Nemzeti Ujság, 1940. augusztus (22. évfolyam, 173-197. szám)
1940-08-01 / 173. szám
JTA/IPL!-!.’." Június 25-től 1*3 millió tonna az angol hajóveszteség Időjárás: Franciaország Várható időjá- ^ felé megszüntet• r á s a höre tm ww /nwAJ- angi smew esst zutBstBBE&v^^KusmL tsnssmeeBsr tét? a német eh a ft e z ö húszon lm f Wu M *3Tf W^Lwi távíró, telefon, |%]i^ ifi Mwi II 1 Klfv msssfi’ss szél, helyenként B xS® |B§ ff W 1|| JSr §§§ 1 §|| §§§ 1 | wJMim M bűnszövetség — eső, Ff feli ieftil- JlPmrgjf fPPfi Negyvenezer emlés gyengül, 71 bér menekültkedés * fokozódik XXII. évfolyam, 173. szám. + CSÜTÖRTÖK + Budapest, 1940 augusztus 1. RBeTszardbiába Dr. Menyhárt Gáspár, a szefsédi egyetem első rektora meghalt Von Tschammer und Osten megindítja a francia—német sportérintkezést Dr. vitéz Tárczay-Felicides Román miniszteri osztályfőnök és Dr. Szukováthy Imre, a Testnevelési Főiskola igazgatója magas német kitüntetést kapott Legrövidebb idő alatt megindulnak a bulgár-román tárgyalások A német repülők angliai kikötőket, az olaszok adani angol támaszpontokat bombáztak . Japán nem veszi figyelembe Angia tiltakozását Halifax angol külügyminiszter legutóbbi felsőházi nyilatkozata Japán és Anglia viszonyáról éreztette azt a fokozódó feszültséget, amely a két hatalom között újból felerősödött. Churchill a parlament nyílt ülésén tartott beszámolójában szokott optimizmusával nyilatkozott Japán és Anglia viszonyáról és a burmai út elzárása ügyében tett angol engedmények várható fejleményeiről. Churchill nem tagadhatja, hogy a burmai út elzárása tekintetében Angliának messzemenő engedményeket kellett tennie és nagyrészt fel kellett adnia azt a távolkeleti politikát, amely a Csangcaisec-kormány politikai, gazdasági és pénzügyi támogatásán túl, hadifelszereléssel is megnehezítette a Kínában több mint két év óta operáló japán csapatok tevékenységét. Francia-Indokina Franciaország összeomlása után tehetetlenné vált s ennek logikus következménye volt az, hogy Anglia a burmai út tekintetében is eleget tegyen Japán kívánságainak. Nagy presztízsveszteséget jelentett Anglia számára ez a visszavonulás a távolkeleti vidékeken, mert hiszen ismét megszaporodott eggyel azoknak az államoknak, kormányfőknek, vagy kormányoknak a száma, amelyeket Anglia támogatott. Anglia, a brit birodalom kiterjedt érdekhálózatán keresztül a maga roppant pénzügyi és gazdasági szervezetével, világszerte óriási tekintélynek örvendő hatalmi hálózatával és nem kevésbé minden világtájon elszórt tudatos és öntudatlan szövetségeseivel, ott is mozgatta a politikát, ahol azt a tömegek nem is képzelték. Anglia ott volt mindenütt és vele volt nagy szövetségese, a font. Sikerült szembeállítani irányzatokat, politikai pártokat, törzsfőnököket és tábornokokat s ebből a szembeállításból legtöbbnyire az angol érdekek kerültek ki győzelmesen. Az egymással viszálykodó kisebb politikai erők közül hol az egyik, hol a másik futott Londonba és kért segítséget a hatalmas Angliától. És Anglia latolgatva érdekeit, igen gyakran vállalta a protektor szerepét. Anglia rendszerint az egymással tusakodó pártoktól és népektől vette kölcsön a jelszót. Hol mint a szabadság és a függetlenség védelmezője, hol mint a kereskedelem szabadságának megóvója, hol mint a kis népek érdekeinek szószólója jelent meg a világpolitika arénájában, de a jogcímek különbözősége soha sem zavarta meg az angol politikai érdekek tiszta felismerését. Ilyen módon lépett fel Anglia távolkeleti kereskedelmi, gazdasági érdekeinek védelmében — a kínaiak között is. Ez a politikai módszer került felhasználásra Európában is, amikor Anglia egymásután kezdte protezsálni Hailé Szelasszié után Beneséket, a lengyeleket, a románokat, a görögöket s ki akarta terjeszteni protekcióját a norvégekre, a hollandokra, a belgákra, mindazokra, akik ezt hajlandók lettek volna még elfogadni. Kínában Csangkaiseket protezsálta Anglia. Az angol, amerikai és francia lapokban szívhezszóló cikkek jelentek meg Csangkaisekről, a kínai küzdemekről Most Csangkaisek is elmondhatja: „engem is Anglia védelmezett.