Nemzeti Ujság, 1942. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-21 / 16. szám

Politikai Posta A kormány tagjai Bárdossy László miniszterelnök elnökletével kedden reg­gel 9 órakor minisztertanácsra ültek ösz­­sze, amelyen folyó kormányzati ügyeket beszéltek meg. A minisztertanács délután két órakor ért véget. Házasság­­ ( Kovács Erzsébet r. kat. tanítónő és Vörös János MATEISz fuvarozó január 22-én tartják esküvőjüket a párkányi róm. kat. templomban.­­ (A TÁBORI POSTA FELHÍVÁSA.) Illetékes helyről közlik, hogy a kiadott figyelmeztetés ellenére a tábori posták címére oly nagy mennyiségben adnak fel csomagokat, hogy a rendelkezésre álló szállítási lehetőségek mellett a tábori posta nem képes azokat továbbítani. Ezért figyelmeztetnek mindenkit, hogy egy címzett részére havonta legfeljebb egy csomagot adjanak fel, amennyiben ennek a figyelmeztetésnek sem lenne ered­ménye, a tábori posta kénytelen további súlykorlátozásokat elrendelni, esetleg a tábori postai csomagforgalmat időszakon­ként hosszabb időre egészben megszün­tetni.­­ (Korlátozások a villamosforgalomban szerdán délelőtt.) A BSzKRt értesíti az utazóközönséget, hogy január 21-én, szerdán reggel 9 óra 30 perctől fél 12 óráig szünetel a forgalom a 46-os járaton a Lövölde­ tértől a Podmaniczky­ utcáig. Az Andrássy­ út ke­resztezésében az Aréna­ úton, valamint a Nagykörúton a forgalomban kisebb torlódá­sok lesznek. —■ (Pataky Tibor államtitkár gyásza.) Pataky Zoltán gépészmérnök, az Elektro­mos Művek főmérnöke, Pataky Tibor mi­niszterelnökségi államtitkár öccse, 42 éves korában elhunyt. Az elhunytat ja­nuár 22-én, csütörtökön délután fél 4 órakor helyezik nyugalomra a farkasréti temetőben.­­*­ (Meghalt a világ „legszerencsésebb" embere.) Amerikában a minap halt meg 96­ éves korában James Kruck, aki egy 30 centiméter mély kis patakban lelte halálát. Kruck arról volt híres, hogy egyike volt azoknak, akiknek 1902-ben a Titanic el­süllyedésénél sikerült megmenekülni. Az 1917-es amerikai vasúti szerencsétlenséget sértetlenül úszta meg, sőt még nem­régiben is, 90 éves korában egy harmadik emeleti ablakból egy pamutzsákra esett. Most, mi­kor egy kis patakon akart átkelni, meg­botlott és tehetetlenségében belefult.­­ (Szvatkó Pál Szingapúrról beszél a rádióban.) A meglepő fordulatokban bővelkedő világpolitikai helyzetben is ál­talános figyelem kíséri a távolkeleti ese­ményeket. A japán hadsereg villámhá­­borúja nap-nap után újabb exotikus or­szágok, népek és városok neveit dobja a köztudatba. A Maláj félszigeten előretörő japánok már a bevehetetlennek hitt Szin­gapúr kapuit bombázzák. Szingapúr sorsa új fejezetét jelenti a világhelyzet alaku­lásának és így annál nagyobb érdeklő­désre tarthat számot Szvatkó Pál első rádióslőadása, amelyet január 31-én, szombaton este 20 óra 35 perckor állít a rádió műsorába „Szingapúr a világpoliti­kában“ címmel. — (ÉHENHALT AZ UTOLSÓ CÁR SZA­KÁCSA.)­­ A nagy világesemények közepette valóságos kis tragédia játszódott le New­­yorkban. Egy nyomorúságos kis padlás­szobában — mint az egyik olasz lap írja — az öröklétre szenderült egy fáradt, ősz, öreg ember. Az odahívott orvos már csak azt tudta megállapítani, hogy a hiányos táplál­kozás következtében végelgyengülésben halt meg. Hetek óta nem törődött már senki a szegény öreggel, aki betegen feküdt s egyet­len centje sem volt, hogy valami ennivalót szerezzen magának. S akit ez a tragikus szo­morú sors ért, nem volt más, mint Alexan­der Marisev, az utolsó orosz cár egykori udvari szakácsa. „Minden konyhafőnökök főnöke“ volt a mellékneve az egykori cári szakácsnak, aki