Népművelés, 1966 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
A Kodály-kórus A DEBRECENI KODÁLY KÓRUS HANGVERSENYE A ZENEAKADÉMIÁN A BUDAPESTI KÖZÖNSÉG — sajnos — ritkán találkozhat az ország egyik legkitűnőbb együttesével, a debreceni zeneművészeti szakiskola Kodály-kórusával. Itthon is, külföldön is számos kórusverseny győztese ez a jórészt fiatalokból álló énekkar, ezért számít eseménynek minden fővárosi fellépése. Valószínűleg ilyenkor ők is különösen bizonyítani akarják jóhírüket, mert olyan tökéletes felkészültséggel és igényes műsorral álltak december 5-én a Zeneakadémia közönsége elé, ami hivatásos együttest is erősen próbára tett volna. Mindjárt első számuk, Monteverdi Lamento di Amazona című terjedelmes tablója olyan szokatlan nehézségiek elé állította az előadókat, hogy a virtuóz megoldást talán észre sem vette a közönség, csak azt a lenyűgöző drámaiságát észlelte — a sokszor puritán, de egyébként stílusos zongorakíséret ellenére (Straky Tibor játszotta) —, amely a mantuai mester azóta is páratlan zenéjét átfűzi. Nagy része volt ebben Hamari Júlia póztalan, tiszta szólóénekének. A fiatal énekesek között ő talán a legideálisabb oratórium-szereplő és reméljük, hogy kimagasló előadását hasonló szerepkörben több is követni fogja. Ezt az önmagában is kimerítő produkciót megtetézte két Bartókmű: a Madárdal és A bujdosó. Ez utóbbi Bartók legnehezebb kórusművei közé tartozik. Kétséges, hogy a mostaninál tökéletesebb, tisztább, érettebb előadásban elhangzott-e már valaha. SZÜNET UTÁN ma élő magyar zeneszerzők alkotásai következtek. Tardos Bélának Tóth Árpád versére komponált remekbeszabott, a verset hangulatában, érzékeny impresszionizmuséban és filozofikus mélységében híven követő és kifejező őszi beszélgetés című műve ugyancsak próbára teszi az előadókat. A mindvégig töretlen lendület és tiszta intonáció lenyűgöző teljesítmény volt. Farkas Ferenc Az öröm illan című kórusa (ugyancsak Tóth Árpád versére) az utóbbi évek magyar kóruskompozíciói közül — áttört madrigál stílusával, finom színeivel és hangulataival — kiemelkedő alkotás. Előadása ezúttal a kelleténél pasztellszerűbbre sikerült, de így is megérdemelte a közönség lelkes tapsait. Szőnyi Erzsébet két Petrarca-szonettje az előbbieknél elvontabb alkotás, de érdekes effektusai nagy sikert arattak. A hárfaldsérettet Szentgyörgyi Edit, a klarinét szólamot Tincz János játszotta. Udvardy László két kórusműve (Énekek éneke és Sappho-töredék), bár a kórus nagy kedvvel adta elő jól énekelhető szólamait, technikailag szerény megoldásai miatt mintha nem illeszkedett volna be az egyébként igen magas színvonalú műsorba. Kocsár Miklós Magyar nyár című, Juhász Gyula versére írott alkotása viszont annál markánsabb zeneszerzői egyéniséget mutatott be. A tehetséges fiatal komponista egyik legjobb művét hallhattuk, tökéletes előadásban. A műsor befejező számai Kodály Zoltánnak, a kórus névadójának művei voltak. A Hegyi éjszakák IV. éterien tiszta, szövegtelen kórusának előadása az egész hangverseny legnagyobb élményét nyújtotta. A kompozíció mélyen emberi hangját olyan átéléssel, minden részletében olyan csiszoltan szólaltatta meg az együttes, ami talán még nekik is csak kivételes pillanatokban sikerül. A Sirató énekben még egyszer megcsodálhattuk kiegyensúlyozott hangzásukat, de az utolsó számban, a Jézus és a kufárok monumenális freskójában már kezdtek a fáradtság jelei mutatkozni. Azonban még így is maradt annyi ereje a kiváló debreceni kórusnak, hogy két tökéletesen megoldott ráadással (Kodály, Norvég lányok és Akik mindig elkésnek) búcsúzzék a mindvégig lelkesen ünneplő budapesti hallgatóságtól. ENNEK A KIVÉTELES kóruskultúrának alapja kétségtelenül Kodály művészete. Ahogy annak ösztönző hatása átjárja az utána következő generációk kompozícióit, úgygazdagodik egyre újabb alkotásokkal a debreceniek sokrétű műsora is. Abban, hogy mindez ilyen magas színvonalon meg is valósul, a legnagyobb érdem Gulyás Györgyé, aki fáradhatatlan energiával, művészi hozzáértéssel és lelkesedéssel vezeti a Debreceni Kodály-kórust. Kalmár László Beszélgetés a szünetben (Kodály Zoltán, Szőnyi Erzsébet, Tardos Béla, Kodály Zoltánná és Gulyás György) Kodály Zoltán — és a Kodály-kórus