Nemzeti Ujság, 1940. szeptember (22. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-22 / 216. szám

Faruk egyiptomi király szabadságát korlátozták az angolok Kovács Vince váci segédpüspököt vasárnap szentelik f­el Dr. Angyal Pál egyetemi tanár az olasz Korona-rend parancsnoki keresztjét kapta , Istvánffy Edvin honvédelmi érdemeiért kormányzói kitüntetést kapott ’ Serrano NEMZETI ÚJSÁG XXII. évfolyam, 216. szám. ♦ VASÁRNAP + Budapest, 1940 szeptember 22. Időjárás: ^ Várható időjá­­rás a követ­ kez­ö fi us­z­on* négy­ön át* a' Néhány helyen eső,zivatar*. Igen enyhe éjszaka. A nappali hőmér*­séklet alig vár* focik Sm­­er*, Franco bizalma­sa Ró­­mába látogat — Ribbentrop v­a­­sár­nap utazik haza Rómából — óriási német bombák estek a londoni Oxford Streetre HHAWilWIHHFrAZ '# T­Ll­­A r*' Dobrudzsa nagy lelkesedéssel fogadta a bulgár csapatokat ERDÉLYI MUNKAPROGRAMOT ADOTT TELEKI MINISZTERELNÖK Gróf Teleki Pál miniszterelnök a kolozsvári lapok vasárnapi szá­mába cikket irt s ebben a többi között a következőket mondja: Erdélynek és az 1919-ben Romániához kapcsolt keletmagyarországi részeknek északi fele egyik óráról a másikra vissza­tért a magyar állam keretébe és a szabad magyar életbe. Meg kellett, hogy jöjjön ez a nap, mert az 1919-iki igazságtalanság minden elképzelheten felülmúlt és mert Románia az óriási területi ajándékkal át­vett elemi kötelezettségeket sem teljesí­tette, sőt azok ellenére cselekedvén, a ma­gyarságot kegyetlenül elnyomta és kí­nozta. Készültünk erre a napra, mikor pedig már közel kezdett jönni a nap, ami­kor Németország és Olaszország kézfogá­sából kifolyólag új szelek kezdtek fújni Európában, mikor Csehszlovákia össze­omlott, akkor már részletekben is készül­tünk nemcsak kifelé igazunkért érvelve, de készültünk szervezetileg is arra a pil­lanatra, amikor a természetellenes tria­noni határt átléphetjük. A most felszabadult területet három erőtényező hozta vissza. Első helyen ezek közül Erdély, Bihar, Szatmár és Máramaros magyarságának minden kegyetlensé­get és szenvedést álló kitartását és lelki nagyságát kell említenem. A másik belső tényező a magyarságnak általában regeneráló ereje és erős akarata. A­ harmadik tényező az a barátság, amely a két tengelyhatalom és Magyarország között kifejlődött, amely jóval előbbre nyúlik annál a pillanatnál, amikor ez a két hatalom egymást meg­találta. Mindkét nagyhatalom népéhez régi barátság és régi sokévszázados szim­pátia fűzi a magyarságot. De az újabb időkben az érdekek és felfogások sokban azonossága, a háborít óta eltelt évek Németországgal közös szenvedései, nehéz­ségei és az, hogy Olaszország vezére volt az első, aki Magyarországot újra érté­kelni tudta a háború után, ezeket a barát­ságokat még sokkal jobban elmélyítette. A két tengelyhatalomnak világosan felismert feladata az, hogy Európát politikailag, gazdaságilag és társadal­milag újjárendezzék. Helyesebben az, hogy annak a természetes folyamatnak, amelynek az elmúlt száza­dok és különösen a XIX. század előzmé­nyei után be kellett következnie és amely be is következett, ennek az óriási társa­dalmi, valamint gazdasági és ennek kö­vetkeztében politikai átalakulásnak irányt szabjanak, azt szabályozzák avégből, hogy megőrizzék Európát a felfordulástól. Amint efelé a fő cél felé haladnak, illetve azt szolgálják, a két nagy állam és veze­tőik Magyarországra, melynek értékét fel­ismerték, barátsággal tekintenek és e ke­reteken