Néphadsereg, 1962. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-31 / 13. szám
Állunk a repülőtér betonkifutója mellett. A kötelékek indulásra készen. A gépek hármasával emelkednek fel a levegőbe. Nyomukban süvöltő, mennydörgésszerű robaj. Szemmel alig lehet követni őket. Az eget kémleljük, már eltűntek a láthatárról. Néhány másodperc csupán, nemzedék ábrándját sűríti a repülők dala. Ha volt igazán régi vágy az emberiség szívében, akkor a repülés az. A mondák és mítoszok világa, a fantaszták és gondolkodók írásai tanúskodnak erről. A repülő szőnyeg, az arabok kedvenc mesemotívuma. A gyors lábú Hermes szárnyra kelt a hírekkel. A görög Daidalosz és fia, Ikarosz, a krétai király fogságából maguk készítette madárszárnyakkal menekültek. Ikarosz túl magasra repült és a nap megolvasztotta a viaszt, amellyel a szárnyakat a karjaihoz erősítette. Belezuhant a tengerbe és szörnyethalt. A mondák világában a repülés első vértanúja. Sorsát később sokan osztották a valóságban is. Századunk fordulóján világszenzációnak számítottak az első kísérletek. Férfiak vakmerő bátorsággal, szenvedélyes hittel vágtak neki az ismeretlennek. A tudomány fejlődése, ha évezredek múlva, de végül is gyakorlatban valósította meg az emberiség álmát. Ám nincs megállás. A motor hangját már a hőlégsugaras gép süvöltése nyomja el. A sebesség már túl jár a hanghatáron. Aztán az ember, az első szovjet ember kijut a világűrbe. ... Állunk a repülőtér betonja mellett Szállnak fel a kötelékek. Közeledik a felszabadulás ünnepe, amikor majd viszontlátjuk őket a Dózsa György út felett. A legkorszerűbb harci gépeinket Micsoda felkészültség, tapasztalat, mennyi munka, fáradozás kell ahhoz, hogy valaki uralja ezt a korszerű technikát. A külső szemlélő, aki nem ismeri a hajózók életét, csodálkozna, ha hallaná, hogy mennyi mindenről lemondanak a repülés szerelmesei. A modern technika nehezebbé tette a repülők életét. A bonyolult berendezések kezelése, a különböző automatikus rendszer figyelése, ellenőrzése és maga a nagy sebesség erőteljesen igénybe veszi a szervezetet. Életük majd minden órája, perce a repülés szolgálatában áll. De hivatásszeretetük legyőzi a szenvedélyeket a szórakozás utáni vágyat mert — mi tagadók— sokszor erről is le kell mondaniok. Mindenkiben együtt él e két szó: tanulás, repülés. Az egykori lakatosok, villanyszerelők, tanulók, technikusok naponta megostromolják a tudás várát. És milyen büszke érzés, amikor ott fent a messzeségben mozdulatukra engedelmeskedik a gép. Munkások, parasztok fiai uralják a technikát. A magasba törnek, a csillagok felé. 58 nap a levegőben Hadd mutassunk be közülük egyet, aki már visszatért az előbbi útról. Középmagas, fekete hajú, vígkedélyű ember benyomását kelti. Riczu József őrnagynak hívják. Az apja villanyszerelőként dolgozott a bányában. A felszabadulás után az egyik vállalat vezérigazgatója lett. Most már nyugdíjas. Riczó elvtárs harminc éves. A keszthelyi gimnázium iskolapadjából vonult be. Tíz esztendeje repül. Ezalatt 1400 órát töltött a levegőben. Ezernégyszáz óra a levegőben! Ha mindössze 600 kilométeres óránkénti átlagot számítunk, 840 000 kilométeres távolságot kapunk. Ez azt jelenti, hogy Riczó őrnagy elvtárs 58 napot és 8 órát volt távol a Földtől. Ha a megtett kilométereket egymáshoz illeszti, eljuthatott volna a Holdba és visszatérve onnan, még 36 000 kilométere megmarad. A 840 000 kilométer, földkörüli pályán huszonegy körre futná. Hatvan kilométeres óránkénti átlaggal haladó vonaton 1 évig, 7 hónapig és 8 napig utazhatott volna. Vagy: ha Riczó elvtárs most a 840 000 kilométeres út túlsó végén állna, az innenső végén pedig elsütnénk egy ágyút, a dörrenést — képletesen szólva — csak 29 nap, 4 óra, 42 perc és 2 másodperc múlva hallaná meg. Különös glória Öröm és izgalom, sok-sok élmény jelzi ezt a hosszú utat. — Egyszer éjjel, — meséli Riczó őrnagy elvtárs —, egy MiG— 15-ös géppel repültem. A rossz légköri viszonyok miatt megszakadt a rádióösszekötetérem a harcállásponttal. Eltévedtem. Szüntelenül hívtam az állomást — sehol semmi. Vannak pillanatok, amikor összezavarodik az ember előtt minden. Én is így jártam. Talán még a botkormányt is alulról próbáltam fogni, ahogy ezt tréfásan mondani szoktuk ... Egyszer csak feltűnt előttem a repülőtér. Süllyedtem. Már a futóműveket is kiengedtem, amikor rádöbbentem, hogy egy dunántúli község kivilágított főutcája felett repülök. Újra emelkedni kezdtem. Talán 6-7 percre elegendő üzemanyagom volt még. Felkészültem, hogy elhagyom a gépet, de nagyon fájt a szívem érte. Háromezer méteren jártam. Tűzvörös fény borította el a gépet. „Mi történhetett... Kigyulladt?’’ — Mire szétnéztem, a fény eltűnt. Néhány másodperc múlva újra fellobbant. „Mégiscsak tűz lehet", — már a hideg verejték folyt a hátamon. Ekkor oldalra billent a gép. A szárnyon megpillantottam az égő helyzet lámiát. A felhő verte vissza a vörös fényt, mintha glória lett volna. Köszönöm az ilyen „dicsőséget” ... S hogy kerek legyen a történet vége, elmondhatom: a pépet azért visszahoztam. Végül is sikerült összeköttetést teremtenem és rávezettek a repülőtérre. Harminc métert futottam még a betonon, amikor elfogyott az üzemanyagon. — S ha most kellene életpályát választania? — Csak a repülés jöhetne szóba. A repülőgépek orvosai Meg kell itt emlékezni külön a műszakiakról, a repülőgépek „orvosairól”. Mert nagyon kevesen gondolnak arra, hány ember működik közre, amíg a gép a levegőbe emelkedhet. Előtte a műszakiak szinte minden csavarját ellenőrzik. Itt nincs kis és nagy hiba. Csak hiba lehet. És a legkisebb hiba is katasztrófát okozhatna a levegőben. Ha leszáll a gép, azonnal „ellepik” a műszakiak. Megkezdődik az alapos vizsgálat, akár egy orvosi rendelőben Először a hibafeltárók kezdik. Szigetvári József és Bajos Ferenc tiszt elvtársak nagy gyakorlattal, valóságos röntgenszemekkel derítik fel az esetleges meghibásodást. Ha van ilyen, helyükbe lépnek a hibajavítók. A hibafeltárók ellenőrzik a javítást. Ezután — mint valami felülvizsgálaton — újra vizsgálat, a repülés előtti ellenőrzés következik. S amikor a hajózó a gépbe száll, még egyszer ellenőrzi, hogy azután nyugodtan, magabiztosan induljon el az útra. Ha megszólal a telefon ... A repülőtér végén egyszerű, földszintes épület áll. A szobában asztal, telefon, a sarokban ágy. Ez az épület a készültségi szolgálaté. Itt rendkívül feszes az élet, a figyelem a telefonra összpontosul. Ha megelőzzen és riadót jelez, a szolgálatot ellátó tisztek csak a fejvédőt és az oxigénálarcot kapják fel és már kirt vannak a gépnél. Néhány pillanat múlva, az Indulásra kész gépből rádión jelentkeznek: — Jelentem... felkészültem! A következő parancs ez lehet: — Indítás, kigurulás, felszállás! A gép máris előre lendül. Nincs veszteni való idő. Minden másodperc drága. Mert drága, nagyon drága az emberélet, amelyet oltalmazni kell. Lehet éjjel, amikor leihen a gyár, szunnyad a táj, alszik a város. De ki tudja, mit rejteget az agresszor gépe? Emele Miklós százados elvtárssal, az egyik készültségi szolgálatban levő tiszttel beszélgetünk: mit érez olyankor, ha megkapja a riadóparancsot. Mosolyog: — Valamilyen lámpalázfélét. Olyan érzés lehet ez, mint amikor a színész belép a színpadra és elmondja az első mondatot. Akkor megkönnyebbül ... Engem a hajtómű hangja „billent át" a lámpalázon. Ilyenkor már nem gondolok másra, csak a feladatra. — És a szolgálat? — Nehéz. De mit nem túlélne el az ember azért, hogy repülhessen? — A család? — Nős vagyok. A feleségem éppen várandós. Lehet, hogy legközelebb tőle jön majd az üzenet ezen a telefonon ... Tudják, én kislányt szeretnék... A Bückertől a vezérgépig A leggyakoribb beszédtéma most itt a díszszemlére készülés. A szeszélyes márciusi időjárás jócskán borogatta a programot, így hát valóságos örömünnep, na kiderül az égbolt. A jó idő a természet kegyes ajándéka a repülőknek. A repülés szüneteiben Szabó József őrnagy elvtárs, a díszelgő egység parancsnoka értékeli a tapasztalatokat. A hajózók feszülten figyelnek: — Az irány jó volt... A 496-os gép 300 métert elcsúszott jobbra. Az 506-os gép négy másodpercet késett. A díszszemlén a vezérgépet Szabó őrnagy elvtárs irányítja. Éppen 15 esztendeje, hogy a fiatal, önkéntes eljegyezte magát a repüléssel. Azóta is szívósan tanul, iskolákat, tanfolyamokat végzett. Legelőször egy öreg Bückerrel emelkedett a levegőbe. 1953-ban már lökhajtásos gépen repült. Azóta elsőosztályú minősítést nyert, s a legmodernebb technika kiváló szakembere. Négy nap múlva, a Hősök tere felett az ő gépét is megpillantjuk. Az ünneplők sokaságában ott állnak idős szülei, a munkában megfáradt, de fiukra oly büszke öregek. Ott áll majd a felesége, két gyermekükkel, akik annyi féltéssel, szeretettel kísérik minden útján. Velük integetnek majd tíz- és tízezrek, akiknek álmait a repülők vigyázzák. Gondolatban sok sikert, szerencsés repülést kívánnak nekik. HEGEDŰS FERENC GÁL ANDRÁS Túl a hanghatáron Felrepülni, messze szállni. Hány évezred, hány KIS. Akár egy űrhajós-jelölt.. beöltözik . Riczu József őrnagy elvtárs a repüléshez A feladat végrehajtása jól sikerült! Emele Miklós százados elvtárs Szabó József őrnagy elvtárs (Fotó: Bötvös) Még egy pillantás a térképre, felszállás előtt. A pölök szorgalmasan készülnek a díszszemlére re-