Nemzeti Ujság, 1939. március (21. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-01 / 49. szám

1939 március 1. Szerda 2 NEMZETI ÚJSÁG ü­tiktjára a közjogi reformok megvalósí­tását.. .Erről Sztranyavszky Sándor, aki­hez most a választójogos demagógiát és lejtőt emlegető publicista nyilvánva­lóan elég közel került, bizonyára kellő felvilágosítást adhatna. Amikor Darányi Kálmán a miniszter­­enökséget átvette, a közjogi problémák elintézése elodázhatatlan volt. Az orszá­got nem lehetett még egyszer kitenni egy újabb nyílt, általános választás izgalmainak, a Gömbös által lélektiprás­­nak nevezett olyan választásoknak, ame­lyek után mint­ a karikásostor csatto­gása hangzottak el sorra a mandátum­­mag semmiattő közigazgatási bírósági í­téletek.­­ De éppen, mert a komoly államvezetés az átlalános, egyenlő és titkos választó­jog bevezetésével kapcsolatban joggal tarthatott a különböző színű és külön­böző oldalú demagógiák veszedelmétől, a közjogi reformokat egymásután, de egységesen kellett elintézni, hogy a nemzet élete számára az alkotmányos biztosíté­kok megmaradjanak — a titkos választó­jog és a demagógia veszélyeivel szemben. Darányi Kálmán politikai vonalvezeté­sében történhettek hibák. Mert ember volt ő is és főképpen közben történtek olyan események, melyekre előre számí­tani egyáltalában nem lehetett. De azt ellenfeleinek, jobbról és balról egyfor­mán,"f el kell ismerniök — ám igazságosak akarnak lenni —, hogy a közjogi refor­mok megvalósítása elől ki nem térhetett, a titkos választójogot tovább el nem odázhatta. Az pedig kétségtelen, hogy az a módszer, amilyen sorrendben és ami­lyen formában és főképpen, amilyen parlamenti körülmények között ezeket a magyar Corpus imusba beiktatta, az mindenkorra példája lesz a körültekintő, megértő, tapintatos és bölcs államveze­tésnek. Minden törvényalkotás akkor helyes, ha a nemzet konszenzusa, az or­szág megnyugvása kíséri. Nem lehet ta­gadni, hogy Darányi Kálmán mind a három javaslatot úgy hozta tető alá, hogy abban a lehető legnagyobb teret engedte a kölcsönös politikai meggyőzés­nek s a pártok között való megértésnek. Nem csinált presztizspolitikát, nem ra­gaszkodott a szavakhoz, hanem a három törvénynek úgy szerzett többséget az or­szág mindkét Házában, hogy utána sem­mi keserű iz .Nem­ maradt, egyik párt sem érezhette, hogy vereséget szenve­dett, hanem ellenkezőleg, valóságos poli­tikai Tren­ga DeU légkörében született meg mind a három törvény. Az pedig, hogy előbb alkotta meg a védekező és biztosító intézkedéseket a kormányzói hatáskör és a felsőházi jogkör törvényei­vel, sorrendben is őt igazolta, mert a választójogi reform megalkotásánál előbb gondoskodott az esetleges később beáll­ható veszedelmek megelőzéséről. Éppen ma kell legjobban méltányolnia­­ mindenkinek, mit jelent az, hogy ha egy éven belül — amikorra a mostani kép­viselőház mandátuma lejár — már az új választói törvénnyel kell választani. Bár-­­milyen legyen is az eredmény, a kiter­jesztett kormányzói hatáskörben s az egyenjogúságra visszaállított felsőház­ban megvan a nemzet jövője szempont­jából minden biztosíték úgy az alkotmá­nyosság, mint a magyar történelmi gon­dolat és a szenvedélyektől