Nemzeti Ujság, 1938. október (20. évfolyam, 221-246. szám)

1938-10-16 / 234. szám

28 NEMZETI ÚJSÁG 1938 október 16. GAGYI LÁSZLÓ: A kiválasztottak (Erdélyi Szépm­űves Céh és Révai R.-T. kiadása)­ ­ Gagyi László, aki lírikusként tűnt fel Er­délyben és már írt „Bánataratók“ cím­en egy ifjúkori egyenetlenségi­ regényt, új regénye­ivel még jobban felkeltette maga iránt az ér­deklődést. Ez az érdeklődés azonban a kritika szempontjából nem egészen áldásos számára, mert túlméretezett igényeket támaszt a még mindig „fiatalkori“ és bizony kissé kiforrat­lan művel szemben. Sokat hangoztatták Gagyi Lászlóval kapcsolatban az „új Tamási Áron“ kifejezésűt és a könyv olvasása közben való­ban sok Tamási Áron-szerűség ötlik a sze­münkbe. Tamási Áron kiforratlan fiatalkori műveiben sem volt könnyen megbocsátható a Bak modorosság, amelyektől azonban ő a „Cí­meresek“ balszerencséje után szerencsésen el tudott távolodni. (Ú­gy látszik, csak „A ra­jongók,“ sikerülhetett Keménynek, de a többi ilyen kollektív címek, mint amilyen „Címere­sek“, a „Bánataratók“, „A kiválasztottak“ nem annyira sikert aratók, min­t inkább bizo­nyos dilettantizmusról tesznek tanúságot.) Gagyi László valószínűleg kibontakozó és he­lyes útra fejlődő írásművészetében még nem ért el a nagyokat mondó líraiságtól a prózá­hoz megkövetelt anyagszerű szófukarságig. Minden sora külön ötvözötten virul, harsog és tülekszik, hogy figyelmünket magára fordítsa, így azután kaotikus zűrzavar riaszt meg ott is, ahol egy kis epikus hullámzást vagy az embersorsok búzatengerszerű­ ringását, érését­­és kaszára várását várnánk. „A kiválasztottak“ egy világvégét váró ad­ventista szekta tagjai, akik a szomorú kisebb­ségi sors gondjaitól meggyötörve, végső két­ségbeesésükben szinte eszüket vesztve magya­rázzák félre saját használatukra a bibliát. Hogy Gagyi László könyvve a fenti kifogások ellenére is mindvégig érdekes és lebilincselő mű, amelyet minden egyenetlensége ellenére szinte egy kapásból olvas végig az ember, az éppen kisebbségi sorslátása döbbenetes mélységének köszönhető. A református lelki­­pásztorától elpártolt marosmenti falu boszor­kánytánca, szörnyű vonaglása és szektáriánus halálba vágyakozása erdélyi magyar sorskér­dés és Gagyi László érdeme, hogy ezt a képet, bár szaggatott vonásokkal, de ilyen húsúnkba vájóan tudta felrajzolni. Ha a műnek ideoló­giai visszahatását nézzük, még tán helyeseljük is, hogy Gagyi László fiatalos mindent meréssel öntötte formátlan formába, egyetlen vész­kiáltásba, új regényét. Az eltévelyedések pszi­­chopathológiai raktárában, vagy múzeumában érdekes és figyelemreméltó helyet tölthet be ez­­a könyv és mint ilyen, rendkívül hasznos is. Éppen ezért jó reménnyel lehetünk Gagyi László tehetségének kifejlődése iránt, mert ez a kusza regény is annyi tehetséget árul el, hogy bízhatunk szerzőjének lehiggadásában és kiforrásában. Az a kissé hánya­veti mód, amellyel ma még ír, az élet erőinek hatása folytán valószínűleg hamarosan lekopik róla. El kell felejtenie, hogy egyes kritikák és rek­lámok uj Tamási Áron­ként üdvözölték, mert sem uj Tamási Áronra, sem uj bárkicsodára nincs szükség, hanem szükség van Gagyi Lászlóra, aki egyedül Gagyi László lesz. Mű­vének anyagából ma még csak az egyik rész az övé, mint egy kuriózumból -alma és körte­fának beoltott vadkörtefa. A fiatal író köte­lessége, hogy kiművelje egyéni hangját, mert tehetség anyagot éppen eleget, hordoz a ta­risznyájában ahhoz, hogy valaki legyen. P. L. Magyar