“ Churchill ezután kénytelen volt feláldozni Csanghaisekéket. Abban reménykedett, hogy az angoljapán viszony megjavul majd. A Csendes Óceán felől támogatást kapott rögtön a burmai megegyezés után Amerikától, amely különböző kiviteli korlátozásokat léptetett életbe s ezzel kivánta ellensúlyozni a burmai engedményeket. Churchill reményei nem váltak be Halifax beszéde azonban már nyilvánvaló jele volt annak, hogy Churchill reményei a Távolkeleten sem váltak be s hogy a japán-angol viszony elmérgesedik. Coxnak, a Reuter-iroda tokiói tudósítójának öngyilkossága rendkívüli felháborodást keltett Londonban a szerencsétlenség körülményei miatt. Coxot, mint ismeretes, kémkedéssel vádolták a japánok s előzetes letartóztatásba helyezték. A japánok szerint Cox a bizonyítékok súlya alatt összeroppant és öngyilkosságot követett el. Úgy látszik azonban, mintha Anglia ezt a magyarázatot nem fogadná el. Japánban tisztában vannak azzal, hogy mit jelent egy angol állampolgár letartóztatása. Anglia rendkívüli presztízse valamikor lehetetlenné tette még csak a megkísérlését is annak, hogy angol állampolgárt bántalom érjen s ha mégis megtörtént, Anglia flottája rögtön működésbe lépett. Minden angol állampolgár érezhette, hogy mögötte áll egész Anglia és a brit kormány nem sajnálta befüttetni a hajókat, ha egy szürke állampolgárát sérelem érte. Éppen ezért van jelentősége annak, hogy Tokióban és a vidéki városokban — amint a Nemzeti Újság zürichi szerkesztősége jelenti — ismét több angol állampolgárt tartóztatott le a rendőrség. Kedden a letartóztatottak közül kettőt, szerdán ismét kettőt szabadon bocsátottak ugyan, de egyidejűen az angol üzletvilágnak más, Japánban élő képviselőit, köztük a jokohamai angol petróleumtársaság igazgatóját is letartóztatták. A Reuter-ügynökség tokiói tudósítójának, Melville Coxnak szerdán délelőtt volt a temetése Tokióban s a temetésen megjelent az angol és amerikai nagykövet is. A londoni lapok hangsúlyozzák, hogy Halifax beszédét és Japánhoz intézett figyelmeztetését komolyan kell venni és nem szabad szemet hunyni afölött, hogy amennyiben a japán kormány nem változtatja meg magatartását, a helyzet könnyen kritikussá válhat. Az angol kormány nagy jelentőséget tulajdonít a letartóztatásoknak, mert attól tart, hogy a letartóztatási hullámok az egész japáni britkolóniát fenyegetik. A Times annak a gyanújának ad kifejezést, hogy a japán katonai párt további engedményeket akar kicsikarni Angliától és nem elégszik meg a burmai út ideiglenes lezárásával. Ilyen körülmények között — írja a lap — nehéz komolyan venni a japán kormánynak azokat a kijelentéseit, amelyek szerint jó viszonyt akar fenntartani a brit birodalommal. A japán külügyminisztérium szószólója viszont a leghatározottabban megállapította, hogy angol kémek letartóztatásáról van szó . Japán nem engedheti meg, hogy más országok tudomást szerezzenek az életbevágóan fontos japán katonai titkokról. AMessaggero tokiói jelentése arról számol be, hogy Japán erélyes fellépése még közelebbi viszonyt teremt Japán és a tengelyhatalmak között. A Kukomin Sinbun című japán lap szerint Japán új külpolitikájának központja a Berlin— Róma—Tokió tengely lesz. Általános vélemény szerint a Konoye-kormány külpolitikája ebben az irányban halad. Ugyancsak ez az olasz lap közli azt a lehetőséget is, hogy Japán megegyezést léesít a Szovjet Unióval. Japán biztosítaná a Szovjetnek Vladivosztokot, ennek ellenében teljes cselekvési szabadságot kapna dél fel. Eddig is voltak már olyan Lapunk mai száma 10 fillér RÉGI