Nemzeti Ujság, 1941. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1941-01-01 / 1. szám
TOflfttpfii* UF9 Hiller: „Hz 1941. év meghozza történelmink legnagyobb győzelmét" Időjárás si — m -- ■ ■ ■■ ■ — i ■ Hz olaszok Várható idöpd* -- nagyszabású rá s a heipet* M «santm mawm w wormmn Sk ellentámadásai \TClfiTI7XT TTfClfj i'&kas WJuM£llII ItJwmtJi alakulása bi- A ^ német hadsereg zongtalan, való« _ _ „ . vezetinek újévi színüleg csökken XXIII. évfolyam, 1. szám. ♦ SZERDA w^^dapest, 1941 Januári napiparancsai Danilovics Pál külügyminisztériumi osztályfőnökök, követi és meghatalmazott miniszteri címet kapott ■» Dr. vitéz nádudvari Kiss Lajos székesfővárosi tűzoltófőparancsnok országos tűzrendészeti felügyelő lei Dr. Markos Olivér és Dr. Jordán Emil MÁV vasúti igazgatók lettek „HOZZ RÁ VÍG ESZTENDŐT!“ ■^»fS^aKaPKgPBB^^ h1flWl»WMvM inti ■ v-s-v-r.. ***? IRTA: KÖZI HORVÁTH JÓZSEF „Kezdjük meg az évet ,reménnyel!“ Így biztat Prohászka az „Elmélkedések”ben. Ezt mondjuk mi is 1941 első reggelén a magyar társadalomnak. Az elmúlt év mérlegében bőségesen megtalálhatjuk ennek a reménykedésnek reális alapjait. A háromhatalmi egyezményhez való tevőleges csatlakozásunk, a magyar-jugoszláv barátsági szerződés, honvédségünk pompás fölszerelése, a súlyos árvízkárok leküzdése, a nyersanyagellátás biztosítása, a háborús gazdálkodásra való áttérés zökkenőinek eltüntetése, mindenekelőtt pedig Kelet-Magyarországnak és Erdély északi részének hazatérése, amiben nagy barátaink segítségén kívül oroszlánrésze volt külpolitikai vezetésünk éberségének, bátor kezdeményezésének és hadseregünk ütőképességének, külön-külön is elismerésre méltó eredményekként könyvelhetelt el. A kormányzat erőfeszítésein túl elsősorban a magyar társadalomnak példás magatartását érdemes följegyezni. Ez a magyar társadalom minden rétegében tudott fegyelmezetten várni a hosszúra húzódó tárgyalások alatt, elszánt lenni, amikor úgy látszott, hogy Erdély ügyében fegyverhez kell nyúlni, tudott méltóságteljesen viselkedni a belvederes döntéssel szemben és előkelően feledni huszonkét esztendő megaláztatásait a bevonulás mámorában. Ez a magyar társadalom a megnehezült viszonyok ellenére is milliókat adott testvéri szolidaritással az árvízkárosultak házainak fölépítésére és az erdélyi szűkölködők megsegítésére. Mindezzel bebizonyította, hogylelkileg már készenf áll annak a hivatással betöltésére, amely a kis országból középhatalommá emelkedő Magyarországra vár Délkelet-Európában. Tárgyilagos bírálónak fölösleges magyarázni, hogy az elmúlt esztendőben éppen a felsorolt nagy kil- és belpolitikai teendők miatt nem volt elegendő idő és mód egyéb, nem kevésbbé fontos problémáink megoldására. Persze, azért nem állítjuk, hogy egyik-másik kérdésben nem lehetett volna többet, vagy tökéletesebbet produkálni. Annyi mindenesetre történt és ez az eredmény se lebecsülendő, hogy az eddig aggodalmaskodó, egyébként azonban jószándékú konzervatív közvélemény előtt is világossá vált az alkotmánymódosításnak, a hivatásrendiség bevezetésének és a szociális reformnak szükségessége. Akadnak ugyan még ma is olyanok, akik a békés idők eljöveteléig a „nihil innovetur“, a mostani állapotok között való megmaradás elve alapján állanak, elfelejtve, hogy Magyarország a viharzónából sohasem fog kikerülni. Ezeknek a száma azonban éppen úgy apadófélben van, mint azoké a „forradalmárok“-é, akik gyermeteg tudatlanságukban, vagy buta beképzeltségükben néhány tollvonással hajlandók lennének eltüntetni az egész magyar múltat, hogy helyébe válogatás nélkül idegen világ eszméit és intézményeit ültessék. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a közvéleménynek ebben az egészséges átalakulásában jelentős része van a Nemzeti Újságnak és Új Nemzedéknek, nem különben azoknak a nagy népimozgalmainknak, amelyek a Magyar Szociális Népmozgalom zászlaja alatt küzdenek a különb világért és az annak megvalósításához elengedhetetlenül szükséges különb emberért. Más mozgalmak tevékenysége kimerült a meglévő állapotok gátlás nélküli kritizálásában. Jövő terveiket illetőleg legföljebb homályos célzásokkal izgatták az országot. A velük szemben álló tábor pedig ijedten meglapul, vagy a puszta védekezésre szorítkozott, esetleg jobb meggyőződése ellenére pártigazolvány szerzésével igyekezett minden eshetőségre magát bebiztosítani. A mi lapjaink és szervezeteink ez alatt takargatás nélkül feltárták aliberalizmus társadalmi és gazdasági rendszerének bajait és nyíltan szembeszálltak minden, magyartalan és keresztényellenes próbálkozással. A legnehezebb időkben is bátran vallották Portugália újjáteremtőjével, hogy „nem azért szakítottunk a hamis liberalizmus és az áldemokrácia tévedéseivel és bűneivel, hogy más tévedéseket és bűnöket fogadjunk be helyettük,hanem épen ellenkezőleg: azért, hogy újjászervezzük és megerősítsük az országot a tekintély, rend és a nemzeti hagyomány elvei szerint, összhangban azokkal az igazságokkal, amelyek az emberiség öröksége és a keresztény civilizáció osztályrésze.“ A balra és jobbra egyforma élességgel meghúzott határvonalon kívül elsőnek és mindmáig egyedül jelölték meg, a politikai, társadalmi és gazdasági kibontakozás pozitív útját. Azt az utat, amelyen járnunk kell, ha a jövőt keresztény, magyar és szociális , elvek alapján akarjuk felépíteni és az egyén erkölcsi, politikai és szociális felelőtlenségének szörnyű garázdálkodása helyébe nem akarjuk az államkapitalizmus, államszocializmus vagy egy diktatúrává hizlalt mammutbürokrácia nem kevésbé rossz uralmát életre hívni, hanem keresztény világnézetünknek és magyar lelkiségünknek megfelelően a szabadság és a tekintély elve, az egyén és a közösség érdekei, az állam és a társadalom teendői, a tőke és a munka joga közt összhangot és ennek az összhangnak segítségével erős államot, kiegyensúlyozott társadalmat, zavartalan termelést, megelégedett családi és emberi életet óhajtunk teremteni. Az újévet illetőleg nem ringatjuk magunkat ábrándokba. Meglehet, hogy igaza lesz annak a kitűnő szociológusnak, aki azt jósolja, hogy az elkövetkező időkben „nehezebb, veszélyesebb, keményebb lesz az életünk, mint volt bármikor az utóbbi emberöltő során“. A szokatlanul gyönge termés és a nyersanyagellátás fokozódó gondjai miatt újabb lemondásokra számíthatunk. A szembenálló hatalmak gigászi küzdelmétől remegő föld is váratlan meglepetésekkel szolgálhat. A háborúból a békére való átmenet is új helyzet és feladatok elé állítja a nemzetet. Mégis a napi gondok között egy pillanatra sem szabad feledni a célt, hogy a háború után mindenképen megváltozó Európában már egy megújhodott, magabízó országot és népet állítsunk bele. Az új esztendő feladata folytatni, tökéletesíteni és a gyakorlatba átültetni az átalakulás megkezdett munkáját. Folytatni és tökéletesíteni úgy, hogy a keresztény, magyar és szociális világnézetnek leginkább megfelelő alkotmányjogi, társadalmi és gazdasági rendszert megismertessük és megkedveltessük a közvéleménnyel. Igaza van Salazarnak abban, hogy „politikailag csak az létezik, aminek a létezéséről a közönségnek tudomása van“. A jövőben nem szabad beleesnünk abba a hibába, hogy ölhetett kezekkel nézzük ellenfeleink néha selejtes, gyakran veszedelmes világnézeti és politikai jelszavainak hangos hírverését, míg a magunk örökérvényű eszmét és embert, családot, társadalmat és nemzetet egyaránt megváltani képes programja hamupipőkeként ismeretlen marad a nép előtt. Az új magyar világ megteremtésére hivatott terveink mögé oda kell állítani a magyar értelmiséget, parasztságot és munkásságot, hogy azokat a magyar társadalom értelmével és lelkesedésével magáénak vallja és adandó alkalommal áldozatra és küzdelemre is hajlandó legyen értük. Az ellentétes erőknek balról és jobbról egyformán megtörténő