Népművelés, 1965 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám
2 ~Jlhjh (pl.ul/Jl eJMt. Elváltok tőlünk, társaink, ti, nyári örömeinknek felezői, fák, sudár jegenyék, terebély diók, kik velünk ittátok a nap aranyát, gyertyánok, bükkök, akikkel az ég egy konyháról táplált bennünket, ti, mind, tejtestvér módra fénytestvéreink, lég-, föld-, hő-, felhő-, anyag-testvéreink, hazai hó fák, itt a búcsúvétel riasztó napja: reggel óta ím hegyes acéltűk özöne kereng a hóvihar óriáskerekein! Hóvihar mínusz húszban! Mész-fehéren futtat hullámot hullámra a rét. Szalad az élő, gyors-hirtelen árvíz jötte után ily üres a vidék, szalad az ember, mintha fuldokolna: sziget a ház most (délszaki, ha fűj!) nyí az eb a hótajtékos küszöbnél, madárcsapat boglyába menekül. Ti álltok rendületlenül csupán kint, a mész fehér tengerárban, ti, fák, nem fér hozzátok, mely tüdőnkbe tőrt szúr, s húsunk harapja, e holdtáj-világ. Bírjátok, boldog kétlakiak ezt a másik elemet, mely nekünk akár Sose voltál ily fekete, sose ily üszkös, ennyire a pusztulás címére: csontváz, gerince-rogyott, leégett ház, te, kormos, tar mandulafa, — • nem voltál gyászosabb soha, fi didergőbb és didergetőbb, ■ kikeleti, még hideg fényben, mint mostan éppen, a kirügyezésed előtt! A FÁKHOZ * a világűr atmoszférája, vagy még az ember előtti Földé: halál. Begombolództok a kéregköpenybe, lemenekítitek langy véretek a tagokból, a fejből a gyökérbe s mit nektek aztán, merre tévelyeg bolygónk a nap köréből, mily hidegbe ti — tudva, hogy az élőkre mi vár e zord talajon, hol szükség a gazda — megszüntetitek a létet, ha fáj! Hős és sztrájkolók! Mert mert élni másképp egy percet is, mint gyötréstelenül? Győztetek mindig, Szívósak! Megolvadt fagyban is a hó lábatok körül! ... Fáj válni, felnőtt fák! S bokrok! Sövények! Ágatokon bár zúzmara ragyog s jég zörg, érzem, belül hogy’ dohogtok, dacoltok, éltek, más csillag-lakók! más útra-tért (vagy más úton maradt) bölcs testvérek, az ős egy-nyáj-egy-akol hűbelei, kiket a Kain-nép (szegény) azóta is gyilkol, tarol, s kiírt talán egy szálig, hogy didergő fajának orzott tüzére legyen naponta új és új hasáb... megannyi megcsonkított, szétvagdalt holttetem! ISMÉT Ágaid kriksz-kraksz tömbje nem volt új döbbenetesen őrült elme terv-halmaza, megfesthető anarchia, mint most, amikor odabent tested éjén már ég a rend s fogalmazza már vigaszát hogy kézzelfoghatóan ismét egy örök eszmét kifejtsen e múló világ! KEDVES OLVASÓINKNAK r r Qi&Ld&g. Old Sixtt dCiaánuiik, -*