Népi Egység, 1946. szeptember (3. évfolyam, 198-222. szám)
1946-09-01 / 198. szám
Idestova két esztendeje, Hogy a halálcédulákat kezdettük összegyüjtögetni, Hogy alkalomadtán pár sor hivatalos írással elküldjük a lakhelyszftrikui hatóságoknak, mely 'értesíteni fogja’ az elhalt hozzátartozóit. , Azonban most, két év múltával semmikol hét, hogy a pásztoremberek ne hoznának valamilyen hírt, vagy ilyen kistárgyakat az elöljáróságokhoz bejelentve. Itt és itt, ezen és ezen az erdős területen találtam. Bizonyosan azé az illetőé volt, akinek csontjai ott hevernek szétszórtan. Összeszedtem, és eltemettem egy fa tövébe. A fát fejszével egy kicsikét megfaragtam, s arra tartansajbásszal keresztet húztam, s ráírtam, hogy itt nyugszik egy ismeretlen katona. Ezek az egyszerű, becsületes emberek, minden utasítás nélkül tudják kötelességeiket. Amint óvatosan bontogatni kezdem az egyik télig elázott, elpusztult noteszt, hullaszag csap meg. Megborzadok... és nyomban eszembe jut, hogy ezt a két noteszt hol is találtuk. A nagy temetés napján, amikor a falu férfilakossága szerencül, hangtalanul ásta a sírgödröket a halott katonáknak s levett kalappal, könnyezve adták vissza az anyaföldnek embertársaik összeroncsolt földi maradványait, tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzet fiai voltak. A két notesz tulajdonosát hodlokfekve, félig a süppedékbe s szennyesvizbe merülve találták meg, az Uz-patak egyik félreeső részén. Teljes oszlásnak indult holttesteiket lapátokkal fordítottuk meg és úgy kaparásztuk ki zubbonyaik zsebéből ezeket a könyvecskéket. Tovább bontogatom a noteszt... A lapok között, találok egy gondosan becsomagolt fényképet .... Csodálatos módon a fénykép nem mosódott el annak ellenére, hogy a noteszben lévő feljegyzések közül egyetlen betűt sem lehet kiolvasni... A fénykép házaspárt ábrázol lócán ülve, házacskájuk előtt. Előttük ünneplő gúnyácskákba öltöztetett három tisztanézésű gyermek áll két fiúcska s egy kisleányka. Ahogy a képet tüzetesen nézegetem, úgy tűnik, mintha a férfit valahonnan ismerném, de semmiképpen se tudok rájönnii a kilétére. Nézem a kép hátlapját s megdöbbenve olvasom a kissé elmosódott, ismerős nevet: Szilágyi Sándor családjával Ungváron 1944 húsvétikor... Még egyszer megnézem a képet... Valami szorongás félét érzek, gyorsan zsebre vágom ... veszem a kalapomat, s rohanok ahhoz az öreg házaspárhoz, ahol további felvilágosítást remélek. Károly bátyám igen komolyan néz rám, amikor a képet meglátja. Jóformán meg se nézte... • — Ezt a képet hol kapta? Összeszorult a torkom. Láttam, hogy az öreg ismerte a kép tulajdonosát. * Tehát minden kétséget kizáróan ez a Szilágyi Sándor, akit most két éve szállásoltak be szomszédságomba az öregekhez. Ő volt az, aki saját lován kívül még két tisztilovat fürösztött minden reggel a patakban s vezette elő lóvizitre. ő volt az a katona ruhás nagygyermek, akit az én kicsi fiam rr minden nap epedve várt, hogy csak egy pillanatra is felültesse a fényesszőrü lovacskára s ajándékozta meg leánykámat egy magafaragta bölcsővel. Tavalyelőtt iventájt történt. Ebédhez készülődtünk, amikor kisleánykám hozta a kincset. A boldogságtól kipirult arccal tette az asztalra s iiítatta, hogy mit kapott. Csillogó