nyelvvédő könyv Második kiadás. Egy esztendővel ezelőtt jelent meg Pintér Jenő szerkesztésében a Magyar­­nyelvvédő könyv, amely a Magyar Tu­dományos Akadémia nyelvvédő és nyelv­­tisztító munkásságának gyakorlati ered­ményeképpen a legszükségesebb tenni­valókat és a legsürgetőbb szempontokat sorolta fel. Az első kiadás, huszonötezer példánya néhány hónap alatt elkelt. Pedig Pintér Jenő és munkatársai ezt a munkát csak kísérletnek szánták, tapo­gatózásnak a magyar társadalom felé, hogyan lehetne a nyelvvédő munkát rendszeresen bevezetni a magyar gon­dolkozásba. A napi- és a szaksajtó egy­aránt nagy lelkesedéssel fogadta és kü­lönösen a magyar tanuló ifjúság karolta fel a mozgalmat. És ez a legvigasztalóbb az első kiadás óriási sikerében. Mert ha az ifjúság tanulmányaival együtt fo­­­gadja vérébe a nyelvtisztító és nyelv­­védő mozgalmat, ennek beláthatatlan hatásai lesznek majd az egész magyar életben, amelynek igen sok ágazatában valóban is szükség van a nyelvtisztító és nyelvvédő munkára. Pintér Jenő és munkatársai a sikeren felbuzdulva, most megjelentették a Ma­gyar nyelvvédő könyvet második kiadá­sában is. Az új kiadás terjedelme két­szerese az elsőnek s anyagában is gaz­dagabb és változatosabb. Az egyes feje­zetek felölelik a magyar nyelv csaknem minden kérdését, így a magyar stílus eredeti szépségeit, a nyelvi sajátságokat stb. Ez a kiadás is élesen küzd a hibás szavak és hibás kifejezések ellen és való­ságos szótárral szolgál az idegen­ szavak és idegen kifejezések elleni harcra. A Könyv összeállítása ismét olyan, hogy nemcsak a szakemberek,­ hanem az ifjú­ság és a nagyközönség is okulással la­pozgathatja s a tanító cél oly ügyesen van elbújtatva a sorok között, hogy szinte észrevétlenül érvényesül. Csak gratulálni lehet Pintér Jenőnek és mun­katársainak a szép munkához. A köny­vet ezúttal is a Sárkány-nyomda, r.-t. állította ki igen tetszetős formában, a modern nyomdatechnika eszközeivel. Ára két pengő. (G. J.) POTEMKIN ÉLETE A történelmi regényeknek van egy bosszantó formája, amely legfeljebb a mai átlagolvasó fantáziáját elégíti ki. Ezeknél a műveknél a XX. században élő szerző oldalakon keresztül írja le, hogy mit gondolt Tolsztoj, vagy Michel Angelo, Shakespeare vagy Nagy Fri­gyes és játszi könnyedséggel imputál olyan gondolatokat is hősének, amelyre az bizonyos helyzetekben talán soha sem gondolt. Bármekkora publikumsi­kert értek el ezek a könyvek, az igé­nyesebb olvasó kezdte már megunni ezt az asztaltáncoltatásszerű megnyi­latkozásokat, amelyeket az emberiség nagyjainak épp úgy a nyakába varr­tak, mint ahogy minden spritiszta szeánszon legalább is Napóleon szokott véleményt mondani X. Y. családi ügyeiben. Van azonban egy sokkal eg­zaktabb életregényírói mód és pedig az, hogy csak a történelmi dokumentumok alapján dolgozhat a regény írója, hősé­nek szájába csak azokat a megnyilatko­zásokat adja, amelyeket az megírt le­veleiben vagy műveiben, vagy pedig amit hitelt érdemlő tanúk bizonyítanak róla, hogy valóban megtörtént. G. Szolovejcsik, a Potemkin-életrajz szerzője ehhez a nemesebb irányhoz tar­tozónak vallhatja magát. A XVIII. szá­zad világhírű, sokat irigyelt és gyalázott főszereplőjét főképpen a saját levelezése alapján, valamint a francia, angol, osz­trák-magyar és porosz nagykövetek re­ferátumai tükrében mutatja be nekünk. Egyetlen egy sorban sem olvasunk olyat, hogy Potemkin ezt vagy azt gondolta volna, hanem a szerző felsorolja az ada­tokat, amelyeket hősének erről vagy