Népművelés, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
Jelen sorok írója tizenhat hónapig élt Perkátán, egy Fejér megyei nagyközségben. Ez a hosszú tartózkodás elégséges volt ahhoz, hogy alaposan megismerje a falu gondjait, hétköznapjainak életét éppúgy, mint ünnepnapjait. A dolgos köznapokról már sokan és sokat írtak. Ebben a pár sorban, személyes élményeim alapján, az ünnepnapokról lesz szó. Milyen a falusi ünnep? Aki korai keléshez szokott, akarva sem tud a végtelenségig ágyban maradni. A tsz-ben nincs munka, vasárnap már illendőség miatt sem lehet a tagba kimenni. Az ember kívánja ugyan a pihenést és mégis gondot okoz, hogy mivel üsse el a napot? A délelőtt, melyet egy kis közbeszúrt miselátogatás is rövidít, még úgy-ahogy csak elmúlik, de a délután annál kevésbé. — Mit csinálsz délután? — kérdeztem egy barátomat, aki jóképességű, szakérdeklődésű agronómus. Felvonta a vállát. — Mit tudom én? Talán „csörögni” megyünk... Ha a kifejezés nem is, de a terv elfogadható lett volna: — egy délutánra. De hosszú hónapok minden munkaszüneti napjára kissé sokalltam. Ismertem barátomat és minden kollektív szerződésnek fittyet hányó, hajnaltól estig munkában töltött hétköznapjait. Azt is, hogy ha nem akar a megszokás, az egymagában kevés „praxis” posványába merülni, a táncon kívül elkerülhetetlenül szüksége van szabad idejének másirányú eltöltésére is. Érdeklődésem további kérdezősködésre hajszolt. Íme egynéhány a legkülönbözőbb korú, képességű és foglalkozású egyének válaszaiból. (A kérdés nem változott): — Mit csinálsz vasárnap délután? — Alszom. — És este? — Jól bevacsorálok és megint alszom. — Mit tudom én? Talán lenézek a Sanyihoz (a kocsmáros) és megiszunk egy pár féldecit. — Kimegyünk a szőlőbe Pista bátyámhoz. Megforrt a bora, elbeszélgetünk egy keveset. — Rádiót hallgatok. — Magának megmondom, mert nem ismeri a feleségemet. Benézek H.-hoz, az majd eltölti az időmet, ne féljen. (H. a falu cigánysorának egyik nem éppen legjobb hírű lakója.) — Elhülyéskedünk a haverokkal. — Kimegyek a meccsre, aztán majd meglátom. — Megnézzük a lányokat. — Bál lesz a csoportnál, jól berúgunk. — Moziba megyek a Zsuzsival. — Nem tudom, ami jön. — Elüldögélek fiam, aztán lefekszem. — Eljönnek a fiúk, táncolunk. A megkérdezettek közt volt ifjú egyéni gazda, bérelszámoló, harminc éves özvegyasszony, nyolc holdas öregember, traktoros, könyvelő, vontatóvezető, tanár, agronómus, gépállomási adminisztrátor, bognár. Minden terv nélkül összeválogatott személyek, pusztán akiket a véletlen elém sodort. Szavuk nyomán érlelődött meg bennem a terv, hogy körképet kíséreljek adni községünk szellemi életéről. Egyúttal azokról a lehetőségekről is, melyeket a megkérdezettek szabad idejük gyümölcsöző eltöltésénél kiaknázhatnak. Olykor a száraz számok is sokat mondanak. Perkáta kb. hét és félezer lakosú nagyközség. Vasútállomása nincs, ami azt jelenti, hogy a falu kulturális élete elsősorban helyi forrásokból táplálkozik. Kevesen szánnak tizenhat forintot a Sztálinváros odavissza útra, hogy egy jobb filmet megtekintsenek. Akiket pedig napi munkájuk Sztálinvároshoz köt, csak ritkán maradnak bent egyegy mozielőadás vagy színdarab kedvéért. Érdemleges könyvtár 1954 nyara óta működik. Beiratkozott olvasó a lakosság kb. 15%-a, kötetszám kereken kétezer. Vagyis közelítő számítással minden három és fél lakosra jut egy könyv és minden olvasóra kettő. Ott tartózkodásomidején vezettük a községi ezüstkalászos tanfolyamot. Hallgatóinak száma 25 fő volt, a lakosság 0,3%-a. Ugyanakkor a község dolgozói legalább 85%-ának a mezőgazdaság a fő foglalkozása. A tanfolyam hallgatói közül egyetlen egy sem tartozott a legfejlettebb, III. típusú termelőszövetkezet tagjainak sorába. A Falu Színház minden két hónapban keresi fel a községet. Egy előadást maximálisan négyszáz ember nézhet végig, ez a négyszáz ember minden esetben ott is van. A helyi filmszínház helyiségét hosszú időn át a terményraktár használta. A mozi a művelődési teremben működött, melyet így más célra nem lehetett használni. Az un. „kis kultúrterem” a könyvtár részére egyedül alkalmas helyiséget foglalja le. A volt grófi park a község évtizedes gondatlanságának eredményeként teljesen tönkrement. A falunak nincs egyetlen padokkal ellátott utcája sem (lásd az alföldi falvak „korzóját”!), mely a szabadban eltöltendő pihenésre alkalmas lenne. A parkot megfelelő irányítás mellett, még jelenlegi roncsaiból is „Népligetté” lehetne változtatni. A „kis kultúrteremben” telente varró tanfolyam is működik és néhány ismeretterjesztő előadást (méhészet) tartanak. Nem vitatható, hogy mindezek a felsorolt és csak kis részben eredmé nylüldögélek fiam, azután lefekszem" A pusztuló park, amelyet népligetté kellene .