felsorakozásával szemben csak ilyen körülmények között tudjuk befejezni a feladatot kompromisszumok nélkül, úgy, hogy ez a mi keresztény, magyar és szociális elveink szerint megteremtendő új világ hamarosan paragrafusokba szedett, intézményekben megtestesült, kiegyensúlyozott politikai, társadalmi, gazdasági és szociális viszonyokban kivirágzó valóság legyen. Félreértések, vagy félremagyarázások elkerülése végett nem fölösleges hangsú- súlyozni, hogy mi az alkotmánymódosítást, a társadalmi, gazdasági és szociális megújhodást együttesen akarjuk, nem pedig az egyiket a másik nélkül, különösen pedig nem az egyiket a másik elsikkasztására. Nem hisszük, hogy bárki tagadni merné, a teljesség kedvéért mégis leszögezzük, hogy a magyar társadalom szociális szakadékainak áthidalása mind keresztény, mind pedig magyar szempontból a legfontosabb teendők közé tartozik. Az is tudott dolog, hogy mindazok, akik szigorúan ragaszkodnak a pápai körlevelek útmutatásához, nem elégedhetnek meg karitatív olajcseppeknak, vagy szociálpolitikai foltozgatásoknak követelésével, hanem egyedül a szociális reformot fogadhatják el végleges megoldásnak. Hogy ez a szociális reform nem valósítható meg a mostani toldozott-foltozott, de lényegében mégis csak liberális társadalmi és gazdasági rendben, hanem természetszerűleg megköveteli a szociális körlevelek rendszerét az élet minden viszonylatában, az magától értetődik. A ’ keresztény politika hőskorában a ‘ Néppárt programját és tevékenységét aggodalommal és fejcsóválással szeralátték a zulgó konzervativ körök, szociális hangját veszélyesnek tartották a kapitalista gazdasági hatalmasságok, követ-kezetes keresztény világnézete és hagyományos magyarsága miatt dühödten támadták a baloldaliak. Az igazi keresztény, magyar és szociális politika helyzete körülbelül mi is ugyanaz. Örvendetes ez a változás annyiban, hogy az elvek mögött sokkal szélesebb tömegek állanak, akár az értelmiséget, akár a parasztságot, akár a munkásságot nézzük. A keresztény politika programjának több pontja ma már annyira átment a köztudatba, annyira magától értetődővé vált, hogy szinte fölösleges hangoztatni. Ha a Néppártról és a háború előtti keresztény politika harcosairól kevés szó is esik, tény az, hogy a szegedi gondolatnak tulajdonképen a Néppárt volt az előkészítője és ezek a harcosok voltak a pionírjai. Amennyire a liberális-zsidó marxista eszmevilág és annak képviselői okolhatók az összeomlásért, ugyanannyira része van a Néppártnak és a keresztény politika hirdetőinek a fölemelkedés előkészítésében. Aggasztó viszont, hogy ma a különféle, pártok és irányzatok szinte versenyeznek abban, hogy melyikük inkább keresztény. Mra nem lenne baj, ha mindegyik valóban a keresztény világnézet elvi alapján ál. rajta. Vannak azonban irányzatok, amelyek kereszténység alatt csak a hagyományokhoz való ragaszkodást értik és a múltból még olyan törvényeket is megtartandóknak gondolnak, mint pl. a polgári házasság, amely pedig kifejezetten, egyházellenes éllel készült liberális alkotás. Mások az egyéni és családi életben, még a közélet szellemi vonalán is szigorúan ragaszkodnak az evangéliumi elvekhez, de rögtön tüzet kiáltanak, ha valaki szociális téren is százszázalékosan érvényesíteni kívánja az evangéliumot. Fölösleges beszélni annak az újabb epidémiának a veszedelmességéről, amely a maga túllicitálásában már őskereszténységet emleget, de közben csak azt érti alatta, hogy ő nem zsidó. Az igazi keresztény, magyar és szociális politika nagy hagyományainak megfelelően vállalja az újításokért a felelősséget azokkal szemben, akik jószándékú aggodalomból vagy rosszul felfogott érdekből szeretnék a mostani állapotokat konzerválni. De vállaljuk a harcot is — igazságunk és erőnk tudatá- ■ ban — azokkal szemben, akik az új világot nem a keresztény elvek fundamentumán és nem magyar hagyományaink Lopunk mai szánta 10 fillér