Néphadsereg, 1988. július-december (41. évfolyam, 27-53. szám)
1988-11-05 / 45. szám
Ezerkilencszáztizenhét október 25-én (november 7-én) három óra harminc perckor az Aurora cirkáló a Nyikolajev hídnál horgonyzott. Minden óra, minden pillanat fontos volt azon az októberi napon. De volt egy konkrét óra is, egy Moser típusú, 3832. gyártási számú, mely alapján indultak a vörösgárdisták a posta és a távíró elfoglalására és a Téli Palota elleni rohamra. Az óra tulajdonosa Nyikolaj Iljics Podvojszkij volt, egyike az októberi fegyveres felkelés vezetőinek. Napjainkban az ereklye a Nagy Októberi Szocialista Forradalom Állami Múzeumában található. A nehéz fedél alatti érdekes számlapot nézegetve, az érdeklődők azt suttogják: a forradalom, órája ... Pörgessük hát vissza 71 évvel az időt, s nézzük, milyen is volt az a nap 1917- ben Petrográdban. Hét közepe volt, szerda. Viszonylag csendesen telt a nap a városban: nyitva voltak az üzletek délután háromig, s jártak a villamosok is, mert a Katonai Forradalmi Bizottság, hogy megelőzze a pánikot, úgy döntött, hogy közvetlenül a harc megkezdéséig járjanak a villamosok. Az iskolákban zajlott a tanítás. Az utcákon tömeggyűlések zajlottak. Szájról szájra szavalták Kuzma Prutkov költő versét: „Valami nem úgy van, nem alszom már, készül valami, valami jár.” És csakugyan járt. Már éjszaka egy óra huszonöt perckor egy tengerészalakulat M. Gracsev parancsnokkal az élen, viborgi és vasziljevszkovi vörösgárdistákkal együtt elfoglalta a főpostát, hajnali két órakor a Baltyijszkij és a Nyikolajevszkij pályaudvart. A reggeli óráktól az utcákon vörösgárdista őrszemek járőröztek. Mindenfelé katonákat szállító teherautók száguldoztak. A forradalom órája Száguldoztak? A Renault és a Russo-Bari kocsik sebessége nem haladta meg az óránkénti 40 kilométeres sebességet sem, a villamosokat pedig gyalogosan is utol lehetett érni. Közeledett az óra, a forradalom órája__ A petrográdi kerület vörösgárdistái a Téli Palotához indultak. Ezen a napon Podvojszkij gyakran nézte az óráját. Az események gyorsan peregtek. Tizenegy órakor egy páncélautós alakulat a Szmolnijhoz hajtott, és átállt a Katonai Forradalmi Bizottság oldalára. A neves szovjet író, Lev Uszpenszkij, aki este éppen ott járt a környéken, később ezt írta könyvében: „Abban az időben az egyik sarkon egy alacsony kőépület állt,, mind a négy oldalán volt egy-egy nagyméretű, kivilágított számlapú óra. Este kilenc óra tizenkét percet mutatott az óra, és abban a pillanatban a Téli Palota felöl megszólalt a géppuska. Akkoriban már ismertük ezt a hangot: Maxim!" Az Aurora cirkáló lövése a petropavlovszki várból kapott jelre dördült el. Ekkor huszonegy óra negyven perc volt. Éjfélkor a forradalmi hadsereg megkezdte a Téli Palota rohamát. Két óra tíz perc múlva az ideiglenes kormány megadta magát. A hatalom a tanácsok kezébe került. A proletárforradalom megnyerte az első ütközetet. Nyikolaj Iljics Podvojszkij bezárta az óráját. Hetvenegy év telt el a győztes októberi forradalom megkezdése óta, de a forradalom folytatódik és megújul. Az időt nem lehet viszszafordítani. A forradalom órája velünk és bennünk ketyeg örökre, visszafordíthatatlanul. BORISZ JAMSAMOV Fotó: VJACSESZLAV JAKUSEV aladó történelmi hagyományaink felidézése korántsem a terméketlen