Nemzeti Ujság, 1940. március (22. évfolyam, 49-72. szám)
1940-03-01 / 49. szám
iTA^ITLLUATn jFlA'*fi xLUn. J 1 időjárási ^Svéd Várható idöjá■ önkéntesek várr rá s a követ■ nu ggnnnw snirar .««In tották fel a fin• V YIfZ ItTUJftfYTfClp AWS Több helyen eső ■ ’@»1 Egi^l HH EW 1^”^! l|f| Ili § fii Im Bb zódó erővel tó* és havazás. Bz f 11 v Ifi Jr ÉS 1 11 n ül ÜV M mad a Szovjet A JL gyengült a nap- Palesztinái on-Pa’,et TMe*t?n*' XXII. évfolyam, 49. szám. ♦ PÉNTEK ♦ Budapest, 1940 március 1 ^SÍY/rontos"' Szent Istvánnak és koronásainak helytartójaként mint magyar vezeti a magyart Horthy Miklós Gróf Teleki Pál volt a szónoka a Magyar Hódolat vigadói ünnepségének, amelyhez bensőséges együttérzéssel csatlakozott az egész magyarság Ünnepel az ország. Minden magyar szív lelkesen dobban össze vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó ország Jásznak húszéves évfordulóján. A magyar telkeknek ezen az örömnapján ünnepi díszt öltött a főváros és a vidék. Az utcákon nemzetiszínű zászlókat lobogtat a szél. Az esti órákban tündéri fényesség árasztotta el a Citadellát, a befagyott Duna két partját összekötő Lánchidat és a királyi várat, ahol Kormányzó Urunk családja körében ült csendes jubileumot. A Horthy Miklós-hídnál épült tengerész-emlékmű alatt egész nap díszőrség állott. Az üzletek kirakatában babérkoszorú övezte a kormányzó szobrát vagy fényképét. A pesti Vigadóban tízezernyi tömeg zsúfolódott össze a koraesti órákban, hogy hódoljon a jubiláló államfő katonai és államférfiai nagysága előtt. A rádión keresztül millió és millió magya -r határon innen és határon túli áhítattal hallgatta gróf Teleki Pál miniszterelnök vigadói beszédét. A Vigadó díszesen fellobogózott és kivilágított épületében már délután 6 órától kezdődően sorfalat állottak a társadalmi egyesületek árvalányhajós, díszruhás kiküldöttjei. A feljárattal szemben Horthy Miklós "életnagyságú mellszobra állott, örökzöld növényekkel díszítve. A Vigadó nagytermében fényűzés és pompa fogadta az érkezőket Az emelvényen zászlóerdő: a társadalmi egyesületek díszes lobogói. Az emelvény háta mögött nemzetiszínű zászló keretében a kormányzó arcképe. Kétoldalt, a Horthy-család címere és a vitézi címer. A vigadói ünnepségen megjelent a kormányzó családtagjai közül vitéz nagybányai Horthy Miklósné, vitéz Horthy István min. tanácsos menyasszonyával, Ijdelsheim Gyulai Ilona grófnővel, valamint ifj. gróf Károlyi, Gyula, a kormányzó veje. Jelen volt a kormány valamennyi tagja, a képviselőház és a felsőház elnöksége. Az ünnepségen egyébként a kormány tagjain, a hatóságok és hivatalos intézmények képviselőin kívül csak azok jelenhettek meg, akiket a társadalmi egyesületek hivatalos képviselőiként kiküldöttek. A magyar hódolat vigadói ünnepségének szónoka gróf Teleki Pál miniszterelnök volt, aki a következő ünnepi beszédet mondotta: — Mélységes hódolattal és tisztelettel, bensőséges szeretettel üdvözöljük Főméltóságú Kormányzó Urunkat annak a napnak előestéjén, amelyen húsz éve lesz, hogy a szegedi fővezért, a Magyar Nemzeti Hadsereg megteremtőjét az ország kormányzójává választottuk. A magyar ember nem hajlong, de megbecsüli a maga közül előbbrevalót: elfelejti mára a tegnapi parádé ujjongását, de akit egyszer szívébe zárt, kebelében csöndesen ünnepli azt