Népművelés, 1987 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1-2. szám

V­ándorgyűléshez széles horizontú, jelentős téma illik. A Magyar Népművelők Egyesülete most egy­behívott vándorgyűlésének témája azonban nem­csak ennek a hagyományos léptéknek felel meg, hanem jelenlegi helyzetünkhöz is feszesen illeszkedik. Kifejező­je annak, hogy napjainkban társadalmi méretű kérdések társadalmi méretekben vetődnek fel, fogalmazódnak meg. Teoretikus és nem szakember, munkás és értelmi­ségi egy-egy jelenség kapcsán - és szinte azonnal - a társadalomról, annak rétegződéséről, műveltségi állapo­táról, az értékrendről beszél. Közművelődésünk társadal­mi természetéről, kötődéseiről és lehetőségeiről is mar­kánsabban - sürgetőbben, felelősebben - esik szó. A közművelődés társadalmasításának igénye is ez idő tájt formálódott ki szemléletünkben, módszerbeli és irá­nyítási gyakorlatunkban. Bizonyára akkor járunk el he­lyesen, ha nem szűkítjük le e fogalom jelentéskörét, hanem tágassá rétegzetté tesszük. Azaz nemcsak azt jelöljük vele, hogy a közművelődési tevékenység szerve­zésébe, irányításába művelődőket is bevonunk a műve­lők mellé, s nem csupán azt, hogy a finanszírozást „tár­­sadalmasítva", a helyi forrásokat, a helyi társadalom pénzforrásait tudatosabban, hatékonyabban akarjuk megnyitni és működtetni. Értjük és értsük ezen azt is, hogy a közművelődés társadalmasítása a társadalmi szükségletek következetesebb, hatékonyabb kielégíté­sét, feltárását, a társadalom, a 'köz' és a művelődés szervesebb, élőbb egymásra találását, együttlétét is je­lenti. S ebben művelőnek és művelődőnek, finanszíro­zónak és irányítónak, érdeklődőnek és érdeklődést kel­tőnek, állampolgárnak és állami tisztviselőnek egyaránt van szerepe, felelőssége. Ez a közös felelősség a közös lehetőségünk. Ha élünk vele, nem lesz különösebb érde­münk. Ha veszni hagyjuk, nem lesz semmi mentségünk. Társadalmi méretű az a felismerés is, hogy a művelt­ség tartalmának, szerkezetének, sőt a műveltség presztí­zsének módosulása, a művelődési szokások átalakulása szoros összefüggésben van a gazdasági, társadalmi fo­lyamatokkal. Ez konfliktusokban, nemegyszer szikrázó feszültségekben mutatkozik meg. S ha egyrészt a Meg­újuló gazdasággal foglalkozó cikksorozat egyik írásának címeként - rábólintva - azt idézhetem, hogy A technika fejlettsége a kultúra függvénye (Farkas János, Magyar Nemzet 1986. október 7.), másrészt szembe kell néz­nünk Thoma László Veszélyes leltárá­nak (Kritika '86/9) egyik tételével, mely szerint „ma már világos a veszély: hosszú távú esélyeinket áldozzuk fel a gazdaság rövid távú egyensúlyi érdekeiért". A reflexszerű kapaszkodást maga a veszély szó kínálja: a veszély még esély­­ az (Elhangzott Veszprémben a Magyar Népművelők Egyesüle­tének ötödik vándorgyűlésén.) elkerülésére. Azt elkerülni még van lehetőségünk, teen­dőnk. A reményt, a józan és nem vak reményt az is adja, hogy a gazdaság hosszú távú érdeke sem lehet más. Bizonyos, hogy műveltség és gazdaság hosszú távú, eredendő esélye és érdeke azonos. Szétválaszthatatla­­nul. Napi, rövid távú konfliktusaikat nemcsak úgy kell magyaráznunk, hanem úgy is kell feloldanunk, hogy ebbe a kikerülhetetlen irányba mutassanak. Mindennek az is feltétele, hogy elismerjük és megértsük: a gazdaság is kultúra - gazdasági kultúra -, illetőleg, hogy a kultúra, a művelődés is a gazdaságba van ágyazva. Nem két teljesen külön, egymástól idegen világ tehát, nem színe és visszája valaminek. Konfliktusuk működési zavar, sze­repcsere, leálló funkció még rövid távon is elképzelhe­tetlen. M­indezt azért kell nyomatékosan, szinte tételesen hangsúlyoznunk, hogy magunkat is óvjuk, véd­jük egy szemléleti torzulástól. Olyannyira han­goztatjuk, illusztráljuk a gazdaság hatását a kultúrára, hogy kölcsönhatásukat szinte már mi is csak esélytele­nül egyirányúnak véljük. Kimarad szemléletünkből, ér­velésünkből, hogy a kultúra hatása a gazdaságra most is, „rövid távon" is érvényesül. Úgy-ahogy, annyira­­amennyire. A művelődés, a kultúra mai érvényesülésé­nek, hatásának tényét, fontosságát azonban nemcsak hangoztatnunk, hanem dokumentálnunk is kell. Távla­tos, várható későbbi eredmények fölvázolása és sürgeté­se mellett bizonyítanunk kell egy-egy mai művelődési forma, akció, tevékenység társadalmi, közösségi hasz­nosságát és hasznosulását. A szó szoros értelmében vett jelenvalóságát: közérzetben, máris kamatozó szakisme­retben, meglóduló egyéni és közösségi aktivitásban. Mondhatnám azt is, hogy közművelődési tevékenysé­günket ki kell egészítenünk ezzel a szakasszal, az elvég­zett munka türelmes, célratörő hatásvizsgálatával, érve­lő, értelmező bemutatásával. Munkánk és feltételeinek javítása érdekében. Az utóbbi négy évtizedben alapvetően megváltozott, átalakult és javult a lakosság műveltségi állapota. A vál­tozás érintette az iskolázottság mértékét és szintjét, a művelődési szükségleteket és igényeket, a kulturális te­vékenység szerkezetét, a művészeti műhelyeket, a kultú­raközvetítő intézmény- és értékrendszert. E változások mögött társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok, fordulatok húzódnak meg. A felszabadulás történelmi, sorsfordító erejű hatása mellett emeljük ki a hatvanas évek két jelentős eseményét: a mezőgazdaság szocialis­ta átszervezését és a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetését. Ezek nemcsak gazdaságpolitikai természe­tű döntések voltak: hatottak a társadalom szerkezetére, a mobilizációra, a lakó- és munkahelyváltozásra, az em­berek tudati állapotára, magatartására, életmódjára. PUSZTA­ FERENC: A gazdaság is kultúra!

Next