Néphadsereg, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-12 / 11. szám

f Kecskés János őrnagy repülést kiszolgáló gépjármű-alegysége ötöd­ször érdemelte ki a „kiváló század” címet. Ha ehhez hozzátesszük, hogy már másodízben jutottak el az ötszörös kiválóhoz, és csu­pán egy évre szakadt meg a sikersorozat, akkor köny­­nyen kiszámolhatjuk, hogy tíz plusz egy esztendő mun­kájáról, helytállásáról van szó. A század hivatásos ka­tonái a mindennapok munkájában azt az elvet követik a fiatalok nevelé­sében, hogy „értük, közöt­tük, velük együtt”. A szá­zadparancsnokot például a rajparancsnokokkal egy időben ismerték meg az újoncok, mert Kecskés őr­nagy a bevonulás estéjét­­éjszakáját közöttük töltöt­te. — Minél előbb és minél jobban meg kell ismerni az új fiúkat, hogy mindenkit a képességei és adottságai szerinti beosztásba tehes­sünk. Aztán segítenünk kell eligazodni az első he­­tek-hónapok megannyi di­lemmájában. Amelyik pa­rancsnok ezt az eligazodást egyedül az újonc köteles­ségének tartja, a véletlen­re és az időre bízza, az ne is várjon különösebb ered­ményeket. A századparancsnokhoz hasonlóan gondolkodnak a tiszthelyettes szakaszpa­rancsnokok is. Nem azért, mert illik követni a főnö­köt, hanem mert például Simkó János törzszászlós­nak ezt diktálják azok a tapasztalatok, amelyeket a hétszeres kiváló szakasz nevelése közben szerzett. Azt vallja, hogy minden si­ker alapja a jó hangulat, s ha jól érzik magukat a katonák, kiemelkedő telje­sítményekre képesek Hogy ez a jó közérzet mennyire meghatározó, a törzszászlós elmondott rá egy példát. A század gép­kocsivezetői a vontató, in­dító és darus gépkocsikon a legkorszerűbb, nagy tel­jesítményű, nagy értékű re­pülőgépeket szolgálják ki nappal és éjszaka egyaránt. „Centizve” kell a gépek mellé állniuk, és ha csak egy másodpercre is ki­hagynak, óriási károkat okozhatnak A felszálló, a guruló repülőgépek kör­forgatagának dübörgésében és varázsában, az éjszakai repülések titokzatos, vil­­lódzó fényeiben nem köny­­nyű hiba és izgalom nél­kül dolgozni. — Van, aki meg sem tudja szokni — meséli Simkó törzszászlós. — Gyu­rász János honvéd izgal­­ma-félelme például hóna­pokig tartott. Már az első időszak végén járt, amikor odajött hozzám, s leszegett fejjel azt mondta: „Törzs­­zászlós elvtárs, nem tudom megszokni a zónát, resz­ketek, ha csak rágondolok. Mellőzzön engem a piros vonalnál!” Becsületes gye­rek ez a Gyurász — gon­doltam magamban —, nem szégyelli bevallani, hogy fél. „Rendben van — mondtam neki —, de akkor más századhoz kell átvezé­nyelni.” Azt nem kíván­hatja, hogy állandóan má­sok vezessenek helyette. Kért, fogadkozott, hogy akár mindennap elvállalja a körletben meg a telep­helyen a szolgálatot, csak hadd maradjon, mert itt nagyon jól érzi magát. Le- 10+1 szegte a fejét, de láttam, hogy a könnyei is kicsor­dultak. Gyurász végül is nálunk maradt, de csak katonaideje utolsó hónap­jaiban merészkedett ki egyedül a betonra. Sokszor megfordult a fejemben, milyen nagy akaraterőre, önuralomra volt szüksége ennek a fiúnak, hogy be­bizonyítsa, nem érdemte­lenül maradhatott a szá­zadnál. Persze, nemcsak a szá­zad- és szakaszparancsno­ki vezetési stílus szüli a jó hangulatot. A „Hogyan élsz?” kérdésre sok min­den mással válaszolhatnak a század katonái. Nemrég költöztek új körletbe, ame­lyet otthonossá tettek, hogy minél kisebb legyen a kontraszt az otthoni és a benti környezet között. Megoldják a repülés ideje alatti étkezést, étkezdét rendeznek be a katonák­nak. A különleges szere­lőműhelyben pihenőszobát alakítottak ki, s a műhelyt is átépítik. Ennél a századinál tisz­tesnek lenni — pluszmun­kát