Nemzetközi Szemle, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1975-03-01 / 3. szám

„ésszerű mértékben ad felhatalma­zást a kormánynak”: az 5 százaléknál nem nagyobb vámokat, amelyek az USA ipari importjának csaknem a felére vonatkoznak, tárgyalások útján teljesen elengedheti, a magasabb vá­mokat pedig legfeljebb 60 százalék­kal csökkentheti. A kereskedelem nem vámjellegű akadályainak kérdésében azonban —, amelyeket a Kennedy­­forduló óta sok exportőr hajlamos a vámoknál nagyobb korlátnak tekin­teni — az amerikai tárgyalófél keze meg lesz kötve, engedélyeihez a kong­resszus jóváhagyása szükséges. (Uo.) Így azután a nyugat-európai orszá­gok gyanakvásának légkörében kez­dődnek meg újra a GATT kereske­delmi tárgyalásai — a lehető leg­rosszabb körülmények között. A leg­többen a tárgyalófelek közül nyakig vannak a kereskedelmi deficitben, re­cesszióban, és ez protekcionista poli­tika folytatására irányuló nyomással jár együtt. Nyilvánvaló, hogy csak édeskevés komoly haladásra lehet szá­mítani 1977 előtt. A kérdés valójában az, hogy a világ szabadkereskedelmet folytató országai képesek-e tartani addig a jelenlegi vonalakat... Jogos az a kérdés is, vajon elszigetelt tár­gyalások, amelyeket csak a GATT keretében tartanak, vezethetnek-e bármi eredményre addig, amíg a tő­kés világ monetáris rendszere válság­ban van. (Uo.) Az eddig elmondottakból a Keres­kedelmi Törvény Janus-arca rajzo­lódik ki. Van azonban ennek a tör­vénynek két olyan egyértelmű ol­dala, amely széles körű bírálatot, sőt felháborodást váltott ki. A kelet- nyugati kereskedelmet érintő rendel­kezésekre és a fejlődő országok kö­zül különösen Latin-Amerikát disz­­krimináló szabályaira célzunk. Az utóbbira vonatkozóan két szemelvényt iktatunk be. A latin-amerikai országok elsősor­ban a Kereskedelmi Törvény azon szabályait sérelmezik, amelyek meg­torlásokat helyeznek kilátásba a nyersanyag-exportáló országok nem­zetközi egyezményeiben részt vevő fe­lekkel szemben. Ezt emelte ki Perez venezuelai elnök Geisel brazíliai el­nökhöz intézett levelében. Geisel a maga részéről még amiatt is aggó­dik, hogy a kereskedelmi törvény kompenzációkra vagy egyes amerikai iparágakat védő más protekcionista beavatkozásra ad felhatalmazást, s ez súlyosan fenyegeti a brazil és más latin-amerikai érdekeket. (Le Monde, I. 22.) Venezuela, Ecuador, Kolumbia és Peru összehívták az AÁSZ kormány­zó testületét, hogy tiltakozzanak a Trade Act-nak Latin-Amerikát és az Amerika-közi kapcsolatokat hátrányos megkülönböztetésben részesítő rendel­kezései ellen. Venezuela delegátusa a kereskedelmi törvényt „siralmasan negatívnak és elkedvetlenítőnek” ne­vezte. Elpanaszolta, hogy éppen az az ország alkalmaz diszkriminációt velük szemben, amellyel a legjobb kapcsolataik álltak fenn. A legfőbb sérelem, hogy a bírált törvény a pre­­ferenciális vámelőnyökből kizárja azokat az országokat, amelyek az OPEC tagjai, vagy más nemzetközi nyersanyag-egyezményben vesznek részt. (International Herald Tribune, I. 22.) A tudósok tanácstalansága Nemcsak a tőkés világgazdaság van válságban, hanem a gazdaságpoliti­kai elmélet is. Sokan új Keynest ke­resnek, akinek tanításaira egy új gazdaságpolitikát lehet felépíteni. „A kormányok meg vannak zavarodva, és kudarcok érik őket.” Ez részben annak tulajdonítható — állapítja meg W. W. Rostownak, a University­­of Texas professzorának a londoni Times-ban (jan. 6.) írt cikke —, hogy „a nemzeti rendszabályok véges ere­jűek olyan problémák megközelítésé­ben, amelyek természetüknél fogva nemzetköziek”. Ilyen értelemben nyi­latkozott Kissinger is a Business Weeknek (jan. 13.) adott ismert inter­jújában: „A merőben nemzeti politi­kák veszélye, hogy feltűnően alkal­matlanok a gazdasági kérdések ren­dezésére.” Idézzük ezek után a hamburgi ma­gazin érdekes összefoglalását: Amióta a sebes infláció és a nö­vekvő munkanélküliség páros tünete a világ kapitalista részének jólétét fenyegeti, erősen süllyedt a „közgáz­

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék