Nemzeti Ujság, 1943. szeptember (25. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-19 / 212. szám
4NEMZETI ÚJSÁG 1943 szeptember 19. Vasárnap|A katolikus összetartozás ügye: a diákotthonok Mind nagyobb ütemben folyik a katolikus diákotthonokért elindított országos mozgalom. Annyi bizonyos, hogy ez a mozgalom a katolikus összetartozás legkifejezőbb letéteményese. Ennél a mozgalomnál érvényesül, hogy egy mindenkiért és mindenki egyért. Szülők, apák és anyák, testvérek, társaságok és egyesületek, hivatalok és közületek, vármegyék és elsősorban az Egyház mutatta meg, hogy igenis ott van és lerója a maga adóját akkor, ha arról van szó, hogy a magyar jobb jövendőt biztosítsa, illetve annak alapjait lerakja. A katolikus diákotthonok kősziklái lesznek a magyar katolikus életnek, a szentistváni gondolatnak. Annak a boldogabb magyar társadalomnak, amely testvéri szeretettel, kéz kézbe téve dolgozik nem önmagáért, hanem mindenkiért, az egész hazáért. Akik pengőikkel, vagy súlyos ezreseikkel odaállnak ehhez a nemesen szép mozgalomhoz, tetteikkel azt bizonyítják, hogy él a magyar katolicizmusban a jövője iránt való törhetetlen bizalom és ez az egészséges, le nem tagadható gondolat, hogy a magyar jövendő ifjúságának lélekben és testben erősebbnek és kitartóbbnak kell lennie, még a mostaninál is. Újabban a Katolikus Diákotthon Mozgalom javára a Központi Irodához a következő összegek futottak be. 20.000 pegőt küldött: a Magyar Országos Vacuum Olaj Üzeme, 15.000 pengőt küldött: báró Apor Vilmos győri püspök, 5000 pengőt küldött a Kegyes Tanítórend, 4000 pengőt küldött: A Magyar Posztó r. t., 3000 pengőt küldött: ifj. Farkas Kálmán, 2500 pengőt küldött: a M. Kir. Igazságügy Minisztérium tisztikara, kezelő személyzete és altisztjei, 2000 pengőt küldött: Pintér Tibor, 992,50 pengőt küldött: Somogy vármegye, 500 pengőt küldött dr. Becsey Oszkár, 300 pengőt küldött: vitéz Denk Gusztáv, 200 pengőt küldött: a Tisztviselők Mária Kongregációja, Gáspár Gusztáv és a Tihanyi Kirándulók, 100 pengőt küldtek: dr. Dániel Áron, dr. Vöö Mihály, dr. Hajós György, dr. Kovács István, László Gábor, dr. Wenhardt János, Luczenbacher Rita, László Dániel és egy budapesti hittanár. 50 pengőt küldtek: Uher Károly, dr. Bajnóczy Endre, vitéz Patacsi Dénes, dr. Zsigovits Béla, Katula Antal, Bolgár Margit, vitéz Kovács János, kisvári Kiss Margit, Osvai Gyula, Jesch Mátyás, Markovits Kálmán, Héray Matild, Hirling János, dr. Csóka Lajos, Germacz Miklós, dr. Rábeczky György. Ezenkívül több száz 10—20—30 pengős, valamint több cser 2—3—4—5 pengős adományok folytak be. rendelete a főváros és a szomszédos megyei városok területén az épitőanyagkereskedések nyitási és zárási idejének szabályozásáról. — A közellátásügyi miniszter 45.89®—1943. sz. rendelete a belföldön előállított kádárfa (donga) és különféle hordók legmagasabb áráról. — A közellátásügyi miniszter 49.100— 1943. számú rendelete a hazai termelésű tölgy- és lucfenyő cserzőkéreg megállapításáról szóló 20.100—1943. számú rendelet módosításáról. — Újabb pályázati hirdetmények: A kassai m. kir. állami kórháznál urológiai főorvosi állásra. — A m. kir. államépitészeti hivatalok működési területén királyi urmesteri állásokra. — Alsószinevér község székhellyel közállatorvosi állásra. — Gyomán községi adóügyi jegyzői állásra. — Az Abauj,Torna vármegyei II. Rákóczi Ferenc közkórháznál gondnoki álásra. — Rákoskeresztúr községnél, a dögei körjegyzőségnél segédjegyzői, a miksavárosi körjegyzőségnél közirnoki, Kiskunmajsa községnél irodatiszti, Tündéres