Nemzeti Ujság, 1940. március (22. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-24 / 67. szám

XII NEMZETI ÚJSÁG 1940 március 24. Vasárnap) hol Szófia körül zajlott le. Alaki okokból harmadik tárgyalást is tartottak. István közben egyik börtönből a másikba került s közben közel két esztendő múlt el. Vé­gül a harmadik tárgyaláson feloldották a halálos ítéletet és mint politikai bű­nöst, életfogytiglani száműzetésre ítélték. Konstancában hajóra tették, onnan Kon­stantinápoly­ba, Marseilleba került, aztán át a tengeren és kikötöttek vele Újkale­­dóniában, m­ert az ítélet azt jelölte ki a száműzetés helyéül. Az újkaledóniai szigetcsoport Ausztrá­lia és a Fidzsi-szigetek között van, közel az egyenlítőhöz, a 160-ik és 170-ik hosszú­sági, a 20-ik és 30-ik szélességi fok kö­zött. Újkaledónia, a szigetcsoport köz­pontja, 3,7.000 négyzet­kilométerr. Ott van is kihalófélben lévő fegyenctelep. A fran­cia igazságszolgáltatás az utóbbi évtize­dekben alig küld oda elítéltet. És ha igen, akkor is csak örökös kényszermun­kára ítélt gonosztevőket. Politikai elítél­tek alig kerülnek oda, a háború után küldtek oda egyet-kettőt, akkor, mikor Sz István odakerült, összesen öt politikai száműzött, volt­ egy francia tiszt, két­ francia polgár, valami belga katona és ő, a magyar. Mikor átadták a fegyenctelep parancs­nokának, meglepő dolog történt. A pa­rancsnok közölte vele, hogy hat hónapig kap ruhát, lakást, ellátást, dolgoznia nem kell. De jó lesz, ha utánanéz a dolog­nak, mert félév múlva se ruhát, se ellá­tást nem kap, tehet amit akar, minden­esetre önmagáról kell gondoskodnia. Az óceán közepén fekvő szigetről nem lehet megszökni, nem is ajánlatos megpró­bálni. De szerezzen magának valami munkát, mert félév után éhenhalhat. Az embergyülölő­ korcsmáros regénye Sz. István a két évig tartó fogság alatt megtanult franciául. Könnyen ment, mert franciák között volt, kukkot sem beszél­hetett magyarul. Ez volt a szerencséje. Két hónapja lehetett a fegyenctelepen, mikor egy hirdetést olvasott: a sziget északi oldalán valaki kisegítőt keres vendéglője vezetésére. István itt. A ven­déglős felelt, hogy jöjjön. El is ment. Vagy harminc kilométert gyalogolt, zu­hogó esőben. Dorig ázva állt meg a ki­halt, elhanyagolt vendéglő előtt. Be akart menni,­ de egy bozontos szemöl­dökű, marcona öregember durván elza­varta. — Nem adok enni. N­em adok inni. Nem szolgálok ki senkit — rivalt rá az öreg. István magyarázkodni akart, de az öreg­ember kiparancsolta. — Van szive ilyen időben visszaker­­getni a fegyenctelep­re? Hát akkor mért hívtak ide­? A mérges vénember erre fölfigyelt — Hát maga az, aki a fegyenctelepről ajánlkozott? No, ha a fegyenctelepről jött, akkor bejöhet. Benn száraz ruhát adott neki, azonnal meleg ételt készíttetett, forralt bort tett elébe. Megindult az „üzleti tárgyalás“ Az öreg közölte Istvánnal, hogy ő nem akar vendéget látni, nem akar semmiről se tudni. Ha kedve van, vegye át a ven­déglő vezetését, lakást, ellátást, fizeté­st is kap, de ha egyetlen vendéget az ő nya­kára enged, azonnal kidobja. Gyűlöli az embereket. Egyedül akar élni. Ak­kor István a fegyenctelepről akart beszélni, az öreg leintette: — Két hónapja van ott és nekem akar magyarázni? Tizenöt évet töltöttem ott kényszermunkában, öcsém." Hamarosan kiderült, mert olyan