szemmel pletykálta, hogy Szilágyi bácsi ‘készül szabadságra s pont ’egy ilyen bölcsőt visz az ő leánykájának is. Kettőt faragott, mert Szilágyi bácsi őt is szereti... A fiainak szalmakalapokat vett, — mondta nagysebesen tovább leánykám, — s Szilágyi néninek sarlót... De ez a kicsi bölcső ugye szebb, édesanyám, mint azok a csírf tarka szalmakalapok, — fejezte be megelégedetten mondókáját a kis pletyka. A gyermek fecsegésének semmi jelentőséget sem tulajdonítottam akkor. Azonban most, amikor árván maradt családod fényképét látom, értem meg, hogy miért voltál olyan kimondhatatlanul szomorú, amikor root két éve elmentetek a falunkból. Most értem meg, hogy miért kel’ HALÁLCEDULAK Sándor...* Élve akkor láttalak utoljára, Szilágyiak tőled könnyes szemmel öreg házigazdáid... s miért csókolgattad könnyezve gyermek-pajtásaidat, — akik zsibongva kísérték a távozókatonabácsikat a falu határáig. — Most tudom, hogy Te is családapa, — édesapa voltál. Most, amikor fényképedet s hullaszagas zsebkönyvecskédet nézegetem, elevenedik fel előttem a mult, s idézi az emlékeket Ezelőtt kétéves egy forró júniusi napon érkeztetek Maccujfaluból községünkbe. — Pakkos mimiciós szekerekkel, málháslovakkal, az ut porától belepve, egyiketek lóháton, a többség pedig gyalogosam izzadva cipeltétek a zöldszínü katonaládáscat Ezidőtől kezdve mindennap láttalak benneteket. — A kora délelőtti lóviziteket... A délelőtti kivonulásaitokat s at ábandó elégedetlenségeiteket a bable vértesi és szilvalekváros ellátás miatt. Végül láttam még azt___amikor Szentdomokosra elindulásotok előtti napon kiadták nektek az ut utolsó katonai felszerelést, a vízhatlan fekete papírból készült hatott? takarókat. Ott állottál egyik katona társaddal a kapum előtt, s szétterítve nézegettétek a repedőnagyságu feketeszila, fényes papírt ... Néhány asszony volt körülöttetek, akik feleségemmel együtt csöndesen surdogáltak... Asszonyt, hitvesi szíveikkel megérezték, hogy mi vár rátok... Látták azt, hogy is néz ki az általuk nem ismert katonaélet fényes gomb nélküli utolsó ruhadarabja ... Sokáig állottatok ott szótlanul, — höl egymásra, hol a gyásztakarókra nézve... ’Aztán szép csendesen kezdtetek összehajtogatni, s végül is felszakadt lelkedből a keserű csalódás érzéke s csak annyit mondtál, inkább önmagadnak, mint a körülállóknak: — Ezt kaptuk a nyári szabadság helyett. Ami azután történt? Tragédiátok pillanatok alatt játszódott le. Aug. 25-én, hajnalban kelet felől távoli dübörgés jelezte, hogy veszedelem közeledik ... Estére már elesett az első határszéli erőd. Kétségbeesve kérték a katonai segítséget ... A fejesek összesugdolóztak s menekültek ... Titeket pedig eszeveszetten szállítottak vissza községünk melletti frontszakaszra s ahogy érkeztetek, azonnal tüzr vonalba dobtak... Eltemettük a sok Szilágyi Sándort s a romokat eltakarítottuk, azonban hátra van a legnehezebb. A hátramaradottak lelkén ejtett sebek gyógyításra ... Világszerte ezer és ezeren várták haza még sk év múltán is az édesapákat, a hitvest, a szerető fiút.. . Mi is így vártuk édesapánkat az első világháborúból, nem is mertünk arra gondolni, hogy soha többé nem tér haza... 1917 őszén édesanyánkat a községházához hivatták... Édesanyánk halálsápadtan, kezében