Nemzeti Ujság, 1943. október (25. évfolyam, 222-247. szám)

1943-10-01 / 222. szám

­VAGYGYÜLÉSI HARANGOK mondanak ma a nemzetnek ezek a gok és ezek az orgonahangok, ami­­el ma megkezdődik a katolikus gyűlés? Próbáljuk csak el ezt elkép­­abból, hogy mit éreznénk, ha nem .Inánáld meg,­­ próbáljuk csak el­kelni azt, hogy mit mondana el maga­­ik és némaságuk? Micsoda csü­ggetet­­t, fáradságot, passzivitást hirdetne­­némaságukkal: azt, hogy háború van e­urópai élet nyugtalan és bizonytalan,­­ lesz eltenni terveinket és életakara­­tkat akkorra, amikor a viharfelhők is eltisztulnak, amikor a messze­k sem reszketnek többé a csatarepülé­­sek és bombavetők dörejétől. Ezt je­lené a nagygyűlés elmaradása. De az hogy meglesz, éppen az ellenke­­nt jelenti. Az életnek ezt a szilárd esz­­m­ét és akaratát, amely még beláthatat­­an jövendők feladatait érzi maga előtt,­­ s ehhez Magyarország legnagyobb és legegyetemesebb világnézeti és hitéleti közössége összegyűjti vezérkarát és egész táborát, hogy előkészítse önmagát ezekre a feladatokra. Mindenekelőtt ezt mondják tehát ezek a harangütések. A jelen feladatait, de bennük a jövendőt. De azt is mondják egyúttal, hogy ez a mi világnézeti egy­ségünk és közösségünk nem akar bele­zárkózni pusztán a templomok falai közé — amit sohasem tett —, hanem ki akar sugározni onnét, életet akar alakítani: egyének családok, társadalmi osztályok, társadalmi hatóerők életét, nemzet, ál­lam, magyar szellem és a magyar kul­túra életét. Ez az igényünk nem kevesebb, erő helyett, vagy legalább is mellé. Ez az igény eddig is egyik legfőbb életet­ alakító tényezője volt a magyar­ságnak. Eddig is átvonult a nemzet tör­ténetén. Ez tette a magyarságot nem­zetté, ott volt államéletének megformálói és megszilárdítói között. Évszázadon át, több mint félezer éven át egymaga je­lentette a nemzet kultúráját, formálta a nemzet lelkét és temperamentumát, vele Volt történelmének részei között. Ne hunyjuk be szemünket: az, hogy az Európára szakadt sötét vihar forgatagai között is kigyújtja a gyertyáit és meg­szólaltatja harangjait, orgonáit és szóno­kait — mindez történelmünk egyik leg­szebb pillanata. Ki tudja, mit hoz a jövő — mondják mások; ez azonban ki­­­­hirdeti programját a jövő felé. S ebben­­a programban azt, hogy igazságot és­­szeretetet kíván érvényesíteni és érvé­nyesíttetni a társadalom életében. Igen: Igazságot a Hatalom helyett, vagy legalább is mellé, s Szeretetet a puszta erő helyett, vagy legalább is mellé. Az igazság azonban több és fensége­sebb mint a hatalom, s a szeretet több és fenségesebb, mint az erő. Ha ez a kettő, az igazság és szeretet, akár átme­netileg is kihűlnének a társadalom életé­ben, olyan helyzetek következnének be, amelyek csak a földet ért geológiai jég­korszakokkal volnának összevethetők. Ez a nagygyűlés a maga mon­danivalóival szakadatlanul erre akar figyelmeztetni az első naptól az utolsóig. Ezek azok a fények, amelyeket meggyűjt és ezek azok a hangok, amelyeket meg­­rendít. S hogy ezt megteszi és megteheti, annak nemcsak számunkra van esemény­­szerű­sége és jelentősége, hanem­­ egész Európa, sőt az egész világ számára is. Íme ezt csak mi tesszük meg most Euró­pában, sőt talán a kerek világon is. Eze­ken a napokon az egyetemes keresztény életigényeknek társadalmat alapítani kí­vánó Magyarország a világegyház egyik tűzpontja. Ez legyen most büszkeségünk. A Német Távirati Iroda közli az egyik haditudósító leírását az isztriai és szlové­niai harcokról. Azt olvassuk ebben a le­írásban, hogy Görz birtokáért, az erdős szorosokért, a Monte Santo és a Monte San Gabriela magaslatokért és az Isonzón átvezető vasúti hidakért, amelyekért az első világháborúban annyi vér folyt, most ismét elkeseredett harcok alakultak ki. Olaszország északkeleti részében két olasz hadsereg állomásozott Malaguti tá­bornok parancsnoksága alatt. A fegyver­­szünet közzé­tételét követő napokban a németek az olasz csapatok egy részét le­fegyverezték, más egységek azonban Ma­laguti utasítását