megszámlálhatatlan állami bankettet ellenőrzött s a háború előtti idők­­ben császárok és királyok, hercegek és mi­niszterek hódoltak konyhaművészete előtt Nem egyszer megtörtént, hogy zártkörű, családi ebédek alkalmával a cár maga is vendégül látta őt asztalánál. A forradalom kitörése után menekülnie kellett. Amíg dol­gozni tudott, megélt Amerikában is. Később azonban beteg lett s ettől kezdve lassan­­lassan nyomorba sülyedt. A szó szoros értel­mében éhenhalt... — (Világgazdaság és honvédelmi gazdaság.) A berlini tudományegyetem 1940 februárjá­ban és márciusában a világgazdaság újabb alakulásáról szóló előadássorozat tartására hívta meg vitéz Surányi-Unger Tivadar egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia tagját. A sorozatban tartott hat előadás az adatok újabb átdolgozása után most jelent meg „Világgazdaság és honvé­delmi gazdaság“ címmel, a nagynevű jénai Gustav Fischer könyvkiadóvállalat kiadá­sában. A munka előterében az irányított gazdálkodás áll. Másik része pedig a hon­védelmi célkitűzések szolgálatába állított egyirányú gazdálkodást világítja meg.­­ (Hirtelen halál.) Kedden délelőtt a Rot­­tenbiller­ utca 14. számú házban hirtelen rosz­­szul lett és még mielőtt segíteni tudtak volna rajta, meghalt Ébert Károly 64 éves gyári­munkás. Valószínűen szívbénulás okozta ha­lálát, a pontos okot a törvényszéki orvosi bon­colás állapítja majd meg. DISPUTA Iljés Antal: Kirívó és kártékony hamisítás „Negyven költőnek mintegy háromszáz versét tartalmazza ez a könyv“ — mondja előszavában az újonnan megjelent lírai anthológia, amely megígéri, hogy­­ adni fogja az élő magyar lírát, a szerzőkben Illyés Gyula és Erdélyi József nemzedé­kétől kezdve a legfiatalabbakig. Hangsú­lyozottan mai anthológiát akar adni, afféle megrögzített pillanatfelvételt a harmincas évek végének és a negyvenes évek kezdetének fordulójáról. Amint a tapasztalat mutatja, a legkönnyebb és legcélszerűbb feladat olyan anthológiának szerkesztése, amely nem túlságosan nagy területet ölel át, ugyancsak nem hosszú időnek metszetében. A tizenkilencedik század lírájáról világirodalmi viszonylat­ban nem volna könnyű feladat antholó­giát készíteni. Ugyancsak nem volna könnyű feladat anthológiát készíteni — mondjuk — a francia liráról a francia irodalomtörténet összes századain át. De a magyar liráról, különösen ilyen jól meg­választott időpont metszetében tárul fel helyzetképet: hálás és aránylag könnyű feladat. Hálás és könnyű mindenkinek, még talán olyannak is, aki nem pusztán „irodalmi szakember“, hanem egyszerűen csak együtt él a mai magyar irodalom­ban az új magyar líra gyönyörű és édes szívlüktetéseivel s van benne annyi né­zetbeli tudatosság, hogy különbséget tud tenni bizonyos irányok között, hogy va­lamiféle csoportosításra képes, hogy az ösztöneivel hozzávetőleges pontossággal érzi meg, mi az időtálló érték és mi az elmúló. Az „irodalmi szakember“ pedig éppen hibátlanul szerkesztheti meg az ilyen pillanatképet éppen most, amikor líránk az irodalomtörténeti értékelésre szinte „kész“ állapotban van. Ez a líra most — fejezzük ki magunkat így — Ba­bits halála pillanatában, egész pontosan mutatja egy szuverén, autonóm, saját kor­szak jegyeit. A két világháború közötti korszak első évtizedében a helyzetkép sokkal zavarosabb volt, mint ahogy za­varosabb és zavartabb volt a magyar szellem és a magyar irodalmi élet egész állap­ot. Akkor" — éppen tiz.