Nemzeti Ujság, 1939. június (21. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-01 / 123. szám
Megakadtak az angol-francia-szovjet tárgyalások Időjáráss — ~ ~ .. *"* — Pál Várható idő jó■ jugoszláv kor• Vég°yfölrá°a. W Iár°a Berlin -felhőzet. Délen 1 J0, * É A ll| mit k. WilBaHk^J3L Spanyolországeső, zivatar. H ^ hói hazatért hőmérséklet , ^ . _ német önkéntes emelkedik XXI. évfolyam, 123. szám ♦ CSÜTÖRTÖK , Budapest, 1939 junus 1 seket Dr. Láng-Miticzky Ernő, a kir. Ítélőtábla elnöke és kir. Ilutás József, a Kúria másodelnöke m. kir. titkos tanácsosok lettek ) Dr. Orel Géza főigazgató a Nemzeti önellátási Alap tagja lett Bartos Tibor az idei magyar főiskolai kardbajnok iHowrom A döntés és a program A döntés —a világpolitika látóhatára fölé emelkedő viharfelhők árnyékában — megtörtént s a pünkösdi választás urnáiból roppant fölénnyel és eréllyel sorakozott fel egy jobboldali többség, mégpedig mindenekelőtt a magát kereszténynek és nemzetinek valló kormányzat oldalán. Ennek a többségnek helyét éppen most jelölik ki a parlament üléstermében. Nemsokára fizikai együttlétben is láthatjuk ezt az összetételében annyira újszerű, annyi változást felkeltő s közösségi arcélének részleteiben talán még csak ezután kialakuló együttest. A padsorok, amelyekben a magyar politika sorsa készült a Millennium óta, e padsorok, amelyek a magyar parlamenti politika annyi alakjának őrzik emlékezetét — a fiatalabb Tisza energiájának villámlását, az ifjabb Andrássy finom elemzéseit, az öregebb Ugrón bő vérmességét, a gőgtől és becsvágytól fakó Károlyi Mihály szerencsétlen emlékű arcát — ezek a padsorok most látni fogják az ezerkilencszázharminckilences választások beküldötte parlamentet. Szerkezetében ennyire egyöntetű s feladatát ennyire ellentmondás nélkül megfogalmazni kényszerült parlamenti többség talán még nem gyűlt össze a magyar törvényhozásnak ebben a Házában. Egy pillanatra érdemes kitérni arra, hogy a nagy többség nem szokatlan a magyar törvényhozásban. A maihoz hasonló arányú óriási többséget hozott össze annak idején a koalíció s ugyanilyent a világháború előtti utolsó választásnál magának Tiszának hathónapos s az egész országra kiterjedő személyes választási agitációja.. A koalíció által trónra ültetett közjogi forradalom egymásnak ellentmondó ér-dekű és halmazállapotú csoportokat vont egy bármily óriási, de mégis puccsszerű többségbe, de emögül hiányzottak személyi és tárgyi közös vonások. A világháború előtti országgyűlés óriási Munkapártjának többsége mögött tisztán Tisza személyes sugallóereje adta az egységesítő elvet, míg maga a tárgyi program arculata ködös és szétfolyó volt. Ám az ezerkilencszázharminckilences választás parlamentjének többségi pártja érzületben és célkitűzésben, egységes csoport s a döntés, melyet a nemzet velük kapcsolatban hozott, egyúttal világos és félreérthetetlen program és rendeltetés is. Ez a program súlyos nagy kötelezettség. A legszabatosabban éles körvonalazottságú s a legkönyörtelenebb következetességgel és gyorsasággal végrehajtást kívánó keresztény, nemzeti és szociális reformintézkedések kötelezettsége. Ez a kötelezettség rettenetes súllyal tornyosul e padsorok mögött, az arcok mögé szinte térképszerűen oda lehetne rajzolni azokat a földrajzi és társadalmi tájakat, amelyek gondjaikat, gyötrelmeiket, kérdéseiket és kívánságaikat beküldötték a Házba, és azok, akik mindezt behozták vállaikon, úgy hozták be, mint egy előre elvállalt kötelezettséget. Kötelezettséget, amelynek