követve a felkelőkhöz és partizánokhoz­ csatlakoztak, akik sok nehéz és könnyű fegyvert is szereztek az olaszoktól. Még kiserődöket és záróvona­lakat is létesítettek, úgy hogy Gört ida­gabb környéke hadszíntérré vált. A szlo­vén felkelők William Jones őrnagy, a Secret Service megbízottjának vezetése alatt állottak. Szeptember 22-én a felke­lők és partizánok, miután Laibach és­ Fiume vidékéről erősítést kaptak, megin­díto­tták nagy támadásukat Görz ellen. A görzi német csapatok, jóllehet a támadók számbeli fölényben voltak, véresen visz­­szaverték a város repülőtere ellen intézett első támadást. Ennek a repülőtérnek kellett volna megnyitnia az utat az ellen­séges repülőgépek számára a karsztok felé. A Monte San Marcoról azonban ugyanakkor több mint 500 felkelő beha­tolt a városba és elvágta a német bizto­sító erőket. A harmadik támadás, amelyet észak felől gránátvetők és lövegek tüzé­vel támogatva indítottak, a német táma­dásban összeomlott. Ennek ellenére a fel­kelők számbelileg nagy túlsúlyban lévő csapatokkal támadtak és óránként erősí­téseket kaptak. A fenyegető veszély elhárítására na­gyobb SS-erőket és csapatokat vezényel­tek a veszélyeztetett területre, akik a tölgyfalombbal kitüntetett Hauser tábor­nok parancsnoksága alatt három nappal ezelőtt támadásra indultak. A gyors elő­nyomulást azonban az útzárak, felrobban­tott sínpályák és az ügyesen elhelyezett ellenállási fészkek nemsokára feltartóz­tatták, habár az ellenség az áthatolhatat­lan erdőkben, keskeny völgyekben és sza­kadékokban mindig letért a nagyobb kö­zelharc elől. Félelmetes harc kezdődött a zöld pokollá vált erdőben. A második na­pon azután sikerült részben kialakítani egy katlant és a nehéz terepen lassan megkezdődött az ellenség kifüstölése. Görz városa, amely a harcok folyamán több ízben cserélt gazdát, végül is német kézre került. A támadás első három nap­jában az ellenségnek több mint ezer ha­lottját számolták össze, a német csapatok ezenkívül sok fegyvert, köztük két pán­céltörő ágyút, két löveget és egy vasúti páncélkocsit zsákmányoltak. Görz grófság többi részében és Isztriában a felelők le­verése szintén tovább halad előre. A balkáni politikában észrevehető je­lenlegi fejlemények és a jövő eshetőségei Törökországot is közelről érintik. Sadak képviselő az Aksam című lapban foglalkozik a Journal de Geneve egyik cikkével és kiemeli a svájci lapnak azt a megállapítását. Churchill elég okos volt, hogy Adanában nem gyakorolt nyomást Törökországra, hanem csupán a törökök támogatását kérte a Balkán jövő megszer­vezéséhez. Világos, — írja Sadak — hogy Török­országot igen közelről érinti a balkáni helyzet, de mindenki tudja, hogy Török­országnak nincsenek területi céljai. Poli­tikájának jelszava: a Balkán a balkáni népeké. Sadak­ ezután utal arra, hogy az egyik orosz lap a balkáni föderációs ter­vekben veszélyt lát a Szovjetunió ellen. Bizonyos, hogy a kisantant és a balkáni antant egyformán életképtelen volt. Mi­helyst kitört a háború, a balkáni antant három részre szakadt: Románia a néme­tek oldalára állt, Görögország és Jugo­szlávia a szövetségesekhez csatlakozott, Törökország pedig semlegességével a két fél között maradt. Románia szó nélkül otthagyta a paktumot és Törökország sem tett semmit Görögország és Jugo­szlávia megsegítésére. Igaz viszont, az is, hogy a Balkán-paktum aláírói egymás között semmiféle kötelezettséget nem vállaltak a kölcsönös segélynyújtásra a Balkánon kívülről jövő veszély ellen. Tö­rökország csupán arra szorítkozott, hogy figyelmeztette Bulgáriát, hogy ha Bul­gária is megtámadná Görögországot, ez török hadüzenetet vonna maga után. Minthogy azonban ez az eset nem követ­kezett be, Törökország semleges maradt és jelenleg legfontosabb feladatának lét­érdekei megvédését tartja. Hogyan alakulnak az események a kö­zeljövőben a Balkánon, arról jóslatokba nem igen lehet bocsáj­tkozni. Érdekes itt azonban Dorpmüller német birodalmi köz­lekedésügyi miniszter romániai és bulgá­riai látogatása. Dorpmüller miután