Nemzeti Ujság, 1944. május (26. évfolyam, 98-121. szám)

1944-05-05 / 101. szám

Barangolás Budapest 100 ágyas földalatti szükségkórházában Nemzeti Újság tudósítójától.) Alatt­ lünk a Vérmező szélesre táruló négy­szöge zöldei, fölöttünk bástyafalak ko­­morlanak. Amerre járunk, gesztenyefák bontogatják lombukat és minden csöpp fűszálon, aprócska vadvirágon a tavasz titka rezdül. Olyan jólesik testet-lelket melengetni a vakítva, sugárzó májusi napfényben, a köteles riporteri kíváncsi­ság mégis a föld alá bujtat: Budapest székesfőváros légoltalmi sebészeti szük­ségkórházába, ebbe a Vár alatt húzódó csodálatos barlangrendszerbe. Mert a hegyoldalba vágott bejáraton túl, a tizenhat méter mélységű labirintusba le­költözött a legkorszerűbb technika és leköltözött az ezrek és százezrek egész­ségén őrködő orvostudomány, hogy a sziklák védelme alatt folytathassa soha véget nem érő küzdelmét a minduntalan ránk leskelődő bajokkal, a gyors opera­tív beavatkozást követelő emberi ve­­szendőséggel. S ez a küzdelem itt lenn akkor is tart, amikor odafönn más har­cok dúlna­k, amikor a magasságból bombazápor szakad, tűzeső hull és rob­banások reszkettetik meg a levegőt... Halványzöldre festett vasajtó csapódik be mögöttünk és betonfalú folyosók torka tátong előttünk, amint beérünk a Billroth-kötényes sebészek és bóbitás Vöröskeresztes ápolónők rejtelmes biro­dalmába. A folyosók szintje hol emelke­dik, hol süllyed, a fejünk fölött futó csö­vek és vezetékek bozótja az egyik for­dulóban ormótlanná vastagodik, a másik­ban egészen elvékonyul. Már az első pillanatokban érzi az idetévedt látogató, hogy ritka meglepetések várnak itt rá, ezért is járunk olyan éber figyelemmel. A kórház altisztje előbb a főorvosi cel­lába vezet, ahol megismerkedünk ennek az igazán korszerű intézménynek a veze­tőjével, aki csupa lelkesedés, maga a megelevenült fantázia. Hiába váltotta már dédelgetett álmait valóra ezzel a „szikla-kórház“-zal a városvezetők előre­látása, mérnökök és műszaki emberek sokaságának leleménye, ő még mindig tervez, „épít“. Egyéniségének varázsát az adja meg, hogy mégis fölényesen nyu­godt, szinte kimért; olyan valaki, aki a konkrét tényekről sosem feledkezik meg, sem a műtőben, sem pedig az igazgatói irodában ... Együtt indulunk útnak. Amíg a kórtermekig érünk, megtudjuk tőle, hogy eredetileg a Nemzeti Bank értékállománya számára terveztek ide biztonságos menedéket, azután fölvetődött egy nagyobb méretű nyilvános óvóhely kialakításának gondolata, végül is a légi­­háború sérültjeinek berendezendő sebé­szeti kórház ötlete győzedelmeskedett. S ez így is van jól! A „vér és arany“ csatá­jában vesztes maradt a pénz ördöge és diadalmaskodott a drága magyar élet megmentésének igyekezete ... A közvet­lenül egymás szomszédságában elhelyezett három kórteremben kereken száz ágy fe­li értik patyolat­tisztán. Ennyi fekvőbete­get tud befogadni a kórház egyelőre. A kórtermekben csupán egy-két beteg láb­­badozik még, az áprilisi légitámadások idején beszállított betegek javarésze gyó­gyultan elhagyta már a kórházat. Ha jó­szerencsénk úgy hozza magával, hogy tar­tósan szünetelnek a bombázások, a há­ború tartama alatt szüntelenül „kölcsö­nöznek“ majd más kórházak ide betege­ket, akiken „békebeli“ operációkat hajt végre az éjjel-nappal szolgálatot teljesítő, harminc tagú orvoshadsereg­ Ha meg szi­rénák üvöltözésére riadnánk még több­ször, a rádió „Légoltalom vigyázz!“ pa­rancsára két orvos és négy nővér azonnal „bemosakszik azaz előkészül a netáni műtétekre. Ugyanebben a pillanatban be­gyújtják a műtő sterilizálóját is, hogy orvos és szerszámai vigyázz­ban lessék a szervezetekre támadókat, akárcsak a lég­védelmi tüzelőállásban szorgoskodó hon­védek a bombázók feltűnését... A kórtermekből az ambulanciára és a műtőbe megyünk át. Az ambulancia be­nyílójában faragott székelyföldi kereszt ékeskedik a falon, alatta rövidke vers, Orsolyn-testvér strófája: Most segíts meg teória! !...