Népi Egység, 1945. április (2. évfolyam, 74-96. szám)

1945-04-01 / 74. szám

5. oldal. Népi Egység Válasz Eftimiu Victornak írta: SZEMLÉR FERENC EFTIMIU Victor, a neves román költő és regényíró, a kolozsvári ünnepségek al­kalmából szintén beszélt a rádióban. Be­szédében többek között Erdély magyar íróihoz is fordult. Várjuk az erdélyi ma­gyar írókat is — mondta —, hogy román és magyar írók együtt munkálkodjanak a két nép megbékélésén, a két nép testvé­riségén. A felhívás egy pillanatra meglep. Csak­ugyan hol vannak az erdélyi magyar irók? Ezt a kérdést feltettük már magunknak s éppen ennek az újságnak karácsonyi szá­mában igyekeztünk rá valamelyes választ adni. Azóta azonban három hónap telt el s a válasz ma már nem kielégítő. Különö­sen abban a vonatkozásban nem, amely­ben Eftimiu teszi meg felhívását. Szavait talán számonkérésnek is lehetne venni, ha nem ismernék olyan jól mindig kész baráti lelkesedését és őszinte hitét a megértés lehetőségében. E sorok írója mindig meleg emlékként őrzi annak az évekkel ezelőtt lezajlott bukaresti találko­zásnak képét, amikor a könyvnapok al­kalmával Eftimiu öt vagy hat erdélyi írót látott vendégül a »Modern« étterem kü­­lönszobájában s miközben az asztalfőn ülve sajátkezüleg osztotta szét a nyársonsült csirke darabjait, délies hévvel és mindent elsöprő bizakodással ismételte újra és újra, hogy a román-magyar megértés minden­képpen megvalósítható és a legtöbbet ezen a téren mi irók tehetünk. Eftimiu nem változott. Szózata sem számonkérés. Ha­nem csak baráti felhívás, hadd folytassuk ott a munkát, ahol négy esztendővel ez­előtt abbamaradt, vagy kezdjük meg ott, ahol eleddig még meg sem kíséreltük. * RÉGEBBEN is voltak már kísérletek a két nép között mesterségesen szított el­lentétek kiküszöbölésére a szellemi munka embereinek segélyével. A két világháború közé eső időszak meglódult Európájának zavaraiban itt is, ott is akadtak jóakaratú emberek, vagy világosan látó elmék, akik a nemzeti gyűlölködés lobogását nem nö­velni, hanem csillapítani szerették volna. Történtek határozott kísérletek is a két nép és a két irodalom kölcsönös megis­merésére, tudván azt, hogy a megismerés­től a megbocsátásig és a megbocsátástól a szeretetig csak egy-egy lépés. Egy új­ságcikk keretében nem is lehet felsorolni mindazt, ami ezen a téren történt. De pél­daképpen megemlíthetem Berde Mária, Ká­dár Imre, Kibédi Sándor, Dsida Jenő, Jó­zsef Attila, Áprily Lajos és mások szaka­datlan fordítói munkásságát, amelynek ered­ményeképpen a magyar olvasó megismer­hette a népballadáktól egészen a legújabb időkig terjedő román költészetet. Vagy visszahallgatózhatunk egészen Adyrig, aki verseivel és cikkeivel állott helyt a két nép egysorsúságának gondolata mellett. Sőt eszünkbe idézhetjük akár Jókai regényeit is, ahol az erdélyi románnak annyi szere­tettel megrajzolt alakjával találkozunk. Íme tehát térben és időben milyen mesz­­szire terjed a két nép irodalmi érintkezése. A román irodalomban a nyomok nem ke­vésbé távolra húzódnak. Iosif O. Ştefan Petőfi­ tisztelete közismert dolog. Coşbuc is érintkezett a magyar irodalommal. Adynak pedig számtalan fordítója van, de hirtelen­jében csak a fiatalokat: Beniuc Mihait és Jebeleanu Eugent nevezzük meg. Azt sem szabad elfeledni, hogy a román irodalom az »Ember Tragédiájának« szinte tökéle­tes fordításával rendelkezik s Jókait még a legutóbbi években is tolmácsolták ro­mánul. A múltban a kolozsvári »Korunk« külön román szántaival és az »Erdélyi Helikon« egyrészről, a nagyváradi »Familia« és a tordai »Pagini Literare« másrészről igye­keztek egy-egy pillantást vetni egymás munkaterületére. A nagyváradi »Familia« hasábjain egy­másután megszólaltak a magyarországi írók is — köztük Zilahy Lajos —, s már-már úgy látszott, mintha megvalósulna a szina­­iai román-magyar írótalálkozó. A buda­pesti Franklin társulat lektori véleményt kért tíz vagy tizenöt regényről, amelyet sorozatos fordításokban akart megjelentetni. A budapesti Vajda János Társaság kiadá­sában »Mai román költők« címen e sorok rajának fordításgyüjteménye jelent meg. És — azt hiszem, ez volt az utolsó jelen­ség is. Mert ez a fordításgyüjtemény 1940 feb­ruárjában hagyta el a sajtót, viszont 1940 márciusában — a hitleri politika következ­tében — már mindkét ország mozgósított, persze egymás ellen. 