Népművelés, 1954 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1954-01-01 / 1. szám
egyben azt a támogatást, elsősorban a Népművelési Minisztérium részéről, amelyet hatalmas fontossága miatt megérdemelt volna. Ennek következménye az, hogy az ezen a területen elért eredmények koránt sincsenek arányban a követelményekkel. Sok vonatkozásban kirakatmunka érvényesült a népművelésben. A népművelési intézmények hálózatának kiépítésével nem tartott lépést a munka tartalmával való állandó törődés. Az bizonyos, hogy a népművelési munka káderhelyzete nem a legmegnyugtatóbb sem az állami, sem a szakszervezeti, tömegszervezeti vonalon, s ez is mutatja a kellő törődés hiányát. De még a lelkesen, hozzáértéssel dolgozó népművelési munkások — s ilyenek egyre többen vannak — sem kapták meg azt a tartalmas irányítást és segítséget, ami szükséges lett volna. A »Népművelés« egyik legfontosabb feladatának én azt tartom, hogy legyen jó eszköze a népművelési munka irányításának, segítse a népművelés munkásait feladataik jobb ellátásában. Komoly hibája volt a népművelési munkának, hogy a minisztérium a népművelési hálózat dolgozóit jórészt csak szervezési feladatokkal foglalkoztatta. S mert tartalmi, módszerbeli kérdésekkel jórészt csak a minisztériumban foglalkoztak — amenynyire foglalkoztak — a sematizmus, a bürokratikus munka egyik forrása éppen ez lett. A helyi adottságok figyelembevétele, a helyi erők jobb kihasználása, a valósággal való állandó, eleven kapcsolat: ez ma egyik fő kérdése a népművelési munka megjavításának. Ezt viszont rendelettel, utasítással megoldani lehetetlenség. Hogy kultúrotthonainkban, könyvtárainkban, művészeti csoportjainkban s az ezeket irányító szerveknél is tartalmas, sokoldalú és sokszínű munka alakulhasson ki, ahhoz állandó, folyamatos útmutatás, segítségadás szükséges. Elvi iránymutatás és a gyakorlat jó tapasztalatainak széleskörű elterjesztése. A »Népművelés« ennek a munkának fontos fóruma lehet. A másik dolog, amire szeretném felhívni a figyelmet: a különböző területeken folyó népművelési munka összehangolása."Úgy hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az elmúlt évek során még az adott lehetőségek között is meg lehetett volna hatványoznia népművelési munka eredményességét, a hatékonyságát, ha a különböző területek erőit jobban összefogtuk volna. Sajnos, igen sok esetben inkább az egymás mellé nyúfikáló s egymást nem találó kezek példája volt inkább jellemző, a munka tervszerű összehangolása helyett. Különösen ez volt jellemző az állami népművelési munka és a szakszervezeti kulturális munka tekintetében, de nyugodtan említhetjük a többi tömegszervezeteket is. Nyilvánvaló, hogy ezen a helyzeten változtatni kell. Félreértés ne essék: nem arról van szó, hogy mi valamiféle centralizálást alkalmazunk, hogy csorbítani akarnánk az egyes kulturális területek önállóságát s szűkíteni, uniformizálni a népművelési munkát. Ellenkezőleg: éppen a sematizmus, az egyformásítás ellen akarunk küzdeni , s azt akarjuk, hogy gazdagodjon, színesedjék, az egyes rétegek igényeihez jobban idomuljon a kulturális nevelőmunka tartalma és módszere. Ám éppen ezért szükséges valami rendező elv, amely biztosítja azt, hogy ne legyen egymástól mereven elkülönülő kulturális munka a falu, a város, az üzem, a fiatalok stb. számára, hanem mindenütt olyan munka folyjék, amely a nagy egész részeként szervesen egységbe illeszkedik, úgy hiszem, hogy a »Népművelés« ebben a tekintetben is sokat tud segíteni. Az imént már említettem a jó gyakorlati tapasztalatok, kezdeményezések elterjesztésének kérdését, de erről érdemes még szólani. A helyzet az, hogy sok jó helyi kezdeményezés van a népművelési munkában, amelyekről alig-alig tudunk. A múlt hibái közé tartozik az is, hogy inkább elsekélyesítettük, vagy éppen akadályoztuk a helyi, önálló kezdeményezéseket a bürokratikus irányítással, semmint támogattuk volna. Ezen a helyzeten, persze, egyszerűen csak azzal, ha kijelentjük, hogy ezután nem így csináljuk, még nem változtatunk. Szívós, hosszú munka eredménye lehet csak ez a a változás. S ennek egyik része: felkutatni, megvitatni, segíteni a helyi kezdeményezéseket. Ebben is nagy feladat vár a »Népművelés«-re. A bürokrácia elleni harc igen fontos kérdése egész életünknek. A bürokrácia mindenütt veszélyes, de talán kétszeres veszély a kulturális munkában, hiszen a legnemesebb anyaggal, az emberi lélekkel dolgozik. A kulturális bürokrácia elleni harcban is komoly segítséget szeretnénk kapni a »Népművelés«-től. Ne legyen »hivatalos lap« a szó régi, rossz értelmében, hanem adjon hangot az alulról jövő bírálatnak, kívánságnak, javaslatoknak. A párt határozata és a kormányprogramus következtében megnőtt a népművelési munka kiterebélyesedésének lehetősége, de egyben megnőtt a felelőssége is. Dolgozó népünkben hatalmas igény él, a művelődésre, a tanulásra, a kulturális szórakozásra. Ezt a jogos igényt kielégíteni csak akkor tudjuk, ha a kulturális élet minden dolgozója egyre színvonalasabb munkát végez. Ehhez kell segítséget adnia a »Népművelésinek elvi iránymutatással, a módszerbeli kérdések tervszerű feldolgozásával, s ha kell, a hibák bátor felvetésével. 2