holtig. A magyar ember becsüli azt, aki nagyot alkot, aki erős, de igazán és maradandón csak azt tiszteli, aki tiszta életű és egyenes, akinek tehát a fegyverei is mindenkor tiszták. Ezért járulunk Fer méltóságu ,Kormányzó Urunk elé, nem alattvalói, de fiúi hódolattal: a nemzetnek, e nagy magyar családnak a családfőre feltekintő tiszteletével. Nem fellobbanó cifra lelkesedést hoztunk, nem szalmalángot, —, de a szivünkbe égő szeretet öröktüzét. — Kormányzó Urunk minden díszesünneplést, felvonulást, hangosságot elhárított magától, mondván: „Ma komoly időket élünk, amidőn mindnyájan együtt örülünk és együtt bánkódunk szótlanul, — most nincs helye ünneplésnek. Bízom a Gondviselésben, hogy az ünneplésnek is megjön az ideje...“ Kormányzó Urunk óhaja atyai parancs számunkra! De kettőt nem tilthatott meg nekünk. Azt, hogy ne imádkozzunk hálás szívvel templomainkban és otthonainkban Istenhez, aki őt nekünk adta. És azt sem tilthatta meg Kormányzó Urunk, hogy e nemzet fiai és leányai össze ne jöjjünk, mert vagyunk mind együtt lenni ezen az ünnepen! Együtt is vagyunk, fővárosban, városban, falun és tanyákon és egyazon időben, egyazon szavakkal, egyazon nemzeti énekkel együtt fordulunk Feléje valamennyien, mind, az egész ország. Ebben az ünnepségben nincsen semmi hivatalos. Nincs ide senki sem meghívó hivatalánál fogva, mindnyájan egy közös érzésben összeolvadó gyermekei vagyunk e hazának. Nem a miniszterelnök beszél, hanem a magyar társadalomnak egyik tagja, a Keresztény Nemzeti Liga elnöke. — Nem tudok szebb szavakat azoknál, amelyeket Kormányzó Urunk mondott I. Ferenc József királyról való megemlékezésében, akinek oldala mellett öt évet töltött mint szárnysegéd. Ha tehát szabad néhány szót a magam nevében külön is szólanom, Kormányzó Urunknak ezekkel a tulajdon szavaival élve mondom, szeretettel teljes és ragaszkodó csodálattal hódolok neki én is, akinek a Gondviselés megadta, hogy együtt felesküdött minisztertársa és bajtársa lehettem Szegeden és kétszer lehettem oldala mellett első bizalmasa, miniszterelnöke. „A legnemesebb, a legjóságosabb, a leglovagiasabb ember, akivel valaha életemben találkoztam. Népeknek és embereknek egymással összeütköző érdekei számára csak az ő bölcsessége tudja a kiegyenlítést megtalálni. Ismeri az embereket, le tudja mérni értéküket és éles szeme az összefüggések mélységébe lát“. — Horthy Miklós beszédében I. Ferenc József személyének azokat a tulajdonságait emelte ki épen, azokat érezte nagynak a bölcs öreg királyban, amelyek nagyok magának Horthy Miklósnak lelkében és személyében is. De miképen is bírta volna különben azt az országépítő munkát, amelynek 20 esztendős évfordulóját ünnepeljük mostan? 1919 csúf tavaszát éltük, amikor kerestük, kerestük azt az embert, aki kezébe vegye a kardot, hogy megmentse vele, hogy talpraállítsa az önhibájából is összeomlott nemzetet. Bécsben, Bethlen Istvánnal kettesben ugyanarra a férfiúra gondoltunk, akire Aradon Károlyi Gyula. A mi futárunk nem érte el. Károlyi Gyula hívására jött Szegedre családja köréből, Kenderesről, amely a vörös és román arcvonalak között feküdt. Minisztertanácsban ültünk épen, amikor Horthy Miklós belépett és Károlyi Gyulával kezet szorítva azt mondta: „Eljöttem, vállalom!