Nemzeti Ujság, 1940. október (22. évfolyam, 223-249. szám)
1940-10-09 / 230. szám
A kolozsvári nagy per vita: Körtvélyesy-Linzenbold Ferenc Október elsején, a MÉP nagy értekezletén a Miniszterelnök Úr beszámolót tartott erdélyi körútjáról. A Kormányelnök Úrnak — aki nyitott szemmel és füllel élte át az erdélyi történelmi ünnepségeket — a börtönviselt papok büféjé írtése ragadta meg a figyelmét. Az a fiatal katolikus pap Szatmárnémetiből,— aki a börtönviselt fiatalság nevében beszélt, s akiről a Kormányelnök Úr a pártértekezleti beszédében megemlékezett — írja most e sorokat és adja történelmi hátterét a börtönviselésnek és minden ellenünk elkövetett gonosztett megbocsátásának. Éppen egy esztendeje annak, mikor futótűzként terjedt el Erdélyben és a Csonkaországban, hogy a román katonai kémelhárító osztály árulás folytán nyomára jött egy erdélyi önvédelmi titkos magyar szervezkedésnek. A szervezkedés Szatmárnémetiből indult el és sejtrendszer módjára Erdélynek most visszacsatolt területén az egész magyar társadalmat nagy vonalakban magába foglalta.Vezetői papok és civilek voltak, akik a 22 éves román uralom szeges rostájábanállandóan verődtek és edződtek. A román hivatalos üldözés és az egyéni bosszú két évtizedes orgiájában önkéntelenül egymásra találtak a kipusztulásra kárhoztatott magyar erők, melyek önkéntelenül vállalták az önvédelem és a revízióra való előkészület kockázatos szerepét. Ez a történelmi szerepvállalás a trianoni igazságtalanság letörésére nemcsak egy boldogabb jövőbe vetett meggyőződésünket acélozta meg, hanem a magyar vértanúság megváltói gondolatába is beállított bennünket, azzal az elszánt tudattal, hogy magyar feltámadás csak áldozatokból fakadhat. És ha a történelem oltárán áldozat kell — gondoltuk magunkban — itt vagyunk mi, kálváriát járó erdélyi magyarok. A mi áldozatunknak kell a trianoni szentélykárpitját kettéhasítani. Az áldozatok szedése ebben az esetben is éjjel történt. A múlt év októberének második felében megtelt erdélyi papokkal és diplomás civilekkel előbb a nagyváradi, majd a kolozsvári katonabörtön minden cellája. Egy-egy sötét, szűk szobában 40—45-envoltunk, akiket reverendában, láncraverve vittek a kínzókamrákba. De még az volt a megnyugtatóbb, ha többen voltak egy cellában, mert aki egyedül volt bezárva heteken keresztül, az olyan, az eltüntetésnek — román divat — állandó lehetősége miatt szinte lelki egyensúlyát veszítette el Több száz férfit és nőt hallgattak ki a szervezet ügyében, de csak 131-et tartottak vissza, a börtönben. A többieket kallódéba zsugorítás, gerendára húzás vagy arccsont összelapítása után mint ártatlant elbocsátottak. Akiket fogva tartottak — többnyire intelligens emberek — szuronyok között hurcolták állandóan, nappal és éjjel a kihallgatást vezető haditanács elé. Amit a kolozsvári börtön padlásán vagy az emeleti kínzókamrában kipréseltek belőlünk elalélt állapotban Írásba foglaltatták velünk, mint legszörnyűbb vádat az önvédelem gondolatát, melyért mindegyikünk halált érdemel. Egy teljes hónapig tartott a kolozsvári haditörvényszék lázas munkája, az idegőrlő kihallgatási folyamat. De ezalatt gyáva vagy önmagát vádoló magyar nem akadt, pedig a szenvedés súlya akkora volt, hogy kettő közülünk az eszméletét is elvesztette