Nemzeti, 2015. szeptember - 2016. június (3. évfolyam, 1-9. szám)

2015-11-01 / 3. szám

Tu­kircsik 80. között, mint egy maffiavezér. Nővérem, legkésőbb éjfélkor mindenki haza­megy, és anyánkat ágyba rakjátok! Merthogy várta egy csomó unoka meg dédunoka. Betartjuk, Marika, nyugodj meg, betartjuk. Másnap hívom a nővéremet, viszonylag korán, hogy mi van anyánkkal. Azt mondja, hát Marika, képzeld el, reggel 8-kor nyitom az ajtót, lábujjhegyen megyek, nehogy felébresszem, de anyám sehol, megrémülök, futok a szomszédba. Márika! Nem látta édesanyámat? Nem! Jézus Mária! Gyerünk, induljunk, keressük meg! Tél volt. Elindulnak, erre fel anyám jön szemben az utcán. Volt egy na­gyon szép bundája, az van rajta. Bunda, kalap, csizma. Jön. Édesanyám! Anyám csodálkozik, mi ez a felhajtás! Fiam, ez egy gyönyörű út volt. Énnekem el kellett mennem a kismisére ezt megköszönni. De ne félj, visszafek­­szek. Szétnyitja a bundáját, hálóing van alatta. Hát egy óriási figura volt anyám! Most apámról még... Nem fáradt, Mari? Másfél órája beszélgetünk. - Maga csak ne féltsen engem. Majd én szólok, ha elfáradok. Jó, öreg vagyok. De nem holnap halok meg, ne aggódjon. Ha ez a kurva kezem nem fájna folyamatosan, hát én virágoznék, mint a bazsarózsa! Tudja, jó érzés belegondolni abba, hogy nekem milyen gazdag élet adatott. Mindig mondom, Isten a tenyerén hordozott. Eszembe jutnak nagy színészek, színésznők, akiknek egyetlen rendező jutott, és még nem is a legjobb. Az ország egyik legnagyobb színésznője Psota Irén. Őt lényegében egész életében Vámos László rendezte, aki egy igazi úr volt és nagyon hiányzik. Mert hiányoznak a mostani színházi világból azok a személyiségek, akik becsületesek, és képtelenek megsérteni másokat. Ő ilyen volt. De mondjuk ki, nem a legjobb rendező. Vagy ott volt Kozák András. Egy világszám. Az lehetett volna. Itt ültem, és bámultam, hogyan mond el egy elmondhatatlan verset, a Nemzeti dalt. Fel is hívtam Drahota Andreát, mondd meg a párodnak, hogy egy életre beleszerettem! De neki is ártott, hogy csak Kazimírral dolgozott. Nem lehet egyetlen ember mellett, mert amikor már nagyon kiismer­jük egymást, akkor vége a világnak. Nekem az volt a szerencsém, hogy Major nem ismerte az irigységet és a féltékenységet. Ahogy Gellért Endre sem. Ezért a legjobbakat próbálták hívni a Nemzetibe. Példá­ul azt a jugoszláv pasast, aki a Glembay családot rendezte. Jaj, hogy is hívták?! Na, majd eszembe jut. Vagy azt az oroszt, Grigorij Konszkijt. Nekem megadta az Isten ezt a Konszkijt. Ha olvasta a Színházi regényt Bulgakovtól, akkor tudhatja, kiről beszélek. Ő az a kétméteres óriás, aki Bulgakov legjobb barátja volt. Meg a Szolzsenyiciné is. Gondolja el, ez az ember miattam eljön a Nemzetibe rendezni! Ő inkább peda­gógus volt, az akkori Művész Színház javát ő nevelte ki. Major pedig meghívta. Négyszer megnéztem a Vas vi­rágot, mondja Konszkij, Töröcsik Marit szívesen rendezném. Erre Major: imádom őt, de az a gyerek semmit se tud! Pont azért mennék! Van egy közepes darab, a Tánya, amiben egy egész életet eljátszhat az a lány, így is történt. Erről írt nagyon szépen Pilinszky János. Akkor