1940-től 1944-ig a nyomtatott betű csak az egymás gyűlöletére tanított. A jobbak hallgattak. Ritka kivétel Nagy István, aki „Oltyánok unokái« című regényét a fasiz­mus magyar változatának kifejlődése ide­jén is román tárgyról írja. De ez az egyet­len tiszta hang és még egy-két makacs kísérletező nem változtat az általános ké­pen. A magyar-román szellemi kapcsola­tok végzetesen megszakadtak. * A KIFEJLET azonban senkit sem lep­hetett meg. A szellemi élet változó hullámverései mindig csak azokat az áramlásokat jelzik, amelyek a társadalmi élet mélyén keresz­tülvonulnak. Az írók jobbjainak megértést célzó törekvései is azt jelezték, hogy oda­lent a mélyben kiirthatatlanul él a két nép összefogásának vágya. Sajnos azonban eddig a szellem embere sorsát a társadalom uralkodó rétegeihez kötötte. És ha hivatását nem is adta föl, azaz kifejezte a tömegek mélyén szuny­­nyadó érzéseket, közvetlen kapcsolatban nem velük, hanem a rajtuk uralkodókkal volt. Ezek pedig nem adtak neki támoga­tást olyankor, amikor nem a saját, hanem a mélyben senyvedők érdekeiről volt szó. A magyar-román megértés nem az ural­kodó rétegek ügye volt, ezt a nép, a tö­megek követelték. Az uralkodó rétegek a­­ nemzeti gyűlölködést, a kölcsönös hódító­­ágyat, az elnyomás viszonosságát kíván­­ ták életben tartani és törvényszerűen meg­gátoltak minden olyan törekvést, amely ezt a közszellemet szerette volna kiirtani.­­ A magyar-román megértés hirdetői, az írók és költők, könyvnyomtatók és könyv­árusok más eredményre nem is számíthat­tak: a nemzeti gyűlölet alapján uralkodók csakis nemzeti gyűlölettel felelhettek kí­sérletezéseikre. Példa és bizonyíték az elmúlt négy esz­tendő. * MEGVÁLTOZOTT a világ azonban és ennek is meg kell változnia. A demokrácia diadala nemcsak a kor­mányforma megváltozását jelenti, hanem azt is, hogy a nép és a tömegek elfoglal­ják az őket megillető helyet az ország életében. A tömegek és a szellem embe­rei közé — ha a szellem emberei felis­merik érdekeik azonosságát — ezentúl már nem furakszik be egy mindent a saját ér­dekei szerint alakító vékony réteg. A légkör tehát kedvező és Eftimiu fel­hívása el sem hangozhatott volna jobb idő­ben. A román és magyar haladószellemi irók most csakugyan elérkezettnek vélhe­tik az időt egykori terveik megvalósítására. Az egykoriaknál sokkal kedvezőbb körül­mények közt szervezhetik meg azt a nagy­szabású írótalálkozót, amely megvethetné egy olyanfajta állandó egyesület alapjait mint például az ARLUS, amely a Szov­jetszövetséggel való kapcsolatokat ápolja. S ezen az írótalálkozón és ebben az egyesületben Eftimiuval és a többiekkel együtt megvizsgálhatnák mindazokat az eszközöket és módozatokat, amelyek en­nek az egymástól annyit szenvedett két népnek közeledését minden lehető módon elősegítenék. Bucureşti magyarsága a fasisztaellenes harcban? teszem fel a következő kérdést . Az Erdélyben szépen virágzásnál induló Madosz mozgalomhoz 1934-ben az itteni magyarok is csatlakoztak. Munkájukat csak 1937-ig folytathatták. Ekkor a szigu­­ranca a Madosz itteni szervezetét betiltotta, helyiségeit bezárta és többeket, köztik­ Halász Rózsit, Török Irént, Festő Vs. börtönbe vetették. A Madosz azonban föld alá kényszerítve továbbra is szívósan dol­gozott, hogy