több napra. Ott tapasztaltam igazán, hogy a magyar szenvedésre született. Gondolkozásunk, lelki beállítottságunk és idegrendszerünk csodálatosan hozzáidomul ahhoz a történelmi sorshoz, melyet magyar kálváriának nevezünk. Az életünk mérőjét minél mélyebbre vetjük a szenvedés tengerében, annál nagyobb értékeket tudunk felszínre hozni. Ott a börtön penészes levegőjében tapasztaltuk katolikusok és protestánsok egyaránt, hogy a szentistváni magyar lelkiség oszthatatlan. A magyar lélek mélyén valami titokzatos ősi zamat ül, a kereszténység és a magyarság egybeforradása, mely egyforma magyar lelkiséget hagyományoz át minden századnak. Ez a magunkban lakozó lélekegység nyilvánult meg a börtönben, mikor valláltkülönbség nélkül imádkoztunk aJézus Szivelytániát és énekeltük a gyönyörű Szűz Mária énekeket, majd pedig a zsoltárokat. Ott nem félt senki a dogmák kétezeréves régiségétől, nem féltünk egymás hitéből erőt meríteni, mert minden dolog szent volt előttünk, ami a gondviselő Isten akaratát beleállította a mi sorsunkba. Az isteni akarat leviszi az embert sokszor a sötétség mélységében— de ugyanaz az isteni akarat fel is virrasztotta reánk a Magyar Királyi Kormány atyai szeretetén keresztül a kiszabadulás gyönyörű napját. Nem voltunk elcsüggedve egy pillanatra sem, mert mindenki kötelességből kite, amit tett. Mert az erdélyi magyar szervezkedésnek fő célja az élet és vagyonvédelem volt, melyre az Úristen minden embert kötelez. Tudni kell azt, hogy 1938 nov. 2. óta, miután a Felvidéket visszacsatolták az anyaországhoz, a román hivatalos és nemhivatalos személyek egyaránt, újságban és tömeggyűléseken állandóan hangoztatták, hogy „Bertalan éjszakát“ rendeznek a magyarok között, ha Erdélyt a magyar kormány visszaköveteli. Horthy is csak magyar hullákat fog találni, ha majd bevonul Erdélybe — mondogatták a románok. És hogy ez, nemcsak egyesek kifejezett programja volt, hanem általános szándék, igazolja a közelmúltban kiosztott rengeteg fegyver, melyet a bukaresti kormány az erdélyi románoknak adott, melyről a magyar hivatalos hatóságoknak is pontos értesüléseik voltak. Az erdélyi magyar társadalom éveken keresztül a legnagyobb aggodalomban hallgatta állandóan a vak lármát, az ellene élesítő kardok pengőjét és felrajzolta magában Horia és Kloska kegyetlen vérengzését. Ez a történelmi háttere annak, hogy az erdélyi magyar papság börtönt viselt, mely a bűnbánó vétkesnek Krisztus szelleme szerint szívesen megbocsát. De mikor azt vagyunk kénytelenek tapasztalni, hogy a magyarság ezrei újból a román brutalitás kegyetlen áldozatai, kifosztott száműzöttei lettek,„háztetőkről kell, hogy prédikáljuk“, hogy a megrögzött bűnösöket a legkeményebb penitencia alá kell venni. A magyar kormány a tradicionális nemeslelkűség végső határáig feszítette türelmét, de ugyanaz a magyar társadalom, mely a kolozsvári nagy per önkéntes megalapítását vállalta, a túloldali magyar véreink hivatalos védelmét és a további bűnnek meggátlását kívánja. Karafiáth főpolgármester nyilatkozik erdélyi körútjának idegenforgalmi tanulságairól Erdély idegenforgalmi értékeinek ötnapos nagy seregszemléjéről kedden érkezett vissza Budapestre Karafiáth Jenő főpolgármester, az Idegenforgalmi Bizottság elnöke és