Harsányi Iván (szerk.): A nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Évkönyv 2003

Sztálin halála - Norbert Podewin: Walter Ulbricht. Sztálin sikeremberétől a késői szocialista reformerig

1953. SZTÁLIN HALÁLA ÉS A NEMZETKÖZI MUNKÁSMOZGALOM 103 részt sikertelenül. 1945 áprilisában, német kommunisták két másik cso­portjával egyidejűleg, hazatért Németországba. Feladata a KPD újjászerve­zése volt. Emellett ő vezette Berlin-Brandenburg náciellenes személyisé­gekből szervezett első közigazgatási irányító szervét. Amikor 1946 áprilisában a keleti övezetben végbement a KPD és az otta­ni Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egyesülése, kezdettől az új párt, a NSZEB egyik alelnöke (1948-ig a két egykori párt vezetői paritásos alapon töltötték be a vezető tisztségeket). 1950-től azután a SED főtitkára. Ő szer­vezte a pártapparátust az NDK tulajdonképpeni uralkodó erejévé. A SED már 1948-tól fokozatosan szovjet mintájú „új típusú párttá” alakult. A párt számos addigi tagját zárták ki „szociáldemokratizmus” címén.­ A szovjet megszállási övezet a kialakuló keleti blokkhoz való hűség min­taképe volt. Sztálin számításai értelmében azonban a blokkban sokáig nem játszhatott szerepet. Az ő terveiben Németországnak a létrejövő szövetsé­gi rendszerek közötti ütközőzónának kellett volna maradnia az 1945-ös potsdami megállapodások szellemében, politikailag és katonailag egyaránt semleges államnak, amely hosszú távú jóvátételi szállításokat teljesít a Szovjetuniónak és Lengyelországnak. A Nyugat első, a maga övezeteiben valamiféle államapparátust kiépíteni próbáló lépéseire a Szovjetunió min­den esetben defenzív lépésekkel válaszolt. Csak amikor 1949 szeptemberé­ben hivatalosan létrehozták az NSZK-t, adott Sztálin engedélyt arra, hogy megalakítsák a Német Demokratikus Köztársaságot. Ekkor azonban ezt már „fordulópontnak” minősítette „Európa történetében”. Mégsem tekin­tette tartós megoldásnak: az új parlamentet, éppúgy, mint a kormányt, egy­előre hivatalosan az egyesítést előkészíteni hivatott „ideiglenes” szervek­nek minősítették. Ulbricht álmának, az egységes szocialista Németországnak a hideghá­ború légkörében semmi esélye nem volt. Ám 1952. március 12-étől tulaj­donképpen a „kisnémet” megoldás is lekerült a napirendről. Sztálin olyan békeszerződés tervezetét terjesztette a nyugatiak elé, amely Németország újraegyesítésére irányult, egy éven belül minden megszálló hadsereg visz­­szavonásával, katonai semlegességgel, korlátozott német véderő felállítá­sának a lehetőségével, a német békegazdaság minden korlátozása nélkül, a Potsdamban meghatározott határok között. Április 9-én a szovjetek csa­toltak a javaslathoz még egy, addig elutasított pontot: elfogadták a meg­szálló hatalmat közös felügyelete mellett lebonyolítandó össznémet válasz­tást. Bár Ulbricht biztos lehetett Adenauer elutasító reagálásában, azt nem tudhatta biztosan, hogyan reagálnak majd a nyugati hatalmak. Ha pedig az . Annak idején Fred Oeissner kizárása váltott ki nagy feltűnést. (A szerk.)

Next