Népi Egység, 1945. április (2. évfolyam, 74-96. szám)
1945-04-01 / 74. szám
5. oldal. Népi Egység Válasz Eftimiu Victornak írta: SZEMLÉR FERENC EFTIMIU Victor, a neves román költő és regényíró, a kolozsvári ünnepségek alkalmából szintén beszélt a rádióban. Beszédében többek között Erdély magyar íróihoz is fordult. Várjuk az erdélyi magyar írókat is — mondta —, hogy román és magyar írók együtt munkálkodjanak a két nép megbékélésén, a két nép testvériségén. A felhívás egy pillanatra meglep. Csakugyan hol vannak az erdélyi magyar irók? Ezt a kérdést feltettük már magunknak s éppen ennek az újságnak karácsonyi számában igyekeztünk rá valamelyes választ adni. Azóta azonban három hónap telt el s a válasz ma már nem kielégítő. Különösen abban a vonatkozásban nem, amelyben Eftimiu teszi meg felhívását. Szavait talán számonkérésnek is lehetne venni, ha nem ismernék olyan jól mindig kész baráti lelkesedését és őszinte hitét a megértés lehetőségében. E sorok írója mindig meleg emlékként őrzi annak az évekkel ezelőtt lezajlott bukaresti találkozásnak képét, amikor a könyvnapok alkalmával Eftimiu öt vagy hat erdélyi írót látott vendégül a »Modern« étterem különszobájában s miközben az asztalfőn ülve sajátkezüleg osztotta szét a nyársonsült csirke darabjait, délies hévvel és mindent elsöprő bizakodással ismételte újra és újra, hogy a román-magyar megértés mindenképpen megvalósítható és a legtöbbet ezen a téren mi irók tehetünk. Eftimiu nem változott. Szózata sem számonkérés. Hanem csak baráti felhívás, hadd folytassuk ott a munkát, ahol négy esztendővel ezelőtt abbamaradt, vagy kezdjük meg ott, ahol eleddig még meg sem kíséreltük. * RÉGEBBEN is voltak már kísérletek a két nép között mesterségesen szított ellentétek kiküszöbölésére a szellemi munka embereinek segélyével. A két világháború közé eső időszak meglódult Európájának zavaraiban itt is, ott is akadtak jóakaratú emberek, vagy világosan látó elmék, akik a nemzeti gyűlölködés lobogását nem növelni, hanem csillapítani szerették volna. Történtek határozott kísérletek is a két nép és a két irodalom kölcsönös megismerésére, tudván azt, hogy a megismeréstől a megbocsátásig és a megbocsátástól a szeretetig csak egy-egy lépés. Egy újságcikk keretében nem is lehet felsorolni mindazt, ami ezen a téren történt. De példaképpen megemlíthetem Berde Mária, Kádár Imre, Kibédi Sándor, Dsida Jenő, József Attila, Áprily Lajos és mások szakadatlan fordítói munkásságát, amelynek eredményeképpen a magyar olvasó megismerhette a népballadáktól egészen a legújabb időkig terjedő román költészetet. Vagy visszahallgatózhatunk egészen Adyrig, aki verseivel és cikkeivel állott helyt a két nép egysorsúságának gondolata mellett. Sőt eszünkbe idézhetjük akár Jókai regényeit is, ahol az erdélyi románnak annyi szeretettel megrajzolt alakjával találkozunk. Íme tehát térben és időben milyen meszszire terjed a két nép irodalmi érintkezése. A román irodalomban a nyomok nem kevésbé távolra húzódnak. Iosif O. Ştefan Petőfi tisztelete közismert dolog. Coşbuc is érintkezett a magyar irodalommal. Adynak pedig számtalan fordítója van, de hirtelenjében csak a fiatalokat: Beniuc Mihait és Jebeleanu Eugent nevezzük meg. Azt sem szabad elfeledni, hogy a román irodalom az »Ember Tragédiájának« szinte tökéletes fordításával rendelkezik s Jókait még a legutóbbi években is tolmácsolták románul. A múltban a kolozsvári »Korunk« külön román szántaival és az »Erdélyi Helikon« egyrészről, a nagyváradi »Familia« és a tordai »Pagini Literare« másrészről igyekeztek egy-egy pillantást vetni egymás munkaterületére. A nagyváradi »Familia« hasábjain egymásután megszólaltak a magyarországi írók is — köztük Zilahy Lajos —, s már-már úgy látszott, mintha megvalósulna a szinaiai román-magyar írótalálkozó. A budapesti Franklin társulat lektori véleményt kért tíz vagy tizenöt regényről, amelyet sorozatos fordításokban akart megjelentetni. A budapesti Vajda János Társaság kiadásában »Mai román költők« címen e sorok rajának fordításgyüjteménye jelent meg. És — azt hiszem, ez volt az utolsó jelenség is. Mert ez a fordításgyüjtemény 1940 februárjában hagyta el a sajtót, viszont 1940 márciusában — a hitleri politika következtében — már mindkét ország mozgósított, persze egymás ellen. 