em­­bergyűllölő az öreg újkaledóniai kocsmá­­ros. Tényleges altiszt volt a francia had­seregben. Ő kezelte az ezredpénztárt. Egy izben elkártyázta az éppen aznap érkezett háromszáz frankos küldeményt. Azonnal sü­rgönyzött jómódú szüleinek, akik a közelben laktak, hogy hozzák be a háromszáz frankot, mert elkártyázta. Amikor a postáskisasszony továbbítani akarta a sürgönyt, éppen jelen volt az ezred egyik tisztje. Azonnal jelentést tett, még aznap rovancsolást tartottak, megállapították a háromszázfrankos hiányt és az altisztet hadbíróság elé ál­lították. Hiába érkezett meg két nap múlva a háromszáz frank — mint jogi nyelven mondják — „a sikkasztás lenge be volt fejezve“, az altisztet lefokozták és tizenöt évi kényszermunkára ítélték. Békeidőben különösen vigyáztak a had­sereg becsületére. így került a furcsa ember Újkaledó­­niába. Így töltött ki tizenöt esztendőt tes­­tet-lelket ölő kényszermunkában. Ember­­gyűlölő lett s elhatározta, hogy sohase tér többé vissza hazájába. Mikor kitöl­tötte a büntetést, ottmaradt azon a vidé­ken, ahol nagyon kevés a fehérember. Volt gyapot ültetvényes, telekspekuláns és végül kocsmáros, de mikor már annyi vagyont gyűjtött, hogy tellett arra, ami kellett, nem akott vendéget látni. Sz. István ottmaradt és felvirágoztatta a vendéglőt. Az öregembernek nagyon imponált, hogy őt már halálra is ítélték, az egyetlen ember volt, akivel megfért, sőt megbarátkozott. Sz. Istvánnak egész jól ment a sora, hat év alatt szép kis vagyont takarított meg, vagy huszonöt­­ezer pengője volt már, amikor sürgönyt kapott, hogy apja, az öreg makói mészá­ros és vendéglős halálos beteg, jöjjön haza, mert látni szeretné. Meg kell je­gyezni, hogy közben Sz. István a francia köztársaság elnökétől kegyelmet kapott, büntetését elengedték, az utolsó éveket már mint szabad polgár töltötte ,Újkale­­dóniában. Elindult haza. Az utazás akkor még nagyon körülményes volt, hónapokba tel­lett, míg hazaért. Apja már régen a te­metőben nyugodott, sőt közben egyetlen nővére is meghalt. A sógora vette át a hagyatékot és mire ő hazaért, már nem vagyon, hanem adósság várta. Hogy megmentse a szülői örökséget, egész meg­takarított pénzét beleölte a vendéglőbe, amelyet sógora szállodává nagyobbított. Mindene odaveszett, még annyira sem maradt, hogy visszautazhatott, volna Új-­Kaledóniáb­a. Nyomorba került és végül francia barátai szánták meg, kihívták Pá­­risba és állást szereztek neki. Az ügyes, életrevaló makói fiú harmadszor is újra kezdte az életet, hamarosan talpraállt, üzletvezető lett, aztán önállósította ma­gát. Most saját üzeme van Párisban. Múlt esztendőben nagy meglepetés érte. Az emberkerülő kaledóniai kocsmáros, akivel állandóan levelezésben állott, érte­sítette, hogy nagyon beteg, nem tart to­vább haragot, visszatér hazájába. Az öreg meg is érkezett, néhány boldog na­pot töltöttek együtt és az öreg közölte vele, hogy minden ingó és ingatlan va­gyonába beveszi felestársnak. Másnap jogi formába öntik a megállapodást. Erre nem került sor, mert az aggastyán aznap éjjel meghalt írás nem maradt, a sokmilliós vagyont a rokonok örökölték. Ez a története annak, hogy került a Szajna mellé a tiszamenti kiejtés. Mert Sz. István nagyon ügyesen, nagyon hite­lesen váltogatja francia nyelven a külön­böző e-ket és e-ket. De magyarul most is azzal a