nemcsak a tartalma világos, hanem időpontja is; mindazt, amit ez a kötelezettség jelent, a legnagyobb gyorsasággal, veszteglés nélkül és megalkuvások nélkül kell végrehajtani. Abban a radikalizmusban, amelyet az úgynevezett szélsőjobboldali pártoknak, nem egy helyen a szétesett baloldalnak, vagy világnézetileg semlegesebb politikai képletek tömegeire támaszkodó előretörése jelent, éppen ezt a tüneményt kell látnnunk, a vágyat a gyors, a végleges s a tökéletes megoldást hozó reformok felé. Az a kötelezettség, amelyet a nemzet döntésével összeülő képviselőház kormánypártja és kormánya magára vállalt, ez a kötelezettség pontosan megállapítható tartalmú: a magyar nemzet és a magyar állam alkotmányának szervesen továbbfejlesztett keretein belül alkalmazni kell a nemzet és a társadalom szerkezetét az új időknek a magyarság örök és új feladatainak követelményeihez. Végre kell hajtani mind-azt, aminek legelőször éppen a keresztény politika adott hangot a magyar életben s amit ugyancsak éppen a keresztény politika hirdetett a legnagyobb elvi tisztasággal. Meg kell oldani és végre kell hajtani a földbirtokreformot, hozzá kell nyúlni a jövedelem eloszlásának s a társadalmi osztályokra s különösen családokra nézve ma egyenlőtlen és aránytalan elosztódásának bonyolult kérdéseihez, teljes határozottsággal kell megállapítani az adóterhek egyenletesebb elosztásának irányelveit és részvéteit s a ma még lazább szerkezetű magyar társadalmi és gazdasági szerkezetnek szabatosabb és szilárdabb formákat adni, természetesen az eddig bevált formák s szerkezeti és szervezési elvek organikus továbbfejlesztése alapján. Ez az a program, amely, mint kötelezettség, minden részletében sürgős, határozott és elodázhatatlan. Nincs részlete, amely elvi megvitatások, gyakorlati megoldási javaslatok kereszttüzében ne állt, volna hosszú időn át. Kincs részlete, amely mögött ne állana meg nem oldott vonatkozásaik kapcsán a tömegek szenvedése, — akár az élet lehetőségeiben és fejlődési adottságaiban gyötrelmesen körülhatárolt magyar falvak lázas és keserű vonásai, vagy a maga életében fél évtizedre A KISLÁNY WALLESHAUSEN ÉVI Istenem, tizenöt éves. Kislány. Nagyon fogom szeretni ... — Ő is megszeret téged, egészen biztosan megszeret, — mondta a férfi. És megegyeztek a másnap délutánban. A lány, Katalin szíve megtelt, bízott önmagában és elnézte a gyerek, a tizenöt éves kamaszlány fényképét. Sötétszemű, erőscsontú, mint az apja. A szája idegen. Azé az asszonyé lehetett ilyen, akinek ő most a helyébe kívánkozik. Már idestova két éve, hogy meghalt az asszony, a kislány anyátlan és szeretetet sóvárog, szegényke árva és nagyon egyedül lehet ... Katalin terve volt szeretettel és szinte tálcán vitte a szivét a gyerekhez. De aztán, úgy látszik, valahol hiba volt. Sokáig ültek a terített asztal mellett, a kávén elolvadt a hab, a délután fényei elködösítitek. — Melyik a kedvenc tantárgyad! — .Egyik se. — Természettől ilyen göndör a hajad? , — Igen. ' — Jaj, de szerencsés gyerek vagy. — Igen. Ennél tovább nem jutottak. Katalin arca megsápadt, félni kezdett valamitől, aminek nem tudott nevet adni. De fölvetette a fejét, szinte az izmait is megfeszítette, harcos jókedvet parancsolt magára. Szép nő volt, alig túl a harmincon, szépsége a boldogságváró hosszú évektől különös fátyolt kapott. Most a szerelem, az anyáskodás és ez az óra itt, szinte a házasság kapujában erőssé és frissé tette. Legyőzte a félelmet önmagában és már készített© a karját, hogy nemsokára magához, ölelje a gyereket. — Mutasd a szobádat, miket olvasol! Angol könyveid is vannak, de hiszen te egy művelt hölgy vagy. Jaj, de szép ez a függöny... — Anyuka horgolta. Katalin simogatóan nyúlt a kislány felé. — Szegény kicsi Lilla... Az keményen, mozdulatlanul állott. — Szegényke. Úgy szeretném, ha a kislányom lennél... — Végre, hirtelen elszántsággal ki tudta mondani. Csönd. Süket csönd. Igyekezett a gyerek szemébe nézni. — Igazán szeretlek. — Ne szeressen! Lilla szája nagyon idegen, egyre idegenebb lett, a szeme mélyfekete és könynyek izzottak a mélyén. Állt, fagyosan, lehulltak róla, a szavak és a szive, mint egy érchegy, visszaverte a szeretetet.. — Anyukádat szeretném helyettesíteni ... pótolni, persze, egészen nem ’ lehet, de... — Nem lehet... Öt nem lehet! Ne is akarja, menjen, menjen! Zihált, s beleragaszkodott a függönybe, a horgolt függönybe, mintha csak az anyját keresné. Katalin elment. És megmondta a férfinak, hogy nem lehet. Erős falba ütköztek, vissza kell fordulniok. Aztán elutazott, valahová délre. El akarta hitetni önmagával, hogy jobb így egyedül és függetlenül, hogy ez az egyedüllét való igazán hozzá és hogy ez a tulajdonképpeni boldogság. De a déli nap, az ég, a fiatal párok mind fájtak neki. Altatóval aludt, lefogyott, a haját festtetni kezdte, mert úgy látta, erősen őszül. Itthon, a régi hivatali munkájába sem birt visszatalálni. Az azelőtti friss lendület, érdeklődés megtört, megfakult benne. — telerakta a táskáját aktákkal, angol órákat, vett, új bundát és operabérletet. De karácsony táján, amikor mindenki csomagot és karácsonyfát cipelt, elfogta a kétségbeesés és a nyílt utcán hisztériikus zokogásba kezdett. Köréje gyűltek, s bevitték egy üzletbe, vízzel kínálták és faggatták, hogy „mi történt kérem!“ —• Semmi. Egyszer, egy délelőtt meglátogatta Lillát az intézetben. Álltak, szemben egymással, hang nélkül. — Ezt... Olaszországból hoztam neked — szólalt meg végre Katalin és egy szép ezüstkarkötőt húzott ki a táskájából. Lilla nem nyúlt érte. — Ilyen már van nekem, köszönöm. Most zongoraórára sietek. Megbiccentette a fejét és szaladt vissza a boltíves folyosókon. Matrózruhás, nyurguló kislány, makacs és tövises. Tele gyanakodással, — nem hitt a szeretetben, amit Katalin ígért neki, „ürügy“, gondolta és esténként diadalmasan csókolta meg az apja és anyja fényképeit. . Az anyja már alig hiányzott neki. A szeretet sem, amit Katalin ígért. Az apjától mindent megkapott, vasárnap cukrászdába mentek együtt és hétköznapjait az osztály, a barátnők derítették föl. Örült a tavasznak is, hóvirágot kapott egy szőke diáktól és mosolygott, ha erre, diákra gondolt. Verseket kezdett olvasni és öltözködés közben keringőt dúdolt. De még öntudatlan és halk volt benne minden. Május volt, Lilla tavaszi kedvben utazott haza, a nap besütött az autóbuszba és mindenki mosolygott s fürdette arcát a fényben. Akkor vette észre Katalint. Egyedül ült, nagy aktatáska az ölében, szalmakalap és divatos sál rajta, friss rúzs , és mégis különösen fáradt volt, nem a tavaszt, hanem a finom hervadást árasztotta. Ez meglepte a kislányt. Céltudatos, erős, kibomlott szépségű nőnek ismerte meg Katalint, telve kisugárzó energiával, vággyal. Akkor idegenkedett ennyi gazdagságtól, haragudott rá, szinte irigyelte. A tálcát, amelyen a szívét kínálta felé, durva kamaszkézzel lökte vissza. Most érdeklődve figyelt. Katalin kinézett az ablakon, merev és nemlátó nézéssel. — Nem is olyan fiatal — ez volt Lilla Lapunk mai száma 10 fillér