Népfront, 1970 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
közösségébe tartozó Magyarország történelme legnagyobbratörő fejezetét fogja megvalósítani. Hogy igazán felfogjuk mai történeti helyzetünk értelmét és jelentőségét, gondoljunk vissza nemzeti történetünk korábbi korszakaira: mennyi befejezetlenség, mennyi nagy szándék elbukása, s az elnyomás milyen kietlen évtizedei váltották egymást csak az újabb kor századaiban is! A múlt század első évtizedeiben támadt fel először az az általános nemzeti törekvés, hogy Magyarország kiemelkedjék a nemzeti elnyomottság és a társadalmi elmaradottság állapotából, s rálépve a korszerű haladás útjára, egyenrangú tagjává váljék a művelt és haladó nemzetek társaságának. Ez a reformkor pezsgésbe hozta az elavult feudális rendszer béklyóiban élő nép minden rétegét, s a társadalmi haladás és a nemzeti függetlenség kivívására törő szándék forradalomba és szabadságharcba tört ki, s ez az élethalálharc kivívta a haladó emberiség megbecsülését. De elbukott a harc, s az aradi vértanúk mellett a nép legjobbjainak a tízezrei pusztultak el vagy kerestek új hazát. És ezzel történelmünknek egy nagyszerű korszaka ért véget. A KÖVETKEZŐ TÖBB MINT FÉLÉVSZÁZADOS korszak történelmi mérlege: egyfelől a földesurak, főpapok, bankárok és gyárosok szövetsége egymással és a Habsburg uralkodóházzal, másfelől a kizsákmányoló elnyomással szemben a munkásmozgalom kifejlődése és hősies harcai, a szegényparasztság zendülései és sztrájkjai, tömeges kivándorlás, majd a következmény: a Habsburg birodalom érdekeiért való háború, s a háború elvesztése és az egész rendszer bukása. A Habsburg-birodalom összeomlása után függetlenné vált az ország, s előbb a polgári forradalom zászlaja alatt, majd a szocialista forradalom kivívásával nyílt új korszak Magyarország történetében. E rövid forradalmi korszakban elemi erővel tört fel az ország átalakításának az igénye, s a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméitől vezéreltetve a munkásosztály, a parasztság egy része és a haladó értelmiség mindent átható forradalmi erővel kezdett hozzá a független, demokratikus és szocialista Magyarország felépítéséhez, a Tanácsköztársaság megteremtéséhez. A hazai és a nemzetközi reakció azonban ezt a forradalmi erőfeszítést is vérbefolytatta. Győzött az ellenforradalom, s az ellenforradalmi rendszer visszaállította a régi gazdasági és társadalmi rendszert, újból a reakció uralmának a korszaka borult az országra. Az ország függetlenségét a kor legreakciósabb hatalmaival való szövetségnek áldozta fel az uralkodó osztály, s a demokratikus fejlődésért harcoló népi erőket kegyetlenül üldözte, köztük legkegyetlenebbül a munkásmozgalom meg nem alkuvó harcosait, a kommunistákat. Ez a korszak is törvényszerűen háborúba torkollott, s a hitleri fasizmus veresége szabadította meg hazánkat ettől a reakciós uralomtól, s a szovjet hadsereg és a Hitler-ellenes szövetség győzelme vetett véget a rosszemlékű korszaknak, a tartósult ellenforradalmi rendszernek. Most, felszabadulásunk 25 éves évfordulóján, jogos öntudattal gondolhatunk új korszakunk eddigi időszakára, történelmi arányú eredményeivel is, kudarcaiból szerzett tapasztalatainkkal is, olyan korszaka ez hazánk történetének, amely megszakította az elbukások és elnyomás százados váltakozását, s most olyan jövőt ígér népünknek, hogy mindent meg tudunk valósítani, amit az előző forradalmi és reform-korszakok megkíséreltek, s ezen felül azt is teljesíteni tudjuk, amit korunkban nekünk, a ma élő nemzedéknek kell felismerni és elvégezni. Valamikor úgy mondtuk: „élni tudtunk a szabadsággal”. Most máskép- 3