Nemzeti, 2013. szeptember - 2013. december (1. évfolyam, 1-4. szám)

2013-11-01 / 3. szám

28 . évfolyam 3. szám • 2013/2014-es évad • NEMZETI „Olyan modern, minden színpadi esetlen­ségével együtt, Hogy valójában közelebb áll hozzánk, mint bármi, amit a vígjáték műfa­jában a magyar irodalom létrehozni tudott. A 19. század közepén írta ezt a darabról egy kritikus, akinek szavai, ahogy a darab monda­nivalója is, máig érvényes. Groteszk tündér­bohózat ez a javából, a maga nemében az első a magyar drámairodalomban. Az abszurd jegyeit is magán viselő írásmű, túl a felhőtlen szórakoztatáson, kíméletlen szatírával közelít a nagyon is élő, ma is aktuális emberi, társadal­mi problémákhoz, s olyan konfliktushelyze­tekről beszél, melyek attól humorosak, hogy drámaiságuk bőrig hatoló, már-már túlságo­san is ismert számunkra. Szűcs Nelli - fotó: a beregszászi társulat archívumából Vidnyánszky Attila rendezésében saját­ságos módon elevenedik meg Csokonai vi­lága. Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című sokat játszott és sokféleképpen feldol­gozott művet további Csokonai-szövegekkel gazdagították. A groteszk bohózatot csak még jobban megerősítő részletek hangza­nak el A méla Tempefői, azaz: az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban című da­rabból, A csókok, Melyik a legjobb csók?, a Cultura című vígjátékból. Az előadás per­sze mai is: egy kelet-európai szemétdombot látott bele a rendező: az ő Karnyónéjának a boltjában már nincsen semmi, csak adósság. Patkány- és egérrágta, légyjárta szatócsbolt maradványát látni a színen, amiről még azt hisszük, hogy értékes, pedig dehogy. A „tra­gikus” végkifejlet utáni tündér-megváltás pedig, más okok miatt is elgondolkodtató lehet: az igazából nem szánt szándékkal, in­kább sorsszerűen elkövetett csalás, bűn, még ha el is nyeri méltó büntetését, vajon miért nem ítél örök kárhozatra? Csokonait méltán érezheti saját szerzőjének a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata, hiszen a hazai fesztiválok sorát megjárt Karnyóné mellett a Dorottya című vígeposzt is színpadra vitték. A Do­rottyával sikerrel szerepeltek a 111. Színházi Olimpián Moszkvában, 2001 legnagyobb világszínházi eseményén. Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné Szűcs Nelli, Varga József, Trill Zsolt, Orosz Melinda, Ivasokovics Viktor, Rácz József, Kacsur András, Kristán Attila, Vass Magdolna, Ferenci Attila, Tóth László, Sőtér István, Kacsur Andrea, Orosz Ibolya, Béres Ildikó, Szabó Imre, Ratkó Ferenc, Gál Natália Koreográfia: Énekes István //Zene: Pál Lajos// Díszlet, jelmez: Balla Ildikó Rendező: Vidnyánszky Attila mikor? hol? december 19., 20.­19 óra Gobbi Hilda Színpad A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása.

Next