jelent: ők is vezetnek, karbantartanak, szerelnek s közben irányító és szer­vező munkát is végeznek. Például Molnár László őr­mester, KISZ-titkár megbí­zatásait, munkáját össze­számolni is nehéz: gépko­csivezető, rajparancsnok, csoportparancsnok ezekben a hetekben kiképző tisztes, szakaszparancsnok-helyet­­tes és politikai munkás is. És hogy mindezt jól csi­nálja, mi sem bizonyítja jobban: háromszoros kiváló katona s a Haza Szolgála­táért Érdemérem bronz fo­kozatának tulajdonosa. Hogyan bírja ezt a meg­terhelést? — Úgy, hogy nálunk so­kan vannak, akik becsület­tel húznak, és csak elvét­ve akad egy-két srác, aki azt keresi, hol lehet lógni, pihengetni. De ők mindjárt falba is ütköznek, mert ná­lunk a közvélemény a tisz­tességes munkát becsüli. Nálunk az öregek is ugyan­úgy húznak, mint az első időszakosok. Nálunk nincs távolság... Igen, a távolság ... A ka­tonák egybehangzóan vall­ják, hogy századparancsno­kuk még mindig jól foci­zik, nem hiába játszott NB II-es csapatban. A rossz nyelvek azt mondják, a pa­rancsnok nem is a bőrlab­da kedvéért megy ki a pályára, hanem mert nem akar megöregedni... A fiúk tisztelik és szeretik „stopper elvtársat”, Hazai Ferenc főtörzsőrmestert, kétszeres kiváló szakaszpa­rancsnokot is, mert tud­ják, hogy a stopperrel együtt jár a futás, a játék, a foci — az erő, a jó han­gulat is. A hangulat fokmérői az állománygyűlések is, ame­lyek nem parancsnoki el­igazítások, hanem fórumok. Sokan mernek és — ami a legfontosabb — tudnak is alapos véleményt mon­dani, ötletekkel, javaslatok­kal előállni. Raáb Miklós honvéd, ki­váló katona mondta: — Én itt azt láttam-tanultam, hogy mindenki hajt becsü­lettel, és hogy ezeknek a srácoknak van becsülete. Nem volt nehéz hozzájuk csapódnom. Így lettem ki­váló katona és KISZ-veze­­tőségi tag is. SZ. G. Kecskés János őrnagy, századparancsnok KISZ- vezetők körében A harci repülőgépek kiszolgálása nagy felelős­séget és pontosságot kíván A különleges gépkocsikat is nagy hozzáértéssel kezelik a katonák Fotó: NÉMETI PÁLNÉ A márciusi forradalom Minden országnak vannak történelmi évfordulói, amelynek tükrében önmagát is vizsgálja a nép, a nemzet. A mi legújabb kori históriánk­ban különös egybeesés folytán négy hétbe tömörül a három legnagyobb forradalmi dátum: 1848. március 15-e, 1919. március 21-e és 1945. április 4-e. S hagyománnyá vált immár, hogy fiatalságunk a Forradalmi Ifjúsági ■ ■ Napok rendezvénysorozatával emlékezik a három nagy tavaszi ünnepünkre. A szó legnemesebb értelmében vett hagyomány ez, amit bizonyít a rendezvények népszerűsége, lelkes, cselekvő résztvevőinek egyre gyarapodó tábora. Mi a titka, hogy éppen a fiatalok tömegei adják meg ezeknek az ünnepeknek a hangulatát? Legnagyobb nemzeti ünnepeink ezek, tehát nem ifjúsági ünnepek. Az ifjúság azonban elmondhatja velük, hogyan kapcsolódik jelenünk és jövőnk 1848 márciusa, a Tanácsköz­társaság és hazánk felszabadulása eseményeihez. Katonafiataljaink tudják, milyen helyet foglalt el az európai és a magyar történelem­ben 1848-49, és ismerik a magyar polgári forradalom és nemzeti szabadságharc eszméit, hazafias és internacionalista vonásait. 