ment, bölcs politikai ítélet számára. Akik olyan na­gyon védik mostanában a demokráciát, az alkotmányt, sőt meglepetésszerűen a történelmi Magyarországot, meggondol­hatnák, mi lenne­ itt, ha az általános, tit­kos, egyenlő választójogot annak idején az ő kedvük szerint s a közjogi reformok helyes sorrendje nélkül valósították volna meg? De meg kell gondolnunk azt is, mi­csoda szörnyű veszedelem volna az amúgy is kiélesedett politikai, társadalmi és gazdasági ellentétek feszültségében, ha mint megoldatlan probléma a választó­jog reformjának kérdése is még mindig ott szerepelne! A demagógia valóban félelmes veszély. A történelmi osztály félreállítása a nemzet alkotmányosságából a balga sze­rencsétlenség lenne. De hogy a kettőnek a veszedelmét valaki a Darányi-kormány helyes közjogi reformjaiban keresse, az maga is igen közel áll a demagógiához és a balgasághoz. Az a különleges szerep, melyet Darányi Kálmán a magyar élet­ben ma betölt, nemcsak mint a képvi­selőház elnöke, de mint a puritán és ön­zetlen magyar államférfinak a példája is — és pedig minden pártok között és minden pártok fölött, — mentesíti őt at­tól, hogy az ilyen publicisztikai kiroha­nás ellen védekeznie kelljen. De azok­nak, akik a publicisztikában csak a tár­gyilagos igazságot keresik és akiket sem a politikai exilium keserűsége, sem az eseményekbe való be nem folyás irigy­sége nem vakít el, azoknak kötelessége, akár mögötte ültek valamikor Darányi Kálmánnak, akár szembenállottak vele, hogy nem is őt,­­ hanem három legfon­tosabb közjogi törvényünket a közvéle­mény előtt meg védelmezzék. Nem lehet megengedni, hogy a kormányzói hatás­kör kiterjesztését, a felsőház egyenjogú­sítását s az általános titkos választójog megvalósítását mai bajaink kütforrásá­­nak akarják beállítani, tehát olyan tör­vényeknek, amelyek ezt a nemzetet lej­tőre vitték. Aki a demagógiával szembe akar fordulni, az ne hirdesse, hogy lej­tőre került a nemzet azért, mert ezeket megvalósították, hiszen éppen ezek aka­dályozhatják meg azt, hogy Magyaror­szágon az utca vonulhasson be az alkot­mány sáncaiba és ezek biztosítják éppen az alkotmányos fejlődés számára min­den szélsőbaloldali, vagy szélsőjobbol­dali demagógiával, de minden publicisz­tikai demagógiával szemben is az ország biztos és nyugodt jövendőjét. d­éki beosztást. — Elszakítanak tőle, hogy soha többé ne láthassam! Pedig még egyszer találkozott vele ... III. Mielőtt a szoborleleplezési ünnepség megkezdődött volna, az ősz újságíró oda súgta fiatal kollégájának: — Micsoda fény és előkelőség?! Látod, fiam, ez a hálás utókor, amiről annyit beszélnek, de mindig csak az ember ha­lála után­ jelentkezik. Arra nem tellett párszáz pengő, hogy azt a szerencsétlen embert megmentsék az életnek, de itt tobzódik a pompa. A Papír- és Készpénz Intézet a barátunk emlékét is felhasz­nálja, hogy ügyesen reklámot csináljon üzleti vállalkozásaihoz. Csak fülelj, lá­tunk mi még egyéb érdekességet is! Az­ ünnepség az Intézet dísztermében foyt le. „A korán elhunyt, de nagytehet­­ségű író Szobrának felavatásán — ahogy a lapok másnap megírták — a társa­dalmi és pénzvilág számos előkelősége megjelent. Jólesett látnunk, hogy a sok­szor kegyretlennek és ridegnek mondott tőke­ milyen szeretettel hódolt az iro­dalmi élet kiválósága előtt, aki ebből, a pénzintézetből indult el korszakos út­jára. Mert Szirom János is a tőke me­lengető szárnyai alatt kezdte el pályafu­tását­, hogy aztán magasba szálljon a szerető karokból...