hazai kiejtéssel beszél, amit nem lehet megtanulni és nem lehet elfelejteni. Nyaraljunk a Balatonon, de szúnyog A leghidegebb téli napok egyikén ve­tette fel nekem valaki a kérdést: lesz-e még valamikor oly időjárás, hogy a napon sütkérezve izzadni fogunk? Bizony lesz. Ez az idők járása. íme itt vannak az első tavaszi napok s az emberek de­rűs arccal, felvillanyozódva járnak-kel­­nek. Sőt már-már felvetődik az idei nyaralás megoldásának gondolata. Helyes is. Jóelőre kell úgy a családok­nak, intézményeknek és hatóságoknak gondoskodni, hogy a magyar családok a hazai keretek között tölthessék a nya­rat oly körülmények között, hogy ez évben ne gondoljanak csak legfeljebb utazási célokból a külföldre. Keressük fel még inkább, mint tavaly frissen hazakerült hegyeinket, vegyük körül a Balatont, a Dunát, a Tiszát. Én azt hiszem, hogy ez évben az egész or­szágban kedvező nyaralási szezon lesz. Természetesen minden tényezőnek meg­feszített erővel kell dolgoznia azon, hogy a kedvező nyári idő szezonja kellően kihasználtassék, hogy elegendő tiszta, vonzó és pormentes környéki­ nyaraló­­lakás álljon rendelkezésre, hogy az ár­drágításoknak már korán eleje vezessék és a Balaton-környéki lakosság lássa be, hogy neki úgyis sokkal kedvezőbb érté­kesítési lehetőségek állanak rendelkezésre az ország többi vidékének lakosságánál. Jó lenne minden Balaton-környéki köz­ségben és nyaralóhelyen május elején népgyűlésre összehívni a község lakossá­gát a nyaralási idény megbeszélésére, melyen előadók ismertetnék a lakásviszo­nyok és élelmezési kívánalmakat, a nya­ralókkal való bánásmódot és azt a mód­szert, mellyel a nyaraló­szezon úgy a háziakra, szállodákra, mint a vendégekre legkellemesebb módon telik el. Az illeté­kes köröknek érdemes lenne az előadók számára az idei nyárnak megfelelő be­szédvázlatot kidolgoztatni. Még a legöre­gebb szállodásnak is van tanulnivalója és módosítanivalója előzékenység és leleményeség terén. A községek la­kosságától, személyzettől feltétlen elő­zékenységet, és udvariasságot kell kíván­ni. Abszolút csend, ott, ahol csendnek kell lenni, szolid barátságos hangulat és arc mindenkor és mindenütt. Meg kell magyarázni, hogy a barátságosság nem a vállveregetést és bizalmaskodást je­lenti. Nem árt, ha az éttermek, kávéhá­zak, penziók, szállodák tulajdonosai ál­landóam figyelik személyzetüket és időn­ként összegyűjtik őket, hogy megjegyzé­seiket, javításaikat, általánosságiban le­adják. Sok panasznak lehet evvel elejét venni. Háborút, de mielőbb a szúnyogcsapás ellen! A szúnyog egyik átka a Balatonnak. Reá kell mutatnom ebből a szempontból az idei szúnyogjáról várható pusztítá­saira. Tudunk róla, hogy idegenek futva menekültek a Balaton mellől egyedül a szúnyogok miatt. Az idei rengeteg hó még inkább el fogja pocsolyásítani a Balaton körüli áradásos területeket. En­nek következménye, hogy aránytalanul so­k szúnyog lesz. Tessék erre előre gon­dolni. Ez az érdekelt vármegyék és községek közigazgatási feladata. Nem marad más hátra, mint erélyes intézke­déssel levezető árkokat ásni, vagy a meglevőket kitisztítani. A pocsolyás te­rületeken megfelelő tavaszi időben pet­róleum leöntéssel kellene kipusztítani a szúnyog­petéket,,Egy­séges akciót kellene szervezni az egész Balaton -mentén. Kép­zeljük, mily szúnyogérmádiákat fog ki­bocsátani