Nemzeti Ujság, 1942. március (24. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-01 / 49. szám

r 1942. MÁRCIUS £ ' JS Nagy tengeri ütközet folyt le Jáva mellett NEMZETI ÚJSÁG £ BAR^NYAVIÁTos “««■ a Központi toUorUM* * XXIV. évf. 49. sz. HOVA MEGY, NYITÁS TESTVÉR? ^ írta: TÓTH LÁSZLÓ \ . Délidőben volt. Az első napon, hogy megtört a hideg ereje. A járdák szélén még magas, piszkos kupacokban állt a hó, de már csurgott róluk a víz s ahogy szétfolyt a kövezeten, már a nap fényét tükrözte. Mert kiragyogott a nap az égen és vidám sugarak táncolták végig a tetőket, az utcákon pedig végigsuhant a tapasz első édes lehelete. Ilyenkor másraépp jár utján az ember, mint az addigi zord időkben. Kitágult tüdővel vesz lélegzetet s még ezer gondja között is kiderül az arca. Lassan megy, szinte sétál. Boldogan feszíti neki magát a napnak, amely megsimogatja az arcát, mintha a sok fázásért meg akarna jutalmazni, így mentem magam is karonfogva egy idősebb barátommal. Beszélgettünk, ő bizakodva mondta, hogy ime már Tavasz generális ur fuj riadót s hogy most nekünk magyaroknak is be kell telnünk reménységgel, mert... — tempósan lépegetett mellettem, öregurasan és néha meg-megállt, úgy magyarázott tovább. Tizet-tizenkettőt léptünk, hogy egy pillanatra megálljunk és megint menjünk tovább. Ahogy közben egyszer így megtorpantunk, hátulról belém ütközött valaki és érdes, haragos hangon rámtámadt:*! Szemtelenség!... Nem tud félre- állni!..! Miért brrjön neki az embernek?... Ne álljon az utamba!... Nem lát? ... Megfordultam dühösen, miért ordít velem ez az ember, hiszen ő jött nekem. De a mérgem rögtön abbahagyott, amikor megláttam, ki az, aki kiabál. Hosszú, sovány férfi törtetett el mellettem, karján kopott ruhájú kis, testes nővel, aki most valamit súgott neki, amire a férfi vállat vont és dühösen kopogott tovább a járdán a botjával ... A hosszú, fehér botjával. Ez a szegény ember vak volt. Nem tudom, hova sietett és merre cipelte magával asszonytársát. A dühös válasz, amire készültem, a torkomon akadt. Valami nagy szomorúságot éreztem, valami pontosan körül nem írható, bizonytalan megdöbbenést. Szerencsétlen ember, na, saját szempontjából neki igaza volt. Ha magam nem tehettem is róla, tényleg az útjában voltam. Nem láthattam ugyan, de ő mégis úgy kellett, hogy érezze, az összeütközésnek én vagyok az oka. Egy pillanatig arra gondoltam, utánamegyek és megmagyarázom neki a dolgot ... De ez talán még nagyobb tapintatlanság lett volna. ... ő volt a vak, mégis ő kiáltott rám, hogy én nem látok. Persze, hogy nem volt igaza. Hiszen én azzal, hogy egy pillanatra megálltam, nem zavartam meg a rendes közlekedést a járdán. Csak öntudatlanul belekerültem abba a vonalba, amelyen ő vakon, de sebesen tört előre. Én sem tehettem neki szemrehányást, sőt annak sem, aki vele együtt rohant. A magam lekiismerete tiszta volt és mégsem mentem utána, hogy megmagyarázzam neki a tévedést, mert benne már az esettel szemben kialakult a meggyőződés, amely épp oly vak volt, mint ő maga. És ezzel szemben minden próbálkozás hiábavaló ... Akit a vakság szerencsétlensége ért, az az elborult két szemén át"látja a világot és mindennél erősebben érzi a jogát, hogy neki kitérjenek, az útjából félreálljanak. És igaza van, neki: a vaknak! De igazuk van-e az elvakultaknak is? Akik szándékosan csukják be a szemüket, vagy a szenvedély és az elfogultság borít sötétséget a látásuk elé? Akik nem azért nem látják meg a valóságot, mert elvesztették volna a szemevilágukat, hanem mert nem akarják többé látni!, Akik nem azért követelik, hogy az útjukból félreálljanak azok, akik látnak, mert nem veszik észre. Hogy ők maguk mentek neki, — hanem mert attól félnek, hogy akiket vak előrerohanásukban magukkal cipelnek, esetleg a szembenállóknak egy figyelmeztető intésébe meg találnak állni — és nem mennek tovább velük! Ez jut az ember eszébe, amikor, elolvassa azt a furcsa kijelentést, amelyet a nyilaskeresztesek hivatalos