arról az életkorszakáról tud, a továbbiak­ban pedig inkább csak az olvasójával együtt találgattatja, várjon mi is vitte Potemkint erre vagy arra a lépésre. Szolovejcsik műve mégis rendkívül él­vezetes, regényszerűen lebilincselő mű, mert hősének korát alaposan ismeri és a „levelező század“ adathalmazából lehe­tőleg minden anyagot kibányászott, amely szavahihető tanuk szájáról hang­zott el. A Szolovejcsik művéből elénk táruló portré rendkívül eleven és végletességé­ben is élethű képet fest a nagy orosz diplomatáról. Európa úgyszólván csak a közmondásszerű „Potemkin falváról" ítéli meg ezt a mesebeli orosz óriást, Szolovejcsik azonban kimutatja, hogy Potemkin minden hibája mellett Nagy Péter után egyik leghatalmasabb építője volt Oroszországnak. A Krím-félsziget meghódítása után olyan városokat ala­pított, amelyek a háború kitörésekor már többszázezer lakossal büszkélked­hettek és bennük még mindig megtalál­hatók voltak a Potemkin által szilárd anyagból épített monumentumok. Szolo­vejcsik elhihető adatokkal támasztja alá azt a véleményét, hogy Potemkin valójában a cárnő oltár előtt is meg­esküdött férje volt és állítását számta­lan levéllel és hiteles adattal igazolja. Páratlanul érdekes körkép tárul fel előttünk, mert Szolovejcsik nemcsak Potemkin alakját helyezi éles reflektor­fénybe, hanem Katalin cárnő és az udvar többi tagjai is összes hibáikkal és erényeikkel élő alakokként tárulnak elénk. A könyv jelentős részét Katalin cárnő és Potemkin ma is fenmaradt le­velezése tölti ki, amelyet a könyvben megkülönböztetett szedéssel tüntet fel mindenütt a szerző, így állandóan el­választhatjuk egymástól azt, ami törté­nelmi tény, attól, ami csak a szerző fel­tevése. A század politikai kavargása, az orosz világhatalom kifejlődése a szociá­lis, kulturális és erkölcsi vonatkozások példátlan gazdagsága rendkívül vonzó és tanulságos olvasmánnyá teszik G. Szolovejcsik művét, amelyet magyarul Kosáryné Réz Lola kitűnően folyó ma­gyarsággal tolmácsol. Possonyi László. Angyalok citeráján Dsida Jenő posthumus kötete Az Erdélyi Szépm­űves Céh kiadásá­ban most jelent meg a korán elhunyt kiváló erdélyi költő eddig könyvalakban meg nem jelent lírai elbeszéléseinek, költeményeinek és műfordításainak gyűj­teménye. A katolikus írású írókban kissé szegény erdélyi irodalom legkiválóbb katolikus költője korán tért vissza az anyaföldbe és sokan csak e posthumus kötet forgatása közben ébrednek rá, mily kiváló tehetség, milyen gazdag, sokszinü egyéniség esett a korai halál martalé­kául Erdély korai letöréseket produkáló bércei közt. Az erdélyi érces levegőben, a rengeteg megpróbáltatást tartogató kisebbségi sorsban Dsida Jenő finom idegeivel, törékeny szervezetével halálos kór áldozata lett. De éppen ebből a tö­rékeny testből, ebből a minden életin­gerre lázasan reagáló intuitív lélekből fakadhattak ki lázrózsákként a legsejtel­mesebb és legtranszcendesebb­­ erdélyi költemények. „Angyalok citeráján“ ját­szott Dsida Jenő egész gyorsan leper­gett eszméle harminc esztendejében, kö­rülötte pedig világkatasztrófák, népek fajai, társadalmi osztályok összeomlása, nyomor, kin és otthonukból kiforgatott milliók jaja üvöltött. Túl nagy volt ez az atmoszférikus nyomás az erdélyi kato­likus költő szervezetére, akinek katoli­cizmusa is sokszor csak egy fájó sóvár­gás, valami ijedt és ösztönös vágyakozás volt inkább és igy az erős lélek­­ sem tudott a törékeny testnek segítségére sietni. Nekünk mégis nagyon-nagyon kedves és szívünkhöz