például az idén a Zamárditól Szántódon keresztül Balatonföldvárig húzódó pocsolyás terület és Földváron a lóversenypálya és az úgynevezett Ha­lastó vize. Képes lesz tönkretenni a Balaton legszebb pontjainak nyári sze­zonját. Még idejében hívjuk erre fel az illetékesek figyelmét. Általában az a kérésünk úgy magáno­sokhoz, mint intézményekhez, hogy út­építést, tavaszi kert takarítást, parkok gruppírozását, a strandok r­end­beh­oza­ta­lát, villaépítést lehetőleg nem a nagy nyári szezonban, hanem szezon előtt in­tézzük el. Ne csúfítsuk el a szezont ilye­nekkel; ezt el is kellene tiltani. Ne fe­ledjük el, hogy a nyaralási idő előre­tolódott június hónapra, hisz utóbbi évek­ben júniusban pompás időt kaptunk. Kívánatos lenne tehát, ha az idén a vizsgálatok befejezése után a tanuló ifjú­ság azonnal megkapná bizonyítványát, hogy a családok mielőbb mehessenek nyaralni. Hozzuk alaposan rendbe a strandokat A strandok rendbehozatala különös gon­dot kíván. Az utóbbi években elharapó­zott a furunkulozin, mely hosszú hetekre szerez a nyaralás után k­elle­metlensé­­get, sőt operatív­ beavatkozást is. A fu­­runkulózis oka egyrészt az, hogy a ba­latoni strandok egy része a tó hordalék­­anyaga, mely injekcióra alkalmas. Másik oka az, hogy sok helyen a stran­dokat és napfürdőre használt mólókat és partszegélyt nem söprik rendszeresen. Legalább hetenként­ kétszeri söprést kell kívánni a strandtulajdonosoktól. Ez az ő érdekük is. A nem homokos, hanem hordalék anyagból álló strandokat (pél­dául a balatonföldvá­ri szép Galamb­sziget) fűmaggal kellene bevetni, mely nem kerülne sokba és gyönyörű zöld pázsitot hozna a nyaralók nagy örömére. Nekünk kincsünk a Balaton. Ne en­gedjünk vizéből elvenni egy méternyi területet sem. Még sportcélokra sem. Megengedhetetlen, hogy akkor, amikor a parti iszapos területet felhasználhatnák építkezési célokra, pályákra, akkor a víz szent területéből veszünk el. Ehelyett különösen a strandok körül állandóan tisztogatni kellene a liános részeket és a gyönyörű tavat parti részeiben megóvni az elsekélyesedéstől. Folytassuk a fásítást különösen a Balaton déli oldalán. Lám, mily okos volt a veszprémi káptalannak fenyősitése, mely egész Siófokig húzódik. Pártfogó mivolta mellett most már a bá­jos villák egész tábora húzódik meg benne. Ezt okos lenne fenyővel folytatni Siófokon túl is. Program: a strandon napsugár, a villák körül: fák. Ha azon­ban valaki gyermekes családnak adja ki a villáját, lehetőleg engedje meg a gyü­­­mölcsszedést is a nyaraló gyerekeknek. Szeretnénk a Balatonon sokkal több vitorlást látni, fehér, sárga, barna és más színű vitorlákkal, melyek a víz életét je­lentik és amelyeket Velence kék tenger­vizében annyira csodálunk. A hajók köz­lekedését meg kellene javítani. Mielőbb át kellene térni a vaporetto-rendszerre, mely meggyorsítja és megélénkíti a köz­lekedést a partok között. A mostani köz­lekedés túl lassú. Ha a vitorlások ára valamivel olcsóbbodna, sokkal több lenne a vitorlás. Igen praktikus a Budapest— balatoni havi vasúti bérlet. Ezt azonban oda kellene javítani, hogy aki legalább egy havi berletet váltott, az további fél­ hónapra is megválthassa bérletét és ne legyen kötve új, egész hónapra megfizetni a bérletet, ha arra szüksége nincs. Itt sok kívánnivaló van. Minden fürdő­helyen előre