kísérete, Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szovátán, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Tusnádon, Gyergyószentmiklóson és Borszéken keresztül vezetett a rendkívül tanulságos idegenforgalmi szemleút, amelyen Karafiáth főpolgármesteren kívül részt vettek az Idegenforgalmi Bizottság meghívott tagjai, a belügyminisztérium képviselője, az idegenforgalmi szervezetek vezetői, fürdő- és vízügyi szakértők. Ennek az ötnapos körútnak a tanulságai voltak hivatva előkészíteni azokat a minden tekintetben sürgős intézkedéseket, amelyek alkalmasak lesznek a nemcsak nemzeti, hanem közgazdasági szempontból is nagy jelentőségű erdélyi idegenforgalom föllendítésére, a fennálló nehézségek kiküszöbölésére. A természeti kincsek, a lenyűgözően gyönyörű tájak minden nagyszerűségét föltáró tanulmányút mindnyájunkat meggyőzött arról, hogy a huszonkét éves román uralom alatt a szó szoros értelmében kiszipolyozott erdélyi részek megsegítésének egyik leggyorsabban célravezető útja és legfontosabb eszköze az idegenforgalom, ennek előfeltétele azonban mindenképpen a rendkívül mostoha közlekedési viszonyok megjavítása. Ha Montecuccoli szerint a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz, akkor az erdélyi idegenforgalom megteremtéséhez ugyancsak három dolog nélkülözhetetlen: itt, itt és itt! Az ijesztően elhanyagolt, vétkesen rossz állapotban levő utak megjavításához, a hiányzó vasútvonalak pótlásához nemcsak idegenforgalmi, hanem életbevágó gazdasági érdekek fűződnek. Kétségtelen viszont, hogy itt óriási nehézségek leküzdéséről van szó, mert hiszen a keskenyvágányú szárnyvonal kiépítése is csak jövő év elejére készülhet el, a rendes vasúti összeköttetés biztosítása Kolozsvár és a Székelyföld között még nagyobb áldozatot, még több időt kíván, úgy hogy egyelőre minden erőt az utok újjáépítésére kell fordítani. Hogy itt milyen szörnyű bajok orvoslásáról vann szó, arról eléggé meggyőztek bennünket az idegenforgalmi tanulmányút keservei, hiszen akadt olyan útszakasz, — különösen a miniszterelnök beszédében is kiemelt Teke község körül —, ahol nem több, mint tíz kilométeres „sebességgel“ tudott csak haladni az autóbuszunk. Az idegenforgalmi szemleút mérlege Ami már most az idegenforgalmi körút legérdekesebb tanulságait illeti, beszéljenek ezekről a hivatalos küldöttség vezetői és szakértői, akiknek most átadom a szót. Karafiáth Jenő főpolgármester, az Idegenforgalmi Bizottság elnöke ezeket mondotta: " Minden bürokráciától mentesen kívánjuk szolgálni az idegenforgalom ügyét és éppen ennek a célnak a biztosítása hozta létre az Országos Idegenforgalmi Bizottság erdélyi tanulmányútját. Ez a helyszíni szemle mindenképpen helyénvalónak és hasznosnak bizonyult. Megállapíthattuk, hogy idegenforgalmi szempontból a román megszállás huszonkét esztendeje alatt alig történt fejlődés. Erdély idegenforgalmi „koronagyémántjai“, Borszék, Szonáta és Tusnád még ma is ugyanazt a képet mutatják, mintévtizedekkel ezelőtt. Mintha megállt volna az idők járása és két évtized alatt semmiféle fejlődési törekvés nem jelentkezett volna. Rengeteg hiányt és mulasztást kell pótolni! Elsősorban jobb vasúti összeköttetésről, új vasutak építéséről kell gondoskodni. De mindenekelőtt és legsürgősebben jó utakról, mert ezek nélkül szó sem lehet