Néphadsereg, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-12 / 11. szám
f Kecskés János őrnagy repülést kiszolgáló gépjármű-alegysége ötödször érdemelte ki a „kiváló század” címet. Ha ehhez hozzátesszük, hogy már másodízben jutottak el az ötszörös kiválóhoz, és csupán egy évre szakadt meg a sikersorozat, akkor könynyen kiszámolhatjuk, hogy tíz plusz egy esztendő munkájáról, helytállásáról van szó. A század hivatásos katonái a mindennapok munkájában azt az elvet követik a fiatalok nevelésében, hogy „értük, közöttük, velük együtt”. A századparancsnokot például a rajparancsnokokkal egy időben ismerték meg az újoncok, mert Kecskés őrnagy a bevonulás estéjétéjszakáját közöttük töltötte. — Minél előbb és minél jobban meg kell ismerni az új fiúkat, hogy mindenkit a képességei és adottságai szerinti beosztásba tehessünk. Aztán segítenünk kell eligazodni az első hetek-hónapok megannyi dilemmájában. Amelyik parancsnok ezt az eligazodást egyedül az újonc kötelességének tartja, a véletlenre és az időre bízza, az ne is várjon különösebb eredményeket. A századparancsnokhoz hasonlóan gondolkodnak a tiszthelyettes szakaszparancsnokok is. Nem azért, mert illik követni a főnököt, hanem mert például Simkó János törzszászlósnak ezt diktálják azok a tapasztalatok, amelyeket a hétszeres kiváló szakasz nevelése közben szerzett. Azt vallja, hogy minden siker alapja a jó hangulat, s ha jól érzik magukat a katonák, kiemelkedő teljesítményekre képesek Hogy ez a jó közérzet mennyire meghatározó, a törzszászlós elmondott rá egy példát. A század gépkocsivezetői a vontató, indító és darus gépkocsikon a legkorszerűbb, nagy teljesítményű, nagy értékű repülőgépeket szolgálják ki nappal és éjszaka egyaránt. „Centizve” kell a gépek mellé állniuk, és ha csak egy másodpercre is kihagynak, óriási károkat okozhatnak A felszálló, a guruló repülőgépek körforgatagának dübörgésében és varázsában, az éjszakai repülések titokzatos, villódzó fényeiben nem könynyű hiba és izgalom nélkül dolgozni. — Van, aki meg sem tudja szokni — meséli Simkó törzszászlós. — Gyurász János honvéd izgalma-félelme például hónapokig tartott. Már az első időszak végén járt, amikor odajött hozzám, s leszegett fejjel azt mondta: „Törzszászlós elvtárs, nem tudom megszokni a zónát, reszketek, ha csak rágondolok. Mellőzzön engem a piros vonalnál!” Becsületes gyerek ez a Gyurász — gondoltam magamban —, nem szégyelli bevallani, hogy fél. „Rendben van — mondtam neki —, de akkor más századhoz kell átvezényelni.” Azt nem kívánhatja, hogy állandóan mások vezessenek helyette. Kért, fogadkozott, hogy akár mindennap elvállalja a körletben meg a telephelyen a szolgálatot, csak hadd maradjon, mert itt nagyon jól érzi magát. Le- 10+1 szegte a fejét, de láttam, hogy a könnyei is kicsordultak. Gyurász végül is nálunk maradt, de csak katonaideje utolsó hónapjaiban merészkedett ki egyedül a betonra. Sokszor megfordult a fejemben, milyen nagy akaraterőre, önuralomra volt szüksége ennek a fiúnak, hogy bebizonyítsa, nem érdemtelenül maradhatott a századnál. Persze, nemcsak a század- és szakaszparancsnoki vezetési stílus szüli a jó hangulatot. A „Hogyan élsz?” kérdésre sok minden mással válaszolhatnak a század katonái. Nemrég költöztek új körletbe, amelyet otthonossá tettek, hogy minél kisebb legyen a kontraszt az otthoni és a benti környezet között. Megoldják a repülés ideje alatti étkezést, étkezdét rendeznek be a katonáknak. A különleges szerelőműhelyben pihenőszobát alakítottak ki, s a műhelyt is átépítik. Ennél a századinál tisztesnek lenni — pluszmunkát