Nemzetközi Szemle, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1975-03-01 / 3. szám
dászok céhének” presztízse és önelégültsége. A kétfrontos háborúra ugyanis a hatvanas évek közgazdász stratégái nincsenek felfegyverkezve. Akkor a gazdaságkutatók még meg voltak győződve arról, hogy a konjunkturális helyzetnek egyszer a munkanélküliség, másszor az infláció a veszélyes tényezője, de hogy a két ellenség egyidejűleg támadjon, arra senki sem gondolt. (Der Spiegel, I. 13.) A helyzetben a keynesi anticiklikus politika fegyvertára hatástalan. „Zsákutcába jutottunk — állapítja meg Emil Küng svájci professzor —, ahonnan a hagyományos módszerekkel nincs kiút.” A tájékozódás kísérletei közben leverték a port a hosszú lejáratú konjunktúra-hullámok elméletéről. Schumpeter, a századnak Keynes mellett legkimagaslóbb közgazdásza — a felfedező neve után — Kondratyev-hullámoknak nevezte el e hullámokat. Minden egyes Kondratyev-hullám egy ipari forradalomból és a forradalmi hatások megemésztéséből áll. A hanyatlás periódusában mintegy elmeszesedik az ipari struktúra. (Uo.) Schumpeter tanítványai, így például a nyugat-berlini Gerhard Mensch a jelenlegi stagflációt az „úttörő haladásnak” a második világháború óta tapasztalt hiányával magyarázzák. Ha a mostani Kondratyev-hullám lefolyása hasonlítani fog az elődökéhez, Mensch véleménye szerint a technológiai tespedés még 10—12 évig tart, éles világgazdasági válságba torkollik, majd azután „mélyreható technikai újításoknak féktelen áradata következik be.” Eszerint stagnáló, sőt zsugorodó termelés, nagyarányú munkanélküliség, ezenkívül előbb-utóbb áresés lenne a tőkés gazdaság sorsa a nyolcvanas évek végéig, sőt talán tovább is. (Uo.) A Kondratyev-hullámokból indul ki idézett cikkében Rostov is, de más következtetésekre jut — részben azért, mert új gazdaságpolitikai koncepciót is ajánl. Az élelmiszerek és nyersanyagok árának emelkedése 40—50 éves intervallumokban szokott kezdődni. Az 1972—74-es hosszt kétszáz esztendőn belül négy előzte meg: ezek 1799— 1801-ben, 1852—54-ben, 1898-1900- ban és 1935—37-ben alakultak ki. A nagymérvű emelkedéseket az áraknak lassan lefelé hajló irányzata követte. A legutóbbi hónapokban (inkább a múlt év elején — A szerk.) megindult ugyan egy bessz, de nem valószínű, hogy egy korábbiakhoz hasonló, hosszú lejáratú hullám fog kifejlődni. Teljesen más trenddel állunk ma szemben. Strukturálisan hatalmas az élelmiszerre, energiára, nyersanyagra irányuló kereslet. Ez a kereslet felhajtja az árakat, annál is inkább, mert a termelési költségeket a környezetvédelem is növeli. Ilyenformán olyan tartós periódusban van a világgazdaság, amelyben a ráfordítások árszintje aránylag magas. És vajon milyen új gazdaságpolitikát ajánl az amerikai pofesszor?! „Nem hagyatkozhatunk teljes mértékben az árrendszernek és a tőkepiacoknak automatikus hatására, hogy helyreállítanák és fenntartanák az egyensúlyt... Egy olyan világgazdaságot kell folytatnunk, amely mintegy a keynesi vegyes gazdasági és egy hosszú ideig tartó hadigazdaság között van. Ismét kultiválnunk kell az olyan típusú indikatív ágazati tervezést, amelyet Nyugat-Európa a háború utáni évek újjáépítési szakaszában fejlesztett ki, de ezúttal sokkal szélesebb nemzetközi kiterjedésben.” (Összeállította: Dr. Perneczky Béla) A keynesi gazdaságpolitika leglényegesebb eleme a korlátozott — a szabadversenyes kapitalizmushoz képest természetesen jelentős mérvű — állami beavatkozás a nemzetgazdaság egyensúlyának fenntartása érdekében. Fő eszközei: a fogyasztói kereslet növelése az árak és a bérek befolyásolása révén ; a központi bankok által meghatározott alacsony kamatláb a beruházások felélénkí- tése érdekében (ill. a konjunktúra túlfűtöttsége esetén fordítva), valamint a nem-fogyasztói javakat termelő állami beruházások növelése a foglalkoztatottság kiterjesztése érdekében. Az indikatív ágazati tervezés az állami beavatkozásnak az a formája, amelyben a várható fejlődés előrejelzéséből elsősorban a költségvetés révén vonják le a következtetéseket. Ez tehát nem a szocialista tervgazdálkodás megfelelője; a terv itt a fejlődés spontán tendenciáit követi (,,indikatív”: nem kötelező, ajánlott), s csak az „anomáliák” lenyesése, a belső egyensúly fenntartása a célja, ez az indirekt beavatkozás azonban már az egyes iparágakon belül is érvényesül.