nosztalgiázást, jóval inkább a példaadás továbblendítő erejét szolgálja. Népünk történelmének sok jeles eseménnyel gazdag tárházában az egyik különös jelentőséggel bíró, és számos európai hadsereg történelmében is meghatározó jelentőségű volt a kifejezetten magyar csapatnemnek tekintett huszárság létrejötte. A közelmúltban a huszárság megalakulására, történelmi szerepére emlékeztünk abból a jeles alkalomból, hogy háromszáz esztendeje alakult meg az első magyar reguláris huszárezred, a Liedl — később Barkóczy ezred. S miként azt az elmúlt héten a főváros lakosai többször is megcsodálhatták Budapest utcáin, e jeles évforduló tiszteletére megrendezték a nemzetközihuszártalálkozót. A látványos parádék, az ünnepi tisztelgések sorát október 24-én este a Hősök terén tartott díszelgéssel és a Magyar Hősök Emlékművének megkoszorúzásával nyitották meg. Október 26-án kora délután a Baross tértől az Erzsébet hídon át a várbeli Dísz térig tartó felvonuláson — miként a találkozó valamennyi rendezvényén — a magyar huszárcsapatok mellett impozáns látványt nyújtottak a francia, az angol, a portugál, az osztrák és a jugoszláv lovasok, mindanynyian korhű jelmezekben és fegyverzetben. A Dísz téren ismét az utókornak szóló ünnepi aktus kezdődött: felavatták Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotása, a Kardját néző huszár című szobor talapzatán elhelyezett emléktáblát, mely feliratában a nemzetközi huszártalálkozó eseményét örökíti meg. Hét végére maradt a Budapest Sportcsarnokban bemutatott nagyszabású huszárkavalkád. A kétrészes összeállításban lovasok, kaszkadőrök, énekes-táncos szólisták és az ugyancsak főszerepet játszó katonazenekarok nyújtottak ízelítőt a huszárság történetéből. A katonazenekarok — a Magyar Néphadsereg Központi Zenekara, a Budapest Helyőrség Zenekara, a Zenész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola kisdobosai, valamint a franciaországi Bercsényi és Esterházy huszárezredek zenekarai — a huszártalálkozó valamennyi eseményének látványos, zenneileg magas színvonalú élményt nyújtó szereplői voltak. Az egyhetes rendezvénysorozat legfőbb gondolati tartalmát dr. Mórocz Lajos vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár így fogalmazta meg a találkozó résztvevői tiszteletére rendezett fogadáson: „Az első budapesti huszártalálkozó közös történelmi múltunk egy vonulatának felidézése, és egyben kapocs is, ami összeköti az európai nemzeteket, segíti az európai bizalom erősítését, erősíti közös kontinensünk békéjét.” K. M. I. Fotó: TÓTH LÁSZLÓ Nemzetközi huszártalálkozó A Hősök terén rendezett diszelgés vezénylőtisztje, Cserhalmi Pál rendőr őrnagy ezúttal 48-as huszáruniformisban A francia Bercsényi huszárezred zenekara Lenin-bélyegek gyűjtője - Harminc éve gyűjtöm a bélyegeket és az utóbbi húsz esztendőben a Lenin-bélyegek gyűjtésére specializálódtam — újságolta Csárádi József alezredes, akit a Bélyeggyűjtők Szövetségében is az egyik legsikeresebb bélyegkiállítóként ismernek - Bélyeggyűjteményemmel ez idáig öt nemzetközi kiállításon vettem részt, számos elismerést kaptam, de a legbüszkébb talán arra vagyok, hogy a múlt év októberében a Leningrádban rendezett Lenin élete című bélyegkiállításon bélyegkollekciómmal aranyérmet nyertem. Csárádi József alezredes most ismét