“ A magyar ember rövidségével és elszántságával bebatorság volt és önfeláldozás; abban a szobán, hogy „vállalom“, benne volt egész enjenek a haza szolgálatába állítnsa akárhol és akármilyen körülmények . Miután átvezette a maroknyi Nemzeti Hadsereget a Dunántúlra, Budapestnek fordult, hogy megállítsa előnyomulásában a román hadsereget. Mikor pedig annak tábornoka azt kérdezte tőle: , és ha nem állok meg?** — röviden így felelt: „Akkor védekezni fogok!“ Elszántságával megmentette Dunántúlt, hogy onnan nagyobb hadsereget toborozhasson és megindulhasson vele az ország újraépítésére. 1919 Szent István napján megmondotta Dunántúl népének és az egész nemezeinek: „Zászlónk a Szűzmáriás fehér lobogó, nemzetiszin szegéllyel, Bocskay, Bethlen, Rákóczi, Kossuth zászlója.“ Azután bevonult a Nemzeti Hadsereggel Budapestre s e mindnyájunknak felejthetetlen borongós őszi napon a főváros és az ország népéhez igy szólt: „A nemzetrontásnak immár vége van, mindenkitől fegyelmezett, öntudatos magatartást követelek.“ Ne felejtsük el soha Horthy Miklósnak ezeket a mondásait. Bennük van az egész magyar lélek, együtt az ősi hagyomány, hitünk, zászlónk állandósága és az élniakarás. — Holnap lesz húsz éve, hogy az egész nemzet nevében a nemzetgyűlés már nemcsak a kardot bízta rá, de a romtakarító csákányt és ásót is Horthy Miklós kezébe adta, arra bízta az ekét is, a kalapácsot és a tollat, az ország újjáépítését. A magyar megtalálta benne azt a férfiút, akiben önmagának legjobb és legnemesebb örök tulajdonságait látta. Aki bizodalmat önthetett a nemzet szívébe, akit arra valónak ítélt, hogy a Feltámadás felé vezesse. A Kormányzó pedig nyilvános vallomást tett akkor és szent ígéretet: „Megmásíthatatlan akaratom a nemzetet a boldogulás útjára vezetni.. „A keresztény erkölcs uralmát helyre akarom állítani...“, „Szeretettel, türelemmel és megértéssel, igazságosan fogom gyakorolni, a főhatalmat. Egyformán gátat kívánok vetni mindenféle túlzásnak, a kíméletlen érvényesülési vágynak, a pártszenvedély elfajulásának, az osztályharcra való uszításnak és a termelést megbénító izgatásoknak. Őrködni fogok a közélet tisztasága felett... A magyar nép erényeire akarom felépíteni a nemzet jövőjét. "Minden igyekezetemmel elősegítem a magyar kultúra tökéletesedését és szellemi életünknek minden mételyező hatástól való megtisztítását...“ — Ez a cél vezette őt és vezeti mind máig és vezeti tovább, — az ő erős meggyőződése, hite, fegyelme és akarata vezette a nemzetet — történelmi szemmel nézve — csodálatosan rövid idő alatt oda, ahol ma vagyunk. De megmondotta a Kormányzó Úr akkor azt is, hogy neki súlyos feladatok megoldásában erőt ad a nemzet megnyilvánult bizalma, ezeréves dicsőséges történelmünkbe és a nemzet egyetemének faji tulajdonságaibavetett bizodalma, a Nemzeti Hadsereg vitézségébe, fegyelmezettségébe és megbízhatóságába vetett hite ... „A keresztény világnézet erkölcsi fensőbbségével igyekszünk a romokon új életet teremteni!"■ Ezekben a szavakban fejezte ki a magábaszállt és megújhodott nemzet jövendőt építő elhatározását. És mi mindnyájan, e hazának magyar és nem magyarajkú fiai és leányai, akik már akkor ígértük és hittünk benne és felesküdtünk, hogy követjük őt, 20 éves országlására visszatekintve, boldog és hálás szívvel újítjuk meg szent eskübeszédünk Lapunk mai száma 10 fillér