Nemzeti Ujság, 1941. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-01 / 1. szám

TOflfttpfii* UF9 Hiller: „Hz 1941. év meghozza történelmink legnagyobb győzelmét" Időjárás s­­­­­­i — m -- ■ ■ ■■ ■ — i ■ Hz olaszok Várható idöpd* -- nagyszabású r­á s a heipet* M «santm mawm w wormmn Sk ellentámadásai \TClfiTI7XT TTfClfj i'&kas WJuM£llII ItJwmtJi alakulása bi- A ^ német hadsereg zongtalan, való« _ _ „ . veze­tinek újévi színül­eg csökken XXIII. évfolyam, 1. szám. ♦ SZERDA w^^dapest, 1941 Januári­ napiparancsai Danilovics Pál külügyminisztériumi osztályfőnök­ök, követi és meghatalmazott miniszteri címet kapott ■» Dr. vitéz nádudvari Kiss Lajos székesfővárosi tűzoltófőparancsnok országos tűzrendészeti felügyelő lei Dr. Markos Olivér és Dr. Jordán Emil MÁV vasúti igazgatók lettek „HOZZ RÁ VÍG ESZTENDŐT!“ ■^»fS^aKaPKgPBB^^ h1flWl»W­­­MvM inti ■ v-s-v-r.. ***? IRTA: KÖZI HORVÁTH JÓZSEF „Kezdjük meg az évet ,reménnyel!“ Így biztat Prohászka az „Elmélkedések”ben. Ezt mondjuk mi is 1941 első reggelén a magyar társadalomnak. Az elmúlt év mérlegében bőségesen megtalálhatjuk ennek a reménykedésnek reális alapjait. A háromhatalmi egyez­ményhez való tevőleges csatlakozásunk, a magyar-jugoszláv barátsági szerződés, honvédségünk pompás fölszerelése, a sú­lyos árvízkárok leküzdése, a nyersanyag­­ellátás biztosítása, a háborús gazdálko­dásra való áttérés zökkenőinek eltünte­tése, mindenekelőtt pedig Kelet-Magyar­­országnak és Erdély északi részének hazatérése, amiben nagy barátaink segít­ségén kívül oroszlánrésze volt külpoliti­kai vezetésünk éberségének, bátor kezde­ményezésének és hadseregünk ütőképes­ségének,­­­ külön-külön is elismerésre méltó eredményekként könyvelhe­telt el. A kormányzat erőfeszítésein túl első­sorban a magyar társadalomnak példás magatartását érdemes följegyezni. Ez a magyar társadalom minden rétegében tudott fegyelmezetten várni a hosszúra húzódó tárgyalások alatt, elszánt lenni, amikor úgy látszott, hogy Erdély ügyé­ben fegyverhez kell nyúlni, tudott méltó­ságteljesen viselkedni a belvederes dön­téssel szemben és előkelően feledni hu­szonkét esztendő megaláztatásait a bevo­nulás mámorában. Ez a magyar társada­lom a megnehezült viszonyok ellenére is milliókat adott testvéri szolidaritással az árvízkárosultak házainak fölépítésére és az erdélyi szűkölködők megsegítésére. Mindezzel bebizonyította, hogy­­lelkileg már készenf áll­ annak a hivatással be­töltésére, amely a kis országból közép­­hatalommá emelkedő Magyarországra vár Délkelet-Európában. Tárgyilagos bírálónak fölösleges ma­gyarázni, hogy az elmúlt esztendőben éppen a felsorolt nagy ki­l- és belpoliti­kai teendők miatt nem volt­ elegendő idő és mód egyéb, nem kevésbbé fontos problémáink megoldására. Persze, azért nem állítjuk, hogy egyik-másik kérdés­ben nem lehetett volna többet, vagy tö­kéletesebbet produkálni. Annyi minden­esetre történt és ez az eredmény se lebe­csülendő, hogy az eddig aggodalmas­kodó, egyébként azonban jószándékú konzervatív közvélemény előtt is vilá­gossá vált az alkotmánymódosításnak, a hivatásrendiség bevezetésének és a szo­ciális reformnak szükségessége. Akad­nak ugyan még ma is­ olyanok, akik a békés idők eljöveteléig a „nihil innove­­tur“, a mostani állapotok között való megmaradás elve alapján állanak, elfe­­lejtve, hogy Magyarország a viharzóná­ból sohasem fog kikerülni. Ezeknek a száma azonban éppen úgy apadófélben van, mint azoké a „forradalmárok“-é, akik gyermeteg tudatlanságukban, vagy buta beképzeltségükben néhány tollvo­nással hajlandók lennének eltüntetni az egész magyar múltat, hogy helyébe vá­logatás nélkül idegen világ eszméit és intézményeit ültessék. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a közvéleménynek ebben az egészséges átalakulásában jelentős része van a Nem­zeti Újságnak és Új Nemzedéknek, nem különben azoknak a nagy népi­­mozgal­mainknak, amelyek a Magyar Szociális Népmozgalom zászlaja alatt küzdenek a különb világért és az annak megvalósí­tásához elengedhetetlenül szükséges kü­lönb emberért. Más mozgalmak tevékeny­sége kimerült a meglévő állapotok gátlás nélküli kritizálásában. Jövő terveiket il­letőleg legföljebb homályos célzásokkal izgatták az országot. A velük szemben álló tábor pedig ijedten meglapul, vagy a puszta védekezésre szorítkozott, esetleg jobb meggyőződése ellenére pártigazol­­vány szerzésével igyekezett min­den eshe­tőségre magát bebiztosítani. A mi lap­jaink és szervezeteink ez alatt takarga­tás nélkül feltárták a­­liberalizmus tár­sadalmi és gazdasági rendszerének bajait és nyíltan szembeszálltak minden, ma­gyartalan és keresztényellenes próbálko­zással. A legnehezebb időkben is bátran vallották Portugália újjáteremtőjével, hogy „nem azért szakítottunk a hamis liberalizmus és az áldemokrácia tévedé­seivel és bűneivel, hogy más tévedéseket és bűnöket fogadjunk be helyettük,­­ha­nem épen ellenkezőleg: azért, hogy újjá­szervezzük és megerősítsük az országot a tekintély, rend és a nemzeti hagyomány elvei szerint, összhangban azokkal az igazságokkal, amelyek az­ emberiség örök­sége és a keresztény civilizáció osztály­része.“ A balra és jobbra egyforma éles­séggel meghúzott határvonalon kívül elsőnek és mindmáig egyedül jelölték meg, a politikai, társadalmi és gazdasági kibontakozás pozitív útját. Azt az utat, amelyen járnunk kell, ha a jövőt keresz­tény, magyar és szociális , elvek alapján akarjuk felépíteni és az egyén erkölcsi, politikai és szociális felelőtlenségének szörnyű garázdálkodása helyébe nem akarjuk az államkapitalizmus, államszo­cializmus vagy egy diktatúrává hizlalt mammutbürokrácia nem kevésbé rossz uralmát életre hívni, hanem keresztény világnézetünknek és magyar lelkiségünk­nek megfelelően a szabadság és a tekin­tély elve, az egyén és a közösség érdekei, az állam és a­ társadalom teendői, a tőke és a munka joga közt összhangot és en­nek az összhangnak segítségével erős ál­lamot, kiegyensúlyozott társadalmat, za­vartalan termelést, megelégedett családi és emberi életet óhajtunk teremteni. Az újévet illetőleg nem ringatjuk ma­gunkat ábrándokba. Meglehet, hogy igaza lesz annak a kitűnő szociológusnak, aki azt jósolja, hogy az elkövetkező időkben „nehezebb, veszélyesebb, keményebb lesz az életünk, mint volt bármikor az utóbbi emberöltő során“. A szokatlanul gyönge termés és a nyersanyagellátás fokozódó gondjai miatt újabb lemondásokra szá­míthatunk. A szembenálló hatalmak gi­gászi küzdelmétől remegő föld is várat­lan meglepetésekkel szolgálhat. A hábo­rúból a békére való átmenet is új hely­zet és feladatok elé állítja a nemzetet. Mégis a­ napi gondok között egy pilla­natra sem szabad feledni a célt, hogy a háború után mindenképen megváltozó Európában már egy megújhodott, maga­­bízó országot és népet állítsunk bele. Az új esztendő feladata folytatni, tökélete­síteni és a gyakorlatba átültetni az át­alakulás megkezdett munkáját. Foly­tatni és tökéletesíteni úgy, hogy a ke­resztény, magyar és szociális világnézet­nek leginkább megfelelő alkotmányjogi, társadalmi és gazdasági rendszert meg­ismertessük és megkedveltessük a köz­véleménnyel. Igaza van Salazarnak ab­ban, hogy „politikailag csak az létezik, aminek a létezéséről a közönségnek tu­domása van“. A jövőben nem szabad beleesnünk abba a hibába, hogy ölhetett kezekkel nézzük ellenfeleink néha selej­tes, gyakran veszedelmes világnézeti és politikai jelszavainak hangos hírverését, míg a magunk örökérvényű eszmét és embert, családot, társadalmat és nemze­tet egyaránt megváltani képes pro­gramja hamupipőkeként ismeretlen ma­rad a nép előtt. Az új magyar világ megteremtésére hivatott terveink mögé oda kell állítani a magyar értelmiséget, parasztságot és munkásságot, hogy azo­kat a magyar társadalom értelmével és lelkesedésével magáénak vallja és adandó alkalommal áldozatra és küzdelemre is hajlandó legyen értük. Az ellentétes­­ erőknek balról és jobbról egyformán megtörténő felsorakozásával