Népművelés, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4. szám
[Debrecen - Jlangallen[Budapest A „KODÁLY ZOLTÁN” LEÁNYKÓRUS A SIKEREK ÚTJÁN A walesi Llangollenből, az ott rendezett nemzetközi dalosversenyekről először Vásárhelyi Zoltán munkásdalosai, a szabad Magyarország vasasai tértek meg győztesen. A magyar kóruskultúra hírnevét most (1958-ban) Debrecen leányai öregbítették. Apollón Muzagetész, a lágyhangú múzsák édes kórusát kézenfogó Appoló nem maradt hűtlen múzsakedvelő hajlamaihoz, s ennek köszönhető, hogy most már tizenegynéhány esztendő alatt két magyar kórus-együttes remek képességeiről beszélnek a llangolleni annáleszek. Persze, nemcsak erről beszélnek. Elit, kiválasztott mindenütt akad, ha nem kímélnek pénzt és fáradságot. Az angliai győzelem — s ezt ott is tudják, nemcsak itt! — nem az elit győzelme, nem a kiválasztottaké, hanem (használjuk a rég bevált sémát) — a jók közül a legjobbaké, a különbek közül a legkülönbeké! Magyarán a nemzetközi verseny első díjai azt jelentik, hogy énekkari kultúránknak ereje van, jó megalapozottsága, s ha történtek is zenei káderpolitikánkban hibák, ezeket kiküszöböltük, s a káderek itt vannak: lelkes lányok, jótorkú fiúk, énekelni szerető asszonyok és napi munkájuk után muzsikában örömüket lelő férfiak! Ez a mi aranytartalékunk, erre épülhet tovább okos vezetéssel (mert az is van!) a magyar zenei élet egyetemes egésze. De térjünk vissza Debrecen leányaihoz, a Kodály Zoltán nevét viselő leánykórushoz. Bár e kitűnő együttes a llangolleni nagy napok óta szerepelt már Budapesten, voltaképpen mégis ezen az önálló esten adott először számot felkészültségéről, tudásáról, sokoldalúságáról. Ez volt hát a bemutatkozó hangverseny Budapesten. Beszéljünk először műsorukról. Ez a műsor az énekkari irodalom úgyszólván minden fontos nevét tartalmazza. Felépítése jó (bár a Schubert-művet legfeljebb ideológiai tartalma rakta Lassus mellé, így stilárisan zavaró helyen volt), a madrigál-sorozat igen pompásan volt összeállítva s természetes volt az átmenet régi és új között. Nem szőrszálhasogatásként kívánjuk megjegyezni, de ennél a halovány Lisztműnél színekben, harmóniákban, vonalakban s mindenekfelett értékekben duslakodóbbat is találhatnának. A Bartók- és Kodály-ciklus mintaszerű felépítése, az új művek lelkes propagálása a kórus fejlődőképességének legfőbb bizonyítéka. Talán ha egy akad a műsorra vett művek közül, amelyik nem érdemli meg a belé fektetett fáradságot. A kórus egységes hangzása, szép színe, gazdag skálája és szinte tévedhetetlen intonációja olyan erények, amikkel már megismerkedhettünk. Valahogyan a kórustagok egyedi muzikalitását érezzük az egész produkción, ami Gulyás Györgynél magától értetődőnek látszik, pedig mégis mennyi munka, csiszolás van mögötte! Gulyás nagy intenzitású kórusvezér s ez az intenzitás sugallatosan jelentkezik az egész produkcióban. Bevezetőben Apollót emlegettük — nem véletlenül — a debreceni leányokkal kapcsolatban. Külön kell megemlékeznünk műsoruk egyik legérdekesebb s mindenesetre legújszerűbb számáról, Pongrácz Zoltán most bemutatott kantátájáról, az „Apollón Muzagetész”-ről. E kantáta érdekes apparátusra készült: női karra, zongorára, klarinétra és ütőhangszerekre. A görög kórusokat archaizálja éles ritmusaival, extatikus hangjával, kemény dallamépítésével. A mű nagy sikeréből egyformán kivette részét a kórus, a karvezető, valamenynyi hangszeres közreműködő s nem utolsósorban Bod Jolán, aki más számok zongorakíséreténél is feltűnt jó technikájával és biztos muzikalitásával. Raics István 24 . MEGJELENT A VASI SZEMLE 1958. évi II. kötete örvendetes, hogy egyre több vidéki nagyvárosban jelennek meg helytörténeti kiadványok. E kiadványok egyrészt tükrözik, kifejezik egy-egy tájegység kulturális életének sajátos arculatát, másrészt visszahatva reá, gazdagítják, tovább fejlesztik azt. Ezzel egyszersmind hozzájárulnak ahhoz, hogy vidéki nagyvárosaink kulturális központtá fejlődjenek s minél szélesebb lehetőség get teremtsenek a vidéki városok szellemi élete számára. Mindez erő- s teljesen megmutatkozik a Vasi Szemle közelmúltban megjelent 1958. évi II. kötetében, a Szemle magas színvonalában, anyagának sokoldalúságában. A szerkesztőségi cikk felveti a kérdést: a Vasi Szemle „képes-e érzékeltetni.............. hogy a vasi föl-fölön is előrelendült az élet?” A most megjelent szám alapján egyértelműen felelhetjük: igen. Izgalommal és belefeledkezve a sokrétű anyagba, olvassuk végig a cikkeket. Váltakozva találunk az évkönyvben helytörténeti és helyismereti tudományos (gazdasági, egészségügyi stb.) írásokat, s valamennyit elmélyültség, alaposság és gondosan csiszolt stílus jellemzi. Szeretnénk azonban az évkönyvben még több olyan cikket olvasni, amely a tájegység jövőjének kialakítását segíti elő, mint pl. Bendefy László „Hév- és gyógyvíz feltárási lehetőségek Szombathely térségében”, vagy Balassa Mihály „Az őrségi táj talaja és talajjavítása” c. írása. Úgy véljük, fokozná a kiadvány iránti érdeklődést az is, ha valamivel több helyet adna szépirodalmi írásoknak. Tudjuk, hogy ez nem elsőrendű feladata az évkönyvnek, de véleményünk szerint a 166 lapból 6 lapnál mégis csak többet lehetne erre a célra fordítani. Annál is inkább indokolt ez, mert a Vas megyei tehetséges és sajátos ízű írásoknak — amilyen pl. Káldi Jánosnak a kiadványban megjelent „Apám szekere” c. verse is — nincs megfelelő fóruma, mivel a fővárosi lapok nem képesek elegendő helyet biztosítani a vidéki íróknak. A Vasi Szemle legújabb kötete magas színvonalú népművelési feladatot teljesít. Ma, amikor az ismeretterjesztés a népművelési munkában hangsúlyozottan előtérbe került, a Vasi Szemle legújabb kötetét különlegesen figyelmébe ajánlhatjuk a népművelés munkásainak, mert sokoldalú tudományos anyagát forrásanyagként jól hasznosíthatják ismeretterjesztő munkájukban. (hajnal) ! KETTEN AZ IDEI KOSSUTH-DÍJASOK KÖZÜL A kormány a Kossuth-díj III. fokozatával és a vele járó 20 000 forintos pénzjutalommal tüntette ki Kiss Lászlót, a nyírtassi általános iskola tanítóját és id. Szabó István népművészt.