- ci­m ez a burc '­.-bajnak Eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, A te erőd nem törik meg. Repesztől és szilánkoktól megsebzett test vonaglott néhány nappal ezelőtt ebben a mélybeszállt vizsgálóban és „Orsi nő­vér“ ezt a két rimpárt suttogta félhan­gon a megkínzott beteg fülébe, mire ki­derült az arca és a Mindenható akaratá­ban való mennyugvás békéje szállt a szivébe . 1 . Az ambulanciával szsrak“" fc’'Tön c' -sze’ő vá~ja a végtagok sérü’t •­­eit, oő'-' b nc^’g a fél?’*srfc?.n úszó mfi'~ az onerV'­­’Skat. A műtő hőmérsékletét az p '""7 yrk zérók­ez­es.sorfősű, a gépházból távhőmérővel mért és külön­leges szerkezettel adagolt komprimált levegő szabályozza, amely az ember ma­k­k be és a falak lábánál elhelyezett szi­tákon tódul ki. Hatalmas exhauszor végzi ezt a „lélegzést“ és két rugókba ágyazott Ganz—Jendrassik-nyersolajmotorral még akkor is fújtat, illetve szív levegőt, ami­kor a városi hálózatot és áramszolgálta­tást esetleg bombatalálat érné. Ki meri tagadni, hogy a technika, századunknak ez a lassan, de biztosan fejünkre növő ször­nye, csak rombolni tud és sosem men­teni?! . . . A folyosókon körülbelül méteres ma­gasságig zöldre festett ajtócskák burkol­ják a falakat; ezek mögött, a térkihasz­nálás szellemes megoldásaként, élelmi­szertároló szekrények húzódnak, a kórház féltve őrzött szükség­kamrája, amelyből csak akkor szednék elő a gondos rend­ben elraktározott konzerveket, kekszeket és a villanyerőre berendezett konyha sok más „nyersanyagát“, ha az élelmezést el­látó Szent János-kórházzal bármiféle ok­ból megszakadna az összeköttetés. A röntgen­szobába lépünk, a kvarc szür­késkék fénye vibrál a helyiségben s a kórház egyik alkalmazottja épp most he­lyezkedik el a lámpa előtt. A röntgen­kezelő orvosnő kérdezetlenül is elmondja, hogy a földalatti kórház személyzete na­ponként átesik a kötelező kvarcbesugár­záson. A napfény hiányát így küszöbölik ki és így érik el azt, hogy a bőr foltoso­­dásával járó „bunker-betegség“ nem ha­­rapódzik el. Persze a betegek is kapnak rendszeresen kvarcolást; némelyikük olyan barnán kerül haza a szikla-kórház­ból, mintha legalábbis az egyenlítő tájé­­kán tett volna hosszabb kirándulást . . . A barlang-rendszer „emeletén“ elhe­gyezett miniatűr gyógyszertárba, a bu­dai oldal szirénáinak pontos mű­ködésére felügyelő légó-riasztófül­­kébe, a pazarló modernséggel berende­zett­­ mellékhelyiségekbe, az orvos- és ápolószemélyzet karikatúrákkal teleag­gatott pihenőszobáiba bukkantunk még ha körútunk során, azután az egyik szükség-kórterembe megyünk, ahová ér­kezésünkig szikrázó fényű kézi-reflek­tort cipeltek. Nyomott ajtó nyílik s mint egy elátkozott földalatti kastély fé­lelmes bejáróján, úgy lépünk át rajta, hogy az Úri-utca, a Szentháromság­ utca és a Lovas-út alatti vájatokat végigjár­juk. Az első barlangban szabályos idő­közökben csöppek hullanak s ez a furcsa csöppenés csak fokozza a barlang rejtel­­mességét. Cseppkövek, mésztufák és sziklák között botorkálunk és megkísért bennünket a törökvilág misztikuma, ami­ről annyi legenda, szépséges és borzal­mas történet szállt, éppen ennek a bar­langrendszernek a titokzatossága folytán. Az egyik vájatban szédítő mélységű kútra találunk, a másikban vagy tizenöt­­méter magas „toronyra"; ez nem más, mint ennek a hajdani kazamatának egyik szellőzője, amelyen keresztül alig hunyo­rog be a májusi koradélután. A gépházból mellénk szegődött vezető ajkán meglepetésszerűen, kivirágzik a romantikába ködösített múlt mesefája és amíg óvatos léptekkel kerülgetjük a bar­langok hepehupáit, bűbájos históriákba kezd, amelyek egy elevenen befalazott budai birólány és egy gőgjében telhetet­len