Nemzeti Ujság, 1943. szeptember (25. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-01 / 197. szám
A kiadásért felelős Szerda. 197- szám A szerkesztésén felelősi BARANYAY LAJOS / «^1* *. ITatm«« D* TÓTH LÁSZLÓ vezérigazgató. KiSCIja 3 ttCtZPOHfl SSjlGVailalat VA7 főszerkesztő---- ' » • SZEPTEMBER 1.~ Eden—Winant—Majszki-találkozó készül JXJ1TLE 17 2VS. X É V F QAY A -M... • I Glattfelder gyula I |j ÉRSEK-PÜSPÖK fl Dr. Glattfelder Gyula Csanádi érsek-püspök, hetfen este 8 óra öt perckor a Siesta-szanatóriumban elhunyt. (MTI.) ^ * * s "■ r \ ' ' Mélyen megrendült lélekkel adunk hírt Szent Gellért püspök utódának, a Csanádi egyházmegye főpapjának, dr. Glattfelder Gyula érsekpüspöknek haláláról. X. Pius pápa és II. Ferenc József apostoli királyunk bizalma emelte Glattfelder Gyulát a Csanádi püspöki székbe s vele együtt bevonult a magyar katolikus egyház ujabbkori történetébe az „ifjúság püspöke“, az a szociális érzülettől, a nyugati keresztény kultúra humánumától áthatott lelkű főpap, aki gróf Majláth Gusztáv Károly néhai erdélyi püspökkel együtt a magyar katolicizmus megifjodásának szellemét képviselte. Az alkotások, a megújítások, a rendületlen hittel cselekvések főpapja volt dr. Glattfelder Gyula, egyike a legaktívabb főpapoknak, akiknek nevéhez az európai látókörre kiterjedő kultúrának számos maradandó alkotása fűződik. Ez a tettvágytól, magas kultúrától vezérelt főpap — aki épp úgy kiterjesztette érdeklődésének terét az ifjúság szociális gondozására, mint a katolikus irodalom, képzőművészet, tudományos élet terére — egyben a legmagyarabb magyarok közé is tartozott. Nem volt politikus, hanem egy más, jobb és szebb katolikus élet szervezésének püspöke volt, aki igyekezett megtisztítani az idők salakjától terhelt magyarságot s a szellemű és erkölcsű értelmiségen át teremteni új intelligenciát, méltóbb, keresztényibb és magasabb lelkű életet, amelyben nem a jelszóhazafiság, hanem az átélt, áldozatos, kötelességvállaló és felelősségtudattól áthatott magyarság jelenti az értéket. Az a magas szellemi színvonal, amelyet dr. Glattfelder Gyula képviselt a temesvári püspöki székben, éles ellentétben állt a trianoni időben bekövetkezett új impérium, fanatikusan balkáni és bizantin színvonalával. Szinte kézzelfogható éles ellentét volt ez, elviselhetetlen mindkét fél számára. A latinosan arányos, a reneszánszra emlékeztető nemes jelenség, amelyet Glattfelder püspök képviselt, nem viselhette el a Balkán szellemét és módszereit. Viszont, a Balkán nem bírta el a versenyt, azokkal a belső erőkkel s azzal a méltósággal, amelyet a Nyugati Egyház püspöke jelentett. Ezért történt, hogy dr. Glattfelder Gyula püspöknek el kellett, hagynia Temesvárt, új székhelyet kellett alapítania súlyos időkben, nehéz körülmények között, mint amaz elődjeinek, akik a török kiűzése után láttak hozzá az új élet megszervezésének munkájához. Folytatnia kellett egy püspökség erőszakkal kettévágott történetét, a magyar élet, a magyar balsors minden hátrányával megterhelten, tovább vinni ennek a történelemnek fonalát új székhelyén, Szegeden s tovább fejleszteni a történelem hordozóját, az értelmiséget, az újonnan sarjadzó magyar ifjúságban. Nagy történelmi hivatás volt ez s a ma élő magyarság a tanú rá, hogy ezt a hivatást egy egész férfi, egész tudásával, egész lelkességével betöltötte. Glattfelder Gyulát, aki úgy indult el a budai Szent Imre-kollégiumból, mint aki hivatva van egy békés és