Nemzeti Ujság, 1942. december (24. évfolyam, 272-295. szám)
1942-12-01 / 272. szám
2 NEMZETI ÚJSÁG 1942 december 1. Kedd támadták az algíri repülőtereket, négy földön veszteglő repülőgépet elpuszítottak és eltaláltak több raktárt és más fontos kikötő-berendezéseket. Kirenaika felett német vadászgépek lelőttek egy ellenséges repülőgépet. Angol repülőgépek bombákat dobtak le Tripoliszra és csekély károkat okoztak. A lakosság köréből 21 ember meghalt és 43 megsebesült. Egy támadó repülőgép a légvédelmi ütegek találatától lezuhant. A hétfőre virradó éjszak Torino városa ellen intézett légi támadás nem okozott jelentékenyebb károkat. Egy bombavető gép a tüzérség találata következtében Nichelino közelében lezuhant. A korábbi légitámadás során három ellenséges repülőgépet lőttünk le. A korábbi légi támadás áldozatainak száma összesen 15 halott és 22 sebesült. (MTI) Pétain napiparancsa Vichy, november 30. (ÖFI) Pétain tábornagy a következő napiparancsot intézte a hadügyi, tengerészeti és légi államtitkárok parancsnoksága alatt álló csapatokhoz: Szárazföldi, tengeri és légi hadseregünk tisztjei, altisztjei, katonái, tengerészek! Ti, akik Önmegtagadással állottatok a hadsereg soraiba, olyan megpróbáltatáson mentek ma át, amely fájdalmasan visszhangzik katonalelkemben. Franciaország meg fogja őrizni feloszlatott ezredeitek, eltűnt hajóitok emlékét és tiszteletét. Nem hagyja veszendőbe menni dicsőséges hagyományaitokat. Ugyanattól a gondolattól vezettetve és a Franciaországra zúduló csapások özönétől egymáshoz közelebb hozva, tisztek, altisztek, katonák, tengerészek tömörüljetek akörül, aki önzetlenül szeret benneteket. Zászlóitok, lobogóitok előtt tisztelegve arra kérlek benneteket, hogy Őrizzétek meg érintetlenül szigetekben, a jelszót: „becsület és haza". Franciaország nem hal meg! Philippe Pétain. (MTI) Fázis: november 30. (OFI) Franciaország valamennyi helységében három napon keresztül könyörgő istentiszteleteket tartottak az ország üdvéért. A közönség zsúfolásig megtöltötte a templomokat. Az ájtatoskodások vasárnap délután érnek véget. (MTI) De Gaulle Washingtonba megy Lisszabon, november 30. (Stefani) Londoni híradás megerősíti, hogy De Gaulle rövidesen Washingtonba utazik. Személyesen akar tárgyalni Roosevelt elnökkel, mert reméli, hogy ilyen módon sikerül elfogadtatnia a maga álláspontját Darlan helyzete tekintetében. (MTI) Brit partraszállás La Houstlon szigetén Vichy, november 30. (OFI) A gyarmatügyi minisztérium közli: Szombaton hajnali 4 óra 30 perckor brit csapatok partraszálltak La Reunion szigetén. A támadók — akiknek soraiban délafrikai csapatokis voltak — körülzárták Saint Denis de la Reunion városát. A várost semmiféle védelmi berendezés nem veszi körül. La Reunion, kormányzójának gyors intézkedésére mindenütt megszervezték az ellenállást. (MTI) Francia tengeralattjáró Barcelona kikötőjében Madrid, november 30. Szombat délután 13 óra 35 perckor egy francia buvárnaszád futott be Barcelona kikötőjébe. Ilir szerint a touloni kikötőből elmenekült egyik tengeralattjáró ez. A francia búvárhajó egy spanyol hadihajó mellett vetett horgonyt. A búvárnaszád parancsnoka és a spanyol tengerészeti hatóságok között jelenleg tárgyalások folynak a francia tengeralattjáró sorsára vonatkozóan. (NST) A szabad kifutásra engedélyezett 24 órai határidő lejárta után a spanyol tengerészeti hatóságok lefoglalták azt a francia tengeralattjárót, amely Barcelona kikötőbe befutott. A tengeralattjáró legénységét internálták. (Bud. Tud.) Újról bombázták Torinót Róma, november 30. (Stefani) Brit repülőgépek a vasárnapra virradó éjjel újból bombázták Torinót. A bombázás tetemes károkat okozott különösen a város, belső részében. Az,áldozatok számát még nem lehetett megállapítani. A lakosság megőrizte nyugalmát. (MTI) Lesborde a Dunkerque parancsnoki hídján halt meg Madrid, november 30. Franciaországból Madridba érkező meg nem erősített hírek szerint Laborde tengernagy, a francia földközitengeri flotta parancsnoka zászlóshajójának, a Dunkerque csatacirkáló fedélzetén életét vesztette. A tengernagy a flotta önelsüllyesztésére kiadott szükséges parancsok elhangzása után eltűnt. Állítólag utoljára zászlóshajójának fedélzetén látták vezérkari tisztjeitől körülvéve és a hajóval együtt a tengerben lelte halálát. Boisson Francia Nyugat-Afrika főkormányzója repülőgépen Algírba érkezett. (Bud. Tud.) Vichy, november 30. (Német Távirati Iroda.) A Havas—OFI Iroda jelentése szerint a francia tengernagyi hivatal hivatalosan közli, hogy a francia hajók elsüllyesztése alatt Teutonban katonai személyek közül hat ember meghalt, huszonöt megsebesült. A polgári lakosság körében — közlik még — nem voltak áldozatok. Illetékes körökben kijelentik, hogy ezek a veszteségek a hajókon támadt robbanások és nem katonai harccselekmények folytán következtek be. Az elsüllyesztett hajók parancsnokai megjelentek a kikötő parancsnokánál és beszámoltak neki az elsüllyesztések részleteiről. (MTI) A francia tengernagyi hivatal a touloni eseményekről a következő hivatalos közleményt adta ki: „A francia hadihajók parancsnokai még régebben a fegyverszüneti szerződés alapján azt az utasítást kapták, — amit különben azóta többször is nyilvánosságra hoztak —, hogy hajóikat süllyesszék el támadók esetén, bármely részről is jönne ez a támadás. A hadi, haditengerészeti és légügyi államtitkárság, amely a kormányfő kabinetjében egyesült, későn kapott hírt a német kormány elhatározásáról, hogy Toulont megszállják és amidőn Abrial tengernagy érintkezésbe akart lépni a touloni tengerésztisztekkel, már nem kapott összeköttetést és igy a francia tengerésztisztek az eredeti parancsot végrehajtva, elsüllyesztették hajóikat.“ A francia torpedónaszádok megmenekültek az önelsüllyesztés elől és teljesen sértetlenül horgonyoznak a kikötő egy bizonyos részén. A francia tengerészek leszerelése zavartalanul halad. Toulon megszállása alkalmával a városban több sztrájk tört ki. Ezzel kapcsolatban vasárnap este Vichyben hivatalosan közölték, hogy a sztrájkba lépett gyári munkások még a szombati nap folyamán ismét felvették a munkát, a touloni hadikikötőben pedig hétfőn reggel indult meg atevékenység. (NST) Clermont-Ferrand, nov. 30. (OFI) A külföldön különböző közlemények jelentek meg azokról a jelentésekről, amelyeket a Havas—OFI francia hírszolgálati iroda adott ki a touloni eseményekről. A Havas—OFI megállapítja, hogy szolgálata mentes mindenfajta ellenőrzéstől és befolyásoktól függetlenül, saját felelősségére dolgozik. (MTI) Lisszabon, november 30. (Stefani) Amerikai hírügynökségek nyilvánosságra hoztak egy jelentést, amely „a szövetségesek északafrikai főhadiszállásáról" származik. A jelentésből kitűnik, hogy a touloni francia hajóraj vezetői állandó érintkezésben maradtak Darlan tengernaggyal. Minden előkészület megtörtént arra, hogy a hadihajók kifussanak Toulonból és a vállalkozást már a legkisebb részletekben is kidolgozták. Az amerikai hírügynökségek megerősítik, hogy az előre kidolgozott tervhez képest brit hadihajók mentek volna elébe a francia hadihajóknak. (MTI) Churchill rádióbeszéde Olaszország bombázásáról, az afrikai hadműveletekről és a háború utáni célokról Amszterdam, november 30. , (Német Távirati Iroda) Mint a brit hírszolgálat jelenti, Churchill vasárnap este a rádióban beszédet intézett a brit nemzethez és a világhoz. Churchill arra a végső következtetésre jutott, hogy „az eddigi események közül semmi sem teheti jogossá azt a reményt, hogy a háború nem sokáig fog tartani és hogy már nem várnak reánk, keserves és véres esztendők“. Churchill azt mondotta a többi között, reméli, hogy „már leküzdötték azokat a borzalmas veszélyeket, amelyek megsemmisíthették volna életünket és mindazt, amivel bírunk“. Churchill elutasította „a jóslásokat olyan csatákról“, amelyeket még nem harcoltak végig. Azonban a legnagyobb bizalmát fejezte ki Alexander és Montgomery tábornokoknak. Az északafrikai vállalkozás célja a miniszterelnök szerint az, hogy a tengelyhatalmakat Tuniszból „kisöpörjék“, hogy azután a levegőből fenyegethessék Délolaszországot. Franciaországról szólva azt mondotta, hogy „a franciáknak maguknak kell dönteniök Franciaország sorsáról“. Reméli a degaullizmus „uralkodó befolyását“. Churchill rádióbeszédében hangoztatta, hogy „semmiféle hivalkodó szónokiasan dicsekvő hangulatnak, saját maguk túlbecsülésének nem szabad elhomályosítania az angolok gondolkodását“. Churchill azután sorra vette azokat a pillanatokat, amelyek ebben a háborúban kritikusok voltak Nagybritanniára, az államoknak és fajoknak — mint mondotta — erre a „csodás egyesülésére“. Nem akar azonban „vitázni“ arról, hogy ezt az egyesülést brit birodalomnak (empire) vagy brit közösségnek (commonwealth) mondják-e. Az angoloknak most is az előttük álló nehéz és valószínűleg hosszas feladatra kell figyelmüket fordítaniuk és azokra a súlyos kötelességekre, amelyeket vállaltak.Az északafrikai háborúról szólva, Churchill emlékeztetett „az óriási távolságokra“, amelyekre a háború ott kiterjed s amely óriási teljesítményeket és önmegtagadást követel a csapatoktól. Az északnyugatafrikai és nyugatafriki angol-amerikai akció sok váratlan eseménynek volt kitéve. Rámutatott arra, hogy ez a vállalkozás „az Egyesült Államok elnökének vezetése és felelőssége alatt“, áll. A brit első hadsereg Eisenhower amerikai tábornok parancsnoksága alatt áll. Támadásra szólító parancsainak — mondotta Churchill — pontosan eleget teszünk. Ezekben az akciókban az angolok és az amerikaiak kénytelenek voltak nagyszámú hajójukat kitenni a tengelyhatalmak támadásainak. E vállalkozásban elveszett angol-amerikai hajótér minden tonnájáért — mondotta Churchill — Északafrika és Nyugatafrika francia kikötőiben mintegy két tonna hajóteret kaptunk vissza. Churchill kiemelte még, hogy Alexander tábornok elalameini vállalkozásának idejét pontosan megállapították, hogy összhangba hozzák a nyugati nagy rajtaütéssel. Alexander sikerének az volt a célja, hogy a barátságos érzelmű országokat felbátorítsa szigorú semlegességük fenntartására. Ezzel a sikerrel az észak- és nyugatafrikai francia csapatok előtt szemléltetni akarták a számukra kínálkozó alkalmát. Churchill vasárnapi rádióbeszédében kijelentette még, hogy Afrika „ugródeszka“, ahhoz, hogy , közelharcba“ juthassanak az ellenséggel. Rámutatott arra, hogy a Földközi-tenger újramegnyitása milyen fontos a katonai forgalom szempontjából és hogy ezzel szükségtelenné válna a Jóreménység-fok körüli hosszú kerülő út. Ezzel „talán“ igen erős csapást lehetne mérni a tengeralattjárókra. Az északafrikai part fölötti uralom azzal az előnnyel is jár, hogy ott a légi térben új arcvonalat lehet majd létesíteni. A harc idejének rövidebbé tételére szükséges ugyanis, hogy az ellenséget a levegőben szakadatlanul és a legnagyobb eréllyel harcra kényszerítsék. Ezzel kapcsolatban igyekezett a német légi fegyvernemet „értéktelen aktívumnak“ feltüntetni a szerinte állandóan növekvő brit, északamerikai és szovjet légi erőkkel szemben. A francia északafrikai hadműveleteknek az a céljuk, hogy szövetségesek a háború súlypontját Olaszországra helyezhessék. Ha majd „adott időben elsöpörjük az ellenséget a tuniszi csúcsról“, akkor egész Dél-Olaszországot súlyos légitámadásoknak vetik alá. Ezzel kapcsolatban Churchill nem mulasztotta el, hogy heves támadásokat ne intézzen Mussolini ellen. Az afrikai sikereknek azonban nem szabad elterelniük a figyelmet — mondotta Churchill a továbbiakban — azokról a „hatalmas csapásokról“, amelyeket a Szovjet mér a keleti arcvonalon. Sztálin katonai vezetését Churchill „kiválónak“ mondotta. Midőn az északafrikai támadást tervezték — mondotta a továbbiakban — már akkor előre látták, hogy azonnali visszahatást fog majd kiváltani Franciaországban. Churchill itt megismételte azt a valótlan állítást, hogy Németország meg akarta kísérelni a tudoni francia hajóhad lefoglalását, majd annak a véleményének adott kifejezést, hogy a „harcoló Franciaország“ szelleme uralkodó befolyást fog gyakorolni a francia nemzetre. Kijelentette ezután, hogy semmit sem ígér és semit sem jósol. „Nem akarjuk magunkat — mondotta szó szerint — a szerencsének bármily szépnek is tűnő csalóka álomképeitől vezettetni.“ Nem tud semmi olyan eseményről, amely jogossá tenné azt a reményt, hogy a háború nem fog sokáig tartani, vagy hogy még nem állnának Nagy-Britannia előtt további keserű és véres évek. Fájdalmas tapasztalatok várnak még Angliára, ha erőkifejtésében alábbhagy s nem lesz egységes, mielőtt a győzelmet „végleg“ kivívná. Churchill rámutatott arra, hogy csaknem egész Európa Németország uralmában van s hogy millió és milió munkaerő áll rendelkezésére a hadianyagtermelésre , az „oly termékeny föld" megművelésére. Az angoloknak meg kell gondolniok azt is, hogy eddig még a német hadseregnek, csak kicsiny százalékával volt dolguk, hogy a tengeralattjáró háború nem csökkent, hanem erősbödött s még jóval gonoszabbá is válhatik, „mielőtt javulás állna be“. Churchill végül lehetségesnek mondotta, hogy az európai háború hamarabb ér majd véget, mint az ázsiai. Ebben az esetben Anglia azonnal a föld másik részére dobná haderőit, hogy segítségére siessen az Egyesült Államoknak, Csunking-Kínának, mindenekelőtt pedig Ausztráliának és Új Zeelandnak ,Japán elleni küzdelmükben. Ha a háború így végződne, — két részletben — sikkor „a tárgyalóasztalnál jóval bajtársi kisabb szellem uralkodna, mint annak idején ti. Versaillesi győzők között. Annak idején már túl voltak a veszélyen s elszakadt a szövetségeseket egybefűző kötelék. Nem volt olyan közös felelősségérzés, mint amilyen lesz akkor, ha a győztes nemzetek, amelyek immár urai az egyik hadszíntérnek, legnagyobbrészt még vállvetve együtt küzdenek egy másik hadszíntéren. Ő — Churchill — ezért azt reméli, hogy e háború végén Európa problémái számára jobb megoldást találnak majd, mint egy negyedszázaddal ezelőtt-Churchill végül figyelmeztette az angolokat, készüljenek fel, hogy szembenézhessenek egy „komoly és szörnyű év sorscsapásaival és problémáival“. (MTI) Olasz és német váltasz Churchill beszédére Róma, november 30 A Stefani-iroda írja: Churchill rádióbeszédében, amelyben fennhéjázó hangján keresztül is érezhető a jövő miatti aggodalom, újabb fenyegetéseket küldött Olaszország címére. Az olasz nemzet azonban az eddigi súlyos megpróbáltatások ellenére teljesen nyugodt maradva nem engedi magát az újabb fenyegetésektől sem befolyásoltatok Miként sebombázott német városok lakossága, úgy az olasz városoké is elszántan állja a támadásokat. Churchill helyesen cselekednék, ha— miként a tengelyhatalmak szakértői — szintén belátná, hogy légi bombázásokkal nem lehet egy háborút eldönteni. A leglényegesebb azonban az, hogy az olasz népet annyira áthatja az ügyének jogosságáról való tudat, meggyőződés és hit, hogy nem hátrál meg sem fenyegetések, sem légi bombázások elől, sem bármitől, amit a jövő hozhat. (MTI) Berlin, november 3. A Német Távirati iroda diplomáciai szerkesztője írja: Az a kép, amelyet a brit miniszterelnök vasárnap elmondott rádióbeszédében vázolt, „igazi Churchill-kép“. A fekete és fehér szikeknek az az alkalmazása jellemzi, amely a tárgyilagosság látszatát akarja ébreszteni, a valóságban azonban a sötét alapszíneket nem tudja semmiféle Fata Morgana-színekkel elfedni. Churchill kénytelen bevallani, hogy az angoloknak fel kell készülniük, hogy szembenézhessenek „egy komoly és szörnyű év sorscsapásaival“. Beismerte azt is, hogy idáig nem történt semmi, ami jogossá tehetné azt a reményt, hogy a háború hamarosan befejeződik. Bizakodó hitét, amellyel hallgatóit újabb és újabb erőfeszítésekre — verejtékre, vérre és könnyekre — igyekezett ösztökélni, mérsékelt az a komor hang, amely a következő figyelmeztetésben csendült ki: „Nem akarjuk magunkat a szerencse bármily szénnek is tűnő csalóka álomképeitől vezettetni". Áll ez elsősorban a katonai helyzetre, amelyet Churchill igyekezett sokat ígéretnek feltüntetni, anélkül, hogy el tudta volna vitatni az ellenfélnek — különösen az ellenséges buvámnaszádoknak — ütőerejét. Bevallása szerint az egyiptomi támadással és az amerikaiaknak ezt követőleg Francia- Afrikába történt betörésével azt akarták elérni, hogy a németolasz afrikai sereget harapófogó-mozdulattal megsemmisítsék. Ez a cél nem valósult meg, úgy hogy a megjelölt további cél, vagyis az, hogy Északafrikát ugródeszkául használják fel Európa elleni előretörésre, még kiharcolandó feladat. A kiábrándulás amiatt, hogy nem sikerült egy francia árulócsoport segítségével megszerezni fontos, délfranciaországi támaszpontoknak vagy éppen a francia hajóhadnak birtokát. Churchillt dühkitörésre ragadtatja a tengely biztosító rendszabályai, terrortámadásokkal való ádáz fenyegetésekre az olasz nép és vad sértegetésekre a Duce ellen. A hármas egyezmény hatalmai ismerik erejüket és hisznek egy olyan világban, amely jobb lesz annál, mint amelyet a brit miniszterelnök — akár az Egyesült Államok külön óhajaival szemben — elérni óhajt. Éppen ezért Churchillnek azzal az általa is idézett Kipling-mondással válaszolnak: „De, gondolj arra, milyen csalóka kép mind a kettő“. (MTI)