közelálló Dsida Jenő költői habitusa. A versforma, a rimkészség csokonaisan magyar ötvözője volt és ugyanolyan korai halál ragadta el, mint debreceni nagy elődjét. Csoko­nai Lillájának ütemére írt erdélyi biz­tató verse a magyar költészet legszebb darab­jaihoz tartozik, remélhetőleg köte­­lesen minden antológiánkban helyet is kap. Kínai versfordításai a többezer évet átfogó távolkeleti költészet, minden szép­ségét és cseresznyefa-ágszerű remegését felénk tárja. A román-magyar kultur­­közeledésnek is nemes ivású bajnoka volt és tollának néhány igazán mesteri román versfordítást köszönhetünk. De épp ugy szerette a nagy klasszikusok közül Martialist és Goethét is, akiknek hangban és művészetben megfelelő ma­gyar formát tudott adni. A kötet kiadása az Erdélyi Szépm­űves Céhnek dicsére­tére, irodalmunknak pedig igen nagy nyereségére szolgál. • P­. L. ­ PETŐFI NÉMETÜL Landgraf Lőrinc Petőfi-forditása A nyár végén jelent meg egy igen íz­léses könyv: Landgraf Lőrinc Petőfi­forditása, amely a nagy költő lírai és epikai munkáit tartalmazza. Landgraf Lőrinc orvos, egy hosszú élet munkáját viszi ebben a szép munkában a magyar közönség elé s ezen túl Petőfi géniuszát szerte szét a világba a német világnyelv segítségével. Petőfi német fordítói kö­zött a tizenegyedik 1948 óta. Mindjárt a költő halála után részben magyar állam­polgárok, részben külföldiek megkezdték a költő műveinek átültetését német nyelvre, de a megjelent fordítások csak válogatva dolgoztak s igy nem adták a teljes Petőfit. Landgraf Lőrinc fordí­tása nemcsak azért nagy irodalmi ese­mény, mert időrendben a teljes Petőfit adja, még pedig a lírai verseket és az el­beszélő költeményeket egyaránt, hanem azért is, mert fordításai abszolút érté­­­kűek és művészi tökéletességűek. Telje­­­sen sikerült visszaadni Petőfi zsenijé­nek különleges elevenségét és élénkségét s ami nagyon meglepő és örvendetes, a versek eredeti alakjában. Landgraf szringben megvan a magyar ember megértése Petőfi költészete iránt. Hiszen csak így lehet elképzelni, hogy vérébe ivódott a költő verselésének nem­csak külső formája, és külső muzsi­kája, hanem belső tartalma, gondolati és érzésbeli zenéje is. Az még szerencsé­sebb körülmény, hogy tökéletesen ren­delkezik a német nyelv tökéletes módbeli és verselési gazdagságával is. Csak így le­het megérteni, hogy a dalokat éppen olyan meglepő formakészséggel tudja vissza­adni, mint a Petőfinél annyira jellegze­tesen kirobbanó rapszódiákat és ódákat is a pusztai leírásokat, éppen úgy, mint a János vitéz népi szépségeit. A Petőfi­­fordítás előtt érdekes előszóban mondja el Landgraf Lőrinc, milyen elvek vezet­ték a fordításnál és egyben visszatekin­tést is ad Petőfi eddigi német fordítá­saira. Igen ügyes az ezt követő rövid Petőfi-életrajz is. Landgraf Lőrinc Pe­­tőfi-fordítását Kákai Lajos adta ki igen szép és művészi alakban. A könyv­árus forgalomba került kiadás bolti ára 8 pengő. Ezenkívül készült egy díszkia­­dás is biblia-papiron. A bibliofilek ha­marosan szét fogják kapkodni ezt a ki­adást is. (25.) VIS­ÁG ÉS MAGÁNY DÉNES GIZELLA: Két sor ház HORVÁTH JENŐ: A millennium­tól Trianonig (Szent István Társulat, 1938) Világ és magány: a modern ember két nagy figyelmeztetője, két nagy ott­hona. A könyvespolcokon három egymás mellé tett kötet hirdeti beszédesen ezt a kettősséget, tetejükön három ismerős, katolikus név: Lendvai István, Dénes Gi­zella, Horváth Jenő. Figyeljük meg mit mond a költő, a regényíró, a tudós, mit mond