Népi Egység, 1944. október-december (1. évfolyam, 1-56. szám)

1944-10-22 / 1. szám

2. oldal ,S 1 * ­lépi Ügység) Vasárnap, 1944. október 22. Agyonlövetésre szólt a parancs Az őrség elolvasta a kísérőlevelet és ar­­r­ól tanácskozni kezdett. Én még élesebb shangon vázoltam, hogy miért vagyunk fog­ságban és miért üldöznek bennünket. Meg­magyaráztam, hogy mi az erdélyi ma­gyar demokrata tömegek harcában buktunk el és ha húsz éven keresztül vállaltuk a harcot és a börtönt is, ak­kor mi nem lehetünk a magyar nép fiaira nézve veszélyes elemek. Udvar­helyi és csűri székely fiúk vagyunk, nem pedig »oláh-zsidók«, mint ahogy Hunger úr állította. Megtudtuk, hogy az őrségnek parancsa volt, hogy lőjjön agyon bennünket, ha nem engedelmeskedünk. Megmagyaráztuk, hogy miért vagyunk itten s hogy a köztünk levő románok és zsidók is a közös demokrácia ügyét támogatták. Az őr­ség vezetője tíz percnyi gondolkozási időt adott nekünk és kijelentette, hogy aki nem hajlandó átmenni, arra sortüzet ad. Mi kimondtuk, hogy ilyen körülmé­nyek között nem megyünk át a határon. Az őrség erre engedett és hajnalban visz­­szavittek minket az erdő alatti őrsre. Ott maradtunk estig és éjszaka átkisérték a határon. Amíg internálótáborban voltunk, kint levő testvéreink folytatták a harcot. Ti­tokban szervezkedtek, röpiratokat adtak ki, értekezleteket tartottak és terjesztették az itt élő népek közös ügyét szolgáló esz­méinket, így folyt a harc egészen a leg­utóbbi időkig. Közben az én ügyemnek is folytatása támadt. Ezen a télen a Fellegvárba zár­tak. A román antifasiszta letartóztatókkal együtt vasra verve kisérgettek a hadbíró­ságra. De eljött végre augusztus 23.-ának nagy napja. Azonal kerestük a lehetőséget, hogy nyíltan szélesebb alapokra helyez­zük harcunkat. Az illegalitásban megsza­kadt az összeköttetés az egyes szerveze­teink között. Mindegyik saját belátása szerint folytatta a harcot. Mégis mindany­­nyian ugyanazt cselekedtük. A MADOSZ őszintén együtt­működött a hitleri rabság alatt a román demokratikus erőkkel és ezt az együttműködést ma még szoro­sabbra fűzi. Ezzel párhuzamosan már a múltban is együttműködtünk a MADOSZ-on kívül álló haladóbb szellemű magyar értelmiségiek­kel. Ezek ma már mint madoszisták ülnek sorainkban. A Magyar Népközösség kebe­lén belül már hónapokkal ezelőtt megindult a harc. A Népközösség egy része azt tar­totta, hogy feltétlenül a demokratikus nép­tömegek felé kell tájékozódni. A fasiszta­barát Gyárfás Elemér és lakásai azonban tovább is Antonescu és Horthy hitle­rista népellenes politikájának a kiszol­gálását hirdették. A felszabadulás után a Nemzeti Paraszt­­párt és a Liberálispárt vezetői ugyanezzel a Gyárfás Elemérrel és körével kerestek kapcsolatokat. A történelmi fordulat megkívánta, hogy komolyabb politikai lépéseket tegyünk. Szükségesnek tartottuk, hogy a nyilvánosság előtt újra leszögezzük demokratikus politikai állásfoglalá­sunkat. Mind a bánsági, mind az erdélyi tagozatunk kiáltványt intézett a ma­gyarsághoz. A kiáltványnak nagy visszhangja volt. Az ország demokratikus közvéleménye mindenütt felfigyelt rá, a reakciós erők pedig vad támadásba kezdtek. Ekkor kül­döttségünk leutazott Bucureşti­be. Tárgya­lásokat folytattunk az ország őszintén demokratikus erőivel. A Nemzeti Demok­ratikus Arcvonalba tömörült szervezetek ekkor már kiadták a közös kormányzati munkatervet. Ezzel szemben a reakció táborában, Hitler szellemében tovább tom­bolt a faji uszítás. Amit eddig a zsidókkal tettek, azt most velünk kezdték, hogy el­tereljék a figyelmet az ország népét érdeklő legégetőbb kérdésekről. Csatlakozás a Nemzeti Demokratikus Arcvonalhoz Számot vetve népünk összes kérdé­seivel és szükségleteivel, abban álla­podtunk meg, hogy a romániai magyar tömegek egyetlen útja a Nemzeti Demokratikus Arcvonalhoz való csat­lakozás. Meggyőződtünk arról, hogy a Nemzeti Demokratikus Arcvonalba­­tömörült pártok elismerik és meg is­­valósítják nemzeti jogegyenlőségünket. • Ne feledjük el, hogy ma már nemcsak az itt élő magyarság, hanem az egész ország közvéleménye figyeli mozgalmunkat.