Népművelés, 1984 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
ANCSEL ÉVA: MŰVELŐDÉS ÉS ÉRTÉKORIENTÁCIÓ Az ember kiváltságos, kitüntetett helye az élőlények között elválaszthatatlan attól, hogy nemcsak elsődleges biológiai szükségletei vannak; hogy kitör azoknak korlátai közül, és kialakulnak olyan szükségletei, amelyeknek már nincs közvetlen közük a lét- és fajfenntartáshoz. Marx írja, hogy szükségleteink kielégítésének tárgya és a művelet, ahogyan kielégítjük őket, új, magasabb rendű szükségleteket teremt — és ez az első történelmi tett. Indokolt ezt felidézni, mert túl gyakoriak azok a pragmatikus kérdések, hogy mi a „haszna" a világra vonatkozó olyan tudásnak, amelyet hétköznapi tevékenységünkben közvetlenül nem lehet kamatoztatni. Ezzel a szemlélettel nem közelíthetünk a művelődés ügyéhez. A megismerés, a tudás a magasrendű emberi szükségletek közé tartozik. Az a messzi ősünk, aki azon kezdett töprengeni, vajon mi készteti a folyókat arra, hogy örökké folyjanak, vajon hogyan kerültek a csillagok az égboltra, miként vannak „odarögzítve'', honnan ered a fényük — ez az ősünk mint kérdező, megismerni törekvő lény, már egyértelműen ember volt. Éppen azért, mert túlkérdezett puszta létfenntartásának korlátain. Az ember ugyanis egyetemes lény. Egyetemes, mert az egész természetet saját szervetlen testévé teheti, eszközként használhatja, meghosszabbíthatja önnön szerveit és képességeit mindennel. Érdeklődése, kíváncsisága is messze túlterjed az őt közvetlenül érintő jelenségek körén, ha pedig leszűkül egy pragmatikus kis világra, akkor baj van, akkor ez az elidegenülés, a kiüresedés következménye. Kérdező ősünk nemcsak kérdezni tudott, hanem válaszolt is. A mitológiák ilyen válaszok arra, hogy miként keletkezett a világ, hogyan keletkeztek az emberek, és mi a rendeltetésük, a tennivalójuk. Ezeknek az őseinknek, akik mitologikus korokban éltek, nem voltak értékorientációs zavaraik. Hiszen a mitológiák mindenre adtak magyarázatot, természetesen nem elméletit. A mítoszok— legegyszerűbben szólva— történetek, melyek magukban hordták a magyarázatot a világra és arra vonatkozóan is, hogy mi a jó és mi a rossz. Nem voltak értékproblémák, míg zárt hagyományrendszerben éltek az emberek. A tradíció több mint a norma, több mint a szabály. Az ősöktől ered, és megkérdőjelezhetetlen. Megmondja, hogy mit kell tenni az élet különböző helyzeteiben: amikor gyermek születik, hogyan kell felnőtté avatni, és mi a teendő, amikor az emberi élet a végéhez ér, hogyan kell a halottakat eltemetni, milyen kultusz és tisztelet fűződjék az ősökhöz. Egyértelmű, zárt válaszok voltak ezek. A hagyományok felbomlása az újkorral kezdődik, akkor, amikor a természetes közösségek szétesnek. Még egy XIV. századi európai faluközösségnek is megvoltak a tradíciói, és bizonyos értelemben Magyarországon a múlt században a tradíciók rendkívül jelentős szerepet játszottak az értékorientációban. Az értékorientációs zavarok, konfliktusok, bizonytalanságok nem pozitív jelenségek, de ma hazánkban nyilvánvalóan pozitív, haladó folyamat mellékhatásai. Egy emberöltő a történelemben nagyon rövid idő, és nálunk óriási történelmi változások zajlottak le, szinte összepréselve ennyi időben. Érthető, hogy ekkora történelmi földmozgások következtében az emberek értéktudata nem képes egyenletesen együtt mozdulni a változásokkal. Nincs metronóm a történelemben, amely a gazdasági, a társa- 3