1940-től 1944-ig a nyomtatott betű csak az egymás gyűlöletére tanított. A jobbak hallgattak. Ritka kivétel Nagy István, aki „Oltyánok unokái« című regényét a fasizmus magyar változatának kifejlődése idején is román tárgyról írja. De ez az egyetlen tiszta hang és még egy-két makacs kísérletező nem változtat az általános képen. A magyar-román szellemi kapcsolatok végzetesen megszakadtak. * A KIFEJLET azonban senkit sem lephetett meg. A szellemi élet változó hullámverései mindig csak azokat az áramlásokat jelzik, amelyek a társadalmi élet mélyén keresztülvonulnak. Az írók jobbjainak megértést célzó törekvései is azt jelezték, hogy odalent a mélyben kiirthatatlanul él a két nép összefogásának vágya. Sajnos azonban eddig a szellem embere sorsát a társadalom uralkodó rétegeihez kötötte. És ha hivatását nem is adta föl, azaz kifejezte a tömegek mélyén szunynyadó érzéseket, közvetlen kapcsolatban nem velük, hanem a rajtuk uralkodókkal volt. Ezek pedig nem adtak neki támogatást olyankor, amikor nem a saját, hanem a mélyben senyvedők érdekeiről volt szó. A magyar-román megértés nem az uralkodó rétegek ügye volt, ezt a nép, a tömegek követelték. Az uralkodó rétegek a nemzeti gyűlölködést, a kölcsönös hódítóágyat, az elnyomás viszonosságát kíván ták életben tartani és törvényszerűen meggátoltak minden olyan törekvést, amely ezt a közszellemet szerette volna kiirtani. A magyar-román megértés hirdetői, az írók és költők, könyvnyomtatók és könyvárusok más eredményre nem is számíthattak: a nemzeti gyűlölet alapján uralkodók csakis nemzeti gyűlölettel felelhettek kísérletezéseikre. Példa és bizonyíték az elmúlt négy esztendő. * MEGVÁLTOZOTT a világ azonban és ennek is meg kell változnia. A demokrácia diadala nemcsak a kormányforma megváltozását jelenti, hanem azt is, hogy a nép és a tömegek elfoglalják az őket megillető helyet az ország életében. A tömegek és a szellem emberei közé — ha a szellem emberei felismerik érdekeik azonosságát — ezentúl már nem furakszik be egy mindent a saját érdekei szerint alakító vékony réteg. A légkör tehát kedvező és Eftimiu felhívása el sem hangozhatott volna jobb időben. A román és magyar haladószellemi irók most csakugyan elérkezettnek vélhetik az időt egykori terveik megvalósítására. Az egykoriaknál sokkal kedvezőbb körülmények közt szervezhetik meg azt a nagyszabású írótalálkozót, amely megvethetné egy olyanfajta állandó egyesület alapjait mint például az ARLUS, amely a Szovjetszövetséggel való kapcsolatokat ápolja. S ezen az írótalálkozón és ebben az egyesületben Eftimiuval és a többiekkel együtt megvizsgálhatnák mindazokat az eszközöket és módozatokat, amelyek ennek az egymástól annyit szenvedett két népnek közeledését minden lehető módon elősegítenék. Bucureşti magyarsága a fasisztaellenes harcban? teszem fel a következő kérdést . Az Erdélyben szépen virágzásnál induló Madosz mozgalomhoz 1934-ben az itteni magyarok is csatlakoztak. Munkájukat csak 1937-ig folytathatták. Ekkor a sziguranca a Madosz itteni szervezetét betiltotta, helyiségeit bezárta és többeket, köztik Halász Rózsit, Török Irént, Festő Vs. börtönbe vetették. A Madosz azonban föld alá kényszerítve továbbra is szívósan dolgozott, hogy Románia