Nemzeti Ujság, 1942. április (24. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-11 / 81. szám

A NEMZETI ÚJSÁG 1942 április 11. Szombat részkedők által való kiaknázása és végül a sajtó elzsidósodása ellen, amely alap­vető betegsége volt az egész nemzetközi újságírásnak. Weiss százados ezután Guglielmetti nemzeti tanácsosnak adta át az elnöklést. Hasai kis hírek SZABADKA: Bácstopolya községben né­hány nappal ezelőtt tettenérték Baranyai L­ajos mészárosmestert, hogy téliszalámit akart az országból kicsempészni. Házkutatás során nagy mennyiségű zsírt, szalonnát és téliszalámit találtak a lakásán. A szabadkai törvényszék uzsora­tanácsa Baranyait nem jogerősen hét hónapi börtönre ítélte. SEPSISZENTGYÖRGY: A nyomozóhatósá­gok megállapították, hogy Lichtenstein Manó zsidó zugügynök budapesti, kolozsvári és nagyváradi zsidó cégek címére feltűnően sok csomagot küld. Az egyik csomagot felbon­tották és megállapították, hogy sertéskaraj, felvágottak, túró és vaj van benne. Meg­állapították, hogy Lichtenstein sok száz kiló hentesárut küldözgetett szét a városból uzso­raáron. Az eljárást megindították. MURASZOMBAT: A vendvidéki magyar­ság április 11. és 12-én bensőséges ünnepség keretében emlékezik meg a felszabadulás első évfordulójáról. Muraszombaton vasárnap avatják fel az Országzászlót, amelyet Csík­szereda ajándékozott. SZEGED: A Kormányzó Úr országlásának 20. évfordulója alkalmával létesített „Horthy Miklós-telepen“ elkészült az első nyolc iker­ház és a tizenhat lakásba húsvétkor beköl­töztek a lakók. Ebben az évben további 27 ikerházban, 54 sokgyermekes családot he­lyeznek el. MaaanmaMiimaaivvMMiMaivvvvw TURISTASÁG Vasárnapi kirándulások Magyar Turista E., Hazai Tak. T. buda­keszi és környéke. T: 8 ó 30 p, Széll Kálmán­­tér. — Péntekiek: Törökbálint—Csikihegyek —Makkosmária—Budakeszi. T: 8 ó 30 p, ke­lenföldi p. u. — Vándorfiúk: budai hegyek. T: 9 ó, a hűvösvölgyi vill. végáll. — Magyar­­országi Kárpát E. Központ. 1.: Munkatúra a keleti Mátrába. T: 11-én 14 ó 30 p, Keleti p. u. 2.: C­üvösvölgy—Sasotthon—Nagyszénás— Ördögtorony—Pilisvörösvár. T: 8 ó 30 p, Széll Kálmán-tér. — Keleti Kárpátok­­: Pomáz — (hálás) — Bükköspatak völgye — Sikáros — Dobogókő — Körtvélyes puszta— Dömös. T: 11-én 16 ó, HÉV Margithidfőnél. — Börzsöny O: Vác—Nagyszáll—Katalin puszta—Nógrádverőce. T: 76 ó, Rákospalota— újpesti állomáson. — Drogista A: Római fürdő — Kevélynyereg — Solymári fal — Ró­­zsika forrás—Hűvösvölgy. T: 7 ó 30 p, HÉV Margithidfőnél. — Fátra O: Csillaghegy-Ezüsthegy—Kevélyek—Oszoly—Pomáz. T: 7 ó 10 p, HÉV Margithidfőnél. — Hangya Cs.: Hűvösvölgy—Zsiroshegy— Nagyszénás—Soly­már. T: 9 ó, Széll Kálmán-tér. — Kermész CS.: Római fürdő—Kevélyek—Oszoly—Pomáz. T: 7 ó 20 p.­HÉV Margithidfőnél. — Sólyom O: Nagyszénás. T: 9 ó, Széll Kálmán­ tér. — Török Labor A: Római fürdő—Kevélyek— Oszoly—Pomáz. T: 8 ó 20 p, HÉV Margithid­főnél. — Újpesti O: Pomáz—Kőhegy—Kár­pátforrás—Szentendre. T: 7 ó Újpesti hídnál. — Postás Sport Egyesület kárpátaljai cs.: Csév—Pilisnyereg — Pilisszentlélek — Pálos­rom—Árpádvár—Strázsahegy — Kenyérmező major. T: 6 ó 40 p Nyugati p. u. — Mátra­házai Cs.: Békásmegyer—Ezüsthegy—Kevé-Ivek—Solymár—Pesthidegkut. T: 7 ó 30 p. HÉV Margithidfőnél. — P. T. S. C. Termé­szetjáró Szakosztály: Csillagtúrák. 