belül való fejlődésében őszinte barátsággal támogatják. Támogatják bi­zonyára azért is, mert Magyarország sem máról holnapra való állam, feladatait sem máról holnapra valóknak tudta eddig és tudja most is és így maga is józanul beleilleszkedik magyar önérzettel, de magyar okossággal is Európa mai fejlődésébe é­s a fokról-fokra való ki­építésbe, az óvatos-okos Európa­­építésbe, amely a két tengelyhatalom irányításával Európát átvezeti az egész­­ emberiségnek és főleg, az európai emberiségnek jelen­kori nagy krízisén véres forradalmak és felfordulások nélkül. Készültünk, sok mindent előkészítet­tünk. Ez meglátszott azon, hogy milyen hadsereg és milyen módon s hogy a ka­tonai közigazgatás, a vasút, a pénzügyi szervezet, a posta és minden egyéb, az első berendezkedéshez szükséges szerv miként lépte át a határt és miként vo­nult be rendeltetési helyére. A bécsi dön­tésig az előkészületek csak általánosak voltak: hadseregünk kiépítése, a katonai közigazgatás és a melléje kapcsolt pol­gári szervek előkészítése. A feladat for­májában megváltozott a bécsi döntés pil­lanatában, mert ettől kezdve pontosan adva volt a terület, az új határ, a terü­letrészek megszállásának időpontja. Az alapfelfogás az volt, hogy Erdély­nek és a kapcsolt többi részeknek — mondhatjuk a XX. századi partiumnak — népe és vezetői elsősorban maguk in­tézzék sorsukat. Ebből két dolog folyt. Az egyik, hogy a jövőre nézve semmi­féle határozatot ne hozzunk a felszaba­dult országrészekre és népükre nézve, róluk, nélkülük. A másik pedig az, hogy az emberek is — katonák és civilek — akikre ott közigazgatási feladatot bí­zunk, lehetőleg erdélyi és a partium földjének szülöttei, származottai legye­nek, akikben él az erdélyi szellem, az erdélyi levegő, akik könnyen és rögtön megértik egymást az odahaza maradot­takkal. Mert az erdélyi szellem nem új valami; a gyulák idejében kezdődik már és az erdélyi fejedelemség történelmi sorsa fejlesztette ki igazán, amikor mi tartottuk fenn nehéz körülmények közt Magyarországot. Vérrévált lelkiség ez, amely a kisebbségi sorsban csak iskolát­ járt, de kisebbségi sorsának felfogása az a nemes, megbocsátó, a bosszút és megtorlást az első pillanatban el­hárító felfogás, amely sokévszázados lelkiségének mélyéből fakad és abból a felelősségérzetből, amelyet ez az évszázados lelkiség a maga föld­jéért, a maga kis hazájáért érez. A feladatok kétfélék: pillanatnyiak és hosszabb lélekzetűek, anélkül, hogy ezt a két csoportot élesen el lehetne válasz­tani egymástól. Világos, hogy az állan­dóbb feladatokat, a messzebbtekintő in­tézkedéseket jól át kell rágni és meg kell vitatnunk. Ennek jelzésére hívtam össze már szeptember 14-én az erdélyi és par­­tiumbeli vezető férfiakat arra, hogy bizo­nyos elvi kérdéseket tisztázni kezdjünk, hogy elgondolásaimat néhány elvi kér­désben ismertessem és véleményüket halljam. Ez az értekezlet nem volt teljes, mert hiányoztak a székelyföldiek. Október folyamán többnapos és a visszatért országrész minden egysé­gét képviselő értekezletet kell tar­tanunk azoknak az elvi kérdéseknek és általános problémáknak megvita­tására, amelyek az erdélyi és par­­tiumi élet szempontjából, de az egész ország szempontjából is fontosak. Eddig négy munkabizottság alakult Addig is azonban bizonyos kérdéseket előkészítünk. Életrehívtam egy jogi bi­zottságot, mely az e területen jelenleg érvényben lévő törvényeket és törvény­erejű rendeleteket