szemben csak ilyen körül­mények között tudjuk befejezni a feladatot kompromisszumok nélkül, úgy, hogy ez a mi keresztény, magyar és szociális elveink szerint meg­teremtendő új világ hamarosan parag­rafusokba szedett, intézményekben meg­testesült, kiegyensúlyozott politikai, tár­sadalmi, gazdasági és szociális viszo­­­nyokban kivirágzó valóság legyen. Félreértések, vagy félremagyarázások elkerülése végett nem fölösleges hangsú-­ súlyozni, hogy mi az alkotmánymódosí­tást, a társadalmi, gazdasági és szociá­lis megújhodást együttesen akarjuk, nem pedig az egyiket a másik nélkül, kü­lönösen pedig nem az egyiket a másik elsikkasztására. Nem hisszük, hogy bárki tagadni merné, a teljesség kedvéért mégis leszögezzük, hogy a magyar tár­sadalom szociális szakadékainak áthidal­­ása mind keresztény, mind pedig ma­gyar szempontból a legfontosabb teen­dők közé tartozik. Az is tudott dolog, hogy mindazok, akik szigorúan ragasz­kodnak a pápai körlevelek útmutatásá­hoz, nem elégedhetnek meg karitatív olaj­­cseppeknak, vagy szociálpolitikai foltoz­­gatásoknak követelésével, hanem egyedül a szociális reformot fogadhatják el vég­leges megoldásnak. Hogy ez a szociális reform nem valósítható meg a mostani toldozott-foltozott, de lényegében mégis csak liberális társadalmi és gazdasági rendben, hanem természetszerűleg meg­követeli a szociális körlevelek rendsze­rét az­­ élet minden viszonylatában, az magától értetődik. A ’ keresztény politika hőskorában a ‘ Néppárt programját és tevékenységét aggodalommal és fejcsóválással szeralát­­ték a zulgó kon­zervativ körök, szociális hangját veszélyesnek tartották a kapi­talista gazdasági hatalmasságok, követ-­­­kezetes keresztény világnézete és ha­gyományos magyarsága miatt dühödten támadták a baloldaliak. Az igazi keresz­tény, magyar és­ szociális politika hely­zete körülbelül mi is ugyanaz. Örven­detes ez a változás annyiban, hogy az elvek mögött sokkal szélesebb tömegek állanak, akár az értelmiséget, akár a parasztságot, akár a munkásságot néz­zük. A keresztény politika programjá­nak több pontja ma már annyira átment a köztudatba, annyira magától értetődővé vált, hogy szinte fölösleges hangoztatni. Ha a Néppártról és a háború előtti ke­resztény politika harcosairól kevés szó is esik, tény az, hogy a szegedi­ gondo­latnak tulajdonképen a Néppárt volt az előkészítője és ezek a harcosok voltak a pionírjai. Amennyire a liberális-zsidó marxista eszmevilág és annak képvise­lői okolhatók az összeomlásért, ugyan­annyira része van a Néppártnak és a keresztény politika hirdetőinek a föl­­emelkedés előkészítésében. Aggasztó vi­szont, hogy ma a különféle, pártok és irányzatok szinte versenyeznek abban, hogy melyikük inkább keresztény. Mra nem lenne baj, ha mindegyik valóban a keresztény világnézet elvi alapján ál­. rajta. Vannak azonban irányzatok, ame­lyek kereszténység alatt csak a hagyo­mányokhoz való ragaszkodást értik és a múltból még olyan törvényeket is meg­­tartandóknak gondolnak, mint pl. a pol­gári házasság, amely pedig kifejezetten, egyházellenes éllel készült liberális al­kotás. Mások az egyéni és családi élet­ben, még a közélet szellemi vonalán is szigorúan ragaszkodnak az evangéliumi elvekhez, de rögtön tüzet kiáltanak, ha valaki szociális téren is százszázalékosan érvényesíteni kívánja az evangéliumot. Fölösleges beszélni annak az újabb epi­démiának a veszedelmességéről, amely a maga túllicitálásában már őskeresz­ténységet emleget, de közben csak azt érti alatta, hogy ő nem zsidó. Az igazi keresztény, magyar és szociá­lis politika nagy hagyományainak meg­felelően vállalja az újításokért a fele­lősséget azokkal szemben, akik jószán­­dékú aggodalomból vagy rosszul felfo­gott érdekből szeretnék a mostani álla­potokat konzerválni. De vállaljuk a harcot is — igazságunk és erőnk tudatá- ■ ban — azokkal szemben, akik az új vilá­got nem a keresztény elvek fundamentu­mán és nem magyar hagyományaink Lopunk mai szánta 10 fillér

Next