kiállításra készül, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában bélyegkiállítás nyílik, s ennek egyik résztvevője a már nemzetközi hírű kollekciójával ugyancsak ő lesz. örömmel és némi büszkeséggel beszél gyűjteményeinek legszebb és legértékesebb bélyegeiről. Valamennyi bélyege megvan például, amelyet hetven évvel ezelőtt az őszirózsás forradalom idején, majd később a Magyar Tanácsköztársaság 133 napja alatt bocsátottak ki, illetve bélyegeztek felül. Gyűjteményében szerepel Lenin halálakor a Szovjet- Oroszországban kibocsátott Lenin-bélyegsor is. De van olyan Lenin bélyege is, amelyet Kongóban, Algírban, Mongóliában vagy Kubában bocsátottak ki. Számomra a bélyeggyűjtés ismeret- és műveltséggyarapító tevékenység. Nagyon sokat megtudtam például különböző országok képzőművészetéről, miközben a legértékesebb festményeikről, szobraikról készült bélyegeket gyűjtöttem — mondta meggyőződéssel Csárádi József. — A bélyeggyűjtés során szerzett tapasztalataimat a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában létrejött gyermekszakkörben is kamatoztatom. Ennek én vagyok a szervezője és a vezetője. Nagyon örülnék, ha a művelődési házban rendezett évfordulós kiállítás is sikert aratna a látogatók körében. K. L. ét évtized múltán a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában egy szép kiállítású könyv jelent meg, amely az őszirózsás forradalom napjait idézi. Krúdy Gyulának a Magyar Köztársaság Almanachja című könyvében szereplő írások 1918 őszén a Déli Hírlapban voltak olvashatók, s a szerzők irodalmi hagyatékából került elő a könyv tervezete is. Amikor Krúdy Gyula az őszirózsás forradalom állama, az alig néhány hetes első Magyar Köztársaság almanachját szerkesztette, hangsúlyozottan nem a résztvevő, hanem a krónikás szerepét vállalta. Az előszóban történelmi idők krónikásának rajzolta meg magát, akit sorsformáló események köteleznek írásra, s akit éppen szerepéből adódóan megillet a tévedés joga. Hiszen még nincs távlat, amely az egész képet megmutathatná, még közeli és kavargó minden, ezért igazán hiteles csak a pillanatnyi benyomások mozaikja lehet. Krúdy Gyula tanúságtételnek szánta az almanachot, az ébredező remény, egy éppen keletkező új világ tanúságtételének. Úgy tartotta, hogy a háborús évek keserűsége nem múlt fel nyomtalanul: az emberek (akárcsak ő maga) visszariadnak a nagy szavaktól. Csöndes, egyszerű forradalom ez. Semmi fényes, semmi színpadias nincs benne, szomorú, sokat szenvedett emberek forradalma, amely olyan „természetesen jött, mint keddre a szerda”. Úgy látta, hogy a forradalom hősei általában egyszerű KÖNYVJELZŐ A Magyar Köztársaság Almanachja emberek: „Poros kabátos tanárok s szervezett munkások, csak az íróasztal mellől lázító hírlapírók és eszményi anarchisták, a hosszadalmas reménytelenségben megtisztult politikusok és átszellemült katonák vitték az októberi forradalmat." És ami mindannyiunknál fontosabb, ami mindannyiunk szerepét meghatározza: a tömeg. A fáradt, kimerült, változást sürgető frontkatonáké, a hátországi nélkülözésekbe belerokkant munkásoké, a hivatalnokoké. Két nagy alakja volt az új Magyarországnak, aki visszavisszatérően foglalkoztatta újságírói érdeklődését és írói képzeletét: a köztársaság elnöke, Károlyi Mihály, és „a köztársaság halottja”, Ady