Nemzeti Ujság, 1942. május (24. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-06 / 102. szám

ki arcáról leritt az öröm, hogy „Nagymagyarországból“ érkező utasokat láthatnak s hogy ezt a látványt úgy üdvözlik, néma örömmel, mint a megváltozott világ üzenetét, a hosszu-hosszu szomorú évek sok vágyódásai és csalódásai után. Székelyudvarhelyen éppen hetivásár ,van. Kis hegyilovak baktatnak a szekerek előtt, szánalmasan apró kis tehenek húznak kis szekereket, a piac felé, magyar kisvárosokban soha nem látott nagy járáskelés van. Filléres vásárlások és eladások látványán is átüt a székely ember hallatlan elevenségének, örökös tettrekészségének, gyors eszejárásának, nyugtalan mozgékonyságának nagy belső erőről beszélő képe. Szinte az a benyomása az embernek, hogy az idevaló városiak csak nézik a vásárt, a faluról beözönlött emberek, pedig egymás közt spekulálnak. A kőkereszt-téren, amolyan budapesti Telekitér van: egy szál inget, egy darab kötényt árul a székely asszony s egy másik alkuszik vele. Apró kis csuprokból valamiféle virágmagot iparkodik eladni egy elevenszemű menyecske s úgy ágál, beszél és alkuszik a vásárló harisnyás székellyel, mintha kincs fölött viaskodnék vele. Ez a filléres vásárlási láz annál meglepőbb, mert a szegénység nem kiabál le az emberek külsejéről. A székely ember nagyon szeret adni magára, tiszták, rongyos ruhát, piszkos fehérneműt nem vesznek fel, s a sok bajt, törődést, gondot „úri szegénységgel“ viselik. Igaz-e, vagy nem a székely-hun származás, afölött vitatkozzanak a történelem tudósai, de vitathatatlanul igaz, hogy van a székely emberek faji jellegzetességében Csillárt vényén VfzfíFI csilárüzem béreljen ’ vUtL üzleteiben cseréljen IV. Károly körút 28 (Városháza), VIII. Mária Terézia tér 1 A legszegényebb vármegye hősi harca a létért! Székelyudvarhely, április hó. Hogy melyik Magyarországon a legjobbmódú, leggazdagabb megye, arra a kérdésre nehéz volna felelni, de hogy a szegények között is melyik a legszegényebb, arra már könnyű megadni a feleletet: Udvarhely megye. S ez a feleletartnál fájdalmasabb, mert az 1910-iki népszámlálás szerint ez a megye volt a legmagyarabb, 98°/6-os székelységével. A bécsi döntés levágta a megyéről azt a területet, amelynek elvesztésével most Udvarhely megye százszázalékosan színtiszta székely megyeként jár elől a statisztikában. S ez a megye valamennyi között a legszegényebb. Amikor Szeretfalváról elindul a MAVAUT, hogy vasút hiányában a Székelyföld felé vigye az utasokat, jól rendezett és szépen épített magyar, szász és román faluk között visz az út. Egészen Marostorda és Udvarhely határáig. Abban a pillanatban, amint Udvarhely határát átlépjük, megváltozik a kép: szomorú, elhagyatottságról beszélő, lehangoló vidék tárul elénk. A fa hazájában, Erdélyben, a Székelyföldön, félrebillent faházak, kidült-bedült kerítések, korhadt zsindelytetők, kiöregedett épületek között rohanunk tova s szinte kiabálja ez a kép a vádat, hogy legalább három évtized óta nem épült, nem fejlődött, nem újult meg itt semmi sem. Micsoda gazdálkodásnak kellettt történnie az elmúlt 22 év alatt, hogy ilyen megdöbbentően lesülyeszthették ezt az életrevaló, soha nem nyugvó népet a szegénység olyan sötét mélységébe, ahonnan csak rendkívüli nagy áldozatokkal lehet kiemelni az élet napfényére ... Mert azt jegyezzük meg, mindjárt elöljáróban: az a nép soha sem volt gazdag, de koldus sem volt s annak a hallatlan vitalitásnak erejével, amely anynyira jellemzi, ezerötszáz esztendőt élt át Viszonylagos jómódban, tehát nem a maga hibájából vagy bűnéből zuhant alá abba a a szegénységbe, ahova 22év alatt jutott. A székelyekről sok mindent összeírtak az utolsó két esztendő alatt, de azt nem irta senki, mert nem is írhatta, hogyebben a dermesztő szegénységben panaszkodott, kolduskodott volna. Hangtalanul s megható büszkeséggel, önmagába s az uj időkbe -Vetett bizalommal tűr és vár.Hozzászokott évszázadok óta ahhoz, hogy ■várni és türni tudjon. A vérében van. Tudja, hogy ha felhőbe borul a Hargita felől az égboltozat, majd eljön a derült napsütés ideje is. Semmi sem jellemzőbb erre a kemény és roppant belső erővel áldott népre, mint az a jelenség, hogy Szeretfalvától Székelyudvarhelyig, csak akkor nem zaklatták a néhány perces „cigaretta pihenőre" megállott MÁVAUT- kocsi utasait a koldusok, amikor a Székelyföldön haladott át. Mosolygó arcú asszonyok, vidám kis leányok és fiúk keringtek a gépkocsi körül, valamennyinek valami nehezen körülírható, csak érez- t hető, évezredeken át tisztán örökölt vonás, az arcokon, a mozdulatokon, amit valamikor láthattak Európa népei a hunokon, vagy a honfoglaló magyarokon. Aki honfoglaló magyarokat akar festeni, vagy szoborba faragni, az jöjjön a Székelyföldre: csalhatatlan faji jegyeket talál itt a jellegzetes arcvonásokban. Nincs rajtuk semmi mongol-tatár, ferdeszemű általánoskodó vonás, de van olyan ősi, messzi mesevilágról tanúskodó eredeti, minden más néptől elütő sajátosság, amit csak a tisztán megőrzött fajiság magyarázhat meg és semmi más. • Sehol nem lehet annyi tervet, programmot ,s nem politikait! — hallani, mint ebben a szegény megyében, s ezek a tervezgetések nem csupán a magas kormánytól várják a segítséget, hogy majd hajuk szálánál fogva húzzák ki őket a szegénység mélységéből. Maguk szeretnének s iparkodnának is győzedelmeskedni a bajokon. Hallottam egy székely atyámfiától részletesen kidolgozott tervet, az ősi székely jog visszaállításávalmegvalósítható „ipari közbirtokosságról“. De hát ehhez székely tőke kellene, az pedig sajnos nincs. A nagy erdőközbirtokosságok megvalósíthatók voltak, mert fenyőerdő volt és van is elég. De nagy „ipari közbirtokosságokhoz“ gyárak, üzemek kellenének s azokhoz tőke nélkül hozzájutni nem lehet. Idegen tőkével? Közbirtokosságot csinálni idegen tőkével alapított gyárakkal lehetetlen dolog. Azt hiszem sehol sem lélekzettek fel olyan örömmel Kállay miniszterelnök beszéde után, mint Udvarhely megyében. A tíz esztendős terv gondolata maga lenne a megvalósult álom arról az új életről, amely többé nem vágyálom volna, hanem élő bizonyosság: munka ott, ahol mindenki dolgozni, alkotni, előretörni akar, s ahol most még az önsegélyhez szokott emberekben is lidércnyomásként fekszi meg a mozdulatlanságra kényszerítő szegénység a lelkeket. Tervszerű erdőgazdálkodás kifejlesztése, fafeldolgozó üzemek, műtrágyagyárak, műanyaggyárak, bányászat terén olyan nagy lehetőségek nyílhatnak, amelyek egy csapásra megváltoztathatják az anyagi gondok szűk korlátai közé szorított székely világot. Itt készen áll az energiatermelés minden előfeltétele, adva van a fa és egyéb anyag nemcsak nyersanyagnak, vagy félgyártmánynak, de bútorgyárak, szekérgyárak, ládagyárak, papírgyárak, "celulozegyárak, celuloze származékok, műtrágyák, műse-lyemgyárak, karbid, nitrogén gyárak, műgummi (buma) gyárak alapítására. A miniszterelnök tízesztendős tervének részleteit még nem ismerjük, de bízunk abban, hogy két fontos dolgot nem téveszt szem elől. Az egyik: megteremteni a mező-, s az erdőgazdaság és állattenyésztés kivirágzásának feltételeit, ipari munkához juttatni a saját földjén, a saját világában élni, fejlődni, szaporodni, fajunkat fenntartani hivatott székely népet. A másik: mindent megteni, a székelység szaporodó képességének kihasználására, az erdélyi magyarság számbeli, faji megerősödésének javára. Ez pedig csak az adott természeti kincsekre alapított iparosítással érhető el, mert földet osztogatni és földbirtokpolitikát emlegetni ott, ahol nincs, hiábavaló ábrándozás a kávéházi márványasztalok mellett. Az udvarhelyi foisi Még mielőtt elhangzott volna a miniszterelnök beszéde, kérdést intéztünk dr. Sebesi Ákos főispánhoz a vármegye gazdasági és szociális helyzetéről, a várható fejlődésről és a legsürgősebb teendőkről. A főispán, aki nagy hozzáértéssel és a kormányzatára bízott vármegye iránt való szeretettel végzi nehéz feladatát, a következőket mondotta: , — A vármegye megalakult Közjóléti Szövetkezetének, melynek elnöke az alispán, felügyelő bizottsági elnöke a főispán, átfogó programja van, amit a viszonyokhoz képest elsősorban a háziipar kifejlesztésében igyekszik megvalósítani. Tudvalevőleg Udvarhely vármegye székely lakosságának a háziipar iránt rendkívül nagy fogékonysága van és ennek továbbfejlesztésével és az óriási nehézségek között beszerezhető nyersanyagokhoz való juttatásával a székely lakosság jó keresethez jut, mert amint a Közjóléti Szövetkezet által létesített és fenntartott „Portéka“ cégű háziipari bolt is mutatja, vármegyénk háziipari termékei iránt a kereslet igen nagy. A Közjóléti Szövetkezet második programszerű feladata az állattenyésztés fellendítése és különösen a sok gyermekes székely családok kitűnő minőségű, jól tejelő tehenekkel és ugyancsak kitűnő üszőkkel való ellátása. Ez a tevékenység a polgári közigazgatás átvétele óta állandóan folyik és minden évben szélesebb mederben történik. További keresetforráshoz juttatása a szegény sorsban lévő székely lakosságnak az erdei gyümölcsök kihasználása, befőzése és aszalása révén mutatkozik, amit a Közjóléti Szövetkezet szintén felkarolt és már a múlt évben hatékonyan kifejlesztett. Mindez azért volt szükséges, mert a tisztán mezőgazdasági művelésből a vármegyénk lap un a jövő terveiről hossága megélni nem tud, mezőgazdasági földjeik minősége gyenge, az éghajlat zord és így mezőgazdasági téren vármegyénk a többi vármegyéhez képest nem versenyképes. Nagyon hozzájárul a lakosság szegénységének növekedéséhez a vasúthiány. Vármegyénk a vasúti összeköttetéstől teljesen el van vágva. A bécsi döntés előtt Románia ipari városaiban elhelyezkedett lakosság visszatódult vármegyénk falvaiba, ahonnan az elhelyezkedés és a magyar ipari központokba való felszivárgás csak lassú ütemben történhetett és igy munkanélküliség keletkezett. Ez azonban az idők folyásával és az erdélyrészi út- és vasutépitkezésnél való elhelyezkedés révén, fokozatosan csökken. Legégetőbb probléma a vasútépítés volna, vagyis vármegyénknek a zsákutca helyzetéből való kiemelése azzal, hogy a székely körvasút valamelyik pontjával való vasúti összeköttetés megteremtessék. Nagy a reményünk, hogy ez a déda szeretfalvi rendkívül nehéz vasútépítkezések befejezése után nyomban megtörténik. Törvényhatóságunk felirat formájában már állást foglalt amellett, hogy a székelyudvarhely—Csíkszeredai vasútvonalat kiépítsék. Ezáltal bekapcsolódnánk az ország vasútforgalma vérkeringésébe s fenyő és bükkerdőségeink és a Hargita érckincsei is és a Szentkeresztbányai Vasművek is jobban kihasználhatók lennének. Az útépítés terén a kormány és a vármegye államépítészeti hivatala óriási teljesítményeket mutatott fel. A teljesen elhanyagolt állapotban lévő utaink, rövid másfél év alatt jó karba kerültek, annak dacára, hogy az elmúlt rövid másfél év alatt az őszi időjárás egyáltalán nem kedvezett az útépítésnek. A székely nép nem hiába tűr és Tár! — A székely házépítés általában sokkal egészségesebb, mint a magyarországi falvak házainak építési módja. Ugyanis a székely mindig kőalapra épít és a falak emeléséhez sohasem használ vályogot, hanem fát, vagy követ. A Közjóléti Szövetkezetünk mégis felvette programjába, különösen a sokgyermekes székely családok megsegítésére a kislakóházak építését, részben azért is, hogy a székely ház építési és díszítési motívumai alkalmazásával a kisemberek ízlését fejlessze. Bár a jelenlegi anyaghiány és az anyag árának főként a vasúti összeköttetés miatt, magas volta az építkezésnek nem kedveznek, a Közjóléti Szövetkezet ez évi gazdag programjába fel van véve három minta-kislakás felépítése. A Magyar Szent Koronához való visszatérésünk óta állandóan érezzük, hogy a magyar királyi kormány szeme országunk legszegényebb vármegyéjén, Udvarhelyen van és nagy összegű államsegéllyel egészségházak, tüdő- és nemibeteggondozók épültek, napközi otthonok és étkeztetések létesültek és csak a zöldkeresztes tejakció megvalósíthatása céljára Kormányzatunk az 1941. évben 100.000 pengőnyi segélyt adott, amelyhez járul még külön a zöldkeresztes cukorakció céljaira adott hatalmas cukormenynyiség. Nehéz helyzetünk javítására pedig 1940. évben az Erdélyi Szociális Szervezet 800.000 f-et juttatott a szegény lakosságnak, részben kölcsönök, részben segély alakjában, Közjóléti Szövetkezetünk pedig az 1941. év második felében 550.000 f-ot osztott ki ugyanilyen módon és ez évi programjának megvalósítására pedig 1 millió 200.000 pengő áll rendelkezésre. Az „Erdélyért“ segélyakció 1941. évben 15 ezer pengőt osztott ki a szegény családok közt, ugyanebben az évben a rendelkezésemre bocsátott ONCSA alapból 12 ezer pengő segélyt osztott szét. A Főméltóságú Asszony segélyalapja 6000 P-t juttatott a lakosság téli nyomorának enyhítésére és az 1942. évre szóló ONCSA segélyalap 15.500 P-t tesz ki. Mindenesetre hozzájárulnak a lakosság nehéz helyzetének javításához a folyamatban lévő nagyarányú útépítések is. Mindezekből kitűnik, hogy a kormány és hatóságaink állandó figyelemmel kísérik a NEMZETI ÚJSÁG , 1942 május 6. Szerda nehéz helyzetet, teljes erővel igyekszenek a szegény nép támogatását és keresethez való juttatását elősegíteni. Ez a nyilatkozat mindenben megerősíti benyomásunkat és reményünket, hogy a 22 év alatt nagy szegénységbe taszított székely nép nem hiába tűr és vár. A jövő szebbnek készül mint amilyen a jelen s az udvarhelyi székelység a valóra váló szebb jövendőért folytatja hősi kitartással harcát a létért. K. TÖRÖK MIKLÓS A német-magyar gazdasági kapcsolatok Surányi Unger Tivadar egyetemi tanár, a berlini Német-Magyar Társaság felkérésére a berlini német jogakadémián előadást tartott a német-magyar gazdasági kapcsolatokról. Freyberg altengernagy, a társaság ügyvezető elnöke üdvözölte a magyar előadót, aki érdekes adatok alapján ismertette a német-magyar gazdasági kapcsolatok fejlődését a háború előtt, majd a háborús időkben. Rámutatott arra, hogy Magyarország a mostani háborús gazdálkodásban termelő erőit a legmesszebbmenően a szövetséges Németország rendelkezésére bocsátja. A magyar kormányzatnak a háborút követő átmeneti, majd a békés idők gazdasági munkamegosztására is megvannak a maga tudományos és gyakorlati tervei a baráti Németországgal. A nagysikerű előadásért Freyberg altengernagy mondott köszönetet és egyúttal felhasználta az alkalmat, hogy megemlékezzék az otrantói tengeri csata néhány nap múlva bekövetkező 25 éves fordulójáról és az akkori Horthy tengernagyról, aki később elsőnek szállt szembe a bolsevista világveszéllyel, majd mint Magyarország kormányzója, ma ismét Németországgal szövetségben vezeti népét a közös ellenség ellen. Éneklő ifjúság Nyíregyházán Kitűnően sikerült szabadtéri hangversenyt rendezett Nyíregyházán az Éneklő Ifjúság a Népművelési Bizottság Széchenyi emlékbizottsága rendezésében. A monstre hangversenyen mind a tizenöt nyíregyházi iskola ifjúsága részt vett, mintegy 1500 szereplő. A hangversenyt Szohor Pál polgármester szávai vezették be. A műsor kánonokból, nyugati mesterek műveiből, Kodály gyűjtötte népdalokból és Kodály-kórusokból áll. Maga az ősz mester is megjelent és személyesen vezényelte „Magyarokhoz“ című kánonját. Nyíregyháza ifjúsága és társadalma meleg szeretettel ünnepelte a nagy magyar mestert és Bárdos Lajost, a kiváló zeneszerzőt és karnagyot, aki a közös kánonokat és a magyar dalokat vezényelte és előadást is tartott az Éneklő Ifjúságról, a magyar népzenéről, Kodályról és az Éneklő Magyarországról. Magyar hősök A Donce partján lezajlott küzdelmekben tüntette ki magát Szuszekár András tizedes és Vince János honvéd. Mindketten ugyanannak a gépkocsizó zászlóaljnak kötelékében harcoltak. Szuszekár András tizedes október 28-án, amikor szakasza Bogomodscsnoje községet elfoglalta, az ellenség igen heves tüze ellenére önként vállalkozott a Donec túlsó partjának felderítésére. Nagy ellenséges tűzben kelt át a Donecon és rendkívüli ügyességgel kémlelte ki az ellenség helyzetét. November 1-én, még mindig bonyolult helyzetben, a szakaszának állásaival szomszédos magaslatokat szövetséges csapatoknak kellett megszállniok. Szuszekár ekkor ismét jelentkezett járőrszolgálatra és felvette az érintkezést a szövetséges csapatokkal. Vállalkozását a szovjet szakadatlan tüzében hajtotta végre. Eközben megsebesült, de ennek ellenére is kitűnően megoldotta feladatát. Magatartását mindenkor lelkes készség és leleményesség jellemezte és mindenkor példát mutató bátorsággal és önfeláldozó hősiességgel látta el szolgálatát. Az említett önkéntes vállalkozásokban Vince János honvéd kisérte Szuszekár tizedest és amikor az megsebesült, az ellenséges tüzeléssel mit sem törődve elsősegélyben részesítette rajparancsnokát. A szovjet heves tűzzáporéban hosszú útszakaszon támogatta végig bajtársát és elöljáróját, akit visszasegített szakaszparancsnokához. Az átlagot messze túlhaladó bátorságával és vállalkozó szellemével tűnt ki a legnehezebb harcokban is. (MTI) Vegye meg a legújabb számát!