Népfront, 1973 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1973-09-01 / 9. szám
Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulójára készül az ország 1973-ban Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A magyar felvilágosodás kiemelkedően nagy alakjára, a magyar költészet világirodalmi rangú poétájára emlékezünk. Arra, aki művészi fokon adott hangot nálunk a 18. század végén és a 19. század elején a városi plebejus polgárság érzületének, világnézetének, aki nemcsak folytatta és gazdagította a magyar líra értékes hagyományait, hanem új korszakot nyitott, új szintézist teremtett. Költészetének sokszínűsége, emberi gazdagsága, rendkívüli formaérzéke új utakra lendítette, többhúrú és tisztábban szóló verseléssé hangszerelte korának magyar líráját. Csokonai a kor Magyarországának kedvezőtlen művelődési viszonyai között is széles körű műveltségre tett szert, amely az irodalom és a művészetek mellett a természettudományra is kiterjedt, így válhatott irodalmunk legnagyobb tudós költőjévé, és életében — életművében — a felvilágosodás szinte minden gondolati és költői törekvésének összegezőjévé. A Debrecenből elindult kanyargós és nehéz utat járó költő látó szemmel és fogékony értelemmel figyelte és vizsgálta az emberiség haladását és mindenekelőtt nemzete fejlődését. Ezért ostorozta, bírálta a magyar nemesség korlátoltságát, maradiságát és ezért tudott rokonszenvvel a sanyargatott jobbágy mellé állni. Csokonai korán és fiatalon szót emelt az emberi kizsákmányolás, a gyarlóság, a társadalmi igazságtalanság ellen. Meggyőződéssel és hittel vallotta, hogy „nem született senki gazdagnak, szegénynek”, hogy nem volt mindig koldusa a törvénynek. Ebben az évben azt a költőt ünnepeljük, aki kifejezőbbé, gazdagabbá tette nyelvünket, de előre is lendítette nemzeti, társadalmi fejlődésünket. S mivel szocialista hazaszeretetünk szerves része, építőköve haladó hagyományaink ápolása, nemzetformáló egyéniségeink munkásságának megbecsülése, a szocialista Magyarország emlékezik most nemzeti történetünk, kultúránk kiemelkedő alakjára. A felvilágosodás nagy magyar költője születésének 200. évfordulójának méltó megünneplésére, az országban szervezendő ünnepségek, rendezvények koordinálására még ez év tavaszán megalakult Kállai Gyula elnökletével a Csokonai Emlékbizottság, amely felhívással fordult a magyar közvéleményhez, az oktatási, közművelődési, tudományos és művészeti intézményekhez. Az Emlékbizottság azt szeretné hogy az évforduló jegyében többen jussanak közel Csokonai költészetéhez, emberi, művészi világához, ha fiatalok és felnőttek gyakrabban forgatnák Csokonai köteteit, hogy Csokonait ünnepelve, a költőre emlékezve jobban és teljesebben lássuk lírájának csodálatos gazdagságát. A Csokonai Emlékbizottság az Ügyvezető Elnökség útján elkészítette az évforduló programját, amelynek közreadásával tájékoztatni szeretnénk a népfrontbizottságokat, a bizottságok mellett működő művelődéspolitikai munkaközösségeket és egyben kérni az aktív, sokoldalú közreműködést.