1848 magyar ifjúságának színe-java indult harcba 129 évvel ezelőtt a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, a nemzeti önálló­ság megteremtéséért. Szemük előtt a társadalmi haladás diadalra vitele lebegett. Cselekvően kapcsolódtak be abba a nemzetközi mé­retű forradalmi áramlatba, amely Európa-szerte hasonló eszmékért és célokért állította csatasorba más országok ifjúságának legjobbjait. Kossuth, Petőfi, Vasvári, Táncsics és mások még nem ismerték — nem ismerhették — a társadalomfejlődés tudományos magyarázatát, az el­méletet, amelynek kidolgozása csak a kezdetnél tartott. Kivételes szellemük, zsenialitásuk azonban megsejtetett velük olyan igazságot a népről, nemzetről, osztályról, forradalomról és a társadalom megvál­toztatásának majdani elkerülhetetlenségéről, amelyek csak jóval ké­sőbb nyertek igazolást. Petőfi, Vasvári és mások forradalmisága egy belső fényre figyelt,­­ amelyet a haza és a népszeretet gyújtott bennük, s ezért is lehetséges, hogy céljuk, törekvésük nemcsak saját korukban, de ké­sőbbi korszakokban is mindig zászló maradt a népszabadságért vívott harcban. Alapeszméik időtállósága­­ az elnyomott népek egyesülése az egész világon, a népek szabadsága, a „világszabadság” és a nemzeti felszabadulás összefüggése, a szomszéd népekkel való test­véri együttműködés, a szociális egyenlőség társadalmának eljövetele, a sovinizmus, nacionalizmus megvetése, a „szellem napvilága" által beragyogott nemzet — ma látszik meg igazán. Hiszen kimondva­­kimondatlanul a szocialista társadalom az, amely megfelel ezeknek az akkor még távoli eszményeknek. Éppen ezért őket tisztelni, szellemü­ket ápolni egyet jelent ma a szocialista társadalom szeretetével, építésével és védelmével. 1848 márciusi forradalmában a pesti nép a nemzeti történelem szereplőjévé, sőt szerzőjévé lépett elő és eldöntötte: lesz polgári Magyarország. Igaz, a március 15-én megmozduló húszezer ember csak a főváros lakosságához képest jelentett hatalmas tömeget, s az is bizonyos, hogy a fővárosban lejátszódó eseményeknek a mi el­maradott agrárországunkban nem lehetett akkora szerepük, mint az iparosodott nyugaton, de a pesti sokadalomban összetalálkozó és a március 15-i megmozdulásba bekapcsolódó parasztok és vidéki értel­miségiek követei lettek a pesti forradalomnak. Napok alatt elvitték az ország minden részébe a forradalom győzelmének hírét, napok alatt mozgásba hozták az ország lakosságát. „Március 15-e eredményei olyanok, amelyek e napot örökre neve­zetessé teszik a magyar történelemben. Események folytatásának ez közönséges vonala, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek nagy­szerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolnia a meglett embernek" - állapította meg Petőfi. S Petőfi értékítélete teljesen helytálló. Mert a március 15-i forradalom „kezdet volt, nem befejezés, de kezdetnek hatalmas. Nem lépés, hanem ugrás volt előre a magyar történelemben." 1848 szelleme mint eszme, mint fáklya mindvégig ott élt népünk tudatában. Előbb csak szellemi hagyatékként, majd szervezeti, politi­kai tényezőként. Ez vezetett el a Magyar Történelmi Emlékbizottság legszélesebb nemzeti irányzatokat összefogó megszületéséhez, a fel­­szabadulásunkat megelőző s még inkább követő időszak koalíciós tö­mörüléséhez, amely megoldotta 1848 befejezetlen művét, valóra vál­totta hagyatékát, majd ennek segítségével hatalomra segítette a magyar proletariátust. A szellemi örökség fegyveres erőink számára is útmutatást ad.­­ Mert a feladat lényegében ma is azonos azzal, amelyet 129 évvel ezelőtt a szabadságharc honvédseregének teljesítenie kellett: megvédeni a forradalom vívmányait, biztosítani az új társadalmi rend fejlődését. Éppen ezért a hétköznapok során kikovácsolt forradalmi készenlét, a magasfokú harckészültség olyan követelmény, amelyben megfogalmazást nyer mindaz a feladat és kötelesség, amely hadse­regünk minden tagjára hárul. Március idusán visszatekintve a 129 éve lezajlott dicső esemé­nyekre, együtt valljuk nagy nemzeti költőnkkel, Vörösmarty Mihállyal: „A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz."T­eiv

Next