Nemzeti Ujság, 1943. szeptember (25. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-19 / 212. szám

4NEMZETI ÚJSÁG 1943 szeptember 19. Vasárnap|A katolikus összetartozás ügye: a diákotthonok Mind nagyobb ütemben folyik a katoli­kus diákotthonokért elindított országos mozgalom. Annyi bizonyos, hogy ez a mozgalom a katolikus összetartozás leg­kifejezőbb letéteményese. Ennél a mozga­lomnál érvényesül, hogy egy mindenkiért és mindenki egyért. Szülők,­­ apák és anyák, testvérek, társaságok és egyesüle­tek, hivatalok és közületek, vármegyék és elsősorban az Egyház mutatta meg, hogy igenis ott van és lerója a maga adóját akkor, ha arról van szó, hogy a magyar jobb jövendőt biztosítsa, illetve annak alapjait lerakja. A katolikus diákottho­nok kősziklái lesznek a magyar katolikus életnek, a szentistváni gondolatnak. An­nak a boldogabb magyar társadalomnak, amely testvéri szeretettel, kéz­ kézbe téve dolgozik nem önmagáért, hanem minden­kiért, az egész hazáért. Akik pengőikkel, vagy súlyos ezreseikkel odaállnak ehhez a nemesen szép mozgalomhoz, tetteikkel azt bizonyítják, hogy él a magyar katoli­cizmusban a jövője iránt való törhetetlen bizalom és ez az egészséges, le nem tagad­ható gondolat, hogy a magyar jövendő ifjúságának lélekben és testben erősebb­nek és kitartóbbnak kell lennie, még a mostaninál is. Újabban a Katolikus Diák­otthon Mozgalom javára a Központi Iro­dához a következő összegek futottak be. 20.000 pegőt küldött: a Magyar Országos Vacuum Olaj Üzeme, 15.000 pengőt kül­dött: báró Apor Vilmos győri püspök, 5000 pengőt küldött a Kegyes Tanítórend, 4000 pengőt küldött: A Magyar Posztó r. t., 3000 pengőt küldött: ifj. Farkas Kálmán, 2500 pengőt küldött: a M. Kir. Igazságügy Minisztérium tisztikara, kezelő személy­zete és altisztjei, 2000 pengőt küldött: Pin­tér Tibor, 992,50 pengőt küldött: Somogy vármegye, 500 pengőt küldött dr. Becsey Oszkár, 300 pengőt küldött: vitéz Denk Gusztáv, 200 pengőt küldött: a Tisztvise­lők Mária Kongregációja, Gáspár Gusztáv és a Tihanyi Kirándulók, 100 pengőt küld­tek: dr. Dániel Áron, dr. Vöö Mihály, dr. Hajós György, dr. Kovács István, László Gábor, dr. Wenhardt János, Luczenbacher Rita, László Dániel és egy budapesti hit­tanár. 50 pengőt küldtek: Uher Károly, dr. Bajnóczy Endre, vitéz Patacsi Dénes, dr. Zsigovits Béla, Katula Antal, Bolgár Margit, vitéz Kovács János, kisvári Kiss Margit, Osvai Gyula, Jesch Mátyás, Mar­­kovits Kálmán, Héray Matild, Hirling János, dr. Csóka Lajos, Germacz Miklós, dr. Rábeczky György. Ezenkívül több száz 10—20—30 pengős, valamint több cser 2—3—4—5 pengős adományok foly­tak be. rendelete a főváros és a szomszédos megyei városok területén az épitőanyagkereskedések nyitási és zárási idejének szabályozásáról. — A közellátásügyi miniszter 45.89®—1943. sz. rendelete a belföldön előállított kádárfa (donga) és különféle hordók legmagasabb áráról. — A közellátásügyi miniszter 49.100— 1943. számú rendelete a hazai termelésű tölgy- és lucfenyő cserzőkéreg megállapítá­sáról szóló 20.100—1943. számú rendelet módosításáról. — Újabb pályázati hirdetmé­nyek: A kassai m. kir. állami kórháznál urológiai főorvosi állásra. — A m. kir. államépitészeti hivatalok működési területén királyi urmesteri állásokra. — Alsószinevér község székhellyel közállatorvo­si állásra. — Gyomán községi adóügyi jegyzői állásra. — Az Abauj,Torna vármegyei II. Rákóczi Fe­renc közkórháznál gondnoki álásra. — Rá­koskeresztúr községnél, a dögei körjegyző­­ségnél segédjegyzői, a miksavárosi körjegy­zőségnél közirnoki, Kiskun­majsa községnél irodatiszti, Tü­ndéres és