Néphadsereg, 1987. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 1. szám
A NÉPHADSEREG. Kitüntetések, elismerések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa — a honvédelmi miniszter előterjesztésére — a politikai, katonai kiképzés eredményes végrehajtásában, a harckészültség magas szinten tartásában, a párt- és tömegszervezeti munkában végzett kiemelkedő munkásságuk elismeréseként — nyugállományba helyezésük alkalmából — kitüntette Április Negyedike Érdemrenddel Léhmann Géza, dr. Pálik Gyula orvos, dr. Pusztai Dezső orvos, Szántó Mihály és Szeles János ezredeseket; Vörös Csillag Érdemrenddel Bán László, dr. Miskey Sándor orvos, Riba Miklós ezredeseket, Beregi István, Ferenczi Dezső és Takács János alezredeseket; Kiváló Szolgálatért Érdemrenddel Madaras Péter ezredest, K. Bondár János, dr. Bucsina Olivér orvos, Búzás Ferenc, Deák László, Dudás Gyula, dr. Fehér György, Fejes Sándor, Lévai János, dr. Lux Ottó orvos, Markos Pál, Nyúzó Gyula, Papp Imre, Szabó Imre, Urbán Imre és Vajda Sándor alezredeseket; a Munka Érdemrend ezüst fokozatával Kenyeres Béláné elvtársnőt. A haza fegyveres szolgálatában évtizedeken át végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként — nyugállományba helyezésük alkalmából — a honvédelmi miniszter Zrínyi Miklós Emlékgyűrűt adományozott Halmai László alezredesnek, névre szóló órát Mármarosi Mihály, Szilágyi Gyula és Virágh Lajos ezredeseknek, emléktárgyat Kiss János ezredesnek. A néphadsereg fejlesztése, a repülőcsapatok harckészültségének fokozása, a haza védelmének erősítése érdekében huzamos időn át végzett jó munkája elismeréseként — új beosztásba helyezése alkalmából — a honvédelmi miniszter aranytőrt adományozott dr. Szabó József vezérőrnagynak. A néphadsereg harckészültségének fokozásában, felelős beosztásaikban huzamos időn át végzett eredményes munkájuk elismeréseként díszkardot adományozott 55. születésnapjuk alkalmából Bognár Ferenc és Mihálka János ezredeseknek; dísztert 60. születésnapja alkalmából Balogh Endre ezredesnek, 55. születésnapja alkalmából dr. Bökény István ezredesnek; névre szóló órát 55. születésnapja alkalmából Berényi László és dr. Herczeg Ottó ezredeseknek. Jubileumi születésnapjuk alkalmából a miniszter elvtárs emléktárgyat adományozott Kamuti Sándor, Kovács Béla és Pordán János vezérőrnagyoknak, Hollósi István és dr. Ország Imre ezredeseknek. A kitüntetéseket és elismréseket Pacsek József altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, miniszterhelyettes adta át a Honvédelmi Minisztériumban rendezett ünnepségen. CSAPATLÁTOGATÁSOK. Hoang Hai ezredes, a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövetségiének lin tanai és légügyi attaséja a Vietnami Néphadsereg napja alkalmából látogatást tett a Magyar Néphadsereg két alakulatánál. Marijan Mozsgon ezredes, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Nagykövetségének katonai és légügyi attaséja a Jugoszláv Néphadsereg napja alkalmából meglátogatott egy alakulatot. Az attasék ismerkedtek az alakulatok történetével, életével és csapatgyűléseken találkoztak a hivatásos és a sorkatonákkal.. SPORTTEVÉKENYSÉG ELISMERÉSE. Az MHSZ sportolói az elmúlt éviben 4 arany-, 33 ezüstés 23 bronzérmet szereztek a világ- és Európabajnokságok egyéni és csapatversenyein. Legjobban ezúttal is a rádiósok, a modellezők és a könynűbúvárok szerepeltek. A hivédelmi szövetség legeedményesebb 75 sportoóját és 25 edzőjét az MKISZ Marczibányi téri központi lövészklubjában kitüntetésben, illetve jutalomban részesítették. Az elismeréseket Kéri György vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára adta át. Jelen volt Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke. PÉLDÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS. Az elmúlt években folyamatosan erősödött a kapcsolat a néphadsereg és a rendőrség között. Mind a katonák, mind a rendőrök számos esetben bizonyították, hogy nemcsak saját szolgálati feladataik ellátásáért, hanem egymás segítéséért is felelősséget