Erdélyben idegenforgalom megindításáról. Itt nem vész kárba semmiféle fáradság, semmiféle áldozat, nemcsak az állami, hanem a magántőke számára is oly sok és gyümölcsöző befektetésre nyílik itt alkalom, hogy ezt vétek lenne elmulasztani. — Minden képzeletet felülmúló hatást gyakorolt mindnyájunkra — folytatta nyilatkozatát Karafiáth főpolgármester — elsősorban Borszék fürdő gyönyörű fekvése, valamint az a lenyűgözően gyönyörű kép, amelyet a természeti kincsekkel gazdagon megáldott Szonáta tárt elénk és Tusnád festői völgye. Ha valaki azt a kérdést vetné föl, hogy idegenforgalmi nézőpontból hol kellene elsősorban a közintézményeknek új létesítményekkel gazdagítani az erdélyi fürdőket, úgy nagyszerű fekvése folytán mindenekelőtt Borszéket tartanám erre a legalkalmasabbnak, míg a gyönyörű Szonátát Budapest betegei kereshetnék itl nagy számban. A legfontosabb természetesen az, hogy leküzdjük azt a nagy távolságot, amely Budapestet és a Székelyföldet elválasztja egymástól. El sem képzelhető máskép, mint hogy az eddiginél sokkal nagyobb méretű vasúti kedvezményt kapjanak az utasok. A vasúti állomások és a fürdőhelyek között állandó autóbuszforgalmat kell haladéktalanul megindítani. A főpolgármester így fejezte be érdekes nyilatkozatát: — Végül még csak ennyit: Hivatalos utunkon olyan sok feldolgozásra, javaslattételre, sürgős intézkedésre váró anyagot gyűjtöttünk, az intézkedésekhez anynyira szükséges és olyan tiszta képet nyertünk a helyzetről, hogy az az érzésünk, feltétlenül mulasztást követtünk volna el, ha ezzel a helyszíni szemlével tavaszig vártunk volna, amikor már az intézkedések eredményének kell jelentkeznie. Pöszel Jenő miniszteri tanácsos, a fürdőügyek belügyminisztériumi vezetője így nyilatkozott: A trianoni békeszerződés megfosztotta Magyarországot legértékesebb magaslati gyógyhelyeitől. A visszatért Erdélyben számtalan olyan település van, amelyeknek szubalpin az éghajlata. Három-négy magaskultúrájú és berendezettségű fürdőhelyet látogattunk meg, de ezeken kívül egész sereg olyan kisebb hely van, amelyek számára nagyszerű fejlődést biztosíthatunk. Sok értékes ásvány- és gyógyvízforrást is visszanyertünk. Vétkes mulasztásokat kell pótolni! Belák Sándor egyetemi tanár: — Erdéllyel sok gyógytényező, ásványvíz és klimatikus vidék került vissza Magyarországhoz. Eddig csak a budapesti Gyógyhelyi Bizottság áldozatkészségéből folyt fürdőkutatás, de az erdélyi fürdők visszanyerése után mindenképen kívánatos volna a fürdőkutatást országos viszonylatban is rendszeresíteni. NEMZETI ÚJSÁG 5 1940 október 9. Szerda Keresztény mérlegképes könyvelőt többéves gyakorlattal és 16 német nyelvismerettel budapesti vállalat keres. Kézzel írott ajánlatokat életrajz és fizetési igény megjelölésével «világcég» jeligére a Központi Hirdető Irodába, Budapest, Végi u. 13 szám alá kérünk Darányi Gyula egyetemi tanár: — A román uralom alatt a fürdőügyiek külön tanszéke volt a kolozsvári egyetemen. A nagyszámú erdélyi fürdőre való tekintettel kívánatos lenne, ha, a magyar kormány ugyancsak felállítana ilyen tanszéket, legalább Kolozsváron, de lehetőleg Budapesten is. A legelső teendő Erdélyben megfelelő autóbuszjáratok beállítása. Sajnos, a szállók’ nagy része jelenleg nincs magyar kezekben és vezetésük is sok