Népművelés, 1985 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1985-10-01 / 10. szám

34 * fölcsavarozott világítótest. Ha maga ül valaki ilyen asztalnál, odafordíthatja a lámpaernyőt, de ha ketten olvasnak, a középre irányított lámpa a semmit világítja meg. A munkafülkék is célszerűtlenek: nincs ajtajuk, nem a mennyezetig polcozták körül őket, így ha egy könyvtáros vagy egy kutató gépel bennük - s a kutatók is fognak írógépet kapni kattogástól visszhangzik majd a csöndes olvasó meg a kölcsönző, ettől OTP-jelleget nyerve. Némi anyagi áldozattal mindkét kényelmetlenséget meg lehet, meg is kell szüntetni. Az emeleti folyosó végén taláható a zenei részleg ilyen tárgyú könyvekkel, folyóiratokkal, kottákkal és jelentős részben archív jellegű komolyzenei lemezekkel. Stúdiója az épületben 64 lehallgatóhelyen egyidejűleg tizenkétféle program élvezését teszi lehetővé. Mellette előadóterem pianínóval, elektromos orgonával, lemezjátszóval, magnetofonnal, alkalmas kisebb csoportok oktatására és közös zenehallgatásra. A zenei stúdió rövidesen videóval is bővül, innét továbbítják a földszinti előadóterembe a csoportosan nézhető műsorokat. De mert csak csoportosan lehet videóműsort nézni? Ahogy könyvet, folyóiratot egyedül is olvashat, lemezt, magnószalagot maga is hallgathat az olvasó, néhány kis képernyős tévékészülékkel be lehetne vezetni az egyéni videónézést. Az emeleten - a földszinti tájékoztatószolgálat meg a büfé fölött - találni a 70 ezer kötetesre szabott tömörraktárat. Ez máris (!!) megtelt, ahogy a 220 ezer kötetes teljes állomány ugyancsak megtöltötte a most felavatott tágas, nagyszerű intézményt. Hová kerül így kb. fél évszázadig - mert ugye legalább ennyi időre kívánták megoldani a gondokat? - a tetemes gyarapodás? Az ifjúsági ház felől belépve, az előcsarnok-utcától balra esik az igazgatási-gazdasági szárny. Külön bejáraton közelíthető meg: a földszinten a nyomda és a kötészet, az emeleten az irodák, belső átjárók visznek a nagyközönséget szolgáló részbe. Erre lehet - nem láttam, de tudom - a könyvtárosokat szolgáló étkezőkonyha, öltöző és zuhanyozó is. Az építkezés nehéz négy és fél esztendeje immár elmúlt, bár még jó néhány hónap beletelik, míg minden szolgáltatás megindul, míg működtetők és használók teljesen birtokukba veszik az épületet. Elszálltak az avatás ünnepi napjai, elcsitult a sajtó rohama, de jönnek - jöjjenek is - az ország minden részéből a szakmai vendégek. Tapasztalatokat leszűrni igazán így lehet. * Ha a most leírtakban kritikailag is szóvá tettem egyet-mást, a békéscsabai könyvtárépítés végül is nagyszerűen sikerült, s - nem feledve a Békés Megyei Tanács meg az összes közreműködő érdemeit - méltó befejezése volt Lipták Pál alkotó pályájának. A jövőről pedig szóljon a frissen örökébe lépett utód, Ambrus Zoltán. - Az új intézménnyel nagy lehetőséget kapott a megye és Békéscsaba szellemi élete. Első feladatunk most, hogy visszaszoktassuk az olvasókat, hiszen közel fél évtizedig csupán az öt fiókkönyvtár látta el a várost: fogyatékosan, szűkösen. Intézményünk olyan megyében kezd munkához, ahol viszonylag alacsony az általános iskolázottság szintje, sokan nem végezték el a nagyon szükséges nyolc osztályt sem. Minél tömegesebben be kell vonzanunk a szerény műveltségűeket, segítenünk kell őket a legelemibb kulturális szokások kialakításában. Másrészt tekintélyes számú értelmiség él ezen a főiskolátlan megyeszékhelyen, szolgálnunk kell tagjainak országos és világméretű tájékozódását a politikában, tudományban, művészetben. Jellemzőiben, szükségleteiben, igényeiben erősen eltérő két réteg, s nekünk hangsúlyozottan foglalkoznunk kell mindkettővel. Miben tudunk újat adni, mi az, amit eddig hiába keresett itt a művelődő ember? Nem abban, hogy bő választékot talál e falak közt a hazai és a világirodalomból könyvekben és folyóiratokban, mert ez korábban is megvolt. Nem abban, hogy anyagát jól feltárva kínálja: ez sem hiányzott mostanáig. Elsősorban abban igyekszünk újat adni, hogy az olvasót magunkkal egyenrangúnak tekintjük, rendelkezésére bocsátunk mindent, amit tudunk, de a könyvtáros közvetlenül csak akkor segít, amikor olvasónk valóban támogatásra szorul. A tervezők és a szellemi előkészítés jóvoltából olyan terek alakultak itt ki, amelyekben az idejövők képesek könnyen tájékozódni, és olyan feltételeket nyújtunk az elmélyült búvárkodáshoz, hogy a szó szoros értelmében a város és a megye dolgozószobája lehet ez a könyvtár. Új szolgáltatásként lemezeket kölcsönzünk, vállaljuk zeneművek átjátszását hanglemezről, szalagról, könyvrészletek, folyóiratcikkek másolását, videótárként is működünk majd, szeretnénk bevezetni a képzőművészeti alkotások kölcsönzését, remélhetőleg nyomdánk is fontos tényezője lesz a megye életének. Nemcsak olvasóként, zenehallgatóként, videónézőként várjuk az embereket. Várjuk a spontán módon betérőket, szeretnénk, ha beszélgető-eszmecserélő-vitázó baráti társaságok kristályosoknak ki nálunk. Szeretnénk elsősorban az értelmiségnek olyan programot kínálni, amely szellemi izgalmat ígér, de mindezzel együtt nem kívánjuk valamiféle zárt értelmiségi klub szerepét betölteni: eszményünk a nyitottság, az élethez ezer szállal való kapcsolódás, a valóságos igényekre építés. Szeretnénk nagyon sokféle közösséget befogadni a szakmai művelődéstől a legkülönbözőbb kedvtelésekig, hobbikig, amelyeknek hátterében jó, ha ott van a nyomtatott szó és a többi ismerethordozó eszköz. Olyanokra gondolok, mint a pedagógusok, műszakiak, egészségügyiek szakművelődése, a kertészkedés, a sakkozás, az eszperantó, a kisállattenyésztés, a bélyeg-, a lemezgyűjtés és hasonlók. Megpróbálkozunk kiállításokkal, de nem óhajtjuk a múzeumok és képtárak hagyományos megmozdulásait utánozni. Hosszú távon tervezünk, nem akarunk egyik napról a másikra mindent megvalósítani, de amibe belekezdünk, azt szeretnénk fölvirágoztatni, kiteljesíteni, állandósítani. A bejárat fölött ez áll: MEGYEI KÖNYVTÁR, a funkciót emelték sablonos tulajdonnévvé. Mint Ambrus Zoltán mondta: nincs neves írófia Békéscsabának, az erőltetett névadásnak pedig nem látják értelmét. Nos, élt itt valaki, nem a legnagyobbak közül való, de érdemes munkája a magyar kultúrának. Wallaszky Pál (1742-1824) tudomány- és művelődéstörténész, az első rendszeres magyar irodalomtörténet írója, egy évtizeden át a tótkomlósi evangélikus szlovákok lelkésze volt. Szlovák származású, műveit latin és cseh nyelven, de erős magyar nemzeti szellemben alkotta. Őt ajánlom névadóul, aki egyszerre tudott szlovák és magyar lenni. Alakja népeink történelmi együttélésének és okos együttmunkálkodásának jelképe lenne a békéscsabai bibliotéka falán. Szabó Ernő