éreznek. A honvédelmi miniszter e tevékenységükért dicséretben és jutalomban részesítette Agnecz Ferenc, Lefler József és Reiner József rendőr zászlósokat, valamint Póka László önkéntes rendőrt. Az elismeréseket Stock János altábornagy, a Magyar Néphadsereg légvédelmi és repülőparancsnoka adta át. Az ünnepélyes eseményen jelen volt dr. Ilcsik Sándor rendőr vezérőrnagy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. LÉGTERÜNK VÉDELMÉBEN. Megalakulásának 35. évfordulóját ünnepelte a közelmúltban az MN Légvédelmi és Repülőparancsnokság egyik magassabbegysége. Hegedűs Miklós ezredes, a magasabbegység parancsnoka ünnepi beszédében felidézte a három és fél évtized fő állomásait. A készültségi szolgálatok, a sikeres gyakorlatok, a fegyvernemi éleslövészeteik, valamint a nagy távolságú, manőverrel és éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlatok jó eredményei fémjelzik az elvégzett munkát. KÖZLEMÉNY. Az MN Ruházati Szolgáltató Üzem parancsnoksága értesíti az igényjogosult tiszt és tiszthelyettes elvtárslatot, hogy a katonai ruházati boltok az év végi leltározás miatt 1987. január hó 2-tól 16-ig zárva tartanak. Nyitás: 1987. január hó 19-én. Együttműködési terv aláírása Pacsek József altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, miniszterhelyettes és Miloslav Blahnik mérnök vezérezredes, a Csehszlovák Néphadsereg vezérkari főnöke, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese Budapesten aláírta a két minisztérium 1987. évi közös feladatait tartalmazó kétoldalú együttműködési tervet. Az aláírásnál jelen volt a magyar és a csehszlovák tábornoki kar többi tagja. A magas rangú csehszlovák vendéget fogadta Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter. A Nemzeti Színházért Az új Nemzeti Színház felépítésének anyagi támogatására a Magyar Néphadsereg alakulatainál és termelőüzemeinél szolgálatot teljesítő katonák, illetve az ott dolgozó polgári alkalmazottak már számos alkalommal fizettek be kisebb-nagyobb pénzösszeget az erre a célra nyitott csekkszámlára. A közelmúltban egy újabb, jelentős összeg befizetésére került sor, amikor is a különböző társadalmi munkaakciókból befolyt 1 621 344 forintátutalása történt meg. Az erről szóló emléklapot Bárdosi Gábor törzszászlós, a Killián György Repülő Műszaki Főiskola hallgatója, Dora Péter szakaszvezető, az egyik építő műszaki alakulat katonája, valamint a Színművészeti Főiskolára előfelvételt nyert, sorkatonai szolgálatát teljesítő Ungvár István honvéd — a néphadsereg katonafiataljainak nevében — átnyújtotta Gobbi Hilda művésznőnek a Fészek Klubban rendezett ünnepségen. A Jugoszláv Néphadsereg köszöntése A Jugoszláv Néphadsereg megalakulásának 45. évfordulójáról ünnepségen emlékeztek meg a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán. Paál György vezérőrnagy, a főiskola parancsnoka ünnepi beszédében méltatta a Jugoszláv Néphadsereg fejlődését, és kiemelte: „Jugoszlávia és Magyarország népeinek története mindig sok szállal fonódott össze. Az évszázadok során népeinket nemcsak a földrajzi közelség kapcsolta össze, hanem az is, hogy a térségben zajló események nem egyszer azonos vagy hasonló módon hatottak népeink sorsára. A felszabadító harcokban tanúsított kölcsönös segítségnyújtás ma is szép és előre mutató példája a két nép barátságának, és alapját képezi szocialista hadseregeink fegyverbarátságának.’’ Az ünnepségen felszólalt Marijan Mozsgon ezredes, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja. A megemlékezésen részt vett Milovan Zidar, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Horváth István altábornagy, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, honvédelmi miniszterhelyettes, Szombathelyi Ferenc, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese. A 70. születésnapon Dr. Nagy Gábor nyugállományú vezérőrnagy is azok közé tartozik,akik nagy ügyre tették fel életüket, s ettől váltak örökké fáradhatatlanokká. Most, amikor 70. születésnapján a Honvédelmi Minisztériumban átverte a miniszteri kitüntetésként adományozott díszkardot, láthatóan nagyon örült az elismerésnek, s nemcsak a múlt emlékeiről, hanem személyes tennivalóiról, terveiről is beszélt. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségében már hosszú évek óta az ő irányításával tevékenykedik a történelmi és propagandabizottság, aktívan részt vesz a néphadsereg történetének kutatásában, és írja a Frontjaim története című, nagy visszhangot kiváltó memoárkötetének folytatását. Nagy Gábor öt évtizede vesz részt a munkásmozgalomban. 1945- ben az elsők között lett az új haza új hadseregének nevelőtisztje. Volt főszerkesztő, a katonai akadémia tanszékvezető tanára, a politikai főcsoportfőnök első helyettese; ma legszívesebben történésznek vallja magát. — Már nagyon fiatalon elhatároztam, hogy történész leszek, s amikor huszonnégy éves fejjel a debreceni egyetemen átvettem a történelemtanári diplomát, apám — aki református pap volt — életre szóló tanácsot adott: „Mindig légy hű az igazsághoz”. Apámat és bátyámat, akik tevékeny résztvevői voltak az antifasiszta ellenállási mozgalomnak, elhurcolták a németek, és az én életem is veszélybe került. A hatóságok tudták rólam is, hogy 1937 tavaszától vezető szerepem volt a Debrecenben zászlót bontott Márciusi Frontban, amely a kommunisták közreműködésével a haladó egyetemi ifjúság és a népi írók antifasiszta tömörülése volt — emlékezett első nagy sorsfordulójára Nagy Gábor. Élete második sorsfordító eseménye az volt, amikor 1944. december 17-én néhány katonatársával átszökött aszovjet csapatokhoz. — Nagy örömmel értesültem az Ideiglenes Magyar Kormány nyilatkozatáról, amely hírül adta, hogy a német elnyomók elleni harc és hazánk felszabadításának meggyorsítása érdekében megszervezik az új magyar nemzeti haderőt. Amikor megkezdődött a toborozás az új hadseregbe, nyomban önként jelentkeztem. Nevelőtiszti élményeit így idézi a Frontjaim története című könyvében: „A zászlóalj tisztikara nagy megrökönyödéssel fogadta belépésemet a kommunista pártba, hiszen akkor a tisztek és a katonák között még igen kevés volt a párttag. Révész Géza a tagkönyv átadásakor arról beszélt, hogy hamarosan a frontra indul a hadosztályunk, s a párt elvárja tőlük, hogy ott is megálljuk a helyünket, példát mutassunk bajtársainknak a fasiszták elleni fegyveres harcban.” Elvhűség, igazságszeretet, emberség — ezek, jellemezték a későbbi években is Nagy Gábort, aki hamarosan a Kossuth Akadémián Révai Kálmán ezredes legfőbb segítőtársa lett. Az utolsó évtizedekben a leghosszabb ideig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián a hadművészet története tanszék vezetőjeként tevékenykedett. Számos tanulmányt, könyvet írt a páncéloscsatákról, a hazánkat felszabadító harcokról, s egyik szerkesztője volt a Fegyverrel a kézben című tanulmánykötetnek is, amely a magyar antifasiszta és ellenállási mozgalom legfontosabb fejezeteit idézi. Segíti, ösztönzi mindazok munkáját, akik néphadseregünk születéséről és első éveiről írnak visszaemlékezéseket, tanulmányokat. Azt vallja: a közelmúlt tanulságaiból erőt meríthetünk a jövő harcaihoz is. KACSÓ LAJOS Fotó: VELEZ GYULA A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM KÖZPONTI POLITIKAI HETILAPJA. Főszerkesztő: KOVÁCS NÁNDOR. Főszerkesztő-hsk.tt.: KOZMA TÓTH ISTVÁN. Olvasószerkesztő: SZAKÁLY GÁBOR. Tördelő- és képszerkesztő: FÁBIAN GYÖRGY. Szerkesztőség: Bp. Vill., Kerepesi út 29/b. Telefon: 331-170. Postacím: 1440 Bp., Pf. 22. Felelős kiadó: Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó. Németh M. László igazgató. Készült a Zrínyi Nyomdában. Megjelenési törzsszám: 87.2313/201. Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető postahivatalokban, hirlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben, a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) - József nádor tér 1. — 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra: 16,- Ft, negyedévre 48,- Ft, fél évre 96,- Ft, egy évre 192,- Ft. Indexszáma 25 654 - ISSN 0230-1873