodájának főnöke. A riadó pontosan tíz per­cig tartott. Hosszú időnek tetszett ez a tíz perc, bár közben állandóan akadt figyelnivaló. A jelző és figyelő szolgálat motorkerékpá­ros és kerékpáros cserkész- és levente­szolgálatosai száguldottak ide-oda, fel­tűnt egy-egy hatósági autó is. A­ főváros legforgalmasabb pontján,'bi Berlini­ téren öt hátálnífis útvonal kérész-', teri egymást:­ 'Komoly­­ esetben a Téjgtseb­­ban veszélyeztetett gócok egyike is, hi­ szén közvetlen tőszomszédságában van a Nyugati pályaudvar hatalmas, könnyen felismerhető épülettömbje. A zugó, nyüzsgő forgalom közepén autók, autó­buszok, teherautók, villamosok, kerékpá­rok és lovaskocsik haladtak s a minden irányból hömpölygő embertömeg gondta­lanul sietett, amikor felsírtak a gyakor­lat kezdetét jelentő üvöltőhangú sziré­nák. Kihal a város

Next