hetilapjában írt le az elvakult pártszenvedély. Ez a lap ugyanis beszámolván a Hűség Házában történt eseményekről és a Legfőbb Akarat, Párt- Vezető kizáró, elbocsátó és felfüggesztő rendeleteiről, furcsa nyilas káprázatában nemcsak azt akarja letagadni, hogy Szálas pártjában kiütött, a' válság,hanem'a következő világraszóló kijelentést engedi meg magának . . „A nyilaskeresztes mozgalom nem kerülhet válságba, mert ezzel nem a párt és nem a mozgalom, hanem az európai koreszme — az európai nemzeti szocializmus kerülne válságba, ami viszont egyet jelentene az új Európa bukásával és a nyugati demokráciák győzelmével.“ Nos, a politikai elvakultságnak ez már olyan foka, amelynek hiába próbálna bárki utánasietni és megmagyarázni: tévedsz, nyilaskeresztes testvér! Ez már olyan politikai ámokfutás, amit, úgy látszik, lehetetlenség többé meggyógyítani. A négyesfogat rúdján ülő légy képzelgése, amely azt hiszi, hogy nem a vasderes paripák röpítik a kocsit, hanem ő viszi előre. A semmiség az önteltségnek és a beképzeltségnek ehhez a már szinte agykórtani esetéhez. Mégis legyünk tisztában vele: vannak és lesznek, akik ezt elhiszik! Ez ugyan minden józaneszű ember előtt lélektani képtelenségnek látszik, volt a képen azonban szomorú valóság. Igenis, lesznek emberek, sőt tömegek, amelyek ezt elhiszik. Képtelenség? Nem az. Ellenkezőleg: ez a magyarországi nyilaspárt egész történetének magyarázata. Ha nem így volna, már izmagja sem lenne ennek a pártnak és Szálasi Ferenc első híres beszédjére rémülten kellett volna szétszaladnia... De lám, még e vezérhelyettesek, trónörökösök és póttrónörökösök is négy évig vártak, amíg végre annyira meg mertek szólalni, hogy a Legfőbb Akarat kizárta őket... ."Hiszen most is, amikor, ipar magának a pártnak egy nagy része előtt végképpen megbukott Szálasi Ferenc belső önkényuralma, a pártvezetőség még mindig büszkénhirdetheti, hogy ennyi meg ennyi, képviselő még mindig ott maradt és továbbra is vakon követi Szálasi programját! A programmal ugyan valami baj van, hiszen az Szálasi Ferenc és Széchenyi Lajos közös alkotása, úgy is jelent meg annak idején egykori hivatalos lapjukban, hogy: „Irta: Szálezsi— SzéchényiKi tudná megmondani most már, hogy ennek a csodálatos programnak, melyik pontja, melyik nagyszerű szellemnek szülöttje és megnyilatkozása. De hogy ezzel a programmal Magyarországon ki lehetett állni, a közéletben szerepet lehetett játszani, pártot lehetett ütni, képviselőválasztáson tekintélyes szavazatot lehetett nyerni, — ez mutatja, hogy mindig vannak és lesznek tömegek, amelyeket el lehet bolondítani, amelyeket vak eszközzé lehet átgyűrni s amelyekkel ■— a józan itéletű emberek előtt képtelen — állításokat is el lehet hitetni. Ezzel az egész pártválsággal nem is azért érdemes foglalkoznunk, mintha fontos volna, hogy egyik vagy másik szélsőjobboldali képviselő úr ezentúl vajjon melyik frakció tagja lesz s ha marad-e a vérrögvalóság eszmegyakorlataihoz vagy más című párthoz csatlakozik, esetleg maga csinál újat? Ez az igazi magyar nemzeti, közvéleményt a legcsekélyebb mértékben sem érdekli, és bizonyára csodálkozik is rajta, hogy a laptikház egész dologról ennyit irhák és ennyiszer foglalkoznak vele. Aki tudniillik négy évig hivé tudott lenni és követni tudta Szálasi Ferencet, az örök időkre elveszítette a jogát ahhoz,hogy az állásfoglalásainak bárki is fontosabb jelentőséget tulajdonítson. Végre is négy évvel ezelőtt csalhatatlanul kijelentették és éppen egész Európa, sőt a világ helyzetéből megdönthetetlenül bebizonyították, hogy pártjuknak 1938-ban feltétlenül uralomra kell kerülni, mert ez történelmi szükségszerűség. De közben elmúlt négy év s ők ma messzebb vannak a hatalom elérésének lehetőségétől, mint valaha. E négy év alatt pártjuk és vezérük az országos nevetéstől a fölháborodott megütközésig a magyar nemzet túlnyomó nagy többségének legkülönbözőbb fajtájú, de mindig visszautasító magatartásával találkozott. Ez