kívánnivalót’ hagy hátra. A legnagyobb hiba, hogy a bérlők nem eszközöltek befektetést a román uralom alatt. Szovátán, amely kifejezetten gyógyfürdő, a társadalombiztosító intézetek és más közintézmények építkezhetnének és járulhatnának hozzá e nagyszerű gyógyhatású fürdőhely kiépítéséhez. Szvezsényi Zoltán, a Gyógyhelyi Bizottság igazgatója: — Az erdélyi fürdő- és üdülőhelyek kiépítése körül nagy gondossággal és elővigyázattal kell eljárni. Mindenekelőtt ki kell jelölni azokat a helyeket, amelyek klimatikus, balneológiai és idegenforgalmi szempontból különösen alkalmasak a kifejlesztésre. Sajnos, azt láttuk, hogy a román uralom alatt ezen a téren úgyszólván semmi fejlődés nem következett be. Most mindenekelőtt arról kell gondoskodni, hogy az erdélyi fürdőhelyeket könnyen és olcsón hozzáférhetővé tegyük. Markos Béla, a főváros Idegenforgalmi Hivatalának vezetője: — Azért jöttem el erre a szemleútra, hogy egyrészt megindítsam a főváros idegenforgalmi propagandáját Erdélyben, másrészt megismerkedjem Erdély idegenforgalmi értékeivel. Meg vagyokgyőződve-arról-h hogy mihelyt a két legfontosabb probléma megoldódik, útkultúra és szállodakultúra lesz, valóban nagyarányú idegenforgalom fog a gyönyörű Erdély felé megindulni. Horváth Elek, az Országos Idegenforgalmi Hivatal erdélyi megbízottja: — A nehéz gazdasági helyzetben lévő Erdély megsegítésének egyik legfontosabb eszköze kétségtelenül az idegenforgalom. Már megkezdtük Erdély idegenforgalmi értékeinek feldolgozását. Ez a munka a legszélesebb mederben szépen halad előre. Kirendeltségeket állítunk fel Kolozsvárott, Nagyváradon, Marosvásárhelyen és még egy két székelyföldi városban. Huszonkét esztendős elhanyagoltságot kell jóvá tennünk, súlyos mulasztásokat pótolnunk. Erdély vezető férfiai joggal várnak nagyon sokat az idegenforgalom fellendülésétől. A tanulmányúton résztvett még Rottringer Endre, az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal helyettes vezetője, Veress Gábor, az IBUSZ. vezérigazgatója, Stromszky Dénes, az IBUSz igazgatója, Szentmiklóssy József székesfővárosi főjegyző, Irányossy Knoblanch Géza tanácsjegyző, a főpolgármester titkára. Az alapvető intézkedésekhez szükséges helyszíni ismeretek megszerzése után most már a legrövidebb időn belül és minden irányban megindul a munka, amely hivatva lesz megteremteni az erdélyi idegenforgalom alapfeltételeit és értékesíteni a visszatért Erdély páratlan természeti kincseit. Ludvig Dénes. Harmincötezer vagon tűzifára van még szükség a fővárosban A főváros ipari és kereskedelmi szakbizottsága Felkai Ferenc tanácsnok elnöklésével kedden délután ülést tartott és az ügyosztály összefoglaló jelentését tárgyalta. Gidró László megállapítja a jelentésből, hogy a fővárosnak a meglévő készleten felül még 35.000 vagon tűzifára van szüksége, amelyet minden körülmények között biztosítani kell, azonkívül intézkedni kell arra vonatkozólag is, hogy a kisemberek a téli idény alatt a szükséges mennyiséget meg is kapják. A Kisipari Hitelintézetnek a közeljövőben nagyobbszámú hitelt kell nyújtania, azért célszerű volna, hogy addig is, amíg a kormányhatóság az intézet tőkeemelését jóváhagyja, a tőkeemelésből származó összeget hitelképpen felvegye. Deutsch Jenő azt hangsúlyozza, ha nincs más és jobb