és Gyergyócsomafalva nagyközségeknél irnoki állásra. (A lap ára 32 fillér.) Magyary Zoltán vitája bírálóival A Magyar Jogi Szemle 1913. szeptemberi Számában Magyary Zoltán egyetemi tanár összefoglaló feleletet ad azokra a méltatásokra és bírálatokra, melyekben Magyar Közigazgatás című műve részesült. Részletesen válaszol két bírálójának, Szontágh Vilmos debreceni és Egyed István budapesti egyetemi tanároknak. Főleg Szontágh, de Egyed is legfőképpen Magyarynak azt az alapvető tételét kifogásolják, mely szerint a XIX. századi u. n. jogállam a közigazgatással szemben mindenekelőtt a közigazgatás jogszerűségének a követelményét támasztotta s elsősorban nem azt akarta biztosítva látni, hogy a közigazgatás mit tesz, hanem azt, hogy mit nem tesz; ezzel szemben a XX. század posztindusztriális állama, melynek technikai feladatai mértéktelenül megnövekedtek, a közigazgatással, mint modern nagyüzemmel szemben legfőbb követelményként az eredményességét állítja fel, s elsősorban azt akarja biztosítva látni, hogy a közigaztatás az eléje tűzött célokat valóban el is tudja érni. Magyary szerint Szontágh neki olyan véleményeket tulajdonít, melyeket egyáltalán nem vall, nem akarja a közigazgatás jogszerűségét és eredményességét egymást kizáró alternatív fogalmakként szembeállítani,, nem akarja a jogszerűségre való törekvést közigazgatásunk nem kielégítő eredményességének okául beállítani, s nem ellenséges a közigazgatás jogi oldalával s egyáltalán a joggal s a jogi szemléletmóddal szemben. Művéből vett idézetekre hivatkozva hangsúlyozza, hogy a jog uralmának a közigazgatásra való kiterjesztését nagyjelentőségű vívmánynak tartja s az eredményesség követelése szerinte nem felváltása, hanem kiegészítése a jogállam eszméjének. Annál is inkább, mert az eredményesség valójában örök és szükségszerű követelmény a közigazgatással szemben, amit a jogállam sem akart háttérbe szorítani, csak éppen káros túlzásként mégis bekövetkezett az a helyzet, hogy a jogszerűség vált az egyetlen követelménnyé a közigazgatással szemben. Könyvében crmen arra hozza fel például a pénzügyi közigazgatási jogot, hogy a rsszerttség és eredményesség naivon is jól összeférő követelmények. Egyoldalúnak ítéli Szentegh álláspontját, mely szerint& köziOTaftatástant — mely természetenerfien a kez de aratás eredményességével és társadalmi hatásával is foglalkozik — nem szalad összekevarni a közigazgatási jog tudományával mely csak jogi szempontból vizsgálhatja a közié»zvetési jog jelenségeit. Hangsúly «««a. hely tudat osen is a közigazgatástan és közigazgatási jog szintézisére törekedett. Érdekes a válasz befejezése, melyben Egyed Istvánnak kevésbé elutasító bírálatával foglalkozva reflektál az utóbbinak arra a megjegyzésére, hogy közigazgatásunkban a jogállam követelményei is csak hiányosan vannak megvalósítva s inkább erre a hiányra kellene a figyelmet felhívni, hagem a jogállam eszméjét bűnbaknak cd-’áitani. Magyary bele is megy ebbe az irányvonalba s maga hívja fel bírálói figyelmét arra, hogy a fejlettebb közigazgatási joggal bíró országokban, pl. Franciaországban a határkár túllépése és a hivatalos hatalommal való visszaélés címén lehetséges jogorvoslatokkal kapcsolatos joggyakorlat értékes módszeréért fejlesztett ki a közigazgatás eredményességének jogi eszközökkel való semszámára. Magyary azzal zárja vállatát, hogy a jogállam hívei ne tőle féltsék a magyar közigazgatási jogot, hanem inkább e példák szellemében küzdjenek a maggaar közigazgatási jognak a jogéstem eszméjének jegyében való továbbfejlesztéséért. km felveszünk napilap terjsztéséhe. Csak nagy gyakorlattal rendelkezők írjanak, „Eaerculíí mtaakaar«“ jeligére a kiadóhivatalba. Eliszir bombáztál! Paris belső ness?aelan Paris, szeptember hó. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A szeptember 3-iki légitámadás áldozatait Paris ma reggel temette el. A halottak száma 97. Többszáz sebesült is van, számukat pontosan megjelölni nem lehet, mert sokat magánorvosok kezeltek, sokan csak később jelentkeztek, a könnyebb sebesültek jórésze nem is fordult orvoshoz, úgy hogy a statisztika még nem teljes. Páris még mindig a bombázás hatása alatt áll. Érthető: 1940 június 6-ika óta, mikor még a német repülők támadták Párist, egyetlen Páris belterülete ellen irányuló támadás sem volt. Ami azóta történt, csak a külterületeket érte. A légiriadókat senki sem vette túl komolyan, a párisi polgár pillanatig sem gondolta, hogy közvetlen veszélyben van. Most a szeptember 3-iki támadáskor se gondolt senki súlyosabb következményre. 10 óra előtt néhány perccel elbődültek a szirénák, ugattak az ágyuk, de senki sem hallott bombarobbanást. Mindenki azt gondolta, ez is olyan „légi-tranzitó“, mint a többi, az angol-amerikai repülők csak átsétálnak Páris fölött és gyilkos podgyászukat máshol, valószínűleg valahol messze hajigálják le. Az egész dolog alig két percig tartott, utána mindenki napirendre tért az esemény fölött. Csak néhány óra múlva kezdtek szállingózni a hírek, hogy baj van: bombák érték a rue Michelangel-ot, a Boulevard Victor-t, a rue Claude Terrasse-t, a rue du Cherche Midi-t, a rue de Rennes-t, a Port de Saint Cloud környékét, a bouleverd Murat-t, az Avenue de Versailles-t, az Avenue du Maine-t és rue du Général Niox-ot. Szóval a 16. kerület Auteuil felőli része volt a támadás központja. A Nemzeti Újság munkatársa, aki szintén a 16. kerületben lakik, azonnal a helyszínére ment. A vidék élete egy csapásra új szint kapott. Mindenütt rendőrök vontak kordont az épületek körül, amelyeket bomba ért. A negyed lakossága elözönli az utcákat. A bisztrók zsúfolásik terve vannak. Teherautókon, szekereken, talyigákon viszik a kárvallottak a romokból kimentett holmijaikat. Sokan közlekedési eszközök nélkül kezükben, hátukon cipelik azt ami menthető. A kép mégsem olyan tragikus, mint ahogy gondolni lehet, a negyed nem mutatja a pusztulás általános képét. Egymástól távoleső, egyénekre, családokra szigetelt tragédiákat látni. Egy 19—20 év körüli fiatalember az izgalomtól még mindig remegve meséli, hogy hat legjobb barátjával tartottak szokásos összejövetelt a rue Claude-Terrasse egyik házában. A bomba a közelükben csapódott be, ő maradt egyedül életben, barátait holtan húzták ki a romok alól. A Place de la Porte de Saint Cloud egyik sarkán van egy vendéglő, a véletlen játéka folytán ez a neve: „Vendéglő a három bombához“. Egy bomba a bejárata előtt csapott be, megölte a tulajdonost és egy pincérlányt. Nem messze onnan, a támadás pillanatában, egy biciklista leugrott a gépéről és berohant egy házba, ahol bombaóvóhely volt. Ugyanabban a pillanatban találat érte a házat, a szerencsétlen ember, mielőtt elérhette volna a menedékhelyet, ott vesztette életét. Biciklijének, amelyet az utcán hagyott, semmi baja nem történt. Az Avenue de Versailles egyik házában még különösebb eset történt. A becsapódó bomba kőtörmelékekkel borította el az óvóhelyet, felszakította a vízcsatornát és a gázvezetéket, úgy hogy az eltorlaszolt óvóhelyen meghúzódó embereket a fulladás és a gázmérgezés kikerülhetetlen réme fenyegette. Alig néhány