Endre. A dolgok nagyon is összefüggnek egymással — tartotta. A háborús nyomorúság érleli a forradalmat; a bűnökre és a mulasztásokra önzetlen és nemes tettekkel kell felelni. „Korán esteledik, a köd úgy eltakarja Pestet, mint a felejtés" — írta 1919 őszén a csalódott, a margitszigeti lakásába visszavonult Krúdy Gyula. Már „elzúgtak” a forradalmak, már nem lehet az országot járni úgy, hogy derűs bizakodással találkozzék az ember, már visszavették a földeket iá kápolnai birtokosoktól, és üresen áll a Károlyi-palota az Egyetem utcában. Krúdy számára vége volt a fiatalos országjárásnak, és néhány írói elgondolásnak, kötetelképzelésnekis. Véglegesen lemondott az 1918 végén írt, a Károlyi-forradalom első heteiről szóló cikkeinek almanachszerű kiadásáról, e szépen formálódó és egy ideig a megvalósulás reményével kecsegtető tervéről. . A Zrínyi Katonai Kiadó érdeme, hogy Krúdy Gyula könyvtervét megvalósította. K. L. Harminckét neve volt A nyilasok 1937-ben már nagyon elszemtelenedtek. Rendszeresen zaklatták az ifjúmunkásokat, a baloldali érzelműeket. Megtámadták őket, amikor kirándultak, verekedést provokáltak, sőt egy fiatalembert hasba is lőttek. Visszavágásként a VII. és IX. kerületi szociáldemokrata ificsapat 1937. szeptember 16-án rajtaütött a Tompa utcai nyilaspártházon, szétzavarta az épületben tartott gyűlés résztvevőit. A verekedésnek csak a rendőrség tudott véget vetni. 13 ifjúmunkást ítéltek el, Ságvári mint szervező, nyolc hónapot kapott. Ki volt valójában Ságvári Endre? Hollós Ervin a „Harminckét nevem volt” című dokumentumregényében így ír róla: „Egy szemüveges entellektüel, akinek bámulatos testi ereje van. A polgári kultúrában is járatos, kiművelt elméjű fiatalember. Bátorsága legendás, idegei a válságos pillanatokban is hibátlanul működnek. Van benne valami vagányos magabiztosság és tettrekészség." Élete akár nyugodt kispolgári is lehetett volna. •A jogi egyetem elvégzése után a fővárosi elöljáróságon lett tisztviselő. Bár már egyetemi évei alatt megismerkedett a marxizmussal, csak 36-ban kerül kapcsolatba a munkásmozgalommal, ekkor lépett be a Szociáldemokrata Pártba. Előadásokat, szemináriumokat tartott társainak. 1940-ben belépett a KMP-be, s megpróbálta az ifjúságot mozgósítani a fasiszta veszély, a háborús készülődés ellen. „Magyarország függetlenségét a németek veszélyeztetik, ezért hangulatot kell teremteni ellenük. Azért nincs kenyér, mert a németek elvitték" — mondta. 1942-ben addig elképzelhetetlen méretű lebukási hullám söpört végig a kommunista párton. Ságvárinak szerencséje volt, még idejében eltűnt. Két évig élt teljes illegalitásban, szigorú konspirációs szabályok szerint. Közben egyik fő szervezője volt a Batthyány-emlékmű előtti tüntetésnek, a Kossuth-mauzóleumnál tartott és a Petőfi téri tüntetéseknek. A kommunista párt feloszlatása után, az utód Békepárt megalakulásakor a technikai apparátus megszervezésével bízták meg. Az általa szervezett két nyomdában készültek a párt lapjai, röplapjai. Még arra is volt ideje, hogy lapot szerkesszen. Az újság azonban csak két számot ért meg — 1944 nyarán a nyomozók már a sarkában voltak szerkesztőjének. 1944. július 27-én a csendőrnyomozók rajtaütöttek, és tűzharcban agyonlőtték Ságvári Endrét. Ha élne, most lenne hetvenöt éves. — és —