meg kellett volna, hogy győzze őket: ezen az utón nem lehet továbbmenni. A Kárpát-Duna-Nagy-Haza meghirdetésétől és Hubay—Vágó-féle népcsoport szörny javaslat benyújtásától kezdve, a Kovarcz-Wirth-Gruberügyeken, a kézigránátos eszmegyakorlatokon s a régi hungaristák merényletein keresztül a legutolsó förtelmes röpírat botrányig ez a párt annyi mindenen ment keresztül, olyan ütődések, törések és erkölcsi lehetetlenülések érték, hogy többé a magyar közéletben komoly szerepet nem játszhatók. De nem játszhatnak azok sem, akik még bentmaradnak s azok sem, akik most , kiléptek vagy kiebrudaltattak. Végre is mégsem lehet büntetlenül, politikai és erkölcsi következmény nélkül vállalni és fedezni egy nyilvánvalóan eszelős vezetést s egy bűncselekmények árnyékával újra meg újra megterhelt mozgalomban való részességet. Nem is a most levitézlett vagy levitézlendő nyilas politikusokról van szó, hanem a magyar társadalom különböző rétegeinek azokról a kisebbnagyobb tömegeiről vagy csoportjairól, akiket bizony ennek a pártnak sikerült beszervezni és szervezeteiben nagyrészt mindezideig megtartani. Ha valaki valahol a kültelken vagy " a faluvégen megkérdezné az egyszerű munkásembert vagy földmivest, ha valahol a városi utcán föltenné a kérdést egy nyilasjelvényes ifjú magánhivatalnoknak. Quo vadis?...Hová megy nyilas testvér? — kétségkívül mindegyik azt felelné: — Az uj Európába! Az uj Magyarországba! Miért? ... Mert az a propaganda, amelyik tagolhatatlanul ügyesen tudott titkosképű tükrökkel, szétszórt papírkivágásokkal, szárnyas sikkel „Jövünk 1938!... Jövünk 1939!... Jövünk 1940!... és Jövünk 1941!...“ stb. feliratú zászlócskákkal* maga iránt figyelmet kelteni, amely kitűnően ki tudta használni egy időben az értelmiség állástalanságát, a munkásosztály munkanélküliségét, a földmívesség alacsony napszámját és földéhségét, az ország egész súlyos helyzetét a maga pártcéljaira, el tudta érni azt, hogy akadtak olyanok — és pedig sajnos szép számmal — akik elhitték az új Európa s az új szociális igazságosság és a nyilaskeresztes pártprogram azonosságát. . .. . . ..... . Ezért lehetséges, hogy ma a hivatalos pártlap le meri azt írni, hogy a nyilaskeresztes párt esetleges bukása a tengelyhatalmak katasztrófáját jelentené! Hogy ennél lelkiismeretlenebb, vakmerőbb és fenhéjázóbb pártkijelentés még a Hűség Háza környékén sem hangzott el, az kétségtelen. Falrengető nevetéssel kellene válaszolni rá, mint ahogy a legtöbb ember nevetve is fog napirendre térni fölötte. Mert hiszen, ez a képtelen állítás már szinte a nemzetgyalázás határán jár: az új Európa kiküzdésében az egész Magyarország, az egész nemzet vitéz honvédsége és a munka frontján dolgozók milliói vesznek részt tántoríthatatlan hűséggel a nagy szövetségesek mellett. A moszkvai rém elleni harcban az osztatlan magyar társadalom áll a magyarság régi őrhelyén, nem pedig az a kis párt, amely nem is olyan régen még lelkes rokonszenvnyilatkozatokat tett a szovjettirannusok és szovjet tábornokok felé. Az az új Európa, amelyet mi el sem tudunk másképp képzelni, mint erős és gazdag Magyarország részvételével, " * . világtörténelmi erők nagy próbájában alakul ki s a nyilaskeresztesek pártjától annyira sem függ, mint a bolygóié mozgása a garatra túl sokat felöntött, bakter tántorgásától. Az a tény azonban, hogy ezt igy ki tudták és le merték írni, gondolkozóba' * kell, hogy ejtsen minden felelősségtudó magyar embert, ennek az esztelen és már a nemzeti becsületet sértő propa- pagandának ideje lesz egyszer, de min-i denkorra véget vetni. És ideje lesz,, hogy minden komoly felelősséget érző , párt és politikus, újság és újságíró és a nép tömegeivel bármilyen vonalon érintkező személyiség végre kivétel nélkül nyíltan és félreérthetetlenül, szembeforduljon ezzel a népbolondítási vásál. Szóval, írással,tettekkel a legszélesebb körben kell elvégezni a felvilágosító munkát. Mert ha reménytelennek»tadálvá ! Lapunk mai száma 24 fillér