piros táblájú noteszt szorongatva érkezett haza. Mi, amikor megláttuk, kétségbeesetten sírni kezdettünk. Édesanyánk a szobába lépve, csak annyit tudott mondani: — Nincs többé édesapátok is azzal ájultan zuhant végig a földön. Nincs többé édesapátok... Nincs többé hitves ... Nincs többé szerető fiú. Ti édesapa-gyilkosok! Tudjátok-e, mi van ebben a kétségbeejtő mondatban? Tudjátok-e mit érez egy család, amikor a kenyér keresőjét várja haza s helyette a halálcédu- 1 fáját, vagy a noteszét nyújtja át az a hivatalos közeg? Láttátok-e valaha annak a szakadéknak mélységét, anybe eiibermilliókat löktetek bele ezzel az egyetlen mondattal, hogy „nincs többé édesapátok”? — Éreztétek-e annak a kölditarisznyának a súlyát, melyet ti akasztottatok egy emberöltő alatt kétizben is a hadiözvegyek,rokkantak és -árvák nyakába??! Hallottátok-e valaha azt a sok átkot, melyet a küzdelmes élet nehézségeiben szórnak fejetekre a nyomorba döntöttek? Ugye, nem ? Odahaza még reménykedve várnak titeket, akik ezeket a tárgyakat viseltétek. Ebbena pillanatban még nem tudják, hogy a sok katonabácsi szive, a kisbölcsőt faragó keze már két éve a föld alatt pihen s azokat most másodszor borítja be a soksok halott kicsi virág, melyeket a székely bácsik kaszája döntött halomra az édesapák jeltelen sírján. Hogy Írjam meg annak a Szilágyi néninek, akit úgy ismer folcsi leánykánt, hogy 1944 szeptember óta özvegy? Hogy Írjam meg ezeknek a tiszta szieműt Szilágyi gyermekeknek, — akik mosolyogva tekintenek rám a hulla*vagy fényképről — azt, hogy nincs többé édesapátok, árvák vagytok? Megmerjem írníg azt, hogy édesapátok rajtatok kívül is nagyon sok gyermek, s felnőtt szerette? Miután gyermekeim, a mi gyermekpatársaitok megtudták azt, hogy édesapátok meghalt, állandóan faggatnak, hogy miért ölték meg?... Mi lett a sarlóval, a szalmakalapokkal, s a kicsi bölcsövet? Miért ölték meg azt a sok-sok katonabácsit, s Szilágyi bácsit, mikor olyan jó emberek voltak? ! Ezekre a gyermekkérdésekre fejeljelek ti sötétlelkű gonosztevők! Ti háborús bűnösök, akik a nagyvilág itélőszékelőtt álltak, akik még a sötétben bujkáltok! Ne kegyelemért esdekeljetek, S ne hangoztassátok ártatlanságotokat, hanem álljatok szembea sok-sok millió árva gyermekkel, s nézzetek bátran az ártatlan könnyes szemekbe, s adjatok feleletet, amit nem érjenek meg az én gyermekeim, nem fognak megérteni a Szilágyi gyermekek, s nem értettem megén sem gyermekkoromban, azt, hogy miért öltétek meg az édesapákat? Erre feleljetek meg, ha tudtok. Kirják Károly (Czikbánfalva)’ 4. OM»! KÍPISGYSÍ© Vasárnap, 1946 szeptember 1. Alkonyati beszélgetés egy fiatal festővel, akit magához bilincselt a csodálatos csíki táj Kiállítást szeretne rendezni, külfödi tanulmányaira menne és legfőképpen festene Kazinczy János de vájjon miből? . .. — Egy művész nem élheti le életét kb(Csikszereda, a N. E. munkatársától.s Itt üldögélünk Zsögöd felett a dombon. Lassan eszébe hajlik a táj. Idelátszik Nagy Imre háza. Kerestük őt is, ő azonban most a mezőn van. A cséplés meg volt, kevéske szalmáját hozza haza. Szemben a Vártető, ahol a közeljövőben készülnek a székely múlt emlékeit felásni, alatta pedig a régi, eddig meg nem állapított korból való temető, ahol