­évvel ez­előtt — egy magától Babitstól szerkesz­tett ilyen lírai anthológia tükrözte ezt az állapotot; a kép bőbeszédű és nyughatat­lan Ady-epigonokat mutatott, egy érzelmi és kulturistává sekélyesedett Babits-is­­kolát, mutatta még külföldi iskoláknak, különösen az expresszionizmusnak ilyen vagy amolyan utánzatait. Ezek mellett természetesen már megmutatkozott — Er­délyi József és Illyés Gyula szerepe kö­rül — az a forduló, amelynek irányába mint főmederbe a magyar líra fejlődése a későbbi évtizedben ömlött. Ez a fejlődés a harmincas évek végére és a negyvenes évek kezdetére a maga tel­jességében bontakozott ki. Kibontakozott, mint a mai magyar líra fő mondanivalója a történelmi mélységű magyar érzésvilág, a magyar táj és nem egy szerzőben egy­úttal a magyar népi mélyrétegek hangja. Ennek az iránynak Erdélyi József volt a látnoka és az előfutára. Illyés Gyula ha­talmas, nem egyszer szinte rideg pro­gramadó ereje volt a szervezője, de erre az időre kinyílt, mint a hangoknak va­lamiféle gyönyörű pünkösdi rózsája. Er­délyi Józsefben és Illyés Gyulában ez az érzésvilág széles, majdnem teljes skálán orgonál, de nyomukban mindjárt ott van Sinka István, az alföldi paraszt-család­­pásztor ősök világának sokszor szinte kí­sértetiesen mély hangjaival. Jankovics Ferenc Csokonay hatalmas dunántúli ódáira emlékeztető zengzeteivel, Takács Gyula a maga akvarellszerűen finom dunántúli tájfestményeivel és még sokan mások, akiket nincs tér itt felsorolni. A másik csoport azoké, akiknek él­ményvilága nem közvetlenül a népé és a magyar tájé, inkább — mondjuk így — a városi kultúra érzelemvilágának adnak hangot. Élükön az idősebb Áprily és né­hány más erdélyi költő áll, a fiatalabbak közül a fiatalabb Áprily (Jékely Zoltán) és Weöres Sándor. Ehhez a csoporthoz természetesen még szintén sokan tartoz­nak. A harmadik csoport — akár tetszik, akár nem — a katolikus életérzések kö­zül fakadó lírikusok három nemzedékéé. Az első nemzedék Harsányi Lajos, Kocsis László és Szte Sándor. A második — ismét csak néhány nevet akarok említeni — Mécs László, továbbá Bárdosi Német Já­nos, ősz Iván, végül a harmadik nemze­dék, köztük a Vigilia körül összegyűlt lírikusok legfiatalabbjai. Ha ezt a hármas csoportosítást vesszük alapul, pontosan és tökéletesen eligazo­dunk az új magyar lírán, noha — ha, mondjuk, anthológiát szerkesztünk, talán nem szükséges így csoportosítani — vi­szont szerzőinket mégis csak ebből a cso­portosításból és ezek szerinti értékelések­ből tudjuk akármilyen tetszőleges rendbe, mondjuk, betűrendbe állítani. Nézzük csak, hogy az érdemes és kitűnő Vajthó László által szerkesztett anthológia — bo­csássuk azonnal előre — nyilván kiadói sugallatokra hogyan torzítja el ezt a tiszta és egyszerű képet. A népi és táji érzületvilágú költők ga­lériája nagyjából teljes volna, ha nem hiányzanék a sorból éppen a legősibb mélységű Sinka István a maga sokszor szinte sámáni varázsosságával, villogó holdjaival, fekete vizeivel, szelekben szétvándorolt pásztorőseivel s érzékletes báju, tarkaruhás fehér személyeivel. (Hogy miért hiányzik, az jellemző. Azt mond­ják, hogy nagyon helyes Birodalmunkban ritka írói örérzettel utasította vissza a szerzői jogdíj öt verséért felajánlott né­hány pengőt.) Dehát végeredményben a népi szárny­nyal nincsen jelentősebb baj. A torzítás ott következik, hogy mindenekelőtt tel­jesen kimarad a katolikus líra, kimarad az egy Horváth Béla kivételével, úgy ki­marad, mintha sohasem lett volna. Itt nem valami külön „katolikus“ vagy pláne éppen „papi" partikularitás szól be­lőlünk; kérjük, tessék talán már végre tudomásul venni, hogy Harsányi Lajos, Sik Sándor, Kocsis László, Mécs László, Puszta Sándor, Városi István és a többi itt fel nem soroltak lírája a szó teljes ér­telmében integráns részét alkotja az élő magyar lírának; verseik — köztük nem egy már kész, de még egyre alakuló élet­mű — mögött a magyar nemzet többsé­gének transzcendentális élményvilága áll s hogy jelentkezése elismertessék, arra sokkal több joga van, mint egy másik vi­lágnézetnek és másik csoportnak, amely érzületi, világnézeti és nem utolsó ,sorban származási baloldalról kerül a Dante­­féle lírai anthológiába! A hamisítás itt ki­rívó és kártékony. Abból, hogy nem ez az első ilyen természetű visszhang, nyu­godtan mondhatnék, hogy ostoba is. En­­gedelmet kérünk: a nemzet lelki és tár­sadalmi rétegeiben ugyan hol és kiknél rezonálnak verseikkel: Hajnal Anna, Faludy György, Rónay Mihály András, Fenyő László és Vas István? Elhisszük, hogy az a gyökértelenség és anarchia, amely az övék és a velük összefüggő ré­tegeké, valamikor tekintélyes sugárzása volt a magyar irodalom csillagzatának, de ez a csillag azóta kitisztult, elhányta magától ezeket a zavaros és idegen lé­nyeket. Azokkal a nevekkel, amelyeket felem­legettünk, nemcsak viselőiket akarjuk jelölni, hanem mindenkit, aki hozzájuk tartozik. Ők nem tartoznak a magyar lírához, mert nem tartoznak a szellemi és erkölcsi magyarsághoz, ez az oka szereplé­sük kárhoztatásának; szerepeltetésük meg­hamisít egy képet, úgy tünteti fel a ma­gyar líra világát, mintha még mindig tartana abba egy internacionális és idegen érzésvilág importja, pedig ennek már ré­gen vége van. Az utolsó próbálkozás ép­pen azzal történt, hogy Faludy György a saját nevének közvetlen felelősségválla­lása helyett durva hamisítással Villon ne­vében akarta visszacsempészni a magyar lírába az erkölcsi és érzületvilágbeli libe­ralizmus és radikalizmus hangjait. De a magyar lírában­ ma már nemcsak ennek rezonancialehetőségei némultak el, hanem maguknak a mondott és felsoroltaknak személyes szerepe is megszűnt. Kit erre, kit arra kergetnek a szelek. Ha az, hogy magyarul írtak verseket, jogcím a szerepeltetésre, akkor várjon mivel iga­zolja a kiadó és szerkesztője azok kiha­gyását, akiket felsoroltunk, s akiket mögülük még nem soroltunk fel. Nem akarjuk felsorolni az anthológia többi hiányait. A korban és egyebekben jelent­kező beosztások pártos és feltűnő arány­talanságait. Egyéb ismeretlen nagyságok szerepeltetését akkor, amikor kihagynak olyanokat, akik történelmi jelentőségű jelenségei voltak az egyetemes magyar életnek és élményvilágnak, de akiket úgy látszik, valamiféle erőszakolt torzítás ér­dekében nem volt szabad — és egyesek még mindig azt hiszik, hogy ezt így lehet­­ felvenni az anthológiába! iztos siker, gyors eredmény, ha hűder a Nemzeti Újságban épület pusztulását két­élyzűz okozta." NEMZETI ÚJSÁG­­ 1942 január 21. Szerda Átmenetileg korlátozza a MÁV a személyvonatok közlekedését A huzamos időn át tartó zord időjárás miatt a magyar királyi államvasutak igazgatósága kénytelen a személyszállító vonatok egy ré­szének közlekedését átmenetileg, előrelátha­tólag két heti időtartamra beszüntetni. A to­vábbra is közlekedő vonatokról tájékoztatást nyújtanak az állomásokon kifüggesztett hir­detmények. Felvilágosítást adnak az állomá­sok és a felvilágosító irodák, Budapesten a MÁV igazgatósága 228—010 számú távbeszélő vonalon. A MÁV igazgatósága felhívja az utazókö­zönség figyelmét arra, hogy egyrészt a vonat­beszüntetések, másrészt a szerelvények kény­szerű lecsökkentése miatt a vonatokon erős túlzsúfoltság várható s ezért felkéri az utazó­­közönséget, hogy amennyiben lehetséges, uta­zását a zord időjárás elmúltáig halassza el. — (OLD SHATTERHAND...) Még nem is olyan régen élénk vita tárgya volt: vájjon May Károly, a híres