Románia demokratizálásáért és a magyarságot érintő sérelmek orvos­lását a román demokrata szervezetekkel együtt kiharcolja. A magyarság volt vezetői, a Magyar Párt urai sajnos csak keveset tettek a nép helyzetének javítására. Inkább csak saját érdekeiket nézték és nem törődtek a tömeg szükségleteivel. Megemlítésre méltó, hogy az 1938-ban megtartott választásokon a bucureşti-i magyarság demokratikus vezetőjét, Czikó Lőrincet, Háromszék népe beválasztotta az akkori képviselőházba, de helyét nem foglalhatta el, mert a választást a reakció megsemmisítette. A hitleri rablóháború megkezdésekor a bucureşti magyarság vezetőit, legjobb har­cosait börtönbe, gyüjtőtáborba zárták. A tg.-jiu-i gyütőtáborba zárt magyarok, mint Demeter Lajos, Dandaró Péter, Fejér Kati és a börtönbe zártak, mint Fejős István, Bence György, Czikó Márta egyetlen bűne az volt, hogy a demokráciáért, a népek felszabadulásáért és a népek közötti gyű­lölet megszüntetéséért küzdöttek. — Mit kiván a fővárosi magyarság? teszem fel az utolsó kérdést. — Bucureşti magyarságának kívánságai egész Románia magyarságának kívánságai is. A szabad nyelvhasználat, elemi és kö­zépiskolák megnyitása, szabad egyházi élet, a magyarság egyenjogúsítása, a különleges rendelkezések megszüntetése, a munka­táborokba utalt magyarok szabadságolása és a többi sokszor ismételt magyar kí­vánság teljesítése képezik célkitűzéseinket. A Magyar Népi Szövetség bucureşti-i ta­gozata az ország többi tagozataival és a román demokratikus pártokkal egyetemben harcol az ország teljes demokratizálásáét és a fasizmus kiirtásáért. Hisszük, hogy a mostani kormány, a legrövidebb időn belül valóságra váltja kívánságainkat és így is­koláink, egyesületeink, intézményeink me­gint megnyílhatnak. Kötelességünk a kormányt ebben a munkájában támogatni és minden erőnkbe odahatni, hogy a magyarság sorait, a fasiszta banditáktól, a sovinizmus átkától és a gyűlölködő népi széthúzástól mi magunk tisztítsuk meg. _____________________Vida Zoltán. Hangárok a talárosban Beszélgetés Czikó Nándorral (Bucureşti) A főváros széles, egyenes, olykor amerikai hatást keltő főútjai mel­lett jobbra, balra már földszintes házakkal beépített szűk mellékutcákba kerülünk, melyek sokszor azt az érzést keltik mintha vidéki kisvárosban lennénk. Az Elisabeta-főút egyik ilyen szeszélyes mellékutcája az Intrarea Zalomit Itt — ahová a főútvonalról behallatszik a villa­mosok, gépkocsik dübörgése és a közeli mozgókból kitódulók hangos jókedvű be­széde — van a Magyar Népi Szövetség bucureşti tagozatának irodája. Itt találom a bucuresti-i magyarság vezetőjét, a Népi Szövetség fővárosi tagozatának elnökét, Czikó Nándort is, akit megkérek, hogy meséljen Bucuresti magyarságáról. A Ma­gyar Népi Szövetség helyiségei még szű­­kek, a bizottságok és érdeklődők minden talpalatnyi helyet elfoglalnak és igy kény­telenek vagyunk Czikó Nándorral egy sarokban meghúzódni. — Meséljen valamit a múlt világháború előtti Bucureşti életéről és az akkor már itt élő nagyszámú magyarság helyzetéről, — teszem fel az első kérdést. — Bucureşti magyarsága tekintélyes múltra tekinthet vissza. Az erdélyi feje­delemségből és Magyarországból, a főúri elnyomatás és a hatósági üldözés elől futó jobbágyság a déli hágókon keresztül ide menekült és itt a Kárpátok déli oldalán fekvő városokban húzódott meg. Az 1848-as szabadságharc leverése után nagy mértékben növekedett az itteni ma­gyarok száma. Az itt letelepedettek teljes szabadságot élveztek, magyar egyesületet alkottak, ahol tovább terjeszthették a 48-as eszméket. Ezek legfontosabbika a Magyar Társulat volt, amelyet 1857-ben létesítettek. A 48-as magyarok között sok mesterember került át Romániába, akiket itten szívesen láttak, mert jó mesteremberek hítében állottak. A lakosság szerette őket és szí­vesen dolgoztattak velük. 