effendi szerelméről regélnek, majd hirtelen Mária Teréziára fordul a törté­net; ő az egyik barlanglépcsőn megpi­henve álmodott csodálatos dolgokat... Bégek és basák felidézett árnyai járnak velünk a fogyhatatlan képzeletű gépész jóvoltából s minek is tagadjuk: ebben a hűvös, nyirkos rengetegben valóban stí­lusos ez a mondóka. A reflektor im­bolygó fénye bevilágítja a zegzugokat s árnyékunkat a görcsös falakon komi­kussá torzítja. Mintha egy szemünk lát­tára feléledő álomvilágból ébrednénk, amikor kikerülünk ebből a szakértők szerint legalább tíz-tizenkét kilométerre elkígyózó labirintusból . . . Búcsúzóul a főorvosi szobácskába­n be­szélgetünk megint. — Elképzeléseink és a kiadott rendel­kezések szerint — mondja többek közt a fáradhatatlanul felvilágosító vezetőorvos — kizárólag a bomba­támad­ás alatt sze­rencsétlenül járt sérültek kerülhetnek a szikla­kórházba, valószínű azonban, hogy a jövőben a légoltalmi riadó alatti szülé­seket is itt vezetjük le. Ehhez a teljes fel­szerelés és a kitűnő szakorvosi gárda ren­delkezésre áll. Betegeink jól érzik itt ma­gunkat, ami különösen a kibombázottak­­nál érthető, hiszen szörnyű élmények után nálunk a teljes és tökéletes pszi­chikus nyugalmat találják meg és azt a biztonságot, amit odafönt nem éreznének. A titi szlkya-k­firk&zort:ha a vijjogó sz'ré­­buspia •'em hall­atázik be, egyedül a rsdió­­tud kik h­vn/ od»kirt re»*­el. Műtőnkben a le*vf*'*sebb komM'zás ide­án is nyugodtan lehet em­e­­k­ni* s hogy ez mit jelent mind * beter mind pedig az orvos szempontjából, azt, ugy hiszem, mondanom sem kell. A meg-' operált és idegileg, lelkileg is helyrejött, nap múltán más kórházakba szállíttatjuk el, nálunk ugyanis állandóan elegendő helyet kell biztosítanunk az esetleg töme­­gesen érkező bombasérülteknek. „Kísér­leti“ betegeink és általában az eddig itt járt betegek kivétel nélkül kibírták a napfény hiányával járó természetes hát­rányokat, sőt a kórházban érezhető kis­­fokú atmoszférikus túlnyomás kedvezően befolyásolta például hurutos megbetege­déseiket. Bennünket a h­áborus idők kívá­nalma hivott életre s amig a veszély el nem múlik felőlünk, mi helyt is fogunk állni, — ezt nyugodtan ígérhetem. Mosolygós arcú Vöröskeresztes ápoló­nővérke kalauzol ki bennünket az idegen számára bizony eltévedéssel fenyegető folyosó-labirintuson. Már járt kint a fronton, ismeri a modern háború­ okozta emberi szenvedéseket, arcán nyoma sincs a megrökönyödésnek, bizakodva moso­lyog, sugárzó értelemmel figyel és egész lelkével a segítés és a szeretetteljes ápo­lás gondjain csüng. Maga a tavasz — NEMZETI ÚJSÁG 5 1944 május S. Péntek lisztvinil gazdasági könyvelésben, számvevői teen­dőkben, bankszakmában jártasakat felvesz fővárosi nagyobb intézet. Ajánlatokat .Azonnal elfoglalható a jeligére Filippinyi hirdetőirodába Budapest, Deák Ferenc-u. 17 kérjük, tizenhat méterre a föld alatt. A sebeket heggesztő, szent tavasz, az életigenlőstül harsogó „ver sacrum"*... Pontosan olyan, mint itt kinn ez a vi­rágos budai május. TÁRNOK LÁSZLÓ [ Ne járjon ellenzővel a szemén ! A világ manapság tele van látnivalókkal. Annak, aki ma boldogulni akar, mindent látnia és mindent tudnia kell! Hanghullámok rezegnek körülöttünk az űrben, éteri finomságú hullámok érkeznek ezer és ezer kilométeres messzeségből. Amíg az éter hullámait láthatóvá, hallhatóvá nem tesszük, nem tudhatunk eleget a világról. Rádiókészülékünk egy gombnyomásra meg­szólaltatja a szférák hangját. Talán klasszikus mesterek muzsikája, talán fegyvercsörgés­­ távoli visszhangja zúg fel a készülékben, de mindenképpen Németország üzen a magyar bajtársnak! Soha még nemzetnek annyi mondanivalója nem volt más népek számára, mint most, a világháború ötödik esztendejében a német nemzetnek. Nem akarjuk az elavult, rosszul berendezett régi