német ifjúsági regényíró csakugyan személye­sen átélte-e mindazokat a kalandokat s megjárta-e valóban azokat a távoli or­szágokat, amiket olyan mesteri és szó­rakoztató módon tudott leírni? A pro­­­bléma nem oldódott ugyan meg, de Old­ Shatterhand meg Kara ben Nemzi cso­dálatos alakja, meg izgalmas kalandjai az öt világrészen át ma talán még élén­kebben élnek boldog gyermekkori em­lékeink között, mint valaha. A francia Jules Verne, meg újabban az olasz Emilio Salgari mellett alig lehetne em­líteni még egy regényírót, akit úgy szí­vébe zárt volna minden nép, minden nemzet serdülő ifjúsága, mint a német May Károlyt. Ragyogó fantázia egye­sült benne komoly írói kvalitásokkal s ami az ifjúsági írónál a legfontosabb, igazi keresztény morál hatja át minden, írását. Az autó és repülőgép, a telefon és a rádió nem igen szerepelnek ugyan még könyveiben, de Karl May a tech­nika modern eszközei nélkül is tudott­­olyat nyújtani, ami még ma is épp úgy megragad és gyönyörködtet, mint an­nak idején Most pedig* . születésének is. 100-ik évfordulóján hűséges olvasói —i. mert hiszen ma is vannak éppen ele­gen — kegyeletes szeretettel gondolnak vissza az ő jó öreg Old Shatterhand­­jükre, aki annyi kedves órát szerzett nekik Winnetou meg a többi jól ismert regényalak kaland­jai révén ... \ '■ Hasai kis hírek BEREGSZÁSZ: Bereg vármegyében sok elemi iskolai tanuló Cipő hiányában kima­radt az iskolából. Hogy a szegénysorsu gyer­mekek iskolába járhassanak. Péchy Szabolcs, Bereg vármegye főispánja 400 pár gumitalpú halmnacsizmát ajándékozott a szegénysorsu iskolásgyermekeknek. MAROSVÁSÁRHELY: Udvarhely várme­gyében a visszatérés utáni első év alatt két­szeresére emelkedett a születések száma. A házasságkötések is megsokszorozódtak az utóbbi hónapokban. SZOMBATHELY: A Kissitkéhez közel eső Kurcon-pusztán ritka vendég lakik ezen a kemény télen: egy árva gólya, amely az őszi vándorlás idején a többiektől elmaradt. A gólya a pusztán lévő forrás vizénél telepe­dett meg s a forrást bekerítő kövek között rakott magának téli szállást. Ott keresi élel­mét is, ha pedig nagyon hideg van, bemegy a tanyai házak udvarára, ahol a lakosság táplálja. Minden nap elrepül azonban rendes nyári fészkébe is, megnézni, hogy nincs-e a „ház körül“ valami hiba. KOLOZSVÁR: A román városi tanács Kolozsvár két legnagyobb terét, a Széchenyi- és Hitler-teret telekkönyvileg a görögkato­likus, illetve a görögkeleti egyház nevére íratta. A város a vonatkozó rendelet alapján pert indított az egész Európa históriájában példátlan módon elajándékozott nyilvános terek visszaszerzésére. A bíróság a két teret visszaítélte a városnak. A görögkeleti egyház az ítélet ellen fellebbezett. NAGYKŐRÖS: Érdekes közellátási vétseg ügyében nyomoz a nagykőrösi csendőrség. A Hangya-szövetkezetnek eddig ismeretlen egyén olyan zsírtömböt szolgáltatott be, amelynek közepében egy 1,78 kilós súlyú féltégla volt. JÁSZBERÉNY: Az állami tanítóképző in­tézet palotájában megnyitották a tanyas gazdaifjúság számára rendezett népfőiskolai tanfolyamot. Az első felhívásra ötvennél több gazdaifjú jelentkezett, azonban csak harminc­három hallgatót vehettek fel. A jászberényi népfőiskola a legelső az országban, amelyet a vallás- és közoktatásügyi minisztérium támogatásával a Népművelési Bizottság ren­dez. UNGVÁR: Az­uzsoki országhatárnál álló kétemeletes sportszállóban tűz támadt. A fá­ból készült épületben a tűz gyorsan elhara­pódzott, úgy hogy teljesen leégett. A Szálló­ban tartózkodók még idejében elmenekültek. A szálló berendezését is sikerült megmen­teni. A vizsgálat megállapította, hogy az

Next