Népiskolai Tanügy, 1892 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1892-03-26 / 13. szám
98 A kától, egyházat s ennek érdekeit a kától, vallás szellemének megfelelő fegyverekkel lehet és szabad szolgálni. Aki akarva, vagy nem akarva mást tesz, az sebet üt az egyház reputációján, nem hasznára, hanem ártalmára van a kától, ügynek; mert a helyett, hogy egyesítene, szétszór, az egyház barátait elkedvetleníti, ellenségeit felingerli s az egyéni vélemények csalhatatlanságának igényeivel a türelmetlenség és szeretetlenség szellemét, terjeszti. A szélnek ezen vetéséből csak a vihar aratása nőhet. Ez az irány megtagadása a kátór, szellem irodalmi hagyományainak ; mert a kátor, irodalom a szeretet és nem a harag, a szelidség és nem a gyülölség eszméjéből fakadt ki. Olyan lévén mint maga az isteni igazság, erejének hóditó hatalmát nem a szenvedélyek izgalmaiban, hanem etikai tartalmának csodálatra méltó kincseiben birta és bírta. Az apostolok, a vértanúk, a szeretet és szelidség hangján szólottak még hóhérjaikhoz is és nem átkozódva, szitkozódva, hanem áldva és imádkozva haltak meg hősökért. Az apologéták nemes bátorsággal védték a kereszténységet a császárok trónja előtt; szavuk önérzetes volt, de nem sértő, s a jogelvek dialektikája mellett az, a mivel győztek, a keresztények szivében elvetett és megtermékenyült keresztény erény áldásos gyümölcsének felmutatása volt. És e szellem a keresztény irodalom öröksége maradt századokra ; azzal terjesztő eszméinek, tanainak felsőbb rendű világosságát, azzal veté meg Európa civilizációjának alapjára szervezte társadalmát. Korunk bölcse, XIII. LEO szentsége? Atyánk is látva a sajtó egyes kinövéseit, szükségesnek vélte szavainak súlyát a mérlegbe vetni s a „Cognita Nobis“-féle levelében egyházfői bölcseséggel és szeretettel mutatni azon ösvényre, a melyről a kától, sajtónak letérni soha sem lenne szabad. „Az egyház ügyének védelme komoly és szent jelleggel bírjon — mondja a szent Atya — a sajtó soha se tévessze szem elől a mérsékletet, mely az erénynek elmaradhatatlan kísérője. E tekintetben senki sem helyesli a kelleténél hevesebb irályt, a ráfogást, a gyanúsítást, vagy bármit, ami az egyeseknek járó tisztelet és kímélet ellen vét.“ Szálljon ez apostoli igék erejének világossága szíveinkbe, hozza közénk a szeretet, béke és a türelem angyalát, hogy az Isten és hazánk ügyét szent egyetértésben, a kereszténység négy sarkalatos erényével: a justifia (igazságosság), prudentia (okosság), fortitudo (erősség), temperantiával (mérséklet) szolgálhassuk úgy élő szóval , mint az irodalom terén is, mely erényekre különben a következendő nagy kérdések tárgyalásánál szükségünk lesz; e kérdések: 1. az elkeresztelés ; 2. a katel, autonómia; 3. a kongna ügye. Engedje meg a t. nagygyűlés, hogy mind a három kérdésben körvonalazzam álláspontomat. Örökségemnek legnehezebb részét képezi az u. n. elkeresztelési ügy. Tudvalevő, hogy az 1868. évi törvényhozás az akkori Képviselőház központi bizottságának indokolása szerint az 1868. évi 5-ik t.-cz. 12. §-ával a vegyes házasságból származó gyermekek vallási hovatartozandósága kérdését „az élettapasztalatok alapján és gyakorlati úton kívánta megoldani; előrelátott zavart, viszályt, keserűséget és súrlódásokat megszüntetni ; a családok szentélyéből idegen befolyásokat eltávolítani, végre a vallások érdekét biztosítani.“ Hogy mennyire éretett el a törvényhozás ezen intenciója, főleg mióta a kormány legutóbb az 1890. évi febr. 26-iki kibocsátott miniszteri rendelettel az 1868. évi 53. t.-cz. 12. §-ában foglalt rendelkezésnek megfelelő anyakönyvezést törekedett biztosítani, erről bőven tanúskodnak ismét az élettapasztalatok, nevezetesen : azon keserűség és az ebből eredő izgatottság , mely sokak kedélyei nyugalmát megzavarta ; továbbá azon súrlódások, melyek a kától, és más keresztény vallási lelkipásztorok és hivek között kifejlődtek ; végre azon tény, hogy a kától, lelkészek vallási meggyőződésekkel, hivatásukkal és kötelességekkel összeütközésbe jutottak. Más külföldi államok, amelyekben hasonló törvényes intézkedések egy ideig fennállottak, szintoly tapasztalatok és az ezen irányban tett kísérletek sikertelensége után a természeti jog álláspontjára helyezkedvén, nem készek a vegyes házasságból származó gyermekek vallási nevelése tekintetében a szülők természetes jogait biztosítani, úgy hogy európai nyugati, sőt az egész világon fennálló kulturállamokban a mienkhez hasonló törvény ma már nem létezik. Ellenben hazánkban a vegyes házasságból származó gyermekek vallási nevelése tekintetében törvényesített természetellenességhez hozzájárult az anyakönyvvezetés iránt való fennemlített intézkedés is, mely az ügyet még bonyolultabbá tette. Azonban nem szabad ez eljárásban irányzatosságot feltételeznünk, mert a kérdés hitágazati jellege, az idézett törvényszakasznak valódi jelentősége, illetőleg a természeti joggal való összeütközése csak a törvény alkalmazásában kezdett hovatovább kidomborodni. Az 1890. évi február hó 26-án, mint a velem közlött hivatalos adatokból meggyőződtem — bona