demokratizálásáért és a magyarságot érintő sérelmek orvoslását a román demokrata szervezetekkel együtt kiharcolja. A magyarság volt vezetői, a Magyar Párt urai sajnos csak keveset tettek a nép helyzetének javítására. Inkább csak saját érdekeiket nézték és nem törődtek a tömeg szükségleteivel. Megemlítésre méltó, hogy az 1938-ban megtartott választásokon a bucureşti-i magyarság demokratikus vezetőjét, Czikó Lőrincet, Háromszék népe beválasztotta az akkori képviselőházba, de helyét nem foglalhatta el, mert a választást a reakció megsemmisítette. A hitleri rablóháború megkezdésekor a bucureşti magyarság vezetőit, legjobb harcosait börtönbe, gyüjtőtáborba zárták. A tg.-jiu-i gyütőtáborba zárt magyarok, mint Demeter Lajos, Dandaró Péter, Fejér Kati és a börtönbe zártak, mint Fejős István, Bence György, Czikó Márta egyetlen bűne az volt, hogy a demokráciáért, a népek felszabadulásáért és a népek közötti gyűlölet megszüntetéséért küzdöttek. — Mit kiván a fővárosi magyarság? teszem fel az utolsó kérdést. — Bucureşti magyarságának kívánságai egész Románia magyarságának kívánságai is. A szabad nyelvhasználat, elemi és középiskolák megnyitása, szabad egyházi élet, a magyarság egyenjogúsítása, a különleges rendelkezések megszüntetése, a munkatáborokba utalt magyarok szabadságolása és a többi sokszor ismételt magyar kívánság teljesítése képezik célkitűzéseinket. A Magyar Népi Szövetség bucureşti-i tagozata az ország többi tagozataival és a román demokratikus pártokkal egyetemben harcol az ország teljes demokratizálásáét és a fasizmus kiirtásáért. Hisszük, hogy a mostani kormány, a legrövidebb időn belül valóságra váltja kívánságainkat és így iskoláink, egyesületeink, intézményeink megint megnyílhatnak. Kötelességünk a kormányt ebben a munkájában támogatni és minden erőnkbe odahatni, hogy a magyarság sorait, a fasiszta banditáktól, a sovinizmus átkától és a gyűlölködő népi széthúzástól mi magunk tisztítsuk meg. _____________________Vida Zoltán. Hangárok a talárosban Beszélgetés Czikó Nándorral (Bucureşti) A főváros széles, egyenes, olykor amerikai hatást keltő főútjai mellett jobbra, balra már földszintes házakkal beépített szűk mellékutcákba kerülünk, melyek sokszor azt az érzést keltik mintha vidéki kisvárosban lennénk. Az Elisabeta-főút egyik ilyen szeszélyes mellékutcája az Intrarea Zalomit Itt — ahová a főútvonalról behallatszik a villamosok, gépkocsik dübörgése és a közeli mozgókból kitódulók hangos jókedvű beszéde — van a Magyar Népi Szövetség bucureşti tagozatának irodája. Itt találom a bucuresti-i magyarság vezetőjét, a Népi Szövetség fővárosi tagozatának elnökét, Czikó Nándort is, akit megkérek, hogy meséljen Bucuresti magyarságáról. A Magyar Népi Szövetség helyiségei még szűkek, a bizottságok és érdeklődők minden talpalatnyi helyet elfoglalnak és igy kénytelenek vagyunk Czikó Nándorral egy sarokban meghúzódni. — Meséljen valamit a múlt világháború előtti Bucureşti életéről és az akkor már itt élő nagyszámú magyarság helyzetéről, — teszem fel az első kérdést. — Bucureşti magyarsága tekintélyes múltra tekinthet vissza. Az erdélyi fejedelemségből és Magyarországból, a főúri elnyomatás és a hatósági üldözés elől futó jobbágyság a déli hágókon keresztül ide menekült és itt a Kárpátok déli oldalán fekvő városokban húzódott meg. Az 1848-as szabadságharc leverése után nagy mértékben növekedett az itteni magyarok száma. Az itt letelepedettek teljes szabadságot élveztek, magyar egyesületet alkottak, ahol tovább terjeszthették a 48-as eszméket. Ezek legfontosabbika a Magyar Társulat volt, amelyet 1857-ben létesítettek. A 48-as magyarok között sok mesterember került át Romániába, akiket itten szívesen láttak, mert jó mesteremberek hítében állottak. A lakosság szerette őket és szívesen dolgoztattak velük. 