Harsányi Iván (szerk.): A nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Évkönyv 2003
Sztálin halála - Norbert Podewin: Walter Ulbricht. Sztálin sikeremberétől a késői szocialista reformerig
102 1953. SZTÁLIN HALÁLA ÉS A NEMZETKÖZI MUNKÁSMOZGALOM Ökonomie) is a jövőben az ő nevét fogja viselni, az Odera mentén épülő acélkombinát munkáslakótelepének pedig a Stalinstadt nevet adják. Március 30-án úgy döntöttek, hogy Sztálin-tanfolyamokat fognak rendszeresíteni, amelyek hallgatói „felejthetetlen Sztálin elvtársunk életét és munkásságát tanulmányozhatják”. 1953. június 16-17-én azonban Berlinben és az NDK több más ipari városában munkások vonultak ki az utcákra tüntetni. A megmozdulásoknak a szovjet felügyelő hatóság fegyveres fellépése és az általuk kihirdetett rendkívüli állapot vetett véget. A tüntetéseken mindenütt szerepelt a jelszó: „A hegyesszakállúnak menni kell!” Ezzel Walter Ulbricht főtitkárral céloztak, aki addig az ország legbefolyásosabb politikusa, 1952 tavaszáig a „halhatatlan vezér” legodaadóbb ügyvivője volt. Akkor azonban, Sztálin utolsó nagy külpolitikai manővere kapcsán - amikor 1952. március 10-én átadták a nyugati hatalmaknak a „Tervezetet egy Németországgal kötendő békeszerződés alapelveire" - Walter Ulbricht, akit hosszú évekig a „moszkvai iskola” sikeremberének tekintették, óvatosan és leplezetten távolodni kezdett addigi magatartásától. Walter Ulbricht 1893. június 30-án született egy lipcsei szabómunkás fiaként. Igen szűkös körülmények között nevelkedett. 1912-ben, mint asztalosinas, csatlakozott a szociáldemokrata ifjúmunkás-mozgalomhoz. Már akkor erős hajlama volt az önképzésre, ami élete végéig jellemezte. 1919 végén már a kommunista párt tagja. 1920-ban a közép-németországi körzeti pártvezetőség tagja; 1921-1923-ban a türingiai körzeti vezetőség titkára. 1924/25-ben először választják be a Kommunista Internacionálé moszkvai végrehajtó bizottságába. Nemcsak pártmegbízatásai vannak. Beválasztják a szászországi tartományi gyűlésbe is, ahonnan 1928-ban a Reichstagba lép tovább. 1929-ben Németország Kommunista Pártja (KPD) berlin-brandenburgi vezetője, majd a KB titkára. Hitler hatalomra jutása száműzetésbe kényszeríti; előbb Prágába, majd Párizsba menekül. Ám dogmatikus „mindent jobban tudása” a népfronttörekvések közepette irritálja a francia emigráció német értelmiségi tagjait.12 Ezért 1938-ban Moszkvába rendelik. Már dolgozott itt 1926/27-ben, most 1943-ig marad, mint a KPD képviselője a Komintern VB mellett. A KI feloszlatása után 1943-ban a Szabad Németország Nemzeti Bizottsága alapítóinak egyike, amely hadifoglyok és szovjetunióbeli német emigránsok részvételével német katonaságot akart mozgósítani Hitler ellen - nagyobb Ulbricht életútját lásd Évkönyv 1993. 2 Lásd ehhez többek között Brandler és Wehner életútját (Évkönyv 1983 és 1992), de W. Brandt is ír erről.