Gyergyócsomafalva nagyközségeknél irnoki állásra. (A lap ára 32 fillér.) Magyary Zoltán vitája bírálóival A Magyar Jogi Szemle 1913. szeptemberi Számában Magyary Zoltán egyetemi tanár összefoglaló feleletet ad azokra a méltatá­sokra és bírálatokra, melyekben Magyar Közigazgatás című műve részesült. Részlete­sen válaszol két bírálójának, Szontágh Vil­mos debreceni és Egyed István budapesti egyetemi tanároknak. Főleg Szontágh, de Egyed is legfőképpen Magyarynak azt az alapvető tételét kifogásolják, mely szerint a XIX. századi u. n. jogállam a közigazgatás­sal szemben mindenekelőtt a közigazgatás jogszerűségének a követelményét támasztotta s elsősorban nem azt akarta biztosítva látni, hogy a közigazgatás mit tesz, hanem azt, hogy mit nem tesz; ezzel szemben a XX. század posztindusztriális állama, melynek technikai feladatai mértéktelenül megnöve­kedtek, a közigazgatással, mint modern nagy­üzemmel szemben legfőbb követel­mény­ként az eredményességét állítja fel, s elsősorban azt akarja biztosítva látni, hogy a közigaz­ta­­tás az eléje tűzött célokat valóban el is tudja érni. Magyary szerint Szontágh neki olyan véleményeket tulajdonít, melyeket­­ egyál­talán nem vall, nem akarja a közigazgatás jogszerűségét és eredményességét egymást kizáró alternatív fogalmakként szembeállí­tani,, nem akarja a jogszerűségre való törek­vést közigazgatásunk nem kielégítő eredmé­nyességének okául beállítani, s nem ellensé­ges a közigazgatás jogi oldalával s egyáltalán a joggal s a jogi szemléletmóddal szemben. Művéből vett idézetekre hivatkozva hang­súlyozza, hogy a jog uralmának a közigaz­gatásra való kiterjesztését nagyjelentőségű vívmánynak tartja s az eredményesség köve­telése szerinte nem felváltása, hanem kiegé­szítése a jogállam eszméjének. Annál is inkább, mert az eredményesség valójában örök és szükségszerű követelmény a köz­igazgatással szemben, amit a jogállam sem akart háttérbe szorítani, csak éppen káros túlzásként mégis bekövetkezett az a helyzet, hogy a jogszerűség vált az egyetlen köve­telménnyé a közigazgatással szemben. Köny­vében crmen arra hozza fel például a pénz­ügyi közigazgatási jogot, hogy a rsszerttség és eredményesség naivon is jól összeférő követelmények. Egyoldalúnak ítéli Szentegh álláspontját, mely szerint­­& köziOTaftatástant — mely természetenerfi­en a kez d­e aratás eredményességével és társadalmi hatásával is foglalkozik — nem szalad összekevarni a közigazgatási jog tudományával mely csak jogi szempontból vizsgálhatja a közié»zvetési jog jelenségeit. Hangsúly «««a. hely tudat osen is a közigazgatástan és közigazgatási jog szintézisére törekedett. Érdekes a válasz befejezése, melyben Egyed Istvánnak kevésbé elutasító bírálatával fog­lalkozva reflektál az utóbbinak arra a meg­jegyzésére, hogy közigazgatásunkban a jog­állam követelményei is csak hiányosan van­nak megvalósítva s inkább erre a hiányra kellene a figyelmet felhívni, h­agem a jog­állam eszméjét bűnbaknak cd-’á­itani. Ma­gyary bele is megy ebbe az irányvonalba s maga hívja fel bírálói figyelmét arra, hogy a fejlettebb közigazgatási joggal bíró orszá­gokban, pl. Franciaországban a hat­árkár túl­lépése és a hivatalos hatalommal való vissza­élés címén lehetséges jogorvoslatokkal kap­­csolatos joggyakorlat értékes módszeréért fejlesztett­ ki a közigazgatás eredményes­ségé­nek jogi eszközökkel való sem­számára. Magyary azzal zárja váll­atát, hogy a jog­állam hívei ne tőle féltsék a magyar köz­­igazgatási jogot, hanem inkább e példák szellemében küzdjenek a maggaar közigazga­­tási jognak a jogéstem eszméjének jegyében való továbbfejlesztéséért. k­m felveszünk napilap terj­sztéséh­e. Csak nagy gyakorlattal rendelke­­zők írjanak, „Eaerculíí mtaakaar«“ jeligére a kiadóhivatalba. Eliszir bombáztál! Paris belső ness?aelan­ Paris, szeptember hó. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A szep­tember 3-iki légitámadás áldozatait Paris ma reggel temette el. A halottak száma 97. Többszáz sebesült is van, számukat pontosan megjelölni nem lehet, mert sokat magánorvosok kezeltek, sokan csak ké­sőbb jelentkeztek, a könnyebb sebesültek jórésze nem is fordult orvoshoz, úgy hogy a statisztika még nem teljes. Páris még mindig a bombázás hatása alatt áll. Érthető: 1940 június 6-ika óta, mikor még a német repülők támadták Párist, egyetlen Páris belterülete ellen irányuló támadás sem volt. Ami azóta történt, csak a külterületeket érte. A légi­riadókat senki sem vette túl komolyan, a párisi polgár pillanatig sem gondolta, hogy közvetlen veszélyben van. Most a szeptember 3-iki támadáskor se gondolt senki súlyosabb következményre. 10 óra előtt néhány perccel elbődültek a szirénák, ugattak az ágyuk, de senki sem hallott bombarobbanást. Mindenki azt gondolta, ez is olyan „légi-tranzitó“, mint a többi, az angol-amerikai repülők csak átsétál­nak Páris fölött és gyilkos podgyászukat máshol, valószínűleg valahol messze haji­­gálják le. Az egész dolog alig két percig tartott, utána mindenki napirendre tért az esemény fölött. Csak néhány óra múlva kezdtek­­ szállingózni a hírek, hogy baj van: bombák érték a rue Michelangel-ot, a Boulevard Victor-t, a rue Claude­ Ter­­rasse-t, a rue du Cherche Midi-t, a rue de Rennes-t, a Port de Saint Cloud kör­nyékét, a bouleverd Murat-t, az Avenue de Versailles-t, az Avenue du Maine-t és rue du Général Niox-ot. Szóval a 16. ke­rület Auteuil felőli része volt a támadás központja. A Nemzeti Újság munkatársa, aki szin­tén a 16. kerületben lakik, azonnal a hely­színére ment. A vidék élete egy csapásra új szint ka­pott. Mindenütt rendőrök vontak kordont az épületek körül, amelyeket bomba ért. A negyed lakossága elözönli az utcákat. A bisztrók zsúfolásik terve vannak. Te­herautókon, szekereken, talyigákon viszik a kárvallottak a romokból kimentett hol­mijaikat. Sokan közlekedési eszközök nélkül kezükben, hátukon cipelik azt ami menthető. A kép mégsem olyan tra­gikus, mint ahogy gondolni lehet, a ne­gyed nem mutatja a pusztulás általános képét. Egymástól távoleső, egyénekre, családokra szigetelt tragédiákat látni. Egy 19—20 év körüli fiatalember az iz­galomtól még mindig remegve meséli, hogy hat legjobb barátjával tartottak szokásos összejövetelt a rue Claude-Ter­­rasse egyik házában. A bomba a köze­lükben csapódott be, ő maradt egy­edül életben, barátait holtan húzták ki a ro­mok alól. A Place de la Porte de Saint Cloud egyik sarkán van egy vendéglő, a vélet­len játéka folytán ez a neve: „Vendéglő a három bombához“. Egy bomba a be­járata előtt csapott be, megölte a tulaj­donost és egy pincérlányt. Nem messze onnan, a támadás pillanatában, egy bi­ciklista leugrott a gépéről és berohant egy házba, ahol bombaóvóhely volt. Ugyanabban a pillanatban találat érte a házat, a szerencsétlen ember, mielőtt el­érhette volna a menedékhelyet, ott vesz­tette életét. Biciklijének, amelyet az ut­cán hagyott, semmi baja nem történt. Az Avenue de Versailles egyik házában még különösebb eset történt. A becsapódó bomba kőtörmelékekkel borította el az óvóhelyet, felszakította a vízcsatornát és a gázvezetéket, úgy hogy az eltorlaszolt óvóhelyen meghúzódó embereket a fulla­dás és a gázmérgezés kikerülhetetlen réme fenyegette. Alig néhány