a Székely Nemzeti Múzeum az ősszel készül ásatásokat rendezni. Kazinczy János festőművésznél vagyunk, akit, — akárcsak Nagy Imrét, — annyira megfogott a hely szépsége, hogy már a második nyarat tölti itt. Csöppet sem csodálkozunk, hogy az elmúlt években művészterepet készültek itt létesíteni. Különleges bájaival, millió színeivel kiválóan alkalmas, hogy festőink otthont kapjanak Zsögödön. Kazinczy megelégedett arccal beszéli el, hogy a Kormos-havasrészben töltött napjai eredménnyel jártak. Képeit mutatja: Csupa szín, lelkesedés, élet valamennyi! Egészen trópusi tájak tárulnak elénk: a Kormos. Dús növényzet és fény! Itt a korszerű fénytani kérdések egészen széles távlatokat nyújtanak a művészet számára. De vannak a képzőművészetnek egészen rendkívüli mai kérdései. Ezekről is szeretnénk választ kapni. — Sajnálom, — mondja. — Hogy jelenleg még nem alakult intézmény, amely a képzőművészetet intézményesen támogatná. Vevő nincs, — pedig egy művésznek is élnie kell. Magányos emberek nem vásárolnak. Pedig éppen ma lenne szükség a képzőművészet támogatására! Való igazság s meglepetéssel állapítjuk meg, hogy — annak ellenére, hogy vannak képtáraink, intézményeink, —képet egyik sem vásárol. Magának az államnak kellene a képzőművészeinknek segítségére sietni. Hiszen rengeteg népi származású, szociális kérdésekkel telített művész él. Ilyen Kazinczy János is. E művészeinket nem szabad magukra hagyni. Istápolni kell őket. Azután egy másik kérdés vetődik fel: HOLLÓ ERNŐ városban. Fejlődnie kell. Erre pedig csak akkor van lehetőség, ha külföldre mehet, ahol a nagy képtárakat tanulmányozhatja. Ösztöndíjakat kell létesíteni művészeink számára, hogy külföldi tanulmányutakat tehessenek. Hogy él egy festő, akinek felesége és gyermeke van, vagyonnal azonban nemi rendelkezik. Bizony, élete nem irigylésreméltó! Hogy a napi gond nem öli meg művészetét, csak szívósságának köszönheti. Dolgozni szeretne Kazinczy is. De hogyan, amikor a festéshez szükséges anyag is alig áll rendelkezésére! Minden ecsetvonással takarékoskodnia kell!. Mik a terveid? Kiállításokat rendezni Brassóban és Temesváron. Aztán felsóhajt: — De mikor egy kiállítás milliókba kerül! Miből?... Horváth István: Ilyenkor otthon szunyad az erdő, virágzó füvön gördül a harmat, összetett szárnnyal gyónnak a lepkék, lágynyelvű szellők Illatot nyalnak. Puha a sötét, miként a bivaly tőgyének bőre s bő tejtől langyos. Leheletétől ringnak a búzák s köztük a pipacs némán harangoz. Neszező hangok hullnak a csendbe, rezdülő féreg zajt ver a murván. Pattanó bimbó suhogó selyme festése hallszik. Sóhaj is durván kiüt a csendből. Millió hoszpa szállong a légben, csillagfény polyva. Fekete bércek karéján, messze, haldokló hold ül földnek hajóivá. Madár is puhán hajlik a fészkén tojás fölé s hall édes hangot. .. jönnek a titkos végtelenségből jövőbe csengő üvegharangok. Megguzslott paraszt testvérim fáradt testüket miként eldobott rongyot félre vetik és álomba hullva elkábulnak a tűzszárnyu gondok. Furniros hálószobák, kombinált szobák, ebédlők, gyermekágyak és székek. Ebédlő székek, mindenféle hajlított székek, fotelek, nyugágyak, fogasok, virágállványok, előnyös árban. Markovits Hermanntól Brassó, Kapu utca 12. Telefon 27-52.