1916-ig, Románia hadbalépéséig, a magyarok teljes emberi, nemzeti és nyelvi szabadságot élveztek. Ezt bizonyítja az is, hogy a református és katolikus templomokban magyar szentbeszédeket tartottak, és hogy két református és két katolikus elemi iskolával és polgári leányiskolával rendelkeztek. A magyarság kirándulásain piros-fehér-zöld szinü zászlóval vonult ki és ezen senki sem háborodott fel. — Milyen volt helyzetük a mult világháborúban ? — kérdem tovább. — 1916-ban, Románia hadbalépése után a magyar férfilakosságot 18 évtől 52-ig gyűjtőtáborba tették, ahol 18 hónapig maradtak bezárva. Sajnos a bezártak 50-#/%-a tífusz, rossz orvosi kezelés, huzamos éhezés következtében, meghalt. De az otthonmaradtak helyzete sem volt külömb. A Romániát elfoglaló német csapatok minden élelmet összeszedtek, mindent kiraboltak, mindenkit közmunkára kényszerítettek és így az otthonmaradt nők, aggok és gyermekek közül, a román lakossággal egyetemben, sokan pusztultak el. — Milyen volt az élet a háború befejezése után? — A magyarság helyzete a mult háború befejezése után egyik napról a másikra leromlott Az 1917-es orosz forradalom itt is éreztette hatását munkásmegmozdulások, bérharcok világnézeti viták alakjában. Ugyanakkor a román reakció is határozottabb elnyomó eszközöket igyekezett felhasználni. A munkás és parasztkövetelések megadása helyet az öntudatos elemeket letartóztatta, a világnézeti vitákat pedig a soviniszta tanok hirdetésével igyekezett ellensúlyozni. A munkásság követeléseit, a parasztság földéhségét, a nyomort és szegénységet nemzetiségi és faji gyűlölettel igyekeztek ellensúlyozni. A magyarság helyzete rohamosan romlott. 1920-ban bezárták az iskolákat, betiltották az egyesületeket és a magyar egyházi élet fejlődését is akadályozták. Nem volt szabad nyilvános helyeken magyarul beszélni. 1922-ben az itteni magyarok száma hirtelen emelkedni kezdett. A határmenti városokból és székelyföldről ezrével jöttek a fejlődésnek induló fővárosba az erdélyi magyarok, kiknek helyzete otthon mind rosszabb lett. 1926-ban a magyargyűlölet engedett, de a magyarság továbbra is másod és harmadrendű állampolgárként jött számításba. Milyen mértékben vette ki részét Vasamap, W~45 április I. KOnqv "”— Kutnzov fábornaöurrtl Ennek az évnek szeptemberében lesz Kutuzov Ilarionovics Mihály, a Napóleonverő orosz hadvezér születésének kétszázadik évfordulója. Április 28-án lesz pedig évfordulója annak, hogy a megvert francia seregek üldözése közepette 1813-ban Bunzlau sziléziai német városkában kilehelte lelkét Kutuzov alakját a magyar közönség véletlenül kitűnően ismeri Tolsztoj Leó „Háború és béke" cimü könyvéből. Nemrégiben jelent meg a moszkvai „Idegennyelvű Könyvkiadó"-nál angol fordításban Bragin Mihail „Kutuzov tábornagy" cimü életrajza. A könyv nyugodt és tárgyilagos előadásmódban ismerteti a kitűnő katona életét Amint mondják, a kép szinte azonos a Tolsztoj regényéből ismert alakkal. Legfeljebb annyi különbséget találhatunk, hogy Bragin szerint Kutuzov megbízásából, vagy legalábbis Kutuzov tudomásával történt Moszkva felgyújtása, míg Tolsztoj megfogalmazásában Moszkva égését az elhagyott házakban kitört tüzek idézték elő. Akármint is van, Bragin könyve lélegzetellátóan érdekes olvasmány. Érdekességét persze nem utolsósorban köszönheti annak a törekvésünknek, hogy a múlt és a jelen eseményei között párhuzamot keressünk. Napóleon és Hitler terveinek egyezése, a két hadjárat lefolyásának kísérteties azonossága, az egykori Oroszországban és a mai Szovjetszövetségben lakó népek egyöntetű ellenszegülése a hódítóknak — mindezek olyan körülmények, amelyek a közönséges történelmi érdeklődésnél élesebb figyelmet keltenek bennünk.