áldásosan nyugodt életet szentelni a Szent Imrekollégiumok fejlesztésére, a magyar képzőművészet egyre magasabbra törő színvonalának emelésére s a katolikus írás ügyének diadalra vitelére, a történelem kemény feladatok elé állította: sem békében, Hanem háborúban és békének nevezett mérhetetlen megpróbáltatásokban kellett élete programját végrehajtania. Örök dicsősége, hogy ezt a programot végre is hajtotta. A püspöki talárja mögött az ember ép úgy megállta helyét, mint a talárral ékesített pap, aki nemcsak rangja, hanem egyénisége szerint is egyházfejedelem volt, azzal a szuverén fölénnyel és méltósággal, amely csak születhetik az emberrel, de el nem sajátítható. Az ember és az egyházfejedelem között nem volt semmi rés, amelyet mesterségesen be kellett volna tölteni. Nem volt rés az ember és a szónok, a hithirdető és a képzőművészet emelkedett szellemű szakértője, az építő erejű alkotó és a magyarság életkérdéseiben eligazító elme embere között. Csak így történhetett, hogy olyan két évtized alatt, amely mérhetetlen erőpazarlással fenyegette az új életre törő nemzetet, Glattfelder Gyula tudott új egyházmegyét megszervezni, tudott új püspöki székhelyet teremteni Szegeden, tudott egy egyetem alkotásának építő munkájában jelentékeny részt venni, tudott az ifjúság kollégiumainak alko-,tásaiban iránymutató és áldozatos vezető lenni, tudott a magyar képzőművé,szét terén,emlékezetes munkát végezni, tudott a Katolikus írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesületének élén korszakalkotó új életet teremteni, tudott a katolikus sajtó terén örök emlékezetre méltó tevékenységet kifejteni. Most, amikor megjött a szomorú gyászhír, hogy dr. Glattfelder Gyula c. érsek befejezte földi életét, a fájdalmas érzések hatása alatt nem tudjuk, nem is akarjuk keresni az elhunytat dicsőítő szavakat: a köztudatban amúgy is él Glattfelder Gyula egyéniségének tudata, amely fölöslegessé teszi a keresett szavakat. Köztudatban él, hogy nemes és nagy feladat hárult reá s ezt a feladatot betöltötte, viselte a magyar nemzeti eszme szolgálatára hivatott egyházfejedelem méltóságát s az Anyaszentegyház univerzális életszemlélete számára hivatott Apostol nehéz hivatását. És másfelől viselte az önként vállalt feladatot, az ifjúság, a magyar kultúra gondozásának terén. Isten kedvező kegyelme megengedte, hogy még életében lássa alkotó munkájának számos eredményét. A szegedi Dómot, annak európaszerte megcsodált környezetét, egyházmegyéjének felvirágzását, a katolikus sajtó ügyeinek nagy sikereit, az ifjúsági szociális intézmények megerősödését, sőt azt is, hogy a tanuló ifjúság kollégiumainak legutóbb megindított jelentős mozgalma befejezéshez viszi a nagy művet, amelyet valaha az ifjúság szociális helyzetének kérdésében elképzelt. Az utóbbi évben betegsége miatt vissza kellett vonulnia s lemondott a kalocsai érsekségről, amelyre már kineveztetett. A pápa Őszentsége Csanádi érsekpüspökké nevezte ki s ő az érseki* palliummal vállán vitte tovább elvonultságában is mindent figyelemmel kisérő életét,, míg soha nem nyugvó tettrekészségének és szelleme munkájának véget vetett a halál. A Főpásztor a ravatalon fekszik, mélyen lesújtva tekint ravatala felé nem csak egyházmegyéje, de az egész ország. Az egész magyar nemzet, joggal mondhatjuk minden igaz magyar, felekezeti különbség nélkül ,gyászolja a magyar hit, a magyar alkotó képesség, a magyar kultúra nagy halottját. Lapunk mai száma 20 fillér