1.: Buda­örs—Törökugrató — Csikihegyek — Moveró — Szekrényes — Sorrentó — Csillebérc — Makkosmária—Normafa—Zugliget. T: 8 ó 30 p. HÉV Szent Gellért-tér. 2.: Hűvösvölgy— Hárshegyi körút—Budakeszi — Makkosmária —Normafa—Zugliget. T: 8 ó 30 p. Széll Kál­­mán-téren. — Budapesti Budai Torna E. 1.: Esztergom tábor — Strázsahegy — Kétágú­­hegy — Feketehegy—Klastrompuszta—Csév— Tinye. T: 7 ó 10 p, óbudai állomáson. 2. Pi­­liscsaba—Garancsi tó—Korona hegyek­—Fe­ketehegyek—Budakeszi. T: 6 ó 25 p, Margit­hidfőnél. 3.: Torbágy—Kőhegy—Iharos—Do­bogóhegy — Biaierdő — Annahegy — Török­bálint. T: 8 ó 50 p Kelenföldi p. u. — B. T. E. Lipótmező — Oroszlánszikla — Vadaskert — Gémeskut — Hármashatárhegy — Csucshegyi menedékház. Találkozás: Széll Kálmán­ tér. 9 órakor. Vezető: Fáth János. Nem lesz többé s­zappanhiány ! Szeged, április 10. A szegedi Mezőgazdasági Vegykísérleti Állomás egyik szaktisztviselője, ifj. Mé­száros Lajos középiskolai vegyésztanár a szegedi intézetben végzett kutatásai so­rán arra az értékes eredményre jutott. 2. A szappanosvíz megbontásához szükséget, hígított mész (mesztej) készítése. 1 kg. ége­tett mész: 10—20 liter víz. 3. Az összegyűjtött szappanos vízhez mésztejet öntünk. Vízben oldhatatlan mészszappan ke­letkezik, mely pelyhes, túrós csapadék alak­jában válik ki és ülepedik a fenékre. A ki­választáshoz szükséges mésztej mennyiségét próbával vizsgáljuk. 4. A próbához vett szennyes szappanos vizet előzőleg ruhán át tisztára szűrjük. E tisztára szűrt oldathoz állandó keverés közben lassan híg mésztejet csurgatunk. Ha hozzácsurga­­tásra pelyhes, túrós csapadék kiválás észlel­­hető, a nagy edényben levő szappanosvízhez még mésztejet kell adnunk. 5. Ha zavarodást nem látunk, további mész­tej hozzáadására nincs szükség, hogy igen­­ nagymennyiségű szappant le­het visszanyerni ez elhasznált és elfolyó szappanliből. Ugyanis arra a felfede­zésre jutott, hogy a szappanléből a szap­pan legnagyobb része egyszerű és olcsó módon visszanyerhető, ismét szappanná főzhető. A szegedi vegykísérleti állomá­son és Budapesten is megállapították ugyanis, hogy a szappan regeneráló eljá­rással a szappanosléből az eredetileg fel­használt szappannak mintegy 90 száza­léka visszanyerhető. A Mészáros-féle szappanregeneráló eljárás lényegét Sza­­nyi István, a szegedi vegykísérleti állo­más vezetője a következőkben foglalta össze: Az elfolyó szappanos levet kádakban, ■ vagy egyéb edényekben kell összegyűj­­j­teni. Oltott mésszel ki kell csapni a­ szinte kincset érő anyagot, a mészszap- I­pant, amely üllepítés, illetve szűrés után szappanüzemben, vagy magánháztatás­­ban nátrium carbonattal (ammoniák­­szóda) felfőzve és kisózva szappanná ala­kul át. Ezt a szappanvisszanyerési mó­dozatot a szegedi vegykísérleti állomás gyakorlatban is kipróbálta és használja is, a szegedi egyetem gazdasági hivatala pedig most készítteti el azt az egyszerű berendezést, amelynek segítségével a szappanregenerálási eljárást elvégzi. Az eddigi eredményes kísérletek szerint egy kilogram szappanregenerálás költsége semmivel sem kerül többe, mint a rendes 6. A leülepedett mészszappanról a megtisz­tult, lúgos folyadékot óvatosan lemérjük vagy leszivornyázzuk. 