JÓ IDŐK? Európa érdeklődése most néhány napig Salzburg felé fordult, amelynek festői szépségét külföldi turisták azzal szokták magasra értékelni, hogy Budapesttel hasonlítják össze, azt mondják: Salzburg kicsinyben, szerényebb keretek között olyan, mint a magyar főváros, a „Duna királynője“... Mindkét város folyóvíz két partján terül el, bár természetesen óriási a különbség a nyájas kis Salzach és a mi fenséges Dunánk között. A budapesti Vár előkelő szerepét ott a Hohen-Salzburg játssza, Salzburg Gellérthegye pedig a Mönchsberg. Mozart városának látogatóit mostanában több érdekes újítás lepi meg. Ezek közt leginkább kelti fel a figyelmet: a híres Mirabell-kastélyban elrendelt nagyszabású munkálatok. Átrendeztetek még a kertet is és olyan állapotba hozzák, mint volt annak idején a XVIII. században. Az első pillanatban azt hihetné az ember, hogy itt nemcsak stíluskérdésről, a korhűség biztosításáról van szó, hanem háborús idők nosztalgikus vágyárólis: bizonyos vonatkozásban — pihenőnk vagy erőgyűjtés végett — itthagyni ezt a felelősséggel teljes és életveszélyes jelent és visszamenekülni a napsütéses múltba, a „régi jó időkbe“. Érzések és vágyak rendszerint nem gondolkoznak. Ha gondolkoznának, semmiesetre sem hagynák figyelmen kívül a kérdést, vájjon csakugyan olyan napsugaras, gondtalan és nyugalmas volt-e az a gyakran visszasóvárgott múlt, csakugyan olyan szorgalmasan osztogatták-e a békés élet áldásait azok a régi jó idők? Maradjunk csak például a XVIII. századnál, amely megelőzte a világ régi rendjét teljesen felforgató ipari forradalmat, kivirágoztatta anagyszerű és fellegek közt járó barok stílust, megteremtette a rokokó édes-muzsikás-csipkés világát, vagyis látszólag minden tehetsége és jogosultsága meglehet ahhoz,, hogy a régi szép idők honvágyát ébressze fel szívünkben. Hát ami a XVIII. század „békevilágát“ illeti, azzal nincs sok dicsekedni való. Mindjárt a századforduló legelején, 1701-ben megindult a spanyol örökösödési és az úgynevezett északi háború. Az utrechti szerződést 1714-ben az „európai egyensúly“ békéjének szánták és ugyanebben az évben jelent meg Saint Pierre abbé hatalmas műve, amely már „örök békéről“ beszélt. Sajnos, ehhez az örök békéhez ma sem állunk közelebb, mint két évszázaddal ezelőtt, a Bourbon-Habsburg-párbaj befejezésekor. Az utrechti „örök béke“ pontosan annyi ideig tartott, mint a versaillesi békediktátumos fegyverszünet: 1741-ben kitört a hétéves osztrák örökösödési harc, majd ezt követte a nevében is „hétéves“ (1756—1763) háború, amelynek európai kulisszái mögött Anglia bonyolította le sikeres gyarmati hódításait. Ezután következett Lengyelország három felosztása: 1772-ben, 1793-ban és 1795-ben. (A negyedik felosztásra most került sor, 1939-ben.) 1776-ban újabb hétéves háború indult: az északamerikai szabadságharc, amely meghozza Angliának első és a mostani háborúig egyetlen végleges vereségét, az Egyesült Államok elszakadását. 1789-től kezdődően a francia forradalom véres eseményei robbantak ki: megindult a negyed évszázados elkeseredett európai háborúskodás, amelynek csak a Napóleont száműző bécsi kongresszus vetett véget 1815-ben. Látjuk tehát, hogy az „örök béke“ eszméit megteremtő komák, az úgynevezett felvilágosodás századának alig egynegyed részében pihentek a fegyverek, de még ennél a megállapításnál is be kell hunynunk a szemünket a gyarmatokban, az európai hódítással dacoló földterületeken úgyszólván szünet nélkül dúló harcok előtt. Ha erre nem vagyunk hajlandók, meg kell állapítanunk, hogy a „régi hó“ XVIII. század teljes egészében a háborúskodás és az erőszak jegyében zajlott le. Jog, igazság és méltányosság mindig csak az eszmék égboltjáról és a lélek romolhatatlan mélyéről sugározzák be életünket. Állandóan birkóznak a nyers és vad ösztönök zabolátlan ereje