világot, újat akarunk és minden erőnkkel harcolunk érte. Akarjuk az új Európát, a szabadon fejlődő, egyéniségük-­­­nek megfelelően élő nemzetek szövetségét? § önnek is tudnia kell, új eszméknek milyen hatalmasan hömpölygő áradata alakítja ki a világ jövőjét. Állítsa be rádiókészülékét és hallgassa meg Németország hangját J­amasi, imm. mm tadfer. Mummt mmfM m­mf. eszmék hatása alól és mindenkinek éreznie kell az új idők új szellemét. Rádiókészüléke mellett tekintsen szét a világban és győződjék meg arról, hogy a szellem Szabadságáért, az ősi kultúráért har­coló magyar honvéd nem áll egyedül a küz­delemben . A százmilliós Német Birodalom áll hű bajtársai mögött és ércfalat épít fegy­vereiből a kultúra őshazája, Európa földje köré. Hallgassa meg a német rádiót, amely új erőt, bizalmat és rendíthetetlen hitet sugároz a bátrak szívébe! A Német Birodalmi Rádió „Donau állomása“ (Donau Sender) minden nap magyarul ad híreket a 325.4/922 kHz hullámhosszon. 7.15—7.30-ig (DXO 49.92 m: 6.010 kHz rövid­­hullámhosszon is.) 11.00—11.10-ig 16.30—16.40-ig 23.15—23.30-ig 1.00— 1.10-ig 20.15—21.00-ig bő szórakoztató és tanító műsor, sok zenével. Vasárnapon: Délkeleti rádiószemle és hallgatók kívánsághangversenye. Hétfőn: Hírmagyarázónk beszél. Kedden: Művelődés adás. Szerdán: Európai közadás. .,A világba tekintünk.“ Csütörtökön: A „Donau állomás“ a birodalomban fő magyar munkásokhoz szól. Pénteken: Berlini posta. Szombaton: Fényszóró. Ezenkivül minden adásban híres, aktuális rí­­­sek és helyzetjelentés, figyelem! Hl­vassa a „Német mesterek hallhatatlan zenéje" c. adássorozatot minden vasárnap 13—19 óráig (MEZ) az összes német birodalmi állomásokon, a „Deutschlandsender“ és az „Alpen" állomáson a 338,6 m. hullámhosszon. Lemondott a MÉP elnöksége Hármas bizottság viszi tovább az ügyeket A Magyar Élet Pártja vitéz Lukács Béla országos elnök vezetésével szerdán dél­után értekezletet tartott, amelyen báró Vay László beszámolt a kormányt támo­gató pártokkal folytatott tárgyalásáról. A párt a beszámolót köszönettel és meg­nyugvással vette tudomásul és felkérte báró Vay Lászlót, hogy a tárgyalásokat a jobboldali egység megteremtése érdeké­ben tovább folytassa. Az országos elnök ezután bejelentette, hogy ő, valamint Bárczay Ferenc pártve­zérhelyettes és a párt alelnökei tisztségük­ről lemondottak és lemondásukat a mi­niszterelnök elfogadta. Az ügyek vitelére a párt háromtagú bi­zottságot választott, amelynek elnöke vi­téz gróf Teleki Mihály, tagjai pedig: vitéz Marton Béla és Bocsáry Kálmán ország­gyűlési képviselők. Ez a bizottság a párt összes alkotmányos szerveinek jogkörét a nemzet nagy érdekeinek szolgálatában gyakorolja. „A régi pártkeretek a megváltozott v Ez alatt a cím alatt az Esti Újság csü­törtöki száma a Magyar Élet Pártjában történteket a következő megjegyzésekkel kíséri: „A Magyar Élet Pártjában szerdán este lejátszódott események azt igazol­ják, hogy a párt igyekszik megtalálni a kibontakozás módját a tökéletesen meg­változott politikai viszony figyelembevé­telével. Országos szempontból is szükség van a helyzet tisztázására, mert nyil­vánvaló, hogy azokat a célokat, amelye­ket a kormányzat és a jobboldali közvé­lemény maga elé tűzött, a régi pártkere­ nem tarthatók fenn iszonyok között 64­ ­ek merev fenntartásával megvalósítani, munkálni és szilárd keretek közé fogni nem lehet. A közvélemény érzi, hogy a régi párt­keretek szűknek bizonyulnak ahhoz a roppant munkához, amelynek elvégzése halaszthatatlanul szükséges. Ez az érzés fiajtja az összes jobboldali ám baloldali jellegű pártokat az új kibon­takozás keresése felé. Az elmúlt évtizedekben a reakció is a zsidóság határtalanul önző, elsősorban kiváltságaikat védelmező politikája nem engedte meg a normális fejlődést a ma­gyar politikai életben. Enélkül a pusztító

Next