“ Taps zúgott fel a teremben, amikor az elnökigazgató keresetlen szavakkal en­gedélyt adott az emlékmű leleplezésére. A márványszobor 26 ezer pengőbe ke­­rült, de amint az igazgatósági tanács annak idején mondotta, ez az összeg bő­ségesen megtérül majd az ügyesen szer­vezett Szirom-reklám révén. Jó befekte­tés, nem kell sajnálni. A leleplezés után az­ Irodalmi Társaság egyik kitűnő tagja olvasta fel finoman cizellált és lírai hasonlatokkal teli tanul­mányát. Vázolta a küzdelmes éveket, az Intézet tisztviselőinek odaadó bámulatát, amellyel már akkor övezték az induló tehetséget. — Nézd Tubák igazgatót, milyen meg­­illetődötten bólogat — bökte oldalba tár­sát az újságíró. — Persze, feleségül vette Lamda Andreát, a papa helyére ült, kor­mányfőtanácsos lett. Most „emlékein“ könnyezik. Az előadó ezután azokra a gyengéd szálakra tért ki, amelyek egykori igazga­tójának szépséges leányához fűzték az ifjú költőt Ekkor a nagy drámai színész elszavalt párat a bájosan friss költemé­nyekből, amelyek alkotására a nemes keblű­ leány ihlette a költőt. Tubák Tihamérné szül. Lamda Andrea meghatottan hajtotta le fejét, csipke­­kendőjével törölte szemét s nagyon hal­kan sóhajtott egyet. — Figyeled az esetet! — dörmögte az epés kritikus. — Szerényen fogadja az elismerést, ami nem illeti meg, hiszen éppen őmiatta száműzték vidékre a sze­rencsétlent. Most szeretné megjátszani a bakfist, pedig már megvan negyven­­három éves, ebből azonban csupán har­mincnyolcat vr­ 1t be. Szintén szerényen. Ha 22 évvel ezelőtt nem hagyta volna el szegény Jánost, nem lett volna ilyen hamar szobor belőle. Zengett a taps és hangzottak a kegyes visszaemlékezések. Az előkelő közönség csodálattal nézte Tubák Tihamér igazgató ur őméltóságát és nejét, akik a nagy emberekhez illő egyszerű közvetlenséggel ültek az első sorban. A méltóságos asszony egy pilla­natra visszagondolt, hogy milyen színű szeme is lehetett Szirom Jánosnak, de már nem emlékezett rá. A fehér márvány nem árulta el. — Na, gyerünk! — állt fel csendesen az újságíró. — A többi nem érdekes, most Tubákék ünneplése következik. Szegény János, ha emlékműve végignéz a díszes gyülekezeten, bizonyára a híres verssor juthat eszébe: „Szobor vagyok, de fáj minden tagom...“ Szólt az öreg és lábujjhegyen otthagyta az ünneneplő, hálás utókort. A Negrin-kormány megszökött Madridból Azana lemondott, a vörös katonai vezetésben megindult a felbomlás Páris, február 28. A­z­a­n­a lemondása megpecsételte a madridi vörös forradalmi kormány sor­sét. A Negrin-kormány tagjai kedden délben szökésszerűen elhagyták Ma­d­ri­d­o­t és Valenciába mentek, ahonnan könnyen elmenekül­hetnek. A szökést a Valenciában tarta­ndó minisztertanáccsal indokolták meg. Nyilvánvaló, hogy ez ürügy, mert a min­isztertanács, — amelynek az Azana le­­mondása folytán beállott helyzettel kapcsolatban a fegyverletételről kell dön­tenie — Madridban is megtartható lett volna. Csori a Madrid