Nemzetközi Szemle, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
szabadságjogok elnyomása ellen évente 55—57 millió dolgozó lép sztrájkba. A kizsákmányolás fokozódása és az inflációs jelenségek újra meg újra bérharcra kényszerítik a munkásokat. De nemcsak érdekvédelmi harcról van szó. Bizonyítják ezt a nyugat-európai politika fejleményei s a kommunista pártok növekvő tekintélye és befolyása. Olaszországban és Franciaországban a kommunista párt elszigetelésére irányuló minden kísérlet kudarcot vallott. Finnországban a kommunisták, 18 év után, újra részt vesznek a kormányban. A kommunista pártok nemcsak ezekben az országokban, hanem még azokban az államokban is, ahol föld alá szorította őket a szélsőséges reakció, olyan politikai erőt képviselnek, amelyet egyetlen burzsoá kormány sem hagyhat figyelmen kívül. Ebben az évtizedben meggyorsult a gyarmati uralom egész rendszerének felbomlása is. De az is igaz, hogy az imperialista nagyhatalmak még ma is nem kevesebb, mint évi 6 milliárd dollárnyi profitot szivattyúznak ki az elmaradott országokból. A gyarmati uralom régi formái visszahozhatatlanul elmúltak ugyan, de a neokolonializmus erői felhasználják az elmaradottságot — az évszázados gyarmati elnyomás következményét —, és az általuk kiélezett belső ellentétek nemritkán reakciós puccsokra, véres összetűzésekre vezetnek. Ám a neokolonialista ellentámadások által kiélezett harc bonyolult körülményei között is a harmadik világ államainak nagy többsége a nemzeti függetlenség megszilárdításának útján halad. Elkövetkezett az az időszak, amikor ezekben az országokban az osztályharc tartalmát egyre inkább a nem kapitalista és a kapitalista út, egyben a függetlenség következetes és ingatag hívei közötti éles társadalmi összeütközés képezi. Az utóbbi időben a haladó erők táborában belső ellentétek is felszínre kerültek. A kommunista mozgalomban elsősorban a Kínai Kommunista Párt vezetőinek antimarxista, egységbontó politikája okoz gondot, de ellenkező irányú, revizionista tendenciák is jelentkeznek. A két irányzat a kommunista párt vezető szerepének aláásásában, a szovjetellenes megnyilvánulásokban találkozik egymással. Az egység megbontása persze kapóra jön a legszélsőségesebb reakció képviselőinek. A kommunista mozgalom súlyos megpróbáltatásnak van kitéve Indonéziában, ahol más haladó szervezetek tagjaival együtt százezrével gyilkolták le az IKP tagjait. A világhelyzet az amerikai imperialisták vietnami agreszsziója miatt különösen veszélyessé lett. A kínai vezetők egységbontó magatartásának egyik legtragikusabb következménye, hogy gátolja a többi szocialista ország segítségnyújtásának teljes értékű érvényesülését Vietnamban, és így objektíve azokat segíti, akik fokozódó méretű és hevességű intervenciót folytatnak a vietnami nép ellen. Szélesedik azonban a kör, amely felismeri, hogy a nemzetközi munkásmozgalom vitáit elvtársi módon, a marxizmus—leninizmus alapján kell megoldani. Szűkül viszont az egységet tagadók hatása. Mindinkább az az álláspont válik általánossá, hogy — elveinket fel nem adva — az akcióegység megteremtésére kell törekedni. A nemzetközi munkásmozgalom számos osztaga tartja érettnek az időt egy nemzetközi konferencia összehívására. Egy ilyen konferenciának természetesen nem az lenne a célja, hogy bárkit is kitagadjon a nemzetközi kommunista mozgalom