vizsgálja át hasznos­ságuk, szükségességük és a magyar jog­rendszerrel való viszonyuk szempontjá­ból. Összehívtam Erdély gazdasági intéz­ményeinek választott vezetőit — így az Ege, Hangya, a Hitelszövetkezetek veze­tőit — és egyes gazdasági ágak, mint például pénzintézetek, ipar, erdőgazda­ság egyes képviselőit vagy szakértőit s belőlük gazdasági tanácsot alakítottam. A napokban szándékozom életrehívni egy külön szervet, amely a mezőgazdaság, erdőgazdaság és a román földreformnak függő kérdéseivel is foglalkozik. Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy Er­délyben, Romániában, a külföldön azzal agitálnak ellenünk, hogy jönnek a feu­dális magyarok és visszaveszik a kisem­berek, elsősorban a román kisemberek földjét. A magyarok rég nem feudáli­sak, legfeljebb úri gondolkodásuak, de ezek azután egyformán, akár grófnak, akár parasztnak titulálták őseiket. En­nek következtében a kisember földjét nem veszik el. De vannak a román föld­reformból folyó mindenféle igen bonyo­lult kérdések, melyeket tisztázni kell majd. E három előkészítő bizottságon kívü­l kulturális bizottságot is szervez-­ tünk, amennyiben szükséges, más ilyen előkészítő bizottságokat, vagy tanácso­kat is létesítünk. Kormányzó urunkat üdvözlő kolozs­vári beszédemben is mondottam már, hogy a mi földünk egy részének vissza­tértével nagy lökéssel még teljesebbé vált újból dunamedencei évszázados kül­detésünk. Közvetlenebbek és nagyobbak lettek feladataink a többnyelvű ország vezetése tekintetében. Szentistváni fel­adatnak nevezzük ezt magyar szempont­ból, nemzeti kérdésnek nevezik moder­nül és nemzetközien. A visszatért ország­résszel egy milliót meghaladó románság is tért vissza. Büszke voltam arra, hogy a felszabadulás óráinak és napjainak örömmámora nem zavarta meg egy pil­lanatra sem a Visszatért erdélyi vezető­embereket, sem munkásokat, iparosokat, földműveseket abban a szívek mélyén ülő magyar nemes érzésben, hogy bármi tör­tént velük, nem akarunk megtorlást gya­korolni, hanem ellenkezőleg, megbocsá­tást. Remélem, hogy az erdélyi magyar­ságnak ezt az érzését a románság és ve­zetői meg fogják tudni becsülni ennek az érzésnek nagysága és szépsége szerint és ilyen értelemben fogják népüket­ irányí­tani és befolyásolni. „Mindnyájunk számára ez a föld a Haza!“ fs Magyarok, székelyek, szászok, románok évszázadokon át éltek a hazában együtt. Mindnyájunk számára ez a föld ,­a haza“. Csak azokat tekinteni kivételnek, akik ezt a hazát 1940 augusztus 30-­ tól kezdve „Új hazának“ tekintik. Mindenesetre akik évszázadokig itt együtt éltek, nem ébred­tek új hazában és mi, akik nem töltöttük itt a történelemnek ezt a 22 éves rövid pillanatát, nem jöttünk új hazába vissza. A nemzetiségeket mi a­­ legnagyobb jóakarattal fogjuk kezelni és vezetni, mint jó és szigorú anya. A nemzetiségi kérdés lényegét nem az elméletben, hanem a gyakorlatban látom, a közigazgatás lényegét az emberekkel­ való közvetlen érintkezésben. Mindehhez elsősorban az kell, hogy a közigazgatási tisztviselők és egyáltalán a vezető ember beszélje a nép nyelvét és legyen szociális­­érzéke. Ezeken a dolgokon rajta lesz a­­szemem. Nemzetközi kötelezettséget is vállaltunk arra, hogy mindenkivel egy­formán bánunk. Erre nem is volt külö­nösen­!) szükség, mert a magyar kormány­nak is ez az álláspontja. Csak egyet jegy­zek meg ezzel kapcsolatban. A szegénye­ket, az elnyomottakat — mint minden Lapunk mai száma 20 fillér

Next