perc múlva újabb bomba hullott ugyanarra a házra és a robbanás ereje ismét szétvetette a kijáratot eltorlaszoló kőtörmeléket, úgy hogy utat talált a gáz és az emberek is kimászhattak a kövek közül a levegőre. A rue Michelange 105. számú házába szintén bomba csapott be. Egy ember, aki a 6. emeleten lakott, a robbanásvágta űr­ben lezuhant a 4. emelet egyik lakásába, de néhány nem halálos természetű sebe­süléssel megúszta, életben maradt. Ugyan­ebben az utcában, egy másik házban, me­lyet tökéletesen összerombolt a robbanás, a portáson kívül nincs más áldozat, mert egyetlen ember sem tartózkodott otthon. A rue du Général Niox-ban egyetlen házat ért bombatalálat. Ez a 16. számú hatemeletes épület. A felső két emeletet pontosan középen kettészakította a bom­ba. A robbanás ereje a szomszéd házak te­tejére, erkélyére vetette a bútortörmelé­­keket, ajtófélfákat, ágyneműket. A kép megrendítő. Ahogy nézzük, egy pillanat­ban ugyanannak a háznak harmadik eme­letén nő jelenik meg az egyik nyitott ab­laknál, egykedvűen törülget, aztán az ab­lakon keresztül kirázza a portörlő ron­gyot. A harmadik emelettől lefelé tovább folyik az élet. A szemben lévő házban, a 9. szám alatt lakik J. F. Kövér, a Pester Lloyd munkatársa. Ő és a családja távol van Páristól. A házmester fölvezet a la­kásába, a 6. emeletre. Éppen szemben csa­pott be a bomba az átellenes házba. A robbanás porrázúzta nála is az összes ab­laküvegeket. Forgáccsá tépte az ablakfél­­fát, a rolót, fel­ismerhetetlen eredetű vas­darabokat hajigált át a szomszédos ház­ból, amelyek összetörtek néhány bútor­darabot. Téglatörmelék és mészpor borítja az egész lakást. Egyik vitrin üvegajtaja szintén porrá zúzódott, de a benne lévő poharaknak, tányéroknak semmi bajuk se történt. Tragikus sors érte Pierre Viguier-t, a híres fényképész-riportert. Egy nappal a repülőtámadás előtt tért vissza a szabad­ságáról. A Boulevard Murat 164. számú házban lakik s amikor hallotta, hogy a közelben bombák csapnak le, ahelyett, hogy másokkal együtt az óvóhelyre sza­ladt volna, előkapta felvevőgépét, hogy újságjának helyszíni felvételeket csinál­jon. Éppen a földszintre ért, mikor a ház­ba csapott a bomba. Az összeomló falak között vas- és kőtörmelékekkel elborítva lelte halálát. Negyedik emeleti lakása épen maradt. A szerencsétlen, 31 éves fiatalem­bert mint hivatása halottját búcsúztatja a párisi sajtó. A kormány és Páris városa részéről minden intézkedés megtörtént a hajlék­talanul maradottak és a kenyérkeresőjü­­ket elvesztették azonnali támogatására. Bőven vannak önkéntes adakozók is. Ma­gán a helyszínen hivatalos irányítás nél- feül is kifejezésre jut az emberi szolidari­tás, mindenki mindenkinek segít abban, amiben tud. A hangulat erkölcsi értelem­ben emelkedett, de azért nyomasztó: Páris ismét a háború színterévé vált. Ki tudja, minek a kezdetét jelenti a szeptember 3-i bombázás. Azóta szombaton és ma két légiriadó volt. Bombát nem vetettek. Négy cikk egy előkelő török folyóiratban Magyarországról (Magyar Távirati Iroda.) Törökország leg­előkelőbb és legelterjedtebb félhivatalos köz­­gazdasági folyóirata, az Iktisadi Yuruyus most megjelent számában négy cikket szen­tel Magyarországnak és az izmiri magyar ki­állításnak. A lap közli Káll­y Miklós minisz­terelnök, Zsindely Ferenc kereskede­li mi­niszter, Bornemisza Géza iparügyi miniszter, gróf Teleki Andor külkereskedelmi hivatali elnök és Vörnle János ankarai magyar követ­képeit. Az első cikk Magyarország közgazda­ságáról ad összefoglaló ismertetést. A máso­dik közlemény címe: Hogyan építették fel Magyarország csarnokát, amelyet