a férfi és az asszony. Véssünk gyorsan, futó tollal, — amely talán a fel­­lületet karcolja csak tele vonalakkal, —• egy-egy apró rézmetszetet hármukról, a világ és magány munkásairól. Lendvai István­­mondja ki a haláláig fontos írói programot: az örök kettőssé­get „Világ és magány“. A modern ember élete a piac, az örök agóra, tülekvés és megalkuvás, jelszavak és gépiesség, ha­zugság és eredménytelenség. Igen, ez az a világ, amellyel a költő szembekerül, amikor kilép elefántcsonttornyából, a rejtő, gazdagító, elmélyült magányból. Milyen szív­szorongató a költő kétsége a gyengéd vers, a tisztult érzések útra­­szállása előtt! Ki ne ismerné Dénes Gizella törté­nelmi hangulatokat, gració­zus múltbéli asszonyalakok sorsát selyemfonállal himző kezét! Szomjasan érdekli a múlt, a világ hajdani arca, elmúlt, elsüllyedt izgalmak, intrikák, szenvedések és szen­vedelmek, a­mihez nyúl, amikor a mát figyeli! Ismét a világ ügyeihez, az em­bert cselekvőn foglalkoztató, lelkiisme­retébe váló problémáihoz fordul. A re­gény színtere egy baranyai község, ahol legélesebben ütközik össze a világ leg­nagyobb mai problémája: világnézetek és fajok, nyelvek és kultúrák, vérsejtek és vérsejtek antagonizmusa. — Dénes Gizella megdöbbentő adatokkal, nagyon szép irói szándékkal, érdekes megfigye­lésekkel eleveníti meg ezt a világot. Közügy, magyar életügy fordul meg a baranyai „Két sor ház“ sorsán, a ma­gány szépsége nem ver fészket a szí­vekben, s az írót is szenvedélyesen csak a világ izgalma érdekli. Talán regényes szociográfia! Meglehet, hogy az. Dénes Gizella annak érzi és annak irta meg, szive szerint a legjobban és célt ért el: a megsebzett lelkiismeret éberségét, a tétlenségben nem nyugvó lélek borongó figyelmét. Horváth Jenő történész, a legújabb ma historikusa. Amiről ír, sokunk előtt jó­formán tegnapi izgalom, újsághírek vil­­lázása. A történész feladata azonban nemcsak ennyi. A tényeket keveselnie kell, az adatokat kicsnyelnie, mert a tör­ténelem spanyolfala mögé kell pillanta­nia, megtudnia, hogy mi történt ott, mi forgatta el a mai Magyarország törté­netét olyan végzetesen a helyes útról, míg „A milleniumtól Trianonig“ jutot­tunk. Horváth Jenő szeme tisztán lát­, ritka jó vezető az aktuális világ bozóto­sában, utat ver és utat vág,­­ aki a ma­gány perceiből kilépve szembetalálja magát a korral, csak tanulhat belőle. Tényeket, adatokat! Nemcsak ennyit. Megtanulhatja a história, a világ bo­nyolult gépezetének működését, és visz­­szatérve a magányba, a magánélet nyu­galmába, tisztán láthatja a világot, amely körülveszi. Más szóval: a törté­nelmet az elefántcsonttorony, a minden­nap cselekvő életének elefántcsonttornya körül. Thurzó Gábor. OKTÓBER —— Magyar Szemle A szerkesztőbizottság elnöke BETHLEN ISTVÁN GRÓF | A debreceni kollégium RÉVÉSZ IMRE Lengyelország és a középeurópai biztonság PONGRÁCZ KÁLMÁN I Községeink helyzete weis ISTVÁN I A magyar földbirtokpolitika feladatai NÉMETHY BÉLA ! Imrédy birtokpolitikája KERÉK MIHÁLY : Középiskolai tanárok helyzete BOLDIZSÁR IVÁN Fővárosi és vidéki lakásépítés KOTSIS ENDRE Az amerikai magyar író KERESZTURY DEZSŐ Magyar várkertek RAPAICS RAYM­UND­­ EMSZO és KÁLÓT TIRY LÁSZLÓ­­ Külpolitikai szemle OBSERVANS Magyar kisebbség­­ Csehszlovákiában ÖLVEDI JÁNOS A Szlovenszkói új magyar­­ regényirodalom SEMETKAY JÓZSEF/ Szerkeszti SZEKFŰ GYULA MAGYAR SZEMLE TÁRSASÁG Budapest, Vilmos császár­ út 26. • ^ ELŐFIZETÉSI ÁRA 6 ingyen „Kincsestár“-kötettel évi 8 pengő 60 fillér

Next