polgármestere egy jegyzéket adott át a sajtónak, amelyben közölte velük, hogy a miniszterek kedden reggel elutaztak kelet felé, hogy „fontos minisztertanácsra“ üljenek össze. Azana közzétette lemondólevelét Colonges sous Laleve, febr. 28. (Havas.) A vörös spanyol köztársasági elnökség­­ protokllfőnöke kedden délben felolvasta a sajtó képviselői előtt A­z­a­u­a elnök lemon­dó lev­e­lé­t. (MTI.) London, február 28. A köztársasági Spanyolország katonai vezetésében is a teljes felbomlás jelei mutatkoznak. Madridból ideérkezett je­lentések szerint Min­ja tábornok, aki tudvalevőleg eddig lelke volt a köztársa­sági haderőnek, most Negrin miniszterelnöknek értésére adta, hogy minden további ellenállás céltalan. Minja tábornokot el is távo­lították a helyéről, a köztársasági haderők legfőbb parancs­nokává Cassano tábornokot nevezték ki. „Tolonganak az elismertetéssel.. Burgos, február 28. Franco tábornok hétfőn a parancsnok­­sági épület erkélyéről rövid beszédet in­tézett az őt ünneplő lelkes tömeghez. „A spanyol hadsereg hatalmasabb, mint valaha volt — mondotta a tábornok. — Büszke vagyok, hogy ennek a hadsereg­nek vezére lehetek. Még rövid idővel ez­előtt is „lázadóknak“ nevezték a nemze­tieket a külföld jórészén. Ezek a külföl­diek csak a vörös hadsereg megsemmisítő veresége után ismerték fel, melyik tulajdonképpen a valódi Spanyol­­ország. Most valósággal tolonganak az elismertetéssel. Tegnap Argentína volt soron, ma An­glia és Franciaország. Nemcsak arról van szó, hogy győzelmet arattunk a vö­rös seregeken, hanem egyúttal győzelmet arattunk a szabadkőművesek, a nemzet­közi szövetségek és a nemzetközi kom­munizmus fölött is. Ilyen körülmények között hálátlanság lenne, ha nem emlékez­nénk meg azokról a nemzetekről, amelyek a háború kezdete óta min­den fenntartás nélkül a nemzeti Spa­nyolország mellett foglaltak állást. Franco tábornok beszédét állandóan vi­haros tetszésnyilvánítások szakították meg. Különösen a baráti hatalmak iránt kifejezett elismerést kísérte lelkes tet­szés. (MTI) Paris, február 28. A párisi spanyol nagykövetség épüle­tére kedden este felszökött az arany-vö­rös nemzeti lobogó. A vörös követség­­tagjai a déli órákban elbúcsúztak a spa­nyol köztársaság utolsó párisi nagyköve­tétől,­ Martinez y Pascuától és elhagyták az Avenue Georges V.-n fekvő palotát. Quinones de León egykori spanyol nagy­követ a spanyol nemzeti küldöttség ve­­zetője, a küldöttség élén birtokába vette a spanyol nagykövet­ség helyiségeit. Ugyanakkor a spanyol nemzeti­­ hatósá­gok képviselői birtokukba vették a pá­risi spanyol konzulátust, a spanyol ide­genforgalmi iroda és a spanyol kórházi épületét is. A párisi spanyol nagykövetség palotá­jának átadását, illetve átvételét nagy tö­meg nézte végig. Este hét óra volt, ami­kor Franco tábornok párisi megbízottja, Quinonez de Leon volt párisi nagykövet megjelent a palota előtt és a párisi kül­ügyminisztérium több tisztviselője kísé­retében belépett az épületbe. Este 1 óra 15 perckor az első emeleti erkélyen kitűz­ték a spanyol nemzeti lobogót. W­eygand lesz a francia nagykövet? Páris, február 36. (Daily Telegraph & Morning Post.