kellene összeállítani az egész nyári programot. Aggodalmam van abban az esetben, ha a Balatoni Sport­hetet ismét szeptember elejére teszik. Bármennyire gyönyörű az ősznek ez az ideje a tavon, bármennyire fáj otthagyni a hívogató kékséget, mégis, valljuk be, hogy szeptemberben már nincs élet. A Balatoni Sporthetet augusztus utolsó he­tében kell megrendezni. Akkor sikerülni fog és talán sokakat itt tartani, akik 20-ika után elmennek. Ami a társadalmi életet illeti, nekem az a megjegyzésem, hogy annak irányítását a nyaralóhelyeken nem lehet­ csupán do­tált fürdőtitkárokra bízni. Ettől a mi publikumunk irtózik. Mindenütt kell ke­resni egy alkalmas társadalmi embert, aki spontán kezébe veszi az intézést és mellette legyen segítőként a­ezetett tit­kár. Módosítani kellene azt a helyzetet, hogy a fürdőegyesületek tagjai csupán a helyi villatulajdonosok legyenek. Sok embernek, ha anyagi ereje van is hozzá, nincs kedve villával lekötni magát. A nyaralóhelyek többségi publikuma most már az évek óta egy helyet látogató villabérlő, vagy panziós publikumból adódik. Ennek is módot kell adni, hogy hozzászóljon a nyaralóhely ügyeihez, hisz „kurtaksát“ fizet! Tehát, ha egy villa­bérlő családfő lefizette a szezonra szóló kortáksát, akkor automatikusan legyen tagja a fürdőegyesületnek. Akkor bizo­nyára céltudatosabb és a nyaralók óhaj­tásának megfelelőbb beruházásokat, par­kírozást és közmunkát fognak csinálni a rendelkezésre álló összegekből és a stran­dokon tisztaság lesz. Árpi a társadalmi életet illeti, a magyar viszonyok szerint nehezebb összehozni a különálló társasá­gokat, de némelykor talán mégis sikerül ad hoc programokat alkotni. Az idegenekről nagyon kevés gondosko­dás történt eddig társasági szempontból. Ha azonban a nyaraló idegenekről tud­ják, hogy kik azok, akkor ismét csak a­ fent említett társadalmi ember útján le­het és kell is összehozni a magyar társa­sággal. Ahhoz nekünk nagy érdekeink fűződnek, hogy a nyaraló idegen nálunk társasági szempontból ne legyen el­hagyatva és ne unatkozzon. Társadalmi és sport téren sokat várunk majdnem az egész Balatonra kiterjedő Balatonföld­­vári Sportklub működésétől. Nem szabad a nyári program során megfeledkezni arról sem, hogy a közönség a délutáni cukrászdában zenét kíván. Nagyon sokan vannak az országban, akik még nem látták a Balatont, külö­nösen a felvidékiek. Mozgalmat kell in­dítani, hogy akinek körülményei csak engedik, e nyáron nézze meg a magyar tengert és töltsön ott legalább 3 napot. Nem egy napos filléres vonatokat, hanem 3 napos ottartózkodással nyaraló­ vonato­kat kell indítani, jutányos ellátás be­­kombinálásával. Propagandát kell­en­e indítani. Egy vonat publikumát szét le­hetne azután osztani az egy vonalon fekvő nyaralóhelyek között aszerint, ki hova akar menni. A Balaton egész peremén mindenütt van már vasárn­aponkint misé­zés­re temp­lom ,vagy kápolna. Csak minden nyaraló­helyen külön-külön plakátot kell kifüg­geszteni az összes forgalmas helyeken (még a strandokon is), mely az órát közli. És jól kell megválasztani az órát­. Ami a vasárnapi munkaszünetet illeti, nincs ér­telme a Balaton körüli enyhítésnek. Ezt a nyaraló közönség sem kívánja. Tartsák be tehát szigorúan a vasárnapi munka­­szünetet. Kóródi-Katona Janóé.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék