Nemzeti Ujság, 1942. december (24. évfolyam, 272-295. szám)

1942-12-01 / 272. szám

2 NEMZETI ÚJSÁG 1942 december 1. Kedd támadták az algíri repülőtereket, négy földön veszteglő repülőgépet elpuszítot­­tak és eltaláltak több raktárt és más fon­tos kikötő-berendezéseket. Kirenaika felett német vadászgépek lelőttek egy ellenséges repülőgépet. Angol repülőgépek bombákat dobtak le Tripoliszra és csekély károkat okoztak. A lakosság köréből 21 ember meghalt és 43 megsebesült. Egy támadó repülőgép a légvédelmi ütegek találatától lezuhant. A hétfőre virradó éjszak Torino városa ellen intézett légi támadás nem okozott jelentékenyebb károkat. Egy bombavető gép a tüzérség találata következtében Nichelino közelében lezuhant. A korábbi légitámadás során három ellenséges re­pülőgépet lőttünk le. A korábbi légi tá­madás áldozatainak száma összesen 15 halott és 22 sebesült. (MTI) Pétain napiparancsa Vichy, november 30. (ÖFI) Pétain tábornagy a következő napiparancsot intézte a hadügyi, tengeré­szeti és légi államtitkárok parancsnok­sága alatt álló csapatokhoz: Szárazföldi, tengeri és légi hadsere­günk tisztjei, altisztjei, katonái, tengeré­szek! Ti, akik Önmegtagadással állottatok a hadsereg soraiba, olyan megpróbáltatáson mentek ma át, amely fájdalmasan vissz­hangzik katonalelkemben. Franciaország meg fogja őrizni feloszlatott ezredeitek, eltűnt hajóitok emlékét és tiszteletét. Nem hagyja veszendőbe menni dicsőséges hagyományaitokat. Ugyanattól a gondo­lattól vezettetve és a Franciaországra zú­duló csapások özönétől egymáshoz köze­lebb hozva, tisztek, altisztek, katonák, tengerészek tömörüljetek akörül, aki ön­zetlenül szeret benneteket. Zászlóitok, lobogóitok előtt tisztelegve arra kérlek benneteket, hogy Őrizzétek meg érintet­lenül szigetekben, a jelszót: „becsület és haza". Franciaország nem hal meg! Phi­lippe Pétain. (MTI) Fázis: november 30. (OFI) Franciaország valamennyi hely­ségében három napon keresztül könyörgő istentiszteleteket tartottak az ország üd­véért. A közönség zsúfolásig megtöltötte a templomokat. Az ájtatoskodások vasár­nap délután érnek véget. (MTI) De Gaulle Washingtonba megy Lisszabon, november 30. (Stefani) Londoni híradás megerősíti, hogy De Gaulle rövidesen Washingtonba utazik. Személyesen akar tárgyalni Roosevelt elnökkel, mert reméli, hogy ilyen módon sikerül elfogadtatnia a maga álláspontját Darlan helyzete tekinteté­ben. (MTI) Brit partraszállás La Houstlon szigetén Vichy, november 30. (OFI) A gyarmatügyi minisztérium közli: Szombaton hajnali 4 óra 30 perc­kor brit csapatok partraszálltak La Reu­nion szigetén. A támadók — akiknek so­raiban délafrikai csapatok­­is voltak — körülzárták Saint Denis de la Reunion városát. A várost semmiféle védelmi be­rendezés nem veszi körül. La Reunion, kormányzójának gyors intézkedésére mindenütt megszervezték az ellenállást. (MTI) Francia tengeralattj­áró Barcelona kikötőjében Madrid, november 30. Szombat délután 13 óra 35 perckor egy francia buvárnaszád futott be Barcelona kikötőjébe. Ilir szerint a touloni kikötő­ből elmenekült egyik tengeralattjáró ez. A francia búvárhajó egy spanyol hadi­hajó mellett vetett horgonyt. A búvár­­naszád parancsnoka és a spanyol tenge­részeti hatóságok között jelenleg tárgya­lások folynak a francia tengeralattjáró sorsára vonatkozóan. (NST) A szabad kifutásra engedélyezett 24 órai határidő lejárta után a spanyol ten­gerészeti hatóságok lefoglalták azt a fran­cia tengeralattjárót, amely Barcelona ki­kötőbe befutott. A tengeralattjáró le­génységét internálták. (Bud. Tud.) Újról bombázták Torinót Róma, november 30. (Stefani) Brit repülőgépek a vasárnapra virradó éjjel újból bombázták Torinót. A bombázás tetemes károkat okozott kü­lönösen a város, belső részében. Az,áldo­zatok számát még nem lehetett megálla­pítani. A lakosság megőrizte nyugalmát. (MTI) Lesborde a Dunkerque parancsnoki hídján halt meg Madrid, november 30. Franciaországból Madridba érkező meg nem erősített hírek szerint Laborde ten­gernagy, a francia földközitengeri flotta parancsnoka zászlóshajójának, a Dunker­que csatacirkáló fedélzetén életét vesz­tette. A tengernagy a flotta önelsüllyesz­tésére kiadott szükséges parancsok el­hangzása után eltűnt. Állítólag utoljára zászlóshajójának fedélzetén látták vezér­kari tisztjeitől körülvéve és a hajóval együ­tt a tengerben lelte halálát. Boisson Francia Nyugat-Afrika főkor­mányzója repülőgépen Algírba érkezett. (Bud. Tud.) Vichy, november 30. (Német Távirati Iroda.) A Havas—OFI Iroda jelentése szerint a francia tenger­nagyi hivatal hivatalosan közli, hogy a francia hajók elsüllyesztése alatt Teuton­ban katonai személyek közül hat ember meghalt, huszonöt megsebesült. A polgári lakosság körében — közlik még — nem voltak áldozatok. Illetékes körökben ki­jelentik, hogy ezek a veszteségek a hajó­kon támadt robbanások és nem katonai harccselekmények folytán következtek be. Az elsüllyesztett hajók parancsnokai megjelentek a kikötő parancsnokánál és beszámoltak neki az elsüllyesztések rész­leteiről. (MTI) A francia tengernagyi hivatal a touloni eseményekről a következő hivatalos köz­leményt adta ki: „A francia hadihajók parancsnokai még régebben a fegyverszüneti szerződés alapján azt az utasítást kapták, — amit különben azóta többször is nyilvánosságra hoztak —, hogy hajóikat süllyesszék el támadók esetén, bármely részről is jönne ez a támadás. A hadi, haditengerészeti és légügyi államtitkárság, amely a kor­mányfő kabinetjében egyesült, későn ka­pott hírt a német kormány elhatározásá­ról, hogy Toulont megszállják és amidőn Abrial tengernagy érintkezésbe akart lépni a touloni tengerésztisztekkel, már nem kapott összeköttetést és igy a francia tengerésztisztek az eredeti parancsot vég­rehajtva, elsüllyesztették hajóikat.“ A francia torpedónaszádok megmene­kültek az önelsüllyesztés elől és teljesen sértetlenül horgonyoznak a kikötő egy bizonyos részén. A francia tengerészek leszerelése zavartalanul halad. Toulon megszállása alkalmával a városban több sztrájk tört ki. Ezzel kapcsolatban vasár­nap este Vichyben hivatalosan közölték, hogy a sztrájkba lépett gyári munkások még a szombati nap folyamán ismét fel­vették a munkát, a touloni hadikikötő­ben pedig hétfőn reggel indult meg a­­te­vékenység. (NST) Clermont-Ferrand, nov. 30. (OFI) A külföldön különböző közlemé­nyek jelentek meg azokról a jelentések­ről, amelyeket a Havas—OFI francia hír­­szolgálati iroda adott ki a touloni esemé­nyekről. A Havas—OFI megállapítja, hogy szolgálata mentes mindenfajta ellen­őrzéstől és befolyásoktól függetlenül, saját felelősségére dolgozik. (MTI) Lisszabon, november 30. (Stefani) Amerikai hírügynökségek nyilvánosságra hoztak egy jelentést, amely „a szövetségesek északafrikai fő­hadiszállásáról" származik. A jelentésből kitűnik, hogy a touloni francia hajóraj vezetői állandó érintkezésben maradtak Darlan tengernaggyal. Minden előkészü­let megtörtént arra, hogy a hadihajók kifussanak Toulonból és a vállalkozást már a legkisebb részletekben is kidolgoz­ták. Az amerikai hírügynökségek megerő­sítik, hogy az előre kidolgozott tervhez képest brit hadihajók mentek volna elébe a francia hadihajóknak. (MTI) Churchill rádióbeszéde Olaszország bombázásáról, az afrikai hadműveletekről és a háború utáni célokról Amszterdam, november 30. , (Német Távirati Iroda) Mint a brit hír­szolgálat jelenti, Churchill vasárnap este a rádióban beszédet intézett a brit nem­zethez és a világhoz. Churchill arra a végső következtetésre jutott, hogy „az eddigi események közül semmi sem teheti jogossá azt a reményt, hogy a háború nem sokáig fog tartani és hogy már nem várnak reánk, keserves és véres esztendők“. Churchill azt mondotta a többi között, reméli, hogy „már leküz­dötték azokat a borzalmas veszélyeket, amelyek megsemmisíthették volna éle­tünket és mindazt, amivel bírunk“. Chur­chill elutasította „a jóslásokat olyan csa­tákról“, amelyeket még nem harcoltak végig. Azonban a legnagyobb bizalmát fejezte ki Alexander és Montgomery tábornokoknak. Az északafrikai vállalko­zás célja a miniszterelnök szerint az, hogy a tengelyhatalmakat Tuniszból „ki­söpörjék“, hogy azután a levegőből fe­nyegethessék Délolaszországot. Francia­­országról szólva azt mondotta, hogy „a franciáknak maguknak kell dönteniök Franciaország sorsáról“. Reméli a degaul­­lizmus „uralkodó befolyását“. Churchill rádióbeszédében hangoztatta, hogy „semmiféle hivalkodó szónokiasan dicsekvő hangulatnak, saját maguk túl­becsülésének nem szabad elhomályosíta­nia az angolok gondolkodását“. Churchill azután sorra vette azokat a pillanatokat, amelyek ebben a háborúban kritikusok voltak Nagybritanniára, az államoknak és fajoknak —­ mint mondotta — erre a „csodás egyesülésére“. Nem akar azonban „vitázni“ arról, hogy ezt az egyesülést brit birodalomnak (empire) vagy brit közös­ségnek (commonwealth) mondják-e. Az angoloknak most is az előttük álló nehéz és valószínűleg hosszas feladatra kell figyelmüket fordítaniuk és azokra a súlyos kötelességekre, amelyeket vállal­tak.Az északafrikai háborúról szólva, Churchill emlékeztetett „az óriási távol­ságokra“, amelyekre a háború ott kiter­jed s amely óriási teljesítményeket és ön­megtagadást követel a csapatoktól. Az északnyugatafrikai és nyugatafriki an­gol-amerikai akció sok váratlan ese­ménynek volt kitéve. Rámutatott arra, hogy ez a vállalkozás „az Egyesült Álla­­­mok elnökének vezetése és felelőssége alatt“, áll. A brit első hadsereg Eisenho­wer amerikai tábornok parancsnoksága alatt áll. Támadásra szólító parancsainak — mondotta Churchill — pontosan eleget teszünk. Ezekben az akciókban az ango­lok és az amerikaiak kénytelenek voltak nagyszámú hajójukat kitenni a tengely­­hatalmak támadásainak. E vállalkozásban elveszett angol-amerikai hajótér minden tonnájáért — mondotta Churchill — Északafrika és Nyugatafrika francia ki­kötőiben mintegy két tonna hajóteret kaptunk vissza. Churchill kiemelte még, hogy Alexander tábornok elalameini vál­lalkozásának idejét pontosan megállapí­tották, hogy összhangba hozzák a nyugati nagy rajtaütéssel. Alexander sikerének az volt a célja, hogy a barátságos érzelmű országokat felbátorítsa szigorú semleges­ségük fenntartására. Ezzel a sikerrel az észak- és nyugatafrikai francia csapatok előtt szemléltetni akarták a számukra kí­nálkozó alkalmát. Churchill vasárnapi rádióbeszédében kijelentette még, hogy Afrika „ugró­deszka“, ahhoz, hogy , közelharcba“ jut­hassanak az ellenséggel. Rámutatott arra, hogy a Földközi-tenger újramegnyitása milyen fontos a katonai forgalom szem­pontjából és hogy ezzel szükségtelenné válna a Jóremény­ség-fok körüli hosszú kerülő út. Ezzel „talán“ igen erős csapást lehetne mérni a tengeralattjárókra. Az északafrikai part fölötti uralom azzal az előnnyel is jár, hogy ott a légi térben új arcvonalat lehet majd létesíteni. A harc idejének rövidebbé tételére szükséges ugyanis, hogy az ellenséget a levegőben szakadatlanul és a legnagyobb eréllyel harcra kényszerítsék. Ezzel kapcsolatban igyekezett a német légi fegyvernemet „értéktelen aktívumnak“ feltüntetni a szerinte állandóan növekvő brit, észak­amerikai és szovjet légi erőkkel szemben. A francia északafrikai hadműveleteknek az a céljuk, hogy szövetségesek a há­ború súlypontját Olaszországra helyez­hessék. Ha majd „adott időben elsöpör­jük az ellenséget a tuniszi csúcsról“, akkor egész Dél-Olaszországot súlyos légitámadásoknak vetik alá. Ezzel kap­csolatban Churchill nem mulasztotta el, hogy heves támadásokat ne intézzen Mussolini ellen.­­ Az afrikai sikereknek azonban nem szabad elterelniük a figyelmet — mon­dotta Churchill a továbbiakban — azok­ról a „hatalmas csapásokról“, amelyeket a Szovjet mér a keleti arc­vonalon. Sztálin katonai vezetését Churchill „kiválónak“ mondotta. Midőn az északafrikai támadást ter­vezték — mondotta a továbbiakban — már akkor előre látták, hogy azonnali visszahatást fog majd kiváltani Francia­­országban. Churchill itt megismételte azt a valótlan állítást, hogy Németország meg akarta kísérelni a tud­oni francia hajóhad lefoglalását, majd annak a véle­ményének adott kifejezést, hogy a „har­coló Franciaország“ szelleme uralkodó be­folyást fog gyakorolni a francia nemzetre. Kijelentette ezután, hogy semmit sem ígér és semit sem jósol. „Nem akarjuk magun­kat — mondotta szó szerint — a szeren­csének bármily szépnek is tűnő csalóka álomképeitől vezettetni.“ Nem tud semmi olyan eseményről, amely jogossá tenné azt a reményt, hogy a háború nem fog sokáig tartani, vagy hogy még nem állnának Nagy-Britannia előtt további keserű és véres évek. Fájdalmas tapasz­talatok várnak még Angliára, ha erő­kifejtésében alábbhagy s nem lesz egysé­ges, mielőtt a győzelmet „végleg“ kivívná. Churchill rámutatott arra, hogy csaknem egész Európa Németország uralmában van s hogy millió és milió munkaerő áll rendelkezésére a hadiany­agtermelésre , az „oly termékeny föld"­ megművelésére. Az angoloknak meg kell gondolniok azt is, hogy eddig még a német hadseregnek, csak kicsiny százalékával volt dolguk, hogy a tengeralattjáró háború nem csök­kent, hanem erősbödött s még jóval go­noszabbá is válhatik, „mielőtt javulás állna be“. Churchill végül lehetségesnek mon­dotta, hogy az európai háború hamarabb ér majd véget, mint az ázsiai. Ebben az­ esetben Anglia azonnal a föld másik ré­szére dobná haderőit, hogy segítségére siessen az Egyesült Államoknak, Csun­­king-Kínának, mindenekelőtt pedig Ausztráliának és Új Zeelandnak ,Japán elleni küzdelmükben. Ha a háború így végződne, — két részletben — sikkor „a tárgyaló­asztalnál jóval bajtársi kisabb szellem uralkodna, mint annak idején ti. Versaillesi győzők között. Annak idején már túl voltak a veszélyen s elszakadt a szövetségeseket egybefűző kötelék. Nem­ volt olyan közös felelősségérzés, mint amilyen lesz akkor, ha a győztes nemzetek, amelyek immár urai az egyik hadszíntérnek, legnagyobbrészt még váll­vetve együtt küzdenek egy másik had­színtéren. Ő — Churchill — ezért azt­ re­­méli, hogy e háború végén Európa pro­blémái számára jobb megoldást találnak majd, mint egy negyedszázaddal ezelőtt-Churchill végül figyelmeztette az an­golokat, készüljenek fel, hogy szembe­nézhessenek egy „komoly és szörnyű év sorscsapásaival és problémáival“. (MTI) Olasz és német váltasz Churchill beszédére Róma, november 30 A Stefani-iroda írja: Churchill rádió­beszédében, amelyben fennhéjázó hang­ján keresztül is érezhető a jövő miatti aggodalom, újabb fenyegetéseket küldött Olaszország címére. Az olasz nemzet azonban az eddigi súlyos megpróbáltatá­sok ellenére teljesen nyugodt marad­va nem engedi magát az újabb fenyegeté­sektől sem befolyásoltatok Miként se­bombázott német városok lakossága, úgy az olasz városoké is elszántan állja a tá­madásokat. Churchill helyesen cseleked­nék, ha­­— miként a tengelyhatalmak szakértői — szintén belátná, hogy légi bombázásokkal nem­ lehet egy háborút eldönteni. A leglényegesebb azonban az, hogy az olasz népet annyira áthatja az ügyének­ jogosságáról való tudat, meg­győződés és hit­, hogy nem hátrál meg sem fenyegetések, sem légi bombázások elől, sem bármitől, amit a jövő hozhat. (MTI) Berlin, november 3­. A Német Távirati iroda diplomáciai szerkesztője írja: Az a kép, amelyet a brit miniszter­­elnök vasárnap elmondott rádióbeszédé­ben vázolt, „igazi Churchill-kép“. A fe­kete és fehér szik­eknek az az alkalma­zása jellemzi, amely a tárgyilagosság látszatát akarja ébreszteni, a valóságban azonban a sötét alapszíneket nem tudja semmiféle Fata Morgana-színekkel el­fedni. Churchill kénytelen bevallani, hogy az angoloknak fel kell készülniük, hogy szembenézhessenek „egy komoly és szörnyű év sorscsapásaival“. Beismerte azt is, hogy idáig nem történt semmi, ami­ jogossá­ tehetné azt a reményt, hogy a háború hamarosan befejeződik. Bizakodó hitét, amellyel hallgatóit újabb és újabb erőfeszítésekre — verejtékre, vérre és könnyekre — igyekezett ösztökélni, mér­sékelt az a komor hang, amely a követ­kező figyelmeztetésben csendült ki: „Nem akarjuk magunkat a szerencse bármily szénnek is tűnő csalóka álomképeitől ve­zettetni". Áll ez elsősorban a katonai helyzetre, amelyet Churchill igyekezett sokat ígéret­nek feltüntetni, anélkül, hogy el tudta volna vitatni az ellenfélnek — különö­sen az ellenséges buvámnaszádoknak — ütőerejét. Bevallása szerint az egyiptomi támadással és az amerikaiaknak ezt kö­­vetőleg Francia- Afrikába történt betöré­sével azt akarták elérni, hogy a német­­olasz afrikai sereget harapófogó-mozdu­lattal megsemmisítsék. Ez a cél nem valósult meg, úgy hogy a megjelölt to­vábbi cél, vagyis az, hogy Északafrikát ugródeszkául használják fel Európa el­leni előretörésre, még kiharcolandó fel­adat. A kiábrándulás amiatt, hogy nem sikerült egy francia árulócsoport segítsé­gével megszerezni fontos, délfrancia­­országi támaszpontoknak vagy éppen a francia hajóhadnak birtokát. Churchillt dühkitörésre ragadtatja a tengely bizto­sító rendszabályai, terrortámadásokkal való ádáz fenyegetésekre az olasz nép és vad sértegetésekre a Duce ellen. A hármas egyezmény hatalmai ismerik erejüket és hisznek egy olyan világban, amely jobb lesz annál, mint amelyet a brit miniszterelnök — akár az Egyesült Államok külön óhajaival szemben — el­érni óhajt. Éppen ezért Churchillnek az­zal az általa is idézett Kipling-mondással válaszolnak: „De, gondolj arra, milyen csalóka kép mind a kettő“. (MTI)

Next