meg­szemlélte Romániában Konstantát, Gala­­cot és Brailát, most Bulgáriában tartóz­kodik és szerdán Petrov bulgár vasútügyi miniszter kíséretében látogatást tett a Fekete-tenger partján fekvő több bulgár városban. Dorpmüller látogatásával egy­­időben szovjet bombázók támadást intéz­tek Konstanza kikötője ellen. Úgy látszik, hogy a balkáni fejlemé­nyek jelentős részben függnek az angol­­amerikai-szovjet viszony tisztázását célzó tárgyalásoktól. Ezekben különben a len­gyel kérdés is vezető szerepet játszik. Londonban erősödik az a felfogás, hogy minél hamarabb megegyezésre kell jutni a Szovjettel a lengyel kérdésben, mi­előtt a helyzet tovább kiéleződne. A másik oldalon, nevezetesen a német­­szovjet viszonyban a Wilhelmstrasse is újabb nyilatkozatot tett. A nyilatkozat utal Ribbentropnak a háromhatalmi szer­ződés évfordulóján tartott rádióbeszédére, amelyben a német külügyminiszter azt mondotta, hogy Németország addig nem teszi le a fegyvert, ameddig a bolsevista veszedelmet végleg el nem hárítja Európa feje felől. Ilyen körülmények között Né­metországnak a Szovjettel szemben való magatartása nem változott. Különben Berlinben azt tartják, hogy a német­szovjet különbékéről származó híreszte­léseket az az oldal lanszírozza, amely meg akarja zavarni a birodalom és euró­pai szövetségesei közötti viszonyt, tudva azt, hogy ezek a szövetségesek a Szovjet-1 ben látják a főellenséget. H. D Támadások és ellentámadások n - ' • * ' ■ q keleti fronton 0 A lengyel kérdés újra előtérbe nyomult — Várható-e változás Laval maga­tartásában? — Helyszíni tudósítás az isztriai hadműveletekről Pompeinél folynak az olaszországi harcok I } \---A x 4-4- \— Q • Ml 3 194$ OKTOBER T J T7U I L E Ü.MLX ± "V F O L Y A .ML . NEMZETI ÚJSÁG 1 kiadásért felelős Dániel# mmm a szerkesztésért felelős: RANYAY LAJOS Kiadja a *«««»« Sai»A.»Allalat ^ £1'A D* TÓTH LÁSZLÓ Kiadja a Központi Sajtovallalat \»/ Október 1. XXXI. Országos Katolikus Nagygyűlés Német hivatalos jelentés: Berlin, szeptember 30. A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának. A véderő főparancsnoksága közli: A kubáni hídfő középső szakaszán meghiúsult az ellenségnek egyik nagyobb erőkkel végrehajtott támadása. A bolsevisták számos friss hadosztály kíméletlen harcbavetésével és erős harci repülőgépkötelékek támogatásával ismé­telten át akarták törni védelmi arcvo­nalunkat Zaporozsje térségében. A tá­madókat mindenütt visszavertük. A Dnyeper középső folyásánál az ellen­ség számos helyen át akart kelni. Ellen­­támadással a bolsevistákat egy nehezen áttekinthető térségben, ahol szerettek volna hídfőállást létesíteni, visszavertük. Az arcvonal középső szakaszán csapa­taink a legrosszabb időjárási és terepvi­szonyok ellenére is végrehajtották kije­lölt mozdulataikat, miközben részben heves ellenséges támadásokat hárítot­tak el. A délolaszországi arcvonalon az ellen­ség általában csak gyengébb erőkkel kö­vette mozdulatainkat. A Vezúvtól délre megállítottunk hevesen előretörő brit páncélos kötelékeket. Az arcvonalunk mögött fekvő Nápoly városában ellensé­ges partraszállások elhárítása céljából huzamosabb időre szétrombolták a ki­kötőberendezéseket. A legszigorúbb rend­szabályokat foganatosítottuk fellobbanó kommunista zavargások ellen. Észak-Olaszország szlovén és kommu­nista bandáktól való megtisztítása a Görztől északra elterülő térségben igen előrehaladt. A bandák az utóbbi napok­ban 1000-nél több halottat és több ezer foglyot vesztettek. A szeptember 30-ára virradó éjjel brit bombázók berepültek a rajna—vesztfá­­liai terület fölé és igen elszórtan bomba-o­kát dobtak több helység lakónegyedeire, főleg pedig Bochumra. Több templom és kórház rongálódott meg súlyosan. A la­­­kosság körében veszteségek voltak. Eddigg még nem állapították meg hány repülő­gépet lőttünk le. Tengeralattjáróink a Földközi-tengeren­ az ellenséges partraszálló hajók ellen és az Atlanti-óceánon az ellenséges utánpót­lási közlekedés ellen vívott harcban él- Lapunk mai száma 20 fillér

Next