jelent: ők is vezetnek, karbantartanak, szerelnek s közben irányító és szervező munkát is végeznek. Például Molnár László őrmester, KISZ-titkár megbízatásait, munkáját összeszámolni is nehéz: gépkocsivezető, rajparancsnok, csoportparancsnok ezekben a hetekben kiképző tisztes, szakaszparancsnok-helyettes és politikai munkás is. És hogy mindezt jól csinálja, mi sem bizonyítja jobban: háromszoros kiváló katona s a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatának tulajdonosa. Hogyan bírja ezt a megterhelést? — Úgy, hogy nálunk sokan vannak, akik becsülettel húznak, és csak elvétve akad egy-két srác, aki azt keresi, hol lehet lógni, pihengetni. De ők mindjárt falba is ütköznek, mert nálunk a közvélemény a tisztességes munkát becsüli. Nálunk az öregek is ugyanúgy húznak, mint az első időszakosok. Nálunk nincs távolság... Igen, a távolság ... A katonák egybehangzóan vallják, hogy századparancsnokuk még mindig jól focizik, nem hiába játszott NB II-es csapatban. A rossz nyelvek azt mondják, a parancsnok nem is a bőrlabda kedvéért megy ki a pályára, hanem mert nem akar megöregedni... A fiúk tisztelik és szeretik „stopper elvtársat”, Hazai Ferenc főtörzsőrmestert, kétszeres kiváló szakaszparancsnokot is, mert tudják, hogy a stopperrel együtt jár a futás, a játék, a foci — az erő, a jó hangulat is. A hangulat fokmérői az állománygyűlések is, amelyek nem parancsnoki eligazítások, hanem fórumok. Sokan mernek és — ami a legfontosabb — tudnak is alapos véleményt mondani, ötletekkel, javaslatokkal előállni. Raáb Miklós honvéd, kiváló katona mondta: — Én itt azt láttam-tanultam, hogy mindenki hajt becsülettel, és hogy ezeknek a srácoknak van becsülete. Nem volt nehéz hozzájuk csapódnom. Így lettem kiváló katona és KISZ-vezetőségi tag is. SZ. G. Kecskés János őrnagy, századparancsnok KISZ- vezetők körében A harci repülőgépek kiszolgálása nagy felelősséget és pontosságot kíván A különleges gépkocsikat is nagy hozzáértéssel kezelik a katonák Fotó: NÉMETI PÁLNÉ A márciusi forradalom Minden országnak vannak történelmi évfordulói, amelynek tükrében önmagát is vizsgálja a nép, a nemzet. A mi legújabb kori históriánkban különös egybeesés folytán négy hétbe tömörül a három legnagyobb forradalmi dátum: 1848. március 15-e, 1919. március 21-e és 1945. április 4-e. S hagyománnyá vált immár, hogy fiatalságunk a Forradalmi Ifjúsági ■ ■ Napok rendezvénysorozatával emlékezik a három nagy tavaszi ünnepünkre. A szó legnemesebb értelmében vett hagyomány ez, amit bizonyít a rendezvények népszerűsége, lelkes, cselekvő résztvevőinek egyre gyarapodó tábora. Mi a titka, hogy éppen a fiatalok tömegei adják meg ezeknek az ünnepeknek a hangulatát? Legnagyobb nemzeti ünnepeink ezek, tehát nem ifjúsági ünnepek. Az ifjúság azonban elmondhatja velük, hogyan kapcsolódik jelenünk és jövőnk 1848 márciusa, a Tanácsköztársaság és hazánk felszabadulása eseményeihez. Katonafiataljaink tudják, milyen helyet foglalt el az európai és a magyar történelemben 1848-49, és ismerik a magyar polgári forradalom és nemzeti szabadságharc eszméit, hazafias és internacionalista vonásait. 