még nem ismertem őt. Azt írta le, ami lettem­­ negyven évvel később. Ezt hozta ki belőlem ez a Konszkij. Nagy ember volt... És akkor most elmesélem apámat. A végén megérti, miért. Elmondom az utolsó találkozásunkat. Már beteg volt, halálos beteg, de még tudtunk beszélgetni. Föltettem neki egy kérdést. Ahogy kimondtam, rájöttem, hogy marhaság, nem lehet rá válaszolni. Hisz én se tudok mit mondani, amikor ilyeneket kérdeznek tőlem, hogy mi a legszebb pillanatom, mi a legjobb filmem... Érti?! Én meg azt kérdeztem az apámtól, hogy mi sem lehet egyetlen ember mellett, mert amikor már nagyon kiismerjük egymást, akkor vége a világnak. Nekem az volt a szerencsém, hogy Major nem ismerte az irigységet és a féltékenységet. Ahogy Gellért Endre sem. Ezért a legjobbakat próbálták hívni a Nemzetibe.’”’ volt a legnehezebb az életedben, édesapám? Ilyet kérdezni attól, aki benne volt a II. magyar hadseregben, benne volt az ötvenes években... A há­borút valahogy megúszta, az ötvenes éveket nem igazán. Akkor újra felbukkant az a nyilas, akinek most nem mondom ki a nevét, és aki annak idején elkapta, amikor hazaengedték szabadságra. Amint „érde­mes” volt kommunistának lenni, hát ő rögtön belépett a Kommunista Pártba, még szép, és egyszer rájött, hogy apám visszajött és él. Ez a nyi­las­ kommunista valahogy nem bírta lenyelni, hogy a háború idején el kellett engednie apámat, és most bosszút állt. Szóval egyszercsak apá­mat fegyelmi úton elbocsátották. Márpedig akit az ötvenes években fegyelmi úton elbocsátottak, az utána utcaseprőnek se mehetett el. Csakhogy! Az iskolában apám a legszegényebb tehetséges gyerekeket mindig megpróbálta beiskolázni. Egy Kovács Berci nevű ember, aki a Vercelpusztai Állami Gazdaság igazgatója lett, egész életére hálás lett neki, és amikor apámat elbocsátották az iskolából, megkereste, igazga­tó úr, ha az állásom megy rá, azt se bánom, de én ismerem magát és maga az én gyerekemet is kitaníttatta, és én ezt nem felejtem el magának, így lett az apám kombájnkezelő Vercelpusztán. Onnan járt haza hétvégeken. Na, nem mindig. Muszáj ezt is elmondanom - és még mindig ott tartunk, hogy mi volt a legnehezebb az életében. Tizenhat éves voltam akkoriban, Pestre jártam középiskolába. Egy napon kapok egy levelet apámtól, hogy ekkor meg ekkor legyek abban a presszóban, ahol egyszer már együtt ültünk. Marika, mi mindig mindent megbeszéltünk egymással, kezdte, tőled kértem azt is annak idején, amikor a tüdőmmel baj volt, hogy ha úgy alakul, majd hamvasszatok el. Most azt tudd, hogy nem tudok hazamen­­ni minden hétvégén, és édesanyád azt hiheti, hogy szeretőm van. De a valóság az, hogy hetenként kétszer bekötik a szemem, elvisznek kocsival valahová és jól összevernek. Tudja, ez így ment akkor. Dehát mi a vád, édesapám?! Az, hogy 1942. március 15-én fasiszta beszédet tartottam, mint iskolaigazgató. És hiába mondtam, hogy egy egész falu igazolhatja, hogy a fronton voltam a má­sodik magyar hadsereggel. Tulajdonképpen be akarták szervezni. Meg­félemlítik, aztán beszervezik. De apámat képtelenség volt beszervez- NEMZETI • III. évfolyam 3. szám • 2015/2016-os évad • 41

Next