­­A reakciós erőknek ma fő vesszőparipája, hogy rossz hírbe keverjék mozgalmunkat a román közvélemény előtt, hogy ne kell­jen választ adniok arra a munkatervre,­­amely a parasztnak földet, a munkásnak,­­iparosnak, értelmiséginek biztos megélhe­tést és mindnyájunknak szabadságjogokat­­biztosít Megindult a tisztulási folyamat az Őszin­tén demokrata és a valójában reakciós, de az új körülmények folytán magát demo­kratikusnak nevező tábor között. Mi ebben lat harcban szíves-lélekkel az ország hala­dását és jobb jövőjét szolgáló erők tábo­rába állunk. A beszédet hatalmas taps fogadta. Az elnöklő Kiss Gyula ezután felkéri­­a megyei kiküldötteket, hogy tartsák meg­­beszámolóikat. néppel való sorsközösségünket hirdető de­mokratikus ,,Erdélyi Magyar Szó”-nak szerkesztője volt, a bécsi döntés után a magyar fasiszta terror elől közénk jött a Bánságba. Előbb Temesvárt, majd Aradon szerkesztette a MADOSZ illegális lapját. 1943 február 25.-én elfogták Szabó test­vérünket. Nekem kellett volna aznap vele találkoznom, nem jelent meg és én ered­ménytelenül mentem el. Két nap múlva délután fél négykor két ügynök várt a gyári kapunál, letartóztattak és a szigu­­rancára vittek. Két percig szép szóval igyekeztek puhítani. Én nem akartam tudni semmiről. Letepertek a padlóra és kezdetét vette a kínvallatás. Calinovici, Mălai, Boariu és a többi hóhérok felváltva ütöttek. Fejjel lefelé akasztottak fel, úgy üttötték a talpamat és azután kényszerí­­tettek, hogy a szobában körül szaladjak, de nem tudtam. Lökdöstek, vertek éjfél után két óráig. Egyszer szembesítettek Szabó testvérrel, aki feltárt nadrággal je­lent meg előttem, a lába teljesen kék volt. Látszott, hogy nagyon meg van törve. Mikor végét szakították az én kínzásom­nak, oda tettek egy rendőrt mellém, hogy nem szabad lefeküdnöm, hanem dagadt lábakkal egész éjjel sétálnom kell. De az egyszerű rendőrnek megesett a szíve raj­tam és lefektetett. Szabó testvért nem láttam egész addig, amíg egy hét múlva a temesvári hadbíróságra szállítottak, ro­mán vasúti munkásokkal együtt, akiket szintén hitlerellenes munkáért tartóztattak le. Az Astra gyár teherautóján mentünk. Szabó testvér egész után nyögött és bir­­menyire akarta visszatartani, összeszorílott fogai közül jajszó tört elő. A hadbírósági fogdában emeletes priccsek voltak és ott helyeztek el bennünket. A fogdában kettőn­ket a földre fektettek, mert nem tudtunk a talpunkra állni. Egymás mellé kerültünk és visszatartott jajgatások közepette mondta, hogy vasláncot kötöttek a mellére, a láncba vasrudat dugtak és addig csavarták, amíg oldalbordái összeroppantak és belső sérü­léseket szenvedett. Este jött a mentőkocsi Szabóért. Rá egy fél órára kaptuk az értesítést, hogy Szabó nincs többé. Én hét hónapig voltam kórházban és magam­ viselem ma is a soha le nem törölhető sebeket, melyek bizonyítják, hogy mit szen­vedtünk mi madoszisták a fasiszta terror alatt. Kérem a testvéreket, hogy Szabó Árpád emlékének egy perces felál­lással és hallgatással adózzunk. Az értekezlet meghatott némasággal áldoz a szabadságharcos magyar vértanú emlékének. A börtönben a fasiszta rémuralom min­den áldozata, románok, magyarok, szer­­bek, zsidók testvéri egyetértésben élt. Minden falatot megosztottunk egymás között. Az augusztus 23.