megnyitá­sának első napján 25.000-en látogattak? A közlemény megállapítja, hogy valamennyi izmiri kiállítás közül a legnagyobb figyelmet és a legtöbb dicséretet a magyar kiállítás kapta, örömmel állapítja meg a lap, hogy a testvér magyar nemzetnek izmiri kiállítása Kállay Miklós magyar miniszterelnök esz­méje volt, ő adott utasítást oly irányban, hogy ez a kiállítás elsősorban a magyar-török ba­rátságot és testvériséget szemléltesse. Vörnle Jánosnak, Magyarország ankarai követének is igen nagy érdemei vannak a kiállítás létra­­jövetele körül. Ez a régi, tapasztalt magyar diplomata, aki azelőtt a magyar külügy­miniszter helyettese volt, Törökországnak őszinte barátja és a magyar-török gazdasági kapcsolatok érdekében igen sokat tett. A török folyóirat közleménye ezután le­írja a magyar kiállítást, hosszabban méltatja annak történelmi és kulturális részét, majd megemlékezik a magyar mozgófényképszín­­házban bemutatott szép filmekről és a ma­gyar kiállítási csarnokban hanglemezeken bemutatott gyönyörű magyar zenéről is. A folyóirat harmadik közlésének címe: „Egy testvériembet kiállítása", alcíme pedig: „Az ezévi izmiri vásár legnagyobb érdekes­sége a magyar kiállítás“. Az író általánosság­ban beszámol a kiállítási csarnokban látot­takról és különösen a Mester kiállításáról, valamint a Magyarország öt különböző vidé­keit bemutató domborművűs képekről. A negyedik közleményben, amelynek „A magyar csarnok" a címe, a szerző külön ír a kiállító magyar gyárakról és cégekről, s na­gyon megdicséri a magyar népművészeti és háziipari kiálltást. A modern uGulliverfl A mai kor viszontagságos időszakában, amikor, sajnos, a „mosók világa“ álomkép csupán, mégis érdekes, ritka biológiai je­­lée feltűnéséről ad hírt a „ Kölnische Zeitung“ egyik legutóbbi száma. Kopenhága egyik szabadtéri színházá­­­ban szerepel ugyanis furan és a „Világ legmagasabb növésű embere“, a XX. század óriása — az izlandi szárma­zású Johen Petursen. A dán főváros or­vostudományi intézete érthető módon, pontos méreteket­ eszközölt az óriásról. Megállapították róla, hogy magassága két méter ötvenkét centiméter és hogy test­súlya meghaladja a 320 fontot. Cipőjének száma 63 és szabójának nem kevesebb mint 8 méter anyagra van szüksége, hogy ruhát szabjon a roppant arányú férfi számára. Petursen, az óriás helyzete nem köny­­nyű. Szűkebb hazájából, Island szigeté­ről az elmúlt esztendőben bekövetkezett élelmiszerkorlátozás miatt, eltanácsolták. A derék Petursán ugyanis naponta átlag a következő élelmiszermennyiséget fo­gyasztotta el: Három felnőtt ember élelmiszer adagját, azonkívül külön három font húst, har­minc tojást, öt liter tejet, a különböző egyéb élelmiszerekről, t­észtaneműekről, süteményekről nem is szólva. Johen Petursen, a világ ezidőszerint legmagasabb embere alig harminc esz­tendős. Kopenhágában a „Gulliver Lilli­­pulban“ című film főszerepére szerződ­tették, amelyet teljes sikerrel alakított. Ám a roppant „hústorony“ elhelyezke­dése nem csekély feladatot jelentett a dán főváros szállodatulajdonosai szá­mára. Végül is úgy oldották meg a fogas kérdést, hogy Johen Petursen két és fél­méteres irdatlan tagjai számára két he­­verőt helyeztek egymás mellé az egyik ismertebb szálló szobájában, így sikerült csupán megoldani, hogy az „új Gulliver“ pihenőhelyhez jusson ... Nem érdektelen a Kölnische Zeitung tudósításának az a mag­jegyzése, hogy Jo­hen Petursen, az izlandi halászcsalád fan­tasztikus arányokban felnövekedett fia — nem egyetlen gyermek! Nem keve­sebb, mint hat tsatvére van ugyanis, akik valamennyien normális növésűek. (CD

Next