1916-ig, Románia hadbalépéséig, a ma­gyarok teljes emberi, nemzeti és nyelvi szabadságot élveztek. Ezt bizonyítja az is, hogy a református és katolikus templomok­ban magyar szentbeszédeket tartottak, és hogy két református és két katolikus elemi iskolával és polgári leányiskolával rendelkeztek. A magyarság kirándulásain piros-fehér-zöld szinü zászlóval vonult ki és ezen senki sem háborodott fel. — Milyen volt helyzetük a mult világ­háborúban ? — kérdem tovább. — 1916-ban, Románia hadbalépése után a magyar férfilakosságot 18 évtől 52-ig gyűjtőtáborba tették, ahol 18 hónapig maradtak bezárva. Sajnos a bezártak 50-#/%-a tífusz, rossz orvosi kezelés, huzamos éhezés következtében, meghalt. De az otthon­maradtak helyzete sem volt külömb. A Romániát elfoglaló német csapatok minden élelmet összeszedtek, mindent kiraboltak, mindenkit közmunkára kényszerítettek és így az otthonmaradt nők, aggok és gyer­mekek közül, a román lakossággal egye­temben, sokan pusztultak el. — Milyen volt az élet a háború befe­jezése után? — A magyarság helyzete a mult háború befejezése után egyik napról a másikra leromlott Az 1917-es orosz forradalom itt is éreztette hatását munkásmegmozdulások, bérharcok világnézeti viták alakjában. Ugyanakkor a román reakció is határozot­tabb elnyomó eszközöket igyekezett fel­használni. A munkás és parasztkövetelések megadása helyet az öntudatos elemeket le­tartóztatta, a világnézeti vitákat pedig a soviniszta tanok hirdetésével igyekezett ellensúlyozni. A munkásság követeléseit, a parasztság földéhségét, a nyomort és szegénységet nemzetiségi és faji gyűlölettel igyekeztek ellensúlyozni. A magyarság helyzete roha­mosan romlott. 1920-ban bezárták az is­kolákat, betiltották az egyesületeket és a magyar egyházi élet fejlődését is akadá­lyozták. Nem volt szabad nyilvános helyeken magyarul beszélni. 1922-ben az itteni magyarok száma hirtelen emelkedni kezdett. A határmenti városokból és székelyföldről ezrével jöttek a fejlődésnek induló fővárosba az erdélyi magyarok, kiknek helyzete otthon mind rosszabb lett. 1926-ban a magyargyűlölet engedett, de a magyarság továbbra is másod és harmadrendű állampolgárként jött számításba. Milyen mértékben vette ki részét Vasamap, W~45 április I. KOnqv "”— Kutnzov fábornaöurrtl Ennek az évnek szeptemberében lesz Kutuzov Ilarionovics Mihály, a Napóleon­­verő orosz hadvezér születésének kétszá­zadik évfordulója. Április 28-án lesz pedig évfordulója annak, hogy a megvert francia seregek üldözése közepette 1813-ban Bunzlau sziléziai német városkában kile­helte lelkét Kutuzov alakját a magyar közönség vé­letlenül kitűnően ismeri Tolsztoj Leó „Há­ború és béke" cimü könyvéből. Nemrégiben jelent meg a moszkvai „Idegennyelvű Könyvkiadó"-nál angol fordításban Bragin Mihail „Kutuzov tá­bornagy" cimü életrajza. A könyv nyu­godt és tárgyilagos előadásmódban ismer­teti a kitűnő katona életét Amint mond­ják, a kép szinte azonos a Tolsztoj re­gényéből ismert alakkal. Legfeljebb annyi különbséget találhatunk, hogy Bragin sze­rint Kutuzov megbízásából, vagy leg­alábbis Kutuzov tudomásával történt Moszkva felgyújtása, míg Tolsztoj megfo­galmazásában Moszkva égését az elha­gyott házakban kitört tüzek idézték elő. Akármint is van, Bragin könyve léleg­­zetellátóan érdekes olvasmány. Érdekes­ségét persze nem utolsósorban köszönheti annak a törekvésünknek, hogy a múlt és a jelen eseményei között párhuzamot keres­sünk. Napóleon és Hitler terveinek egye­zése, a két hadjárat lefolyásának kísér­teties azonossága, az egykori Oroszor­szágban és a mai Szovjetszövetségben la­kó népek egyöntetű ellenszegülése a hó­dítóknak — mindezek olyan körülmények, amelyek a közönséges történelmi érdeklő­désnél élesebb figyelmet keltenek ben­nünk.

Next