-i eseményről mi éjjel háromnegyed tizenegykor már ér­tesültünk. Reggel küldöttségileg jelentkez­tünk az igazgatónál és követeltük a sza­­badlábra helyezésünket. Első utunk, nem a családjainkhoz, hanem az aradi Astra gyár elé vezetett, hogy a munkások előtt méltassuk az események jelentőségét. Szeptember 13-án újabb csapás zúdult reánk. Betört a magyar fasiszta hadsereg. A demokratikus harcosok egy része elme­nekült, a többiek bujkáltak. Én is elrej­tőztem, mert tisztában voltam azzal, hogy ha felismernek, semmi kímélettel nem lesznek irántam. Végre az ágyuk dörgése jelezte, hogy felszabadító Vörös Hadsereg közeleg. Elérkezett szeptember 22.-e, mi­kor az utcán feltűntek a szovjet járőrök. A fasiszta magyar hatóságok szereplése gyalázatos volt. Vadásztak a fasisztaelle­nes munkásokra és értelmiségiekre. An­nál nagyobb volt a felszabadulás érzése. A román hatóságok visszatérése után megkezdődött a soviniszta ellenhatás. Saj­nos ezt is Arad proletárnegyedei érezték meg, akik pedig a fasizmusnak mindig ellenségei voltak. De nekünk akkor is har­colnunk kell, ha az életünkbe kerül és a vérünk hull is. A MADOSZ harcokkal bi­zonyította be, hogy eszméiért minden ál­dozatra kész. Hirdette és hirdetni fogja az erdélyi népek között a békés egyet­értést. Ezen az úton akarunk tovább is haladni és hisszük, hogy a népek testvériségét és jobb jövőjét szolgáljuk. Szabó Árpád vértanusága Elsőnek az aradmegyei kiküldött, Pa­lásti József beszél. Palásti József: Az aradmegyei szerve­idet forró üdvözletét hozom és fogadják­­azt olyan szeretettel, ahogy ezt az üzene­­­tet küldték. Az 1939 végén tartott kolozsvári Ma­gyar Népi Találkozóval kezdem. Szegény embernek olcsón és könyen lehet­­örömet szerezni. Felejthetetlen az a sze­rzetet, ahogy benőnket, a messziről jötteket fogadták és felejthetlen az a testvéri együttérzés, amely az ország minden része­iből egybegyűltek között kialakult. A ko­lozsvári találkozó után már sokkal nagyobb lendülettel kezdtünk neki a munkának. Minket is felszólítottak, hogy a volt Ma­gyar Népközösség megalakulásán vegyünk részt, a szervezeti munkában. A reakciósok azonban ebben veszélyt láttak. A szakadás nyílttá vált a magyarság és a hivatalos vezetők között. Mi nem hagytuk el a zászlót, hiába vádoltak ezzel. Csakhogy a mi zászlónk a nép zászlója volt. Azután jöttek a parancsuralmi megszo­rítások, hogy nem szabad semmiféle össze­jövetelt tartani. Jött a MADOSZ földalatti szervezése, melyet nehéz körülmények között folytattunk. Arad nagy ipari város lévén, a fasiszta terror még nagyobb ke­gyetlenséggel működött, mint az ország más részeiben. Szabó Árpád, aki a román „Öntudatos és harcos demokráciát akarunk“ Ezután dr. Csákány Béla brassói ki­küldött tart beszámolót. A földalatti munka idején Kurkó Gyár­fás vezetésével a brassói tagozat állandó érintkezést tartott fenn a magyar tömegek­kel. Igyekeztünk őket demokrata szellem­ben öntudatosítani, elláttuk hitlerellenes illegális iratokkal, támogattuk a hazafias harc áldozatait, a bebörtönzötteket. Augusztus 23.-a után szükségesnek láttuk a nyilvános tevékenység azonnali felvéte­lét. Itt találkoztak a magyar dolgozók a magyar demokrata értelmiséggel. Idő­­közben megérkezett Brassóba az átszerve­zett Déli Hírlap egyik száma. Megtudtuk, hogy bánsági szervezetünk is, amellyel köz­ben a terror miatt megszakadt az össze­köttetés, ugyanígy halad előre. Közben a Székelyföldről is érkeztek testvérek, szük­ség volt nekik is bátorítást adni, így született meg a központi értekezlet terve. Öntudatos és harcos demokráciát akarunk megvalósítani. Azt akarjuk, hogy a széles népré­tegek valóban részt vegyenek saját sor­­suk intézésében. A román tömegek megtapsolják a magyarság szónokát Bákay Jenő Bucureşti-i kiküldött követ­kezik: A bukaresti magyarság üdvözletét hozom. A mi munkánk nehéz volt. Az ország min­den részéből odavándorolt és szétszóró­dott magyarokat nehezen tudtuk össze­szedni. Teadélutánokat, bálokat, maj­álisokat rendeztünk és ilyen módon tudtuk a ma­gyarokat egybetömöríteni. Tekintve, hogy a bukaresti magyarság szervezetei egyházi jellegűek voltak, igyekeztünk azokat fel­lendíteni, de voltak, akik mindent elkövet­tek, hogy akadályozzák munkánkat. Egyes román reakciós körök Bár­­dossy magyar követtel összefogva, közösen jelentgettek fel a szigurancán. A demokratikus vezetőségeket fel akar­ták oszlatni, de a hívek megvédték saját választottaikat A bukaresti tagozat hozzájárult minden olyan akcióhoz, amely magyar népi, vagy általános demokratikus érdekeket szolgált. A spanyol nép szabadságharcában a nem­zetközi fasizmus ellen Bukarestből számos madoszista vett részt. Ezek közül Winkler Sándor vasmunkás hősi halált halt. Antonescu fasiszta diktatúrája alatt a MADOSZ Bukarestben is a föld alá kényszerült A Hitlerellenes Hazafias Frontban dolgoztunk. A mi harcunk­nak is voltak áldozatai. Fejős Istvánt és Bencze Györgyöt halálra, Cikó Már­tát 12 évre ítélték, miután mindannyiu­­kat vadállati módon megkínozták. A Vörös Hadsereg bevonulása mindnyá­jukat megmentette számunkra. Én be­számoltam augusztus 23.-ig, a többit kérem, hogy Czikó Nándor mondja el. Czikó Nándor: Ne nehezteljenek, ha nem tudom magam kifejezni jól magyarul. Bukarestben születtem. Szüleim a Székely­földről vándoroltak be, mert a magyar mágnások nem akartak kenyeret biztosí­tani a föld népének. A mi nemzedékünk azután meg kellett ismerkedjék azzal a nem­zetiségi üldözéssel, amelyet Hitler romániai­­ szolgái vezettek be, hogy a román népet igazi ellenségei helyett, mi ellenünk uszít­sák. Augusztus 23.-a fordulatot jelentett a bukaresti tagozat életében. A bukaresti magyar dolgozók részt vettek az összes fasisztaellenes akciókban, nagygyűléseken, felvonulásokon. Bizottságokat szerveztünk és így tömörítettük a magyarságot. Az október 8.-i nagygyűlésre engem bízott meg a MADOSZ, hogy nevében felszólaljak. Amikor rám került a sor, hatalmas tapsvihar tört ki, amely bizo­nyítja, hogy a demokratikus román tömegek szívében nem él fajgyűlölet. A MADOSZ felhívása is jó hatást váltott ki a román tömegekben. A ma­gyarokat pedig felszabadította az üldö­zésnek nyomasztó lelki hatása alól. A magyar intézmények sorsa Megnyitották a helyiségüket a Str. Avram láncú 1 szám alatt. Felkerestük a buka­resti magyar katholikusok népszerű lelké­szét, Horváth jezsuita pátert a Cuza Voda­­plébánián, hogy elhagyatott egyházi, kul­turális szervezeteinket újra felkaroljuk. Sajnos, a Cuza Voda-i katholikus magyar templomban még mindig nem prédikál­hatnak magyarul. A magyar kisemberek pénzén épült Bărăţia templomát a néme­tek jóideje kisajátították­­maguknak s ma­gyar prédikátor, magyar gyóntató ma sin­csen. Hat magyar iskolából csak egy maradt, a Sfinţii Voivozi-n. A magyarpárti urak soha nem tettek lépéseket, hogy a Bucu­reşti-i magyar iskolákat megmentsék. Van Bukarestben egy Szent István egye­sület, mely egyike a legrégibb magyar társulatoknak. A vezetősége reakciós, rom­lott elemekből áll. Évenként 10—15 lej tiszta nyereséget mutatott ki. A nagy össze­geket a szigurancaügynök Bandi Pali tit­kár és bűntársai zsebre vágták. Ennek az egyesületnek van moziterme, nagy ingat­lana, helyiségei, de mikor otthont kértünk tőlük, azt mondták, hogy nincs. A régi vezetők élükön a hitlerbarát Lakatos el­nökkel, akinek két fia az SS hadseregben szolgál, hirtelen lemondtak, mikor a Vörös Hadsereg közeledett Bukarest felé. De az irányítás most is az ő kezükben van. Reméljük, hogy a magyar társadalmi egyesületek megtisztítását­­és demokrati­zálását most már eredménnyel fogjuk meg­valósítani.

Next