8. Főzés és kisózás után különváló rétegek, még meleg állapotban, felülről lefelé: 1. Habos szinszappan, 2. habroentes szinszappan, 3. leülepedett mészszappan. (Ca Co.) 9. Az előbbi kihűlése után a felületen kivan a kocsonyás, szappanos réteget lekanalazzuk. szappanfőzés. Ez az összeg kb. 30 fillér körül mozog. Az egész szappanregenerálási eljárás módját egyébként a közelmúltban a föld­művelésügyi minisztérium útján a köz­ellátási minisztérium rendelkezésére bo­­csájtották. Szervezési tervezetet is dol­goztak ki a szappan visszanyerési eljárás országszerte való közhírré tételére és be­­vezetésére. Elsősorban a szegedi vegy­kísérleti állomáson akarnak szappan­regeneráló tanfolyam vezetői előadásokat tartani, ezt követőleg az ország többi nagy­városaiban is. Népszerű füzeteket és plakátokat is terveztek már, amelyek segítségével a szappanvisszanyerési eljá­rást népszerűsíteni kívánják. Az érdekes magyar találmány segítsé­gével teljes mértékben megszüntethető lenne a mutatkozó szappanhiány. 1. A szennyes szappanosvizet nagyobb edénybe vagy ciszternába gyűjtjük.­ ­ 7. Az iszapsze­rű m­észszappant szódaoldat hozzáadásával, kavarás közben főzzük. Figyelem ! A NEMZETI ÚJSÁG vasárnapi száma részére apróhirdetéseket technikai okokból csak péntek délig vesz fel a kiadóhivatal. Erdélyi irodalmi est Kassán Kassa város népművelési bizottsága a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagjainak közreműködésével csütör­tökön este erdélyi irodalmi estet rendezett. Az erdélyi írókat és előadókat Rákóczi vá­rosa testvéri meleg­­szeretettel fogadta. A Schalkház-szálló nagytermét felúrolásig meg­töltötte a közönség, amelynek soraiban­­ meg­jelent vitéz báró Schell Péter főispán, vitéz Sajó János vezérőrnagy, Szent-Imrey Pál alispán, dr. Pohl Sándor polgármester és sok más vezető személyiség. A székely írókat dr. Pohl Sándor polgármester üdvözölte. — A Székelyföld írói és előadói jöttek el hozzánk — mondotta többek között­­—, hogy elhozzák a maguk sajátos erdélyi szellemi­ségét. Kassa város nevében köszöntöm őket a testvérnek kijáró szeretettel és azzal a tudattal, hogy ez a mai találkozás nem egy­szerű irodalmi est, hanem két léleknek, a székely léleknek és a felvidéki léleknek a találkozása. Ezután báró Kemény Zsigmond mondott bevezető beszédet. Visszapillantást vetett a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságnak a megszállás alatt kifejtett működésére, majd rámutatott, hogy ez az irodalmi társaság 22 év alatt erős bástyája volt a magyar szel­lemiségnek. Nem dicsekedni jöttünk — mon­dotta —, csak szerény kis ízelítőt hozunk az erdélyi szellemből. A nagy tapssal fogadott beszéd után Malter Károly „Pillanatképek az erdélyi magyar irodalomból“ címmel tartott előadást, majd Jancsó Adrienne erdélyi költők verseiből sza­valt, Asztalos István és gróf Wass Albert el­beszéléseket olvastak fel. Tompa László­ saját verseiből adott elő. A kassai Lágler kamara­kórus székely népdalokat énekelt. A felszabadult Erdély íróinak és előadói­nak kassai szereplése a legteljesebb siker jegyében zajlott le. A közönség őszinte sze­retettel és lelkesedéssel ünnepelte őket. A földművelésügyi miniszter a debreceni gazdanapon Báró Bánffy Dániel földmivelésügyi miniszter vasárnap reggel Debrecenbe utazik, részt vesz a tiszántúli gazdák gyű­lésén és beszédet tart az időszerű gazda­sági kérdésekről. A miniszter kíséretében a gazdanapra elutaznak. Tasnády Nagy András, a képviselőház elnöke, Lossonczy István közellátásügyi államtitkár, Kölcsey István, a MÉP alelnöke, báró Vay László, vitéz Várady László, Mezey Lajos, Fe­v­renczy Tibor, Benkő Géza, Megay Ká­roly, Vajay Károly, Sigray István, vitéz Lukács Endre, Konkoly-Thege Kálmán, vitéz Lipcsey Márton, vitéz báró Hellen­bach Gottfried, Demel Aladár, Boér Ágoston, vitéz Váczy György, Ember Géza, Gergelyffy András, Braunecker Antal báró, Mikó Imre képviselők, Kölcsey Ferenc főispán és a földmivelés­ügyi minisztérium több vezető tisztvise­lője. A hivatalos lap pénteki számában a következő rendeletek jelentek meg: A kormány 1950—1942. számú rendelete a Dunabánsági Takarékpénztár ellen fennálló követelésekről. — A kormány 1960—1942. számú rendelete a Jugoszláv Királyság Állami Jelzálogbankja belgrádi pénzintézet magyarországi ügyeinek kezelé­séről. — A kormány 2220—1942. számú ren­delete a textiláruk előállításának és forgal­­mának szabályozásáról. — Újabb pályázati hirdetmények: Az aszódi kir. javitónevelő intézetnél gazdasági szaktanári állásra. — Hajdú vármegye törvényhatóságánál egy vármegyei aljegyzői és egy újonnan szerve­zett szolgabirói állásra, valamint ezen állá­sok betöltése folytán esetleg megüresedő díjas közigazgatási gyakornoki és díjtalan közigazgatási gyakornoki állásokra. —­Az új­pesti gróf Károlyi Sándor közkórház sebé­szeti osztályán segédorvosi állásra. — A mosonvármegyei Karolina közkórháznál tüdőrendelő főorvosi és két segédorvosi, to­vábbá esetleg megüresdő kisegitőorvosi állásra. — Makó városi kereskedelmi közép,­iskolánál tanári állásra. — Az egri Községi Közigazgatási Tanfolyamra való felvételre.­­ A főváros pályázatot hirdet a „Kárpát­aljai Tanulók Internátusá“-ban betöltendő három ingyenes és három fizetéses helyre. Cll I encc H ianPtCTECCI/ AUást kereső nők_________Hubádat____________Zongora____________írógépek iILILKEi«­ Vh B 1% te I CwLK HATEVES gyakorlattal rendelkező /-------------------------------------------------"N. JET* 04.4 a.li» TRIUMPH Írógépek magyarországi tg B““““23 éves, őskeresztény, perfekt / Külföldi |Q aa ■ ■ aa |j »«•*«•» WIJOI1 vezérképviselete Édes és Decsy, ■ . ....................................... . . . . gyors- és gépiróna, önálló leve- EjSiLiaM­1 /7A4, a Budapest, Akácfa-u 13. Telefon: Apróhirdetéseket felvesz a k­özponti kiadóhivatalon kívül a KSV lező, az összes irodai munkákban „ ."Lt­­ . dfiilSlI ln»4i.4l I 322—624. * fiókkiadóhivatala: „Christophoros“ Utazási és Menetjegy Iroda jártas, lehetőleg önálló munka- KABÁTOK ■Wire Ana« I _ -IV.. Kossuth ^os-U^S.. VIII„g Rákóczi-ut^l..^ Belvárosi Könyvszalon kön^.áUást_ keres^ Olláry Mar- MoIllOT Gyűld ITl|jLAz­ or«*K egyet­or ______________lélek____________ Minden szó hétköznapon 15 fillér. - Vasárnap 20 fillér. — Első és ---------------------------------------------------------- _vóA°vpT3/c Zongoragyára RákOSlÍa©fÍ vastagabban szedett szavak duplán számítanak. Legkisebb hirdetés NYELV- és zeneértő. csecsemő- V1 “ A J TW V JHL ... , , -I# szó. — Állást keresők 50 százalékos engedményben részesülnek. gondozásban is önálló lelkiisme--------------------------------------------------- MMM. »ZVéA gilBu­lállítlVáglás Keretes hirdetések milliméter sora hétköznap 33 fillér, vasárnap 30 fil. gondozásiján is onan­o. tetktume fc„nv,h4* ..i „aTM* uu r . .. _____________________________________________________________________________ retes nevelőnő özvegy úriember MÓKUS kulikabat, uj páros ez.a„*- VII.. Ezzoébet-korut 43. ‘Rovall Ifi___IV ISAPPPA «■BnBaBnBHBSSBWBMBanBHHm róka nagyon olcson, családi okok J ' AU * ft­n n lliuínn f«l énlnínnnn , gyermekeihez anyahelyettesnek miatt sürgősen eladó. Márvány- ’ r-i­öl bekerített telek 45 drh • D* Hívjon IBI telefonon KÜlönfélé ajánlkozik, „pest, vagy pestkor- utca 24/B., i. i. 340 Zongorak, km pianinók garancia- különh^s 11J *1« slénín .................... 111 1 ' 1 nyék“ Jeligére főkiadóba. 918 . ..... _ I­Inrtrt, val. — Kedvező fizetési feltételek, szeretettel ápolt gyümölcsfával, uj Betölénae állasok nagy PÁLMÁKAT keresünk ——————-—1——• 01.1.. .„1 ....... kuttal, egy szobából álló kis ház­— ........— templomok részére Cím* Pálos A keszegfalvai (Komárom vm.) b8M8l, W8I8, 18181, J3VNI8S, 113fiQ0­3S zal (3X4 m. téglaépület) Villannyai, MINDENES, megbizható, szolid, „ _ . _ ’ . ‘ ... róm. kat. plébánia hivatal pálya- ELADÓ 2—3 éves kanadai nyárfa- Kérjen dij mentes m­ánlat­i­­ rakoscsabai közigazgatás alatt, tisztaság- és rendszerete­ ki vala- rendház, Szent Gellért-tér. 919 zalot hirdet május 1-ig terjedő csemete, erdőtelepítésre. Lakner­­ 11 611108 ajanlatos , tulajdonostól eladó 7650 pengőért, mit a főzéshez is ért. úri házas­ határidővel önálló József. Ikervár, Vas m., Szent — Cím: Rákoscsaba. Munkácsy-u. 55. párnál felvétetik. Horváth, Jókai- Vas- és réxbutor ■ r . : Imre-u. 330. 825 _______. _ . utra 6 M 92S -------------------------- kanton ---------------------------- Magánnyomozó A ieflfr|a*«bt. déli lap as — — GY­ERMEKKOCSI, gyermekágy, OlkclUiaZaSlTO Ho­uanoon f ntfilifllfSlI SZABÓ ÖDÖN legolcsóbb g m . ... babakocsi, gyermekszék legolcsób- 1,6­­81IBn lölBlagjdl diszkrét ff íTjm - ■ -.J ■, ANYA leányával elmenne pleba- , , . Javadalmazasa Id hold föld. pár- amíg nem látta készítményei­met! unoállyvm­a«* 1 B­illára házimunka elvegzésére. ban Prohászka gyárbol, Gróf Zichy bér és stólarészesedés, egyelőre ZAVODSZKY kárpitos, Síp-utca 4. MAGANNYOMOZO­­ff Papp Kálmánné, Rakamaz, 922 Jenő­ utca 46. Fiók: Üllői-ut 7. lakás és lakbér nélkül. Rekamiék! Rákóczi-ut 47. Telefon 130—371.­­— FELKÉRJÜK MÉLYEN TISZTELT OLVASÓINKAT, HOGY VÁSÁRLÁSNÁL HIVATKOZZANAK MINDIG A NEMZETI ÚJSÁGRA

Next