1848 magyar ifjúságának színe-java indult harcba 129 évvel ezelőtt a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, a nemzeti önállóság megteremtéséért. Szemük előtt a társadalmi haladás diadalra vitele lebegett. Cselekvően kapcsolódtak be abba a nemzetközi méretű forradalmi áramlatba, amely Európa-szerte hasonló eszmékért és célokért állította csatasorba más országok ifjúságának legjobbjait. Kossuth, Petőfi, Vasvári, Táncsics és mások még nem ismerték — nem ismerhették — a társadalomfejlődés tudományos magyarázatát, az elméletet, amelynek kidolgozása csak a kezdetnél tartott. Kivételes szellemük, zsenialitásuk azonban megsejtetett velük olyan igazságot a népről, nemzetről, osztályról, forradalomról és a társadalom megváltoztatásának majdani elkerülhetetlenségéről, amelyek csak jóval később nyertek igazolást. Petőfi, Vasvári és mások forradalmisága egy belső fényre figyelt, amelyet a haza és a népszeretet gyújtott bennük, s ezért is lehetséges, hogy céljuk, törekvésük nemcsak saját korukban, de későbbi korszakokban is mindig zászló maradt a népszabadságért vívott harcban. Alapeszméik időtállósága az elnyomott népek egyesülése az egész világon, a népek szabadsága, a „világszabadság” és a nemzeti felszabadulás összefüggése, a szomszéd népekkel való testvéri együttműködés, a szociális egyenlőség társadalmának eljövetele, a sovinizmus, nacionalizmus megvetése, a „szellem napvilága" által beragyogott nemzet — ma látszik meg igazán. Hiszen kimondvakimondatlanul a szocialista társadalom az, amely megfelel ezeknek az akkor még távoli eszményeknek. Éppen ezért őket tisztelni, szellemüket ápolni egyet jelent ma a szocialista társadalom szeretetével, építésével és védelmével. 1848 márciusi forradalmában a pesti nép a nemzeti történelem szereplőjévé, sőt szerzőjévé lépett elő és eldöntötte: lesz polgári Magyarország. Igaz, a március 15-én megmozduló húszezer ember csak a főváros lakosságához képest jelentett hatalmas tömeget, s az is bizonyos, hogy a fővárosban lejátszódó eseményeknek a mi elmaradott agrárországunkban nem lehetett akkora szerepük, mint az iparosodott nyugaton, de a pesti sokadalomban összetalálkozó és a március 15-i megmozdulásba bekapcsolódó parasztok és vidéki értelmiségiek követei lettek a pesti forradalomnak. Napok alatt elvitték az ország minden részébe a forradalom győzelmének hírét, napok alatt mozgásba hozták az ország lakosságát. „Március 15-e eredményei olyanok, amelyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben. Események folytatásának ez közönséges vonala, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolnia a meglett embernek" - állapította meg Petőfi. S Petőfi értékítélete teljesen helytálló. Mert a március 15-i forradalom „kezdet volt, nem befejezés, de kezdetnek hatalmas. Nem lépés, hanem ugrás volt előre a magyar történelemben." 1848 szelleme mint eszme, mint fáklya mindvégig ott élt népünk tudatában. Előbb csak szellemi hagyatékként, majd szervezeti, politikai tényezőként. Ez vezetett el a Magyar Történelmi Emlékbizottság legszélesebb nemzeti irányzatokat összefogó megszületéséhez, a felszabadulásunkat megelőző s még inkább követő időszak koalíciós tömörüléséhez, amely megoldotta 1848 befejezetlen művét, valóra váltotta hagyatékát, majd ennek segítségével hatalomra segítette a magyar proletariátust. A szellemi örökség fegyveres erőink számára is útmutatást ad. Mert a feladat lényegében ma is azonos azzal, amelyet 129 évvel ezelőtt a szabadságharc honvédseregének teljesítenie kellett: megvédeni a forradalom vívmányait, biztosítani az új társadalmi rend fejlődését. Éppen ezért a hétköznapok során kikovácsolt forradalmi készenlét, a magasfokú harckészültség olyan követelmény, amelyben megfogalmazást nyer mindaz a feladat és kötelesség, amely hadseregünk minden tagjára hárul. Március idusán visszatekintve a 129 éve lezajlott dicső eseményekre, együtt valljuk nagy nemzeti költőnkkel, Vörösmarty Mihállyal: „A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz."Teiv