­ Francia kormánykörökben úgy tudják, hogy azokat a megállapodásokat, amelye­­­ket Berard szenátor Jordana tábornok­­­kal kötött, nem hozzák nyilvánosságra, mert így akarják elejét venni a felesle­ges politikai vitáknak. A Daily Tele­graph tudósítójának értesülése szerint a francia kormány elvben elfogadta azt a feltételt, hogy a köztársasági csapatok által Franciaországba hozott fegyvereket visszaadja a nemzeti kormánynak. Visz­­szaadja, továbbá a francia kikötőkbe me­nekült több száz spanyol hajót is, ame­lyek közül egyedül a bordeauxi kikötő­ben negyven horgonyoz. A francia kor­mány még mindig nem döntött Burgosba küldendő nagykövetének személye felől, ,de az a hír terjedt el, hogy Daladier mi­niszterelnök Weygand tábornokot sze­retné megbízni ezzel a küldetéssel, mi­után az az álláspontja, hogy előbb kato­nát kell Burgosba küldeni és csak az­után diplomatát. Weygand tábornok 72 éves és négy évvel ezelőtt vonult visz­­sza a vezérkari főnöki tisztségtől. A­lba Karcag Franc© londoni nagy­követe Délután 6 órakor Ascaraté, a spanyol vörös kormány londoni nagykövete a­ nagykövetség tánctermébe összehívta a negyven főnyi diplomáciai és konzuli sze­mélyzetet. Ugyanekkor bevonták a nagy­­követség palotájáról a spanyol vörös lo­bogót és meggyújtották a fontos, titkos állami okiratokból a kertben rakott mág­lyát. A nagykövet kijelentette, hogy ettől a perctől kezdve hontalan menekültnek tekinti magát és a nagykövetség egész személyzetét. Útlevelet sem kaphat, de valószínű, hogy három hónapig még An­gliában marad. Alba hercegnek, a nemzeti Spanyol­­ország leendő londoni nagykövetének hivatalos épületére kitűzték a nemzeti, spanyol lobogót. Három vármegye csendőr­sége hajszolja a gyöngyösi rablógyilkos cigányokat Gyöngyös, február 28. A rablógyilkos cigányok utáni hajsza során letartóztatásba került egy Lakatos Gusztáv nevű cigány, aki értékes adato­kat juttatott a rendőrség tudomására. Elmondotta, hogy a gyilkosság éjszaká­ján két­ lókupec cigány vendége volt, akik lóvásárlás ürügyével tartózkodtak a vidéken. Az egyik Balogh József Tári, a másik pedig ennek fivére, Balogh Fe­renc, mindketten debreceni lókupecek. A rendőrségnek az volt a gyanúja, hogy Lakatos Gusztáv még többet is tud a gyilkosságról, mint amennyit ön­ként elmondott. Vallatom fogták, mire beismerte, hogy a gyilkosság éjszakáján ő állt őrt az öreg házaspár portáján, amíg a két fivér az öreg gazdával és fe­leségével végzett. A két cigány fivérről a rendőrség különben megállapította, hogy emberölésért már voltak büntetve, jelenleg pedig a debreceni és a balassa­gyarmati törvényszék rablásért és kosz­­szú fúrásért körözi őket. Az országos bűn­ügyi nyilvántartótól bekérték ujjlenyo­mataikat is, amelyek teljesen egyeznek a rablógyilkosság színhelyén talált ujjle­nyomatokkal. A két rablógyilkos cigányt legutoljára kedd délután látták Hután, Gyöngyöstől mintegy harminc kilométer távolságra, egy szénégető telep közelében. Az egyik­nek fel volt kötve a karja, a másik pe­dig a sebesültet támogatta. Most három vármegye csendőrsége­­van a nyomuk­ban és remélhető, hogy a két Balogh­­fivér órákon belül kézre kerül. A kegyetlenül meggyilkolt Takács Já­nos szőlősgazdát és feleségét kedden dél­után temették el óriási részvét mellett

Next