perc múlva újabb bomba hullott ugyanarra a házra és a robbanás ereje ismét szétvetette a kijáratot eltorlaszoló kőtörmeléket, úgy hogy utat talált a gáz és az emberek is kimászhattak a kövek közül a levegőre. A rue Michelange 105. számú házába szintén bomba csapott be. Egy ember, aki a 6. emeleten lakott, a robbanásvágta űrben lezuhant a 4. emelet egyik lakásába, de néhány nem halálos természetű sebesüléssel megúszta, életben maradt. Ugyanebben az utcában, egy másik házban, melyet tökéletesen összerombolt a robbanás, a portáson kívül nincs más áldozat, mert egyetlen ember sem tartózkodott otthon. A rue du Général Niox-ban egyetlen házat ért bombatalálat. Ez a 16. számú hatemeletes épület. A felső két emeletet pontosan középen kettészakította a bomba. A robbanás ereje a szomszéd házak tetejére, erkélyére vetette a bútortörmelékeket, ajtófélfákat, ágyneműket. A kép megrendítő. Ahogy nézzük, egy pillanatban ugyanannak a háznak harmadik emeletén nő jelenik meg az egyik nyitott ablaknál, egykedvűen törülget, aztán az ablakon keresztül kirázza a portörlő rongyot. A harmadik emelettől lefelé tovább folyik az élet. A szemben lévő házban, a 9. szám alatt lakik J. F. Kövér, a Pester Lloyd munkatársa. Ő és a családja távol van Páristól. A házmester fölvezet a lakásába, a 6. emeletre. Éppen szemben csapott be a bomba az átellenes házba. A robbanás porrázúzta nála is az összes ablaküvegeket. Forgáccsá tépte az ablakfélfát, a rolót, felismerhetetlen eredetű vasdarabokat hajigált át a szomszédos házból, amelyek összetörtek néhány bútordarabot. Téglatörmelék és mészpor borítja az egész lakást. Egyik vitrin üvegajtaja szintén porrá zúzódott, de a benne lévő poharaknak, tányéroknak semmi bajuk se történt. Tragikus sors érte Pierre Viguier-t, a híres fényképész-riportert. Egy nappal a repülőtámadás előtt tért vissza a szabadságáról. A Boulevard Murat 164. számú házban lakik s amikor hallotta, hogy a közelben bombák csapnak le, ahelyett, hogy másokkal együtt az óvóhelyre szaladt volna, előkapta felvevőgépét, hogy újságjának helyszíni felvételeket csináljon. Éppen a földszintre ért, mikor a házba csapott a bomba. Az összeomló falak között vas- és kőtörmelékekkel elborítva lelte halálát. Negyedik emeleti lakása épen maradt. A szerencsétlen, 31 éves fiatalembert mint hivatása halottját búcsúztatja a párisi sajtó. A kormány és Páris városa részéről minden intézkedés megtörtént a hajléktalanul maradottak és a kenyérkeresőjüket elvesztették azonnali támogatására. Bőven vannak önkéntes adakozók is. Magán a helyszínen hivatalos irányítás nél- feül is kifejezésre jut az emberi szolidaritás, mindenki mindenkinek segít abban, amiben tud. A hangulat erkölcsi értelemben emelkedett, de azért nyomasztó: Páris ismét a háború színterévé vált. Ki tudja, minek a kezdetét jelenti a szeptember 3-i bombázás. Azóta szombaton és ma két légiriadó volt. Bombát nem vetettek. Négy cikk egy előkelő török folyóiratban Magyarországról (Magyar Távirati Iroda.) Törökország legelőkelőbb és legelterjedtebb félhivatalos közgazdasági folyóirata, az Iktisadi Yuruyus most megjelent számában négy cikket szentel Magyarországnak és az izmiri magyar kiállításnak. A lap közli Kálly Miklós miniszterelnök, Zsindely Ferenc kereskedeli miniszter, Bornemisza Géza iparügyi miniszter, gróf Teleki Andor külkereskedelmi hivatali elnök és Vörnle János ankarai magyar követképeit. Az első cikk Magyarország közgazdaságáról ad összefoglaló ismertetést. A második közlemény címe: Hogyan építették fel Magyarország csarnokát, amelyet megnyitásának első napján 25.000-en látogattak? A közlemény megállapítja, hogy valamennyi izmiri kiállítás közül a legnagyobb figyelmet és a legtöbb dicséretet a magyar kiállítás kapta, örömmel állapítja meg a lap, hogy a testvér magyar nemzetnek izmiri kiállítása Kállay Miklós magyar miniszterelnök eszméje volt, ő adott utasítást oly irányban, hogy ez a kiállítás elsősorban a magyar-török barátságot és testvériséget szemléltesse. Vörnle Jánosnak, Magyarország ankarai követének is igen nagy érdemei vannak a kiállítás létrajövetele körül. Ez a régi, tapasztalt magyar diplomata, aki azelőtt a magyar külügyminiszter helyettese volt, Törökországnak őszinte barátja és a magyar-török gazdasági kapcsolatok érdekében igen sokat tett. A török folyóirat közleménye ezután leírja a magyar kiállítást, hosszabban méltatja annak történelmi és kulturális részét, majd megemlékezik a magyar mozgófényképszínházban bemutatott szép filmekről és a magyar kiállítási csarnokban hanglemezeken bemutatott gyönyörű magyar zenéről is. A folyóirat harmadik közlésének címe: „Egy testvériembet kiállítása", alcíme pedig: „Az ezévi izmiri vásár legnagyobb érdekessége a magyar kiállítás“. Az író általánosságban beszámol a kiállítási csarnokban látottakról és különösen a Mester kiállításáról, valamint a Magyarország öt különböző vidékeit bemutató domborművűs képekről. A negyedik közleményben, amelynek „A magyar csarnok" a címe, a szerző külön ír a kiállító magyar gyárakról és cégekről, s nagyon megdicséri a magyar népművészeti és háziipari kiálltást. A modern uGulliverfl A mai kor viszontagságos időszakában, amikor, sajnos, a „mosók világa“ álomkép csupán, mégis érdekes, ritka biológiai jelée feltűnéséről ad hírt a „ Kölnische Zeitung“ egyik legutóbbi száma. Kopenhága egyik szabadtéri színházában szerepel ugyanis furan és a „Világ legmagasabb növésű embere“, a XX. század óriása — az izlandi származású Johen Petursen. A dán főváros orvostudományi intézete érthető módon, pontos méreteket eszközölt az óriásról. Megállapították róla, hogy magassága két méter ötvenkét centiméter és hogy testsúlya meghaladja a 320 fontot. Cipőjének száma 63 és szabójának nem kevesebb mint 8 méter anyagra van szüksége, hogy ruhát szabjon a roppant arányú férfi számára. Petursen, az óriás helyzete nem könynyű. Szűkebb hazájából, Island szigetéről az elmúlt esztendőben bekövetkezett élelmiszerkorlátozás miatt, eltanácsolták. A derék Petursán ugyanis naponta átlag a következő élelmiszermennyiséget fogyasztotta el: Három felnőtt ember élelmiszer adagját, azonkívül külön három font húst, harminc tojást, öt liter tejet, a különböző egyéb élelmiszerekről, tésztaneműekről, süteményekről nem is szólva. Johen Petursen, a világ ezidőszerint legmagasabb embere alig harminc esztendős. Kopenhágában a „Gulliver Lillipulban“ című film főszerepére szerződtették, amelyet teljes sikerrel alakított. Ám a roppant „hústorony“ elhelyezkedése nem csekély feladatot jelentett a dán főváros szállodatulajdonosai számára. Végül is úgy oldották meg a fogas kérdést, hogy Johen Petursen két és félméteres irdatlan tagjai számára két heverőt helyeztek egymás mellé az egyik ismertebb szálló szobájában, így sikerült csupán megoldani, hogy az „új Gulliver“ pihenőhelyhez jusson ... Nem érdektelen a Kölnische Zeitung tudósításának az a magjegyzése, hogy Johen Petursen, az izlandi halászcsalád fantasztikus arányokban